Megszállottak 2. fejezet

Axe

A legjobb megoldás, ha villámgyorsan elhagyjuk a lakásomat. Anna célzásától, vagy inkább szégyenlős bakijától, minden vér a farkamba száguldott. Kiszolgáltatott és védtelen… ráadásul az adósom. Már a fürdőszobában túl közel kerültem hozzá: lágy illatú parfümje megszédített, csipke melltartóján átsejlő rózsaszín mellbimbóját szívesen megharapdálnám.

Ezzel semmi gond nem lenne, ha szabad préda lenne. De alig fél órája akarta egy barom megerőszakolni, tehát most bepróbálkozni nála súrolná a kőkemény bunkóság határát. Alapvetően tennék az incidensre, régen így is simán rámozdultam volna: minimum a fürdőszobapultnak nyomnám, hogy birtokba vegyem a száját, azonban úgy nézett rám, mint egy megrettent őzgida.

Simán bejött a lakásomba, csupán utána eszmélt rá, hogy mit is tesz.

Miközben hívtam a liftet, megpróbáltam ellazítani a tagjaimat. Ez egy új ország, egy új állam, egy új ember. Martin várna pár napot, mielőtt beakasztaná egy csajnak, akit bántalmazni akartak.

Anna megállt mellettem. Szürke pólóm lógott rajta, elveszett benne, ettől pedig még kiszolgáltatottabbnak tűnt.

– Mivel foglalkozik a barátod? – nézett rám nagy barna szemével.

Az ágyban is ilyen ártatlan bárányka lehet? Milyen mocskos dolgokra tudnám rávenni?

– Ki?

– A barátod. Akivel az előbb beszéltél, és aki képes zárakat feltörni – motyogta enyhén megzavarodva.

Megállt a lift, beszálltunk. Megnyomtam a nullás gombot.

Profi bűnöző – ezt hogyan tudnám szebb papírba csomagolni?

– Lakatos.

Anna hümmögött a lift másik felébe húzódva. Jó ötlet távolságot tartania tőlem.

Megcsókolhatnám, és behajthatnám rajta az adósságát. Magam elé térdeltetném, belemarkolnék a hajába, és a puha ajka közé nyomnám a farkamat. Addig, hogy elérje a garatját, makkomat ingerelné a nedves, meleg torok. Dugni kezdeném a száját, egyre inkább fuldokolna, és ettől nagyokat nyelne, szeme könnybe lábadna, öklendezne, de ez nem állítana meg, addig folytatnám, ameddig…

Ezt jobb lesz elengednem.

Egy időre.

Kiszálltunk. A kültéri parkoló felé irányítottam.

Sportkocsim mélykék fényezése ezüstösen csillogott az éjszakai lámpák fényében. Kitűnt a többi luxusjárgány közül áramvonalas, alacsony termetével. A felnik ragyogtak, mintha újak lennének, pedig fél éve vettem. Tegnap járta meg a szokásos heti nagytakarítását.

Beszálltunk, majd gázt adtam. A lakása felé vettem az irányt.

– Én is el tudnék képzelni egy jobb estét – törtem meg a csendet.

– A tied milyen lenne? – nézett rám megint azzal az átkozottul naiv arcával, amitől megint elfogott a vágy, hogy magam elé térdeltessem. Az arcára élveznék el, fehér ondóm összeragasztaná fekete szempilláit.

Ezt a magasan repülő labdát már-már sértés lecsapni is.

– Nem rajongok a forró fürdőért, nekem elég a zuhany. A megfelelő partnerrel. – Az arca két oldalán piros foltok terjedtek szét. Elfordult, és inkább az ablakon kibámulva fürkészte a mellettünk elsuhanó házakat.

– Azt hiszem, mindenkinek fontos a megfelelő partner – suttogta, ölében tördelve az ujjait.

– Ez egy elég meghatározó szempont.

Némán haladtunk az utakon, nem zavartunk bele a rádióból halkan szóló slágerekbe. A lakásnál már Stefan… vagyis Scott várt minket. Fekete rövid hajával, mélyen ülő sötét szemével, fekete ruhájában úgy festett, mint egy betörő, nem pedig úgy, mint egy lakatos. A lábánál egy bőrtáska pihent, amiben a szerszámait tartotta.

Összecsapta két lapaj tenyerét.

– Na, lássuk azt a zárat! – Alaposan végigmérte Annát. – Kizártad magad?

– Mondhatjuk így is – válaszolt remegő hangon. Felém lépett, talán biztonságot remélve.

Vicces. Annyira van mellettem biztonságban, mint amennyire egy állami börtönben lenne a rabok között.

Végül erőt vett magán, és bátorságot merített valamilyen rejtett tartalékából. Felbotorkált a lakóépület lépcsőjén, aztán beütötte a kódját. A kapu kinyílt, mi pedig követtük Scott-tal, aki miután megbámulta a fenekét, egy bárgyú vigyorral rám kacsintott. Gondolom, az járt a fejében, hogy felmegyünk vele, aztán partiba vágjuk.

A házba lépve azonnal megcsapott a friss festék szúrós szaga. Nemrég vakolták újra a falakat, a burkolatot fehér cseppek tarkították. Ettől nem lett jobb a hely összhatása: a kopott szemetesek és a cipőm alatt lévő repedt műkő olcsó hatást tett. Kacskaringós bérház, aminek minden sarkát lehetne rejtőzködésre használni.

Anna lehívta a liftet. Kissé döcögve érkezett meg. Festés helyet költhették volna a régi szerkezet felújítására a pénzt.

Kinyílt az ajtaja, Anna vezetésével mindannyian beléptünk. A szűk helyet alaposan kitöltöttem a „barátommal”, nem meglepő módon a nő inkább felém lépett, melle a felkaromnak simult.

Ha más helyzetben lennénk, ezt egyértelműen felhívásnak venném. Scott már ezt is felhívásnak vette, a vigyora semmit nem változott, képzeletben már legalább harminc különböző pózban megdugta.

Anna a falnak és nekem préselődött, szeme ide-oda cikázott, már-már hallottam a dübörgő szívdobbanásait, melyek beleolvadtak a lift kerregésébe. Hát igen, a barátom egy kivénhedt rókára hasonlított, aki falatozni szeretne a fiatal pipiből.

A szerkezet nagy kattanással megállt. Anna kirobbant mellőlünk, megtorpant az egyik ajtó mellett, az alsó ajkát rágicsálva rámutatott.

– Félre, kicsikém, engedj csak ide! – térdelt le Scott a nő mellett. – Jól értek a lakatokhoz! – Azzal a vele egy magasságban lévő ölére nézett. – Bármilyen lakathoz. Jó szerszámom van hozzá!

Anna hatalmasat nyelt, és két lépést is hátrált. A szűk folyosót megvilágító lámpa fényében lassan kísértetté sápadt.

Elgondolkodtam rajta, hogy elkapom Scott nyakát, majd a falhoz vágom, és szépen elmagyarázom neki, hogy fogja be a pofáját. De ezzel nem lennék előrébb. A csajnak nincs szüksége több erőszakra. Ezért zsebre tett kézzel a falnak dőltem.

A „barátom” megvizsgálta a valódi zárat. Nem vette elő a zárszerkezetnyitó szettet, hanem rögtön a nehéz fegyverzetet választotta: előkapta a fúrót.

Felzúgott az eszköz, szétpattant a zár, kitárult előttünk az ajtó.

Felkelt a földről.

– Szezám, tárulj! – intett karjával a sötét lakásba.

Anna zavarodottan lesett hol rám, hol pedig Scottra, hol pedig az ajtóra.

– Le is tudod cserélni egy másikra? – kérdezte.

– Minek nézel te engem, egy…

– Ste… Scott kiváló lakatos, biztosan boldogul ezzel is – vágtam a szavába.

A „barátom” nagyot bólintott, leolvadt róla a kaján vigyor.

– De ilyenkor nincs nyitva egy bolt se, ahol új zárat tudna venni. Holnap reggel megcsinálja neked szívesen, ugye? – A kérdezett összeszorított szájjal bólintott megint. – Addig viszont nem maradhatsz itt egyedül. Az a barom tudja, hol laksz, és nem biztos, hogy megállítja a retesz és a lánc.

Nagyokat pislogott. Fáradtan beletúrt gesztenyebarna hajába. Körbenézett a félhomályos folyosón, aztán rajtunk állapodott meg a tekintete. Végképp csődöt mondhattak a gondolatai, mert nem reagált.

Vártam, hogy megkérjen. Ez a lehetőség már a saját lakásomban is megfogalmazódott bennem: fel akartam neki ajánlani, hogy nyugodtan maradjon nálam éjszakára. Valamivel csak elütnénk az időt reggelig…

Ez viszont túl konkrét lenne. Axe gondolkodás nélkül megmondaná neki ezt, Martinban azonban van némi empátia.

És amúgy is, biztos nagyobb biztonságban érzi magát a saját lakásában. Arról nem beszélve, hogy ha nincs itt, simán kipakolják reggelig.

A francba is! Miért is foglalkozom vele? Oké, megmentettem, megsajnáltam, de simán magára hagyhatnám, hogy csináljon, amit akar.

Tanácstalanul végighúzta kezét kecses nyakán, csipkébe bújtatott melle körvonala átsejlett a pólóm alatt… A farkamat is ilyen tanácstalanul fogná meg? Nekem kéne megmutatnom neki, hogy mit kezdjen vele? Szívesen megtanítanám rá, mennyi fér be a torkába. Mindig több, mint amennyit gondolnának.

Végül is, ráérek. Az adósságát valahogyan be kell hajtanom.

– Akkor itt maradok – sétált az ajtóhoz. – A lánc és a retesz elég lesz.

– Húzd rá, szívesen megmutatom, mekkora munkámba kerül beszakítani, baby – vigyorgott rá Scott.

Anna összerándult erre a kijelentésre, arcára a totális összeomlás ült ki.

– Akkor… – kezdte sírós hangon.

– Menjünk be – vágtam közbe, mielőtt zokogásban tör ki.

Szó nélkül bevonult, ezzel pedig el is tereltem a figyelmét kilátástalan helyzetéről. Ennyire lesokkolta a támadás? Ott az utcán úgy reszketett, mintha több száz volt rázná, a kétségbeesés továbbra sem tűnt el az arcáról.

Scott rám kacsintott, engem meg újra elfogott a vágy, hogy felkenjem a falra. Követtem, meg a barátom is, aki maga után bereteszelte az ajtót. Erre a hangra Anna hátrafordult, szeme tágra nyílt a rémülettől. Belekapaszkodott a felsőjébe, ujjai elfehéredtek a szorítás erejétől.

Láttam, ahogy lejátszódik a fejében, hogy mi is elkaphatnánk. Leszoríthatnánk a földre, és egymás után megerőszakolhatnánk. Innen elszökni sem tudna, ráadásul egy autójából kiszálló járókelő sem tudná megmenteni…

– Akkor mi lesz? – törte meg a fagyott csendet Scott.

A legjobb emberemet hívtam ide: ha szar van, ő simán rápakol egy pluszadagot, ahelyett, hogy befogná a pofáját. A felsője aljához nyúlt. Ő a kurvákhoz van szokva, akik pénzért bármit bevállalnak, nem pedig az olyan nőkhöz, akiknek udvarolni kell, mielőtt bármit bevállalnának.

Anna levegőt sem vett. Ha tovább folytatja ez a barom, nem zokogni fog, hanem pánikrohamot kap.

– Elég volt – szóltam rá csendesen. – Húzz el! Holnap reggel nyolcra hozd ide az új zárat.

– És ha valaki más betöri a zárat és a láncot? – nyerte vissza a lélekjelenlétét a nő.

– Itt maradok veled.

Rám nézett, aztán Scottra, majd az ajtóra. Az esélyeit latolgatta. Meg azt, hogy melyik a veszélyesebb: ha én maradok vele, vagy az, hogy visszatérhet az a seggfej, aki elkapta az utcán.

Kinézetre nyerőbb vagyok. Személyiségben? Az már nem olyan biztos.

Beharapta az ajkát.

– Én nem tudom, hogyan köszönhetném meg neked ezt a segítséget, és azt se…

– Mondjak pár példát? – szakította félbe Scott sértődötten. – Például a férfiak nagyon szeretik, ha leszop…

– Húzz el! – parancsoltam rá, jóval durvábban, mint az előbb.

Anna fülig vörösödött, mint egy szende szűz, aki most jött rá, hogy a férfiak tényleg szeretik, ha leszopják őket. Az este további részében szívesen felvilágosítom ehhez hasonló örök igazságokról.

A „barátom” további incselkedés nélkül távozott, kissé becsapva maga után az ajtót. Valószínűleg a szívére vette, hogy kimarad a buliból.

A megbuherált ajtóhoz léptem. Ezt zárral együtt se lenne nagy kunszt berúgni. Beakasztottam a láncot, kattant a retesz. Szembefordultam Annával, aki sötét nappalijának küszöbén álldogált. Egy ócska lávalámpa tüzes színe bukkant fel mögüle, a benne keringő narancs a kékkel harcolt. Az egyetlen haszna annak a darabnak, hogy Anna sápadt bőrére érzéki árnyakat festett, amiket nagyon szerettem volna megcsókolni.

Mivel is kezdjem az adósságom behajtását? Fordítsam szembe a fallal, hogy hátulról vehessem birtokba a kecses testét, vagy nyomjam a térdére, és keféljem addig a torkát, ameddig az arcára nem tudok élvezni, ahogy már elterveztem?

– Huh, figyelj! – fújta ki hosszan a levegőt. – Sok volt nekem ez mára. Nagyon hosszú volt ez az este.

Körbenézett, kezével a jobb napokat látott szürke kanapé felé intett.

– Alhatsz az ágyamban, én majd itt leszek a kanapén. Végül is, nagyon kedves tőled, amit tettél értem. Jó?

– Szerintem mindketten elférünk az ágyadban.

Martint szabadságra küldtem. Jobban szeretek Axe lenni.

Erre úgy bámult rám, mint egy kitömött állat. Talán végre leesett neki, hogy nem csak a két szép szeméért segítek.

– Jobb lesz, ha elmész – kaparta össze magát.

Elkezdtem kigombolni az ingemet. A kezemet figyelte. Egy másodpercre sem vette le a tekintetét róla.

Légzése egyre gyorsult. Vagy retteg tőlem, vagy kíván.

– Úgy értettem, aludhatunk egy ágyban – szólaltam meg halkan. – A kanapé túl közel van az ajtóhoz. Ha bejönne valaki, nem túl biztonságos. – Mondjuk, azt csak hangosan tudná megtenni.

Végeztem a gombokkal. Szemügyre vette kidolgozott izmaimat, aztán a mellbimbómban lévő karikát. Alaposan megbámult, főleg a derekam oldaláról a nadrágomba futó nonfiguratív tetoválást.

Szórakoztatott ez a játék. A bárány szembekerült a gonosz farkassal, aki egyszerre csalogatja és elrémiszti. Kíváncsi, hogy mit tudok neki nyújtani… és arra, hogy vajon élvezné-e, ha kihasználnám a létező összes módon. Nagyon is jól állna neki az alárendelt szerep.

– Nem vagyok benne biztos, hogy az olyan jó ötlet – rázta meg a fejét. Elfordult tőlem, járkálni kezdett az aprócska nappaliban, aminek nagy részét a kopott kanapé tette ki, meg egy fotel. – Azt hiszem, aludnom kell. Ez az este nagyon hosszú volt – állt meg ismét velem szemben.

A zavartsága felizgatott: kedvet kaptam pontot tenni az este végére. Elég lenne elkapnom, és a falnak szorítanom. Vajon sikítana vagy behódolna? Ha lecsapnék buja ajkára, akkor ellökne vagy visszacsókolna?

Tartozik nekem. Sokkal. Itt az ideje, hogy kapjak valamit az elszúrt estémért. Talán annyi engedményt adok neki, hogy megválaszthatja, mivel kezdi, a punciját ajánlja fel, vagy a száját.

– Nem foglak megerőszakolni. Mondtam, hogy ártalmatlan vagyok. – És kibaszott hazug, de ezt nem kell tudnia.

Ahogy kimondtam ezeket a szavakat, összerándult. Karjával esetlenül átkarolta magát.

– Aludni fogunk – jelentettem ki. Az övemhez nyúltam.

– Nem tudok… – Váratlanul leengedte a karját, és levette a pólóját. – Tessék, ezt felveheted az alváshoz!

Velem szemben állt egy átlátszó melltartóban meg egy nagyon szűk szoknyában, pirosan világító sebesüléssel. Jó lenne rá valami tapasz. Szálkás izmaira a bordájánál kék fényt vetett a lámpa. Ha tényleg aludni akar, akkor miért húz fel?

Ő is rájött, hogy nem ez volt élete legjobb döntése. Az arca kipirosodott. Aranyos bárányka… kár, hogy az aranyossága csak arra sarkallt, hogy csúnya dolgokat tegyek vele. Először a punciját dugnám lucskosra… utána átraknám a seggébe. Vágytól nyöszörögve nyársalná fel magát, miközben a fájdalom összekeveredne az élvezettel. Már ő maga sem tudná, hogy azért könyörögjön, hogy megálljak, vagy azért, hogy abba ne hagyjam?

Címke: dark romance, mocskos szenvedély