William
A találkozás úgy megrázott, mint az ipari áram. Bementem egy terembe, és ott ült a rémálmom, Carolyn. Lebarnult az itteni napsütéstől, amit remekül kiemelt a fehér blúza. Mohazöld szeme ragyogott, haját egészen rövidre vágatta, a válláig sem ért. Kegyetlenül szexin állt neki. Magabiztosnak, erősnek látszott, olyannak, aki tisztában van azzal, hogy mit akar, és meg is szerzi.
Mint egy barom a vágóhíd előtt, álltam és néztem. Először azt hittem, káprázik a szemem. A világ megállt. Nem hallottam, nem láttam mást, csak az átkozott Bestiát. Majdnem két év telt el azóta, hogy elköszöntem tőle a hotelszobában. A régi érzések mellkason vágtak, a gyomrom összezsugorodott, a fájdalom megdermesztett.
Annyiszor elképzeltem, hogy újra találkozunk. Egy időben fel akartam keresni, többször is foglaltam repülőjegyet Londonba, de végül soha nem szálltam fel. Számonkérhettem volna, hogy miért tette azt, amit. Csakhogy semmi értelme nem lett volna, mert pontosan tudtam, miért tette: a pénzért.
Azt is elképzeltem, hogy ő keres fel, bocsánatot kér, vagy kitalál valami hihető magyarázatot a történtekre. Könyörög, hogy kezdjük újra.
Nincs olyan magyarázat, amiért meg tudnék neki bocsájtani. De akkor is elképzeltem, hogy újra itt van velem, elképzeltem, hogy mellettem fekszik reggelente, a mellkasomat cirógatja, puha ajka az enyémet keresi.
Egy lüktető fájó seb maradt.
Kinyitottam a hűtő ajtaját: narancs- és paradicsomlé várt, meg pár üveg sör. Kinyúltam a narancsléért… majd kivettem egy sört. Nyitóval felpattintottam a tetejét, halkan szisszent. Kisétáltam vele a teraszra, ahol Maltazár várt, száját kitárva lihegett.
Megsimogattam szálkás szőrét, majd leheveredtem az egyik féldöntöttre állított nyugágyra. A kemény matrac kényelmesen megtartott, a terasz teteje pedig megóvott a perzselő sugaraktól.
A sors furcsa fintora, hogy miután Ani átnézett vagy száz forgatókönyvet, együtt pedig megnéztünk vagy húszat, pont ennél a filmnél éreztem azt, hogy meg akarom csinálni. Mintha James szerepét egyenesen rám szabták volna. Egy sötét pszichothriller, ami az alkotói lét kettősségét ábrázolja. Nehéz szerep. Kezdőfilmnek? Kurva nehéz. Ezzel bizonyíthatnám, hogy nemcsak énekesnek, hanem színésznek is kiváló vagyok.
Belekortyoltam a jéghideg italba, pár másodpercig a számban tartottam a kesernyés folyadékot, mielőtt lenyeltem. A kutya felkelt, hozzám sétált, orrával megböködte a karomat.
Kimenekítettem a másik oldalamra a sört, és leraktam a földre. A követelőző ír farkaskutya fejére engedtem a tenyerem, miközben a medence vizének hullámzását figyeltem a simogató szellőben.
Az első film, amit akarok, és pont ő a producer. Úgy vizslatott, mintha eddig soha nem látott volna. Mintha soha semmi közünk nem lett volna egymáshoz. Mintha mindent elfelejtett volna. Mintha nem árult volna el.
Átkozott némber. És volt pofája ott várni a teremben! Mit képzelt? Hogy a nyakába ugrok, és rögtön beleegyezek a forgatásba vele? Kapni fogok az alkalmon, hogy megint a közelében lehetek?
Minden személyes dolgomat, amit neki mondtam el, kiposztolta a csőcseléknek. Azt is, hogy Zakery börtönben ült.
Fogaim közé szívtam az alsó ajkam, ujjaim elvesztek a durva sörtéjű bundában.
Megint meghúztam a sört, mire Maltazár felkapta a fejét, és a kapu irányába fordult, a fülét hegyezte. Felugatott és elszaladt. Zakery érkezett meg, rájöttem az ugatás ritmusából.
Nem mozdultam. Régebben adtam neki egy kulcsot a házhoz.
A forródrót gyorsan működött: fél órája köszöntem el az asszisztensemtől.
Pár perc múlva feltűnt a ház sarkában, kezében a bukósisakja lógott, Maltazár pedig folyamatosan próbálta a hasához simítani a fejét. Védőruhát szokás szerint nem viselt.
– Jöttél ellenőrizni?
Lovaglóülésben leült a mellettem lévő fekhelyre. A kutyám szó szerint rámászott, próbálta megnyalni a fülét.
– Tagadnom kellene? – vonta fel a szemöldökét. Sötét haja a válláig ért, de nem vette rá a fáradságot, hogy levágassa. Úgy nézett ki, mint egy igénytelen rockzenész. – Jól van, jól van – fordult a kutyához, hogy aztán jó erősen megdörzsölje a füle tövét.
Megemeltem a sört, lazán belekortyoltam, Zakery meg rosszallóan figyelte a mozdulatot.
– Ennyire szíven ütött? Mi lett a vége? – kérdezte.
Elhúztam a szám. Ezek szerint Anastasia nem pletykált el mindent.
– Nem ütött szíven. Ünnepelek – emeltem felé az üveget. – Ennél jobb forgatókönyvet elképzelni sem tudok.
Nagyot sóhajtott, a homlokát masszírozta.
– Ez nagyon fárasztó volt – mormolta.
Visszaengedtem az üveget. A kesernyés, szénsavas ital kaparta a torkomat. Az elmúlt hónapokban elszoktam az ízétől, és nem is különösebben hiányzott. A mai napért viszont ez a legkevesebb, amit megérdemlek.
Zakery felkarján írások futottak egymásba, némelyiket nem is igazán lehetett kiolvasni, annyira összefolyt egy másikkal. Olyan fantáziadús életbölcsességeket varratott magára, mint: „Az erősebb kutya baszik.” „Ne próbáld, hanem csináld!” – és hasonlók.
– Mi a terved?
Összekulcsolt kezeimet a tarkómra tettem.
Melegen megbizseregtem, ahogy felidéztem Carolyn kétségbeesett próbálkozását arra, hogy meggyőzzön, előbb kell aláírnom a szerződést. Elmosolyodtam.
– Kicsinálom.
– Szerinted ez jó ötlet? – Megmozdult, a faágy halkan recsegett a súlya alatt. – Hagyd inkább a francba, ennek nem lesz jó vége! Átbaszott, fogadd el, és kerüld el. Úgysem forgatnád le vele a filmet.
Aranytálcán nyújtottam át magam neki, erre kivágta a kirakatba. Átmozgattam az állkapcsomat, hogy az izmok ne feszüljenek be az emlékekre.
– Megkapja, ami jár neki. Átbaszott, most én jövök. Felajánlottam, hogy két hétig helyettesítse Anastasiát, hogy megnézzük, együtt tudunk-e dolgozni. Van két csodálatos hetem.
– Miből gondolod, hogy elfogadja? Carolyn nem hülye.
Lehunytam a szemem. A melegtől és a bosszú édességétől átforrósodtam, a párás levegő megült a bőrömön.
– Nincs más lehetősége. El fogja vállalni, vagy bukja a filmet.
– Miért vállalná be, hogy két hétig szívatod, ha sejti, hogy úgysem lesz film?
Vigyorogva ránéztem. Carolyn ugyanazt a játékot fogja játszani, mint régen. Túlontúl… kiismerhető. Elszánt.
Annyira, mint én.
– Azt gondolja, hogy találhat ellenem valamit, amivel megzsarolhat. Ebben nagyon jó.
Zakery beletúrt a kócos hajába, és értetlenül nézett Maltazárra. Úgy sejtettem, nem értékelte a remek tervemet.
– Kibaszott fárasztóak vagytok. Komolyan. Hagyd a picsába, az élet megy tovább, lezártad, lezárt ő is, kerüljétek el egymást lehetőleg kétszáz méterre, és…
– Nem! – csattantam fel. – Kaptam egy kurva jó lehetőséget, nem fogom kihagyni! A markomban van, és jár neki a bosszúm.
A fejét csóválva cirógatta meg Maltazár nyakát, aki a fejét felemelve kínálta fel neki.
Nem ússza meg. Ő akarta, hogy ez legyen a vége. Házhoz jött a pofonért. Gondolkodott volna előbb!
– Gondold át, Will – szólalt meg halkan. – Épphogy kimásztál ebből a szarból, és…
– Átgondoltam, abban a pár másodpercben, ami aközött telt el, hogy beléptem a terembe, megláttam, majd a főnöke megkérdezte, hogy akarom-e a szerepet. – Felemeltem az üveget, beleittam. – Az a ribanc arra sem vette a fáradságot, hogy megírja, ő lenne a producere a filmnek.
Kurvára semmibe vett. Ujjaim ráfeszültek a hideg üvegre, erőszakkal lazítottam el őket, nehogy szilánkokra törjön a tenyeremben.
Legszívesebben a falhoz vágnám, hátha a csattanása némileg lecsillapítana.
Bátyám ujjai beleszántottak a kutya szőrébe.
– Gondold át! – mondta újra. – Nem biztos, hogy úgy történt az egész, ahogy te hiszed. Lehet, nem téged akart szívatni, hanem ezt dobta neki az élet.
– Ha valóban így lenne, akkor van pár napja elmondani az igazságot.
– Nem hiszel ebben, mi?
– Nem. Nem véletlenül hívom Bestiának. Rossz emberrel kezdett ki!
Talán nem ez a legjobb megoldás elrendezni a sérelmeimet, de kihasználom a lehetőségeket.
Elérte, hogy akarjam, elérte, hogy a bizalmamba fogadjam, elérte, hogy elköteleződjek mellette. Aztán átbaszott.
Ezért minimum kéthetes szívatás jár, és a filmje kinyírása. Kár érte. A szerep tényleg nagyon jó. El tudtam magam képzelni Jamesként, ahogy jelenetről jelenetre megbomlik az elmém, ahogy a valóság összeolvad a fantáziával.
Felültem a székben, elfogyasztottam a maradék italt, bár nem esett túl jól, forgott tőle a gyomrom.
– Christine-nel minden rendben?
– Képzelheted – morogta. – Valahogy a csajválasztásban nem vagyunk túl jók, öcsi.
Elmosolyodtam. Ami igaz, az igaz. A testvérem gyengéi a kezdő pszichopaták, én meg, mikor végre találok egy csajt, aki érdekelne, átver és lekoptat. Ezen azért változtathatnánk.
– Össze akar velem költözni. – Zakery hátradőlt a nyugágyon, olajfoltos kezét a combján pihentette. – Hét hónap után. Napok óta csak ez a témája. Annak ellenére, hogy a múlt hónapban szakítottunk.
– A házasság és a gyerekvállalás is felmerült? – Egy lesújtó pillantással díjazta a kérdésemet. – Biztos érzi, hogy te vagy az igazi!
Grimaszolt, mire felnevettem.
Na igen, csajtémában elég szarul álltunk.
++++
Maugli éppen Balu hasán ülve énekelt, mikor megrezzent a telefonom.
„Szeretnék beszélni veled. Este nyolckor a Rumbában megfelelne? Carolyn.”
Elhúztam a számat. Ez az üzenet majdnem egy hetet késett. Érkezhetett volna a Hova vezet az út forgatókönyvével.
„Nálam.” Elküldtem neki az otthonom címét is.
Magam elé tudtam képzelni az arcát, ahogy összeszorítja a száját, és felfújja magát, mint egy hörcsög. Szeme villámokat szór, én meg elkapom a tarkóját, és megcsókolom, ahogy régen. A zuhany alatt rajtam siklott, de nem adta meg magát. Vérem meglendült az ágyékom felé. A kanapé másik végébe dobtam a telefonom, és inkább visszafordultam a tévéhez.
Bosszú. Csak a bosszú járhat a fejemben!
Éppen kikapcsoltam a készüléket A dzsungel könyve második része után, mikor Maltazár felugatott, és a csengő is megszólalt. Ezek szerint Carolyn vette az adást, miszerint én hozom a szabályokat.
Jókedvűen felkeltem, felkaptam az előszobában lévő polcról a kulcsomat, és kinyitottam a bejárati ajtót. A lemenő nap fénye megcsillant a kapu előtt parkoló fekete Toyota ablakán. A kerítésnél pedig Carolyn állt. Fehér trikója kiemelte barna bőrét, krémesen fényesnek hatott, elfogott a vágy, hogy belekóstoljak. Mézédes lehet.
Meztelen lábamat csiklandozta a kiszikkadt fű, ahogy átvágtam a kerten. A közepén megálltam. Maltazár mellém ült, abbahagyta az ugatást, félredöntött fejjel figyelte az idegent, az engedélyemre várva.
Kinyitottam az elektromos kaput, Carolyn pedig besétált, akár egy dáma, aki képes az irányítása alatt tartani az egész univerzumot. Annyira… elkapnám, és megmutatnám neki, hogy nem irányít semmit. Addig csókolnám, ameddig eszét nem veszti a vágytól. Magam alá kényszeríteném, és… Nyeltem egyet.
– Gyere ide! – Egy gombnyomással zártam a kaput, miközben ő lassan elért hozzám.
– Azt teszem – felelte flegmán.
Nagyon gyorsan le fogom törni a szarvait. Ez szuper móka lesz!
– Nyújtsd ki a kezed – biccentettem a türelmesen üldögélő kutyám felé.
Carolyn szája fintorba húzódott, de engedelmeskedett. Maltazár a fejét nyújtogatta, lelkesen szaglászott, de nem mozdult el a helyéről.
– Maltazár! – szólítottam meg.
Az állat azonnal felpattant, a nőhöz ügetett, és orrát a bőréhez nyomta. A következő másodpercben meg már dörgölte is hozzá a fejét, akár egy kurva egy gazdag kuncsafthoz.
Carolyn összerándult, de ujjai elvesztek a bundájában. Összeráncolt homlokkal figyelte a kutyát, aki olyan erővel dőlt neki, hogy majdnem feldöntötte. Nem úgy tűnt, mintha jó kedve lenne.
És ettől vigyorogni támadt kedvem. Megfizet mindenért!
– Menjünk be.
Elindultam a bejárathoz. Carolyn alig hallható horkantással válaszolt. Elmosolyodtam. És ez csak a kezdet!
Kitártam az ajtót, eszembe se jutott előreengedni, előtte léptem be. Ettől tuti csikorgatta a fogát. Az előszobában cipők hevertek szétszórva, a fogason bőrdzseki és zakó lógott. Több négyszög alakú polcot is vájtak a falba, az egyikbe beraktam a kulcsot. Balra átsétáltam a tágas nappaliba, meztelen talpam alatt hideg volt a burkolat.
A kanapé előtti asztalon az Ani által ígéretesnek titulált forgatókönyvek hevertek szétszórva. A legtetején a Hova vezet az út – az egyetlen valóban ígéretes darab. Izgalmas lenne James karakterét építeni, a jámbor íróból gyilkos pszichopatába elvinni.
Az üveg teraszajtónál megjelent Maltazár, betekintett, majd lefeküdt.
Carolyn követett, közben szemével a helyiséget pásztázta, mintha minden részletét az eszébe akarná vésni. Elveszett a tágas térben. Vékonyabb lett, de ettől mit sem veszített a vonzerejéből: rövid farmersortban villantotta meg hosszú és formás lábait. Könnyedén magam elé képzeltem, ahogy átkarol velük, miközben a falnak szorítom.
Bosszú!
– Nem szándékozol felvenni egy pólót? – morogta.
– Itthon vagyok, azt viselek, amit akarok.
És ez jelenleg kimerült egy rövid melegítőnadrágban. Ami, ha nem vigyázok, kurva gyorsan meg fogja mutatni neki, hogy a farkamat az árulása ellenére is nagyon érdekli.
Mohazöld szeme az enyémbe fúródott, várta, hogy hellyel kínáljam.
Azt aztán várhatja.
Derekamat a kanapénak vetettem, keresztbe fontam mellkasom előtt a karomat.
– Elvállalom az asszisztensi pozíciót – osztotta meg velem kimérten, hüvelykujját a nadrágja zsebébe akasztva.
Ezt eddig is tudtam. A kérdés az, mire játszik. Azt tartottam valószínűnek, hogy az elkövetkező két hétben megpróbál majd kideríteni rólam valamit, amivel megzsarolhat. Vagy kitalál valamit Londonról, és megpróbálja előadni, hogy nem is úgy történt, ahogy.
Eddig ez a két lehetőség merült fel bennem. De soha nem lankadhatok, simán kitalálhat mást is.
– Ez szuper. Telefonon is elmondhattad volna.
Beharapta az alsó ajkát, félrenézett, a sarokban lévő, Indiából hazahozott, fából faragott pitonra révedt.
Tétován nehezedett egyik lábáról a másikra, izmai megfeszültek a combjában, bennem meg újra fellángolt a gondolat, hogy milyen érzés lenne, ha a falnak nyomnám, ő meg átkarolna velük, és szorítana, hogy ne engedjem el. Egykor nem is engedtem volna el.
Nyeltem egyet, kényszerítettem magam, hogy az arcát nézzem, és csakis az arcát. Ez se segített: fogai akár az én bőrömbe is haraphatnának, úgy, mint régen.
Visszafordult felém, mint aki döntésre jutott. Semmit nem tudtam leolvasni a vonásairól, tekintete olyan rideg volt, akár a világoskék csempe, ami a nappali padlóját borította.
– Mi lesz a dolgom?
– Ani küld majd egy e-mailt a feladataiddal. – A kanapé hátoldalának támaszkodtam. – Gondolom, az ő számát is tudod. Vagy legalábbis hamar megszerzed.
– Ő küldte el a tiédet – válaszolta színtelenül.
– Mit szóltak a cégnél hozzá, hogy két hét múlva írok alá?
Szeme egy másodperc alatt elfelhősödött, mérge tapinthatóvá vált. Végre!
– Ez nem tartozik rád.
– Miért pont Los Angelesbe jöttél?
– Ez sem tartozik rád.
– Tudod, így elég nehéz lesz együtt dolgoznunk – csettintettem a nyelvemmel. – Talán hagynunk kéne a fenébe, nem?
Összeszorította a fogait, teste megfeszült. Egyre idegesebb, ez jó! Ne csak én érezzem szarul magam a lángoló vágyaim miatt. És a fájdalom miatt, ami szaggatja a szívemet.
Ostobaság!
– Most zsarolsz? – Végre a hangja is megváltozott, jóval indulatosabb lett.
– Tanakodok – érintettem két ujjamat jókedvűen az államhoz, mintha komolyan fontolgatnék valamit. Hát maximum azt, hol is lenne a legjobb szexelnünk. Kanapé vagy ágy? Fal mellett?
– Tehát zsarolsz – jelentette ki hűvösen.
Lassú mozdulatokkal hozzám sétált, és pár centire tőlem megállt. Megcsapott az a bűvös rózsaillat, amitől libabőrös lettem. Pár hónappal ezelőtt éreztem egy csajon, nálam kötöttünk ki, és végigkeféltük az éjszakát, de nem volt ugyanolyan. Az illat reggelre elpárolgott, és csak gyűlölet maradt utána.
– Mik a szabályok, William? – suttogta halkan.
Az elszántsága semmit nem kopott az elmúlt hónapokban, ahogy a keménysége sem. A keménysége, ami mögött csak egy kiégett, lélektelen roncs rejtőzik. Hogyan tudnék bántani valakit, akinek semmi sem szent?
– Tudod, képes lennék túllendülni a múlton, ha kedvesebb lennél. Talán meg is bocsátanék. Talán leforgathatnánk a filmet is.
– Tetszett az itteni időjárás. London sötét, borús és nagyon esős. A pálmafák is bejönnek – válaszolta gyorsan. Ezek szerint hajlandó játszani. – És a barnaság is remekül áll.
Akaratlanul futott le a pillantásom a telt mellére, amely kitöltötte a szűk trikóját, és a vékony derekára, amit olyan élvezettel szorítottam régen. Újra a szemébe néztem, gonoszan elhúzta a száját; ebben a másodpercben benne is tudatosult, hogy továbbra is bejön nekem.
Ezt sajnos tagadni se nagyon tudnám. De nem sétálok kétszer ugyanabba a csapdába.
Bosszú!
– Igen, elég jól – hagytam annyiban. – De a fogyás annyira nem áll jól. Szerelmi bánat?
– Tragikus történet – mondta komoly arccal. – Ha tudnád, milyen rossz is egy ilyen! Neked viszont nincs lelked, így gondolom, ez neked kimaradt.
Halkan felnevettem. Ez túl magas labda.
– Ezt mondja a démon, aki másokat fogyaszt el reggelire. Mondd csak, hogy lehet egy olyan ember szerelmes, akinek nincs szíve?
– Jujj, ez fájt – szisszent fel. – Ha lenne szívem, most elsírnám magam!
– Ha lenne lelkem, akkor ez talán érdekelne.
Szája szélén megjelent egy apró mosolykezdemény. És nekem melegség öntötte el a gyomromat. Ennek minél előbb gátat kell szabnom!
Ezt a némbert csakis a pénz érdekli, és a karrierje. Vajon képes lenne kefélni velem az aláírásomért cserébe? Képes lenne újra bejátszani azt, amit Londonban?
Gondolkodás nélkül tenné szét a lábát.
Három. Már három lehetősége is van a későbbi játszmákra. Komolyságot erőltettem magamra.
– Mit tervezel most ellenem?
– Miért kéne terveznem bármit?
Utáltam, hogy képtelen egyenes válaszokat adni.
– Túl könnyen belementél ebbe a dologba.
– Nincs más lehetőségem, és ezt te is tudod. – Arca visszarendeződött a rideg, üres kifejezésbe, eltűnt róla az apró, őszinte kis mosoly. – Ha ennyire tudni akarod, csupán abban bízom, hogy jobban akarod a szerepet, mint rajtam bosszút állni.
– Chö. Persze.
Carolyn terv nélkül? Esélytelen. A kérdés inkább az, a három lehetőség közül melyiket játssza meg.
– Vagy abban, hogy az elkövetkező két hétben megpróbálsz rajtam bosszút állni a saját magad kicsinyes módján, és ezzel vége lesz az egésznek. Aztán valóban elkezdődhet a forgatás.
– Kicsinyesnek nevezed a bosszúmat? Pont te? Te, aki képes voltál sértettségből emberéletekkel játszani? – vontam össze a szemöldököm. – Ezek a szavak igencsak álszenten hangoznak tőled!
– Azóta megváltoztam. Új földrész, új élet. – Könnyedén a kanapénak dőlt, aminek támaszkodtam. – Lassan negyven leszel, neked is ideje lenne felnőnöd!
Halkan fújtattam. Nagy szavak ezek, főleg tőle.
Valamit rejteget a tarsolyában. Túl magabiztos. Túlságosan nyeregben érzi magát, annak ellenére, hogy baromira vesztes pozícióból indít. Ennyire bízik abban, hogy ki tud rólam deríteni valami súlyosat, amivel meg tud zsarolni?
Vagy ennyire bízik abban, hogy megint az ujja köré tud csavarni?
Vagy van egy erős ütőkártyája Londonnal kapcsolatban?
– Csak utánad.
Úgy bámultunk egymásra, mintha szeretnénk megfejteni a másik gondolatait. Aztán hangosan megrezzent a telefonja a kezében, meg az órája a csuklóján. Ki keresheti majdnem este kilenc órakor? Van egy pasija? Ettől a gondolattól összerándultam.
Ránézett a kijelzőre. Nem vette fel.
– Mennem kell.
Ökölbe szorult a kezem, de gyorsan elernyesztettem. Nem az én dolgom. Az én dolgom a bosszú. Ki a faszt érdekel, hogy van-e csávója? Ha van is, azt is csak azért tarthatja, hogy kihasználja. Nem gondolnám, hogy boldog vele. Szerelmes.
– Gyere – vetettem oda.
Az előszobában összeszedtem a kulcsot. Ujjaimat köré zártam, a tenyerembe vágó fém némileg lehiggasztott.
Akkor sem… kurvára nem az én dolgom.
Maltazár rögtön csatlakozott hozzánk az ajtóban, de nem hozzám jött, hanem a nőt támadta le. Nedvességtől csillogó orrát a kezébe nyomta, simogatást követelve. Carolyn pedig engedelmeskedett is, gyengéden cirógatta meg a hátát és a fejét.
Ha nem bassza el, akkor én lennék a pasija, és…
KURVÁRA NEM KÉNE ERRE GONDOLNOM!
Kinyitottam a kaput, erősebben szorítottam a kulcsot. Innom kellett valamit. Elmegyek futni. Nem ért annyit ez a gonosz ribanc.
A kutya csak az én vonalamig követte, megállt, leült a fenekére, vágyakozva lesve utána. Carolyn a kapuból még visszanézett, és végre észrevettem rajta valamit, valami egészen emberit: bizonytalanságot.
Talán csak a képzeletem játszott velem, mert a következő percben intett egyet, mintha egy öleb lennék, és beszállt az autójába.
A nagy kapu bezáródott, a fekete autó elhajtott, Maltazár a rácshoz ügetett.Hosszan kifújtam a levegőt, a szívem fájdalmasan összeszorult. Beletúrtam a hajamba, kellemetlen zsibbadás húzta le a tagjaimat. Kimerülten fordultam vissza a házhoz, futnom sem kellett, úgy éreztem magam, mintha valami letarolt volna.
Megvásárolható:
Álomgyár kiadó
További tartalmakért kövess a közösségi oldalaimon:
Címke: romantikus regény, trauma, feldolgozás