Lidérc „Az igazi férfi két dolgot akar: játékot és veszélyt. Ezért akarja az asszonyt, legveszélyesebb játékszer gyanánt.” Friedrich Nietzsche Zaklatottan keresi a helyét a házban. Lehúzza a redőnyöket, hamis biztonságba menekül. Édes kis madárkám, nem kell félned. Csak ajándékot hoztam neked… Kinyitom a hátsó ajtót, majd hangtalanul az emeletre indulok. Leengedem a karomat, óvatosan tartom […]
Victoria Az öltözőben ültem, és a rózsaszín tüllszoknyám szélét gyűrögettem. Ez volt a kedvencem, a lyukak ellenére is, amelyek szétszabdalták az anyagot. A két óvónő nem messze tőlem az ajtóban susmorgott, néha-néha morcosan felém pillantottak. – Még mindig nincs itt – mondta Miss Avery. – Nem értem, miért nem képes időben jönni – válaszolta Miss Ella. Az
Axe Zihálva ébredtem fel. A mellkasomat összepréselte egy ismeretlen erő, alig bírtam levegőt juttatni a tüdőmbe, torkomat mintha ujjak szorongatták volna. A leszakadt redőny rései között sötétség kúszott be a szobába. Sötét volt minden, a falak, a padló, a szekrény és az ágy is. Míg a szemem megszokta, hideg cseppek ültek ki a tarkómra. Az
Lidérc „A birtoklás vágya (…) a szerelemben érhető tetten leginkább: a szerelmes ember szerelme tárgyának kizárólagos birtoklására törekszik, lelke fölött éppen olyan föltétlen hatalomra vágyik, mint a teste fölött, azt kívánja, hogy szerelmének tárgya csak őt szeresse, a leghatalmasabbként és legkívánatosabbként akar lakni és uralkodni a másik lelkében.” – Friedrich Nietzsche Hülye gyerek. Megvárom, ameddig
Ezel Összeszorítom a fogaimat, fájnak, kis híján eltörnek. A lombok között elhelyezkedő házra lesek. Vigyáznom kell rá. Akkor is, ha nem kér belőlem. Lehet megváltozott a véleménye az elmúlt pár órában. Torkomból feltör egy újabb morgás. A titokzatos, sárgavirág zamata kitölti a számat, ilyen íze lehet a nedvességének. Meg kell kóstolnom! Szívem dörömböl, át akarja
RéP: Megtörve – 18. fejezet, Beleolvasó, urban fantasy Olvasd Tovább
Szellem Berobbanok a lakásba, bezárom az ajtót. Zihálva kapom le magamról a kabátot, és feloltom a villanyt. A szívem robbanás közeli állapotban ver, a kezem reszket. Ott volt… kurvára követett valaki! Éreztem a jelenlétét, a tarkómon égnek álltak a pihék. Bármikor elkaphatott volna, hogy aztán a falnak szorítson, és egy kést nyomjon a torkomnak, és
Axe A legjobb megoldás, ha villámgyorsan elhagyjuk a lakásomat. Anna célzásától, vagy inkább szégyenlős bakijától, minden vér a farkamba száguldott. Kiszolgáltatott és védtelen… ráadásul az adósom. Már a fürdőszobában túl közel kerültem hozzá: lágy illatú parfümje megszédített, csipke melltartóján átsejlő rózsaszín mellbimbóját szívesen megharapdálnám. Ezzel semmi gond nem lenne, ha szabad préda lenne. De alig
Victoria Színház az egész világ, és színész benne minden ember – idéztem fel a híres szöveget. Az írójára nem emlékeztem, ez a mondat viszont nagyon illett a mostani helyzetemhez. A mellékutca tökéletes hátteret biztosított az előadásomhoz: az elmúlt fél órában egy kósza lélek sem haladt át rajta, fényt pedig csak a parkolóban gubbasztó lámpa adott.
Victoria Zörögtek az evőeszközök, emberek duruzsoltak körülöttünk. A pincér felszolgálta az ételeinket: tésztát rendeltem, míg a férfi kacsát. A tányér egy gyönyörű festmény is lehetett volna: a rubinvörös szósz elütött a sárga, vaskos szálaktól, a rajta lévő, darabos fűszerek pedig mélyítették az összhatást. Axe inge meg-megfeszült a karján, ahogy elegáns mozdulatokkal felszeletelte a kacsahúst a
Carolyn Pittyent az órám. Egy új kép érkezett Willtől, megnyitottam. A fekete csipke tangám lógott a mutatóujján, a háttérben egy félig lerombolt templom, mellette egy felújított épület. Egy nagy óra volt az elején, arany mutatóval. Egyenesen az égbe mutatott, bár a tetejét nem rekonstruálták, beszakadtan tátongott. „Biztosan örül, amiért megmutatod neki a világot.” Lassan létrehozhatok
