Carolyn Pittyent az órám. Egy új kép érkezett Willtől, megnyitottam. A fekete csipke tangám lógott a mutatóujján, a háttérben egy félig lerombolt templom, mellette egy felújított épület. Egy nagy óra volt az elején, arany mutatóval. Egyenesen az égbe mutatott, bár a tetejét nem rekonstruálták, beszakadtan tátongott. „Biztosan örül, amiért megmutatod neki a világot.” Lassan létrehozhatok […]
William A hotel jegyzettömbjére firkáltam, miközben lábam le-fel járt. A bennem zakatoló dallamot próbáltam elkapni, elérni és megfogni, mielőtt elfelejtem. „Jég roppan, dalol a fagy, Ködbe rejtőznek a körvonalak, Csábít a kockázat, suttog a veszély, Ez a világ nagyon sekély. Reped a jég, dobbants rajta, A víz hidege józanít majd, Elmerülsz, beszív az örvény, Tenyered
Carolyn Ivy a telefonját nyomkodta mellettem, Candy magyarázott valamit a rokonának, Lily meg elkezdte magába dönteni a minibár tartalmát. – Jaj, Car! Mi baja van ezeknek a srácoknak? – szólított meg Lily. – Nem is értem, Zakeryval tegnap sokat beszélgettünk, végigszemeztük az utat, flörtöltünk, már majdnem meg is csókolt. Most meg! Felém se nézett! Az
William London felé az autóban már nem tomboltam… annyira. Carolyntól zsongott az agyam, és ez nincs jól. Más lenne a történet, ha a turnénkból csak pár nap lenne hátra, akkor engedélyezném magamnak ezt az őrületet, hagynám, hogy teljesen elzsibbasszon és elvonja a figyelmem. Így viszont uralkodnom kell ezeken az érzéseken. Célom van, és az utamba
William Várakoztam. És gyűlöltem várni. A világ egyik legidegesítőbb dolga a várakozás. Ráadásul órák óta várakozok. Tétlenkedtem. Le-fel mászkáltam az arénában. Ettem-ittam, majd folytattam a mászkálást. Idegen tőlem a tétlenkedés. Mindig van mit csinálnom, ha más nem, Anastasia rám zúdítja az összes elmaradt dolgom, az összes eddig fel nem tett kérdését. Már pedig ő soha
William Egy újabb város, egy újabb koncert. Újabb aréna. Több ezer üres szék, üres placc, egy színpad velünk. Pár óra múlva tele lesz emberekkel, akik azért jönnek, hogy megnézzenek minket. A legjobbat akarom nyújtani, ha már eljönnek, megérdemelnek egy tökéletes előadást. Elengedtem a felmelegedett mikrofont. – Jók leszünk? – fordultam a többiekhez. A bátyám hátradőlt
Carolyn A kiállításra a csajok enyhén benyomva érkeztek, ahogy az emberek nagy része. Ez egy kiállításnak hívott napközbeni buli volt. Mindenki megjelent, akinek kicsit is számított a presztízs, minden négyzetcentin ismerősök álldogáltak pohárral, belemerülve egy fontosnak titulált beszélgetésbe. A hostessek tálcával keringtek a fehér állványokra állított szobrok között, de külön bárpultnál is lehetett kérni. A
William – A végén kiderül, hogy a gonoszkodásod csak önvédelem, mint a sünöknél. Bár te a felszínen nagyon bájos vagy, utána jönnek a tüskék. – Alaposan szemügyre vettem, kezét a kabát zsebébe süllyesztette, és úgy figyelte a jelenetet, mintha… – Te sírsz! – hecceltem. Jókedvűen átöleltem a derekát. – Neked van szíved? – Nem sírok
Carolyn Ahogy kiértünk a kapun, William megfogta a kezem. – Nem kértem, hogy kísérj el. – Nem mondtam, hogy elkísérlek, csak megyek melletted. Az égre pillantottam, hátha valaki meghallgatja az imáimat és elhajtja mellőlem a férfit. Jól mondta, a kifárasztás elég erős tulajdonsága. Alig aludtunk pár órát, mégis csak én szenvedtem, ő ugyanolyan lendületesen sétált
Carolyn Az ébresztő csörgése rázott fel kábult álmomból. Kinyúltam a meleg takaró alól, kinyomtam az éjjeliszekrényen fekvő telefonon a jelzést. Pontosan tudtam, hol kell hozzáérnem, minden este ugyanúgy teszem le. Halkan szuszogott valaki az ágy másik felén. Mi a…? – ültem fel hirtelen. Szőke haj, izmos mellkas. William. Itt aludt, mellettem… zúgott a fejem a
