Megszállottak | Beleolvasó

Victoria

Zörögtek az evőeszközök, emberek duruzsoltak körülöttünk. A pincér felszolgálta az ételeinket: tésztát rendeltem, míg a férfi kacsát. A tányér egy gyönyörű festmény is lehetett volna: a rubinvörös szósz elütött a sárga, vaskos szálaktól, a rajta lévő, darabos fűszerek pedig mélyítették az összhatást.

Axe inge meg-megfeszült a karján, ahogy elegáns mozdulatokkal felszeletelte a kacsahúst a salátájához. Éles pillantását csak másodpercekre emelte rám, egyszer sem mosolygott.

– Szóval… Mindig is érdekelt, hogy ha valakinek annyi pénze van, hogy bármit megtehet, akkor mi teszi boldoggá.

Szeme rám villant, ragadozóként méregetett. Mennyire nincs tisztában a szerepekkel!

– Gondolom, ugyanaz, mint más embereket.

– Nem hinném. Egy átlagos ember hónapokat gyűjtöget egy új tévére vagy egy új telefonra. Neked ez adott. Neked nem kell semmire várnod, pedig a várakozás izgalma a legjobb érzés.

– Honnan veszed, hogy nem kell semmire sem várnom? – Frissen borotvált arcán megjelent egy halovány mosolyszerűség. – Most is épp azt teszem.

Ja, hát arra várhatsz is. Képzeletben már valószínűleg maga elé térdeltetett, kezét pedig a fejemre rakta, hogy a farkára irányítsa. Addig dugná a számat, ameddig öklendezni nem kezdek, hogy aztán kérdés nélkül a torkomba élvezzen.

Csak szeretnéd, cicám! Pórázon vagy, csak még nem tudsz róla.

Kíváncsi vagyok, milyen arcot fog vágni, amikor nagyot koppan. Ideges lesz? Kiborul? Erőszakossá válik? Megerőszakolna csak azért, mert nem teszem azt, amit mond? Meddig képes elmenni?

A szám kiszáradt az izgatottságtól.

A tányér közepére rendezte a villát és a kést, megtörölte a száját a szalvétával. Én már percekkel ezelőtt végeztem a tésztával, a tengeri herkentyűk kellemes édese betöltötte a számat. Megjelent a pincér, és leszedte az asztalt.

Kezemet illedelmesen az ölembe ejtettem, ujjaimat összefűztem, akár egy jó kislány az iskolapadban.

Farkasszemet néztünk. Megemelte a poharát, ivott a borból egy kortyot, mielőtt megszólalt.

– Kérsz desszertet? – Rekedt hangjától megborzongtam.

– Az nem te leszel?

Basszus! Elrontottam. Anna nem mondana ilyet! Axe-nek viszont nem tűnt fel ez a baki, felállt az asztaltól. Követtem kifelé, a számlát rendezte a bejáratnál. Ez így jócskán megnehezíti majd a dolgomat…

Mellém lépett, kezét a derekamra csúsztatta, ruhán keresztül is elért hozzám az érintésében rejlő irányítás, mellem megfeszült tőle.

Némán haladtunk az autóig, forró tenyerét továbbra is birtoklóan rajtam tartotta.

Az égbolton ezernyi csillag fürkészte ragyogva a következő felvonást. Meg az étterem bejáratára rögzített két kamera.

És még egy, ami a parkolót pásztázta. Kiszúrtam az Escalade-et, amiben Sam őrzött távolról. Ha Axe nem értene a szép szóból, még mindig ott van a B-tervem is.

A torkom enyhén összeszorult.

Megálltunk sötétkék autójánál.

– Tudom, hogy mást beszéltünk meg…

Határozottan elkapta a nyakamat. A számra tapadt, ajka felperzselte az enyémet, belém fojtotta a szót. A hideg autónak préselt, kemény testével beszorított. Nyelve követelőzve derítette fel a szám minden zugát, hogy aztán sikamlósan keresse meg az enyémet. Fogaink összekoccantak, ahogy mélyebbre fúrta magát, majd kihúzta és újra bedöfte… a farkával is ezt tenné. Nem összeolvadna velem, hanem leuralna. Forróság öntötte el minden porcikámat.

Ha összekerülünk, nem fog nekem kegyelmezni.

De erre még várnia kell. Ideje lehűteni a kedélyeket.

Elfordultam tőle. Zihált. Felforrósodott lehelete cirógatta az arcomat, ujjai erősen a tarkómba nyomódtak.

– Martin – suttogtam levegő után kapkodva, újra visszanézve rá. – Figyelj – kezem a mellkasának nyomtam –, szeretném, ha hazavinnél. Ez nekem túl korai.

Eltávolodott, de éppen csak annyira, hogy a szemembe nézhessen. Háta mögül egy utcalámpa fénye világított felénk, láthatóvá téve a vonásaiból áradó feszültséget.

Ismét felém hajolt, én viszont elfordítottam a fejem. A csókjától remegett a lábam. Még egy roham elől nem biztos, hogy ki tudnék térni. Vagy ki akarnék térni…

Dehogynem! A terv mindennél fontosabb.

Parfümjének illata felerősödött: alig pár centire voltam a nyakától. Füstös dohány, édes almával. Mély és zúzós.

– Még csak tegnap történt azzal a barommal és… nem is sokat aludtam – mentegetőztem, bemutatva az őzikeszemek jól begyakorolt meresztését.

Érzelemmentes arca semmit nem árult el a gondolatairól. Pedig nagyon is érdekelne, milyen következtetésre jut ebből. Az is lehet, hogy szarik bele az egészbe, hazavisz, és többet nem keres. Sajnos, ez is benne van a pakliban.

Ez pedig a tervem végét jelentené.

Valamiért azonban úgy éreztem, képes megerőltetni magát értem. Vagyis Annáért. Idejött új életet kezdeni, új emberré válni, talán új dolgokat is kipróbál.

Elvette rólam a kezét.

– Végül is a várakozás izgalmas dolog – motyogtam. Erre felém kapta a fejét, szemét összehúzta.

Nem úgy tűnt, mint aki várakozni szeretne. Inkább úgy, mint aki fel akarja kapni a lábamat, és itt, a parkolóban bevágni a farkát, nem törődve azzal, hogy én mit akarok. Képes lenne megtenni? Képes lenne erőszakkal elvenni, amit akar? Arccal az autónak szorítani, felhúzni a ruhámat, terpeszbe rúgni a lábamat, utána közéjük állni, és a kőkemény farkát belepréselni a puncimba? Tenyerét a számra szorítaná, nyöszörögnék, miközben újra és újra felnyársal… felhúzná az egyik lábam, hogy mélyebbre hatolhasson. Sötét sóvárgás rántotta össze a testemet.

Egy percig némán bámult rám, valószínűleg Axe és Martin veszekedett benne. Az egyik simán megtenné, hogy itt azonnal megdug, majd utána itt is hagy, amiért szórakoztam vele, míg a másik ad a látszatra.

Végül döntésre jutott: lassan kinyitotta nekem az autó ajtaját. Mondjuk, ez semmit nem jelent, ettől még vihet a saját házához, vagy bepróbálkozhat az én kapumban.

Beszálltam, a drága bőr megsüllyedt alattam, halkan kattant az ajtó.

Helyet foglalt a vezetőülésen, beindította a motort. Intenzív közelsége zavaróan telepedett rám.

Nem hagyhatom, hogy ennyire könnyen feladja! Rá kell vennem, hogy folytatni akarja a színdarabot!

– Én tényleg…

– Húzol – vágott közbe. – Célozgatsz, majd visszalépsz.

Ahogy egy traumát átélt nő viselkedne! Kibámultam az ablakon, beleharaptam az arcom belső felébe. Azt hittem, jobban viseli majd az elutasítást.

Ja, hát nem viselte jól, sőt, a belőle előtörő agresszió rám is átragadt.

– Sajnálom. Csak sok ez így egyszerre.

Ujjai megfeszültek a kormányon. Belelépett a gázba, kétszázig felgyorsított. Mintha egy versenyen lennénk, úgy vágtattunk át az utakon. A házak elmosódtak az ablakon keresztül, az egyik pirosnál épphogy átcsúszott.

Leparkolt a házam előtt.

Azért az udvarias énjét megtartotta: kiszállt, és kinyitotta nekem az ajtót. Beharaptam az alsó ajkam, megálltam vele szemben.

A szart harcoljak érte?! Engem végül is egy napja meg akartak erőszakolni! Szerintem teljesen normális, hogy nem kívánok rögtön lefeküdni egy majdnem vadidegen férfival!

– Remélem, nem vagy olyan gyenge, hogy ettől a kosártól padlót fogjál! – vetettem neki oda félvállról, majd a csípőmet ringatva felsétáltam a lépcsőn.

Miután átjutottam a kapu biztonságot jelentő oldalára, hátranéztem. Kihívó pillantással tűrte fel az inge ujját.

A markomban vagy, cicám…

Címke: dark romance, maffia sztori, romantikus erotikus regény, 18+, durva nyelvezet, erőszak