1. Ava
Remegnek a combjaim, hátradőlök, forr az ereimben az izgalom. Elképesztő! Pihegve kapkodom a levegőt, hamarosan vége van, de addig… Kiélvezem minden másodpercét.
A snowboard teljesen kikapcsol, egész nap nem jutott az eszembe Troy. Már rég besötétedett, amikor lesiklok a pálya végére. Dübörög bennem az adrenalin, nem tudok nem vigyorogni. Kicsatolom mindkét lábamat a snowboard deszkából, elég volt mára, nem is tudom, mióta vagyok kint, de rohadtul megérte.
A gyomrom korgása emlékeztet, hogy ebédelnem sem sikerült. Felveszem a deszkát, és elindulok az átjáró felé az emberekkel együtt. Felkapcsoltak a lámpák, pár pályát nyitva hagynak, talán visszajöhetnék, miután ettem…
Imádok éjszaka csúszni, akkor alig vannak a pályákon, a fák egy-egy fehér kinővésnek látszanak. Kicsattogok a pályáról. A szemben lévő hotelbe foglaltam szállást a hétre, lilán világít felül a neve, az ablakain keresztül sárga fény izzik kifelé. El se akarom hagyni ezt a helyet. Szükségem van egy kis pihenésre, hiszen majd nyolc évtől kell megszabadulnom.
Reggeltől estig snowboard, aztán evés, wellness, és egy hét múlva minden szuper lesz majd megint.
Az autóúthoz érek, kényelmetlen a cipő, kényszertartásban van benne a lábam, a sípcsontomnál húz az izom. Megszabadulok a szemüvegtől, majd beletúrok a hajamba, a vállamra omlik. Itt nem kötelező a sisak viselete, én meg nem is fárasztom vele magamat, hiszen alakváltóként nem halnék bele egy koponyatörésbe sem.
Mélyre szívom a levegőt. A hideg miatt alig érzékelni benne szagokat, és ettől még szélesebb lesz a mosolyom. Jó ez a tisztaság, olyan, mintha lenne egy határ köztem és a világ között. Egy nagyvárosban akár több száz illat is olvadhat egymásba, amik eltelítenek, itt viszont nincs ez.
Nem jön egy autó sem, ezért átbattyogok az úton. A hotelhez át kell mennem egy lezárt parkolón, az elején, a sorompónál, van egy bódé, amiben őrök szoktak ülni, de most üres.
Mielőtt átmennék a sorompó mellett, gyors trappolást hallok meg a hátam mögül. Hátranézek a vállam felett, egy fekete pulcsit viselő, magas férfi rohan felém, arcán riadalom.
– Kérem, tudna segíteni? – zihálja.
Megfordulok, fölém tornyosul, vagy másfél fejjel nagyobb nálam, fekete haja a helyes arcába lóg, a szájából pára tör felfelé.
– A lányom bezárta magát az autóba, és… – Nagy kortyokban nyeli a levegőt.
A lánya? Az autóba? Jézusom! Gyerek egyedül az autóba, nem jó párosítás!
– Igen, persze! – Eldobom a snowboardot, majd a kényelmetlen cipő ellenére utána futok a sípálya parkolójához.
Beszívom a levegőt, kámfor csípős, hűvös illata terjeng a levegőben, és van benne egy kis… A férfi fekete nadrágot visel, fekete pulóverrel, rátapad az izmos testére, a széles vállára és a derekára, a mozgása könnyed és rugalmas. Kámfor. És…
Hogy tudnék segíteni, esetleg az üveget ki lehetne törni, azt ki tudom, de akkor nem tudnak majd elmenni, és…
A parkoló majdnem teljesen kiürült. Kikerül pár fenyőfát, mögötte parkol. Kámfor és valami ismerős… Újra beszívom a levegőt, de a hidegben minden olyan tiszta. Megáll egy nagy pick up autó mellett, az ablakai feketék, beszívom a levegőt, csípős kámfor, nem érzek mást, mellé érkezem.
Felém fordul. A tekintete üres és jéghideg.
„Menekülnöm kell!” – vernyákol fel bennem a hiúz.
A tarkómon felállnak a pihék. Mi… Elkapja a felkaromat, majd az autónak nyom, felszisszeni sincs időm, és máris egy bilincs hűvös fémje vág a csuklómba a kesztyűm felett.
Kivágja az autó hátsó ajtaját, ráfog a fejem tetejére, lenyom, és belök rajta.
Mi…
2. Ava
Megdöbbeni sincs időm, minden olyan gyorsan történik körülöttem. Az autó hátsó ülésére, a bőrre érkeztem. Gyerek sehol. Összefacsarodik a gyomrom. A kámfor illat viszont mindent betölt, és most már tisztán érzem, hogy egy jaguáralakváltóval van dolgom. A hideg eddig elfedte, de a szűk térben erősen érezni.
Beszáll az autóba, majd gázt is ad.
– Mit csinálsz? Mit akarsz tőlem? – kúszok a középső ülésre, hogy jobban rálássak.
Ő most elrabol engem? De miért? A karom kényelmetlenül feszül hátra, a snowboard cipő húzza a lábamat. A profiljára látok csak rá, egyenes orr, vékony szájak, helyes vonások. Az érzelmek viszont teljesen eltűntek róla, megfagy az ereimben a vér, olyan kietlen a tekintete.
– Ha még egyszer megszólalsz, be fogom kötni a szádat – feleli karcosan.
Összerándulok. Fel kéne vennem az állati alakomat, akkor megszabadulnék a bilincstől. De mire mennék vele? Megtámadom hiúzként? Simán elkapja a grabancomat, és berak a csomagtartóba. Miért nem oda tett?
Hogy lehettem ennyire hülye, hogy bedőltem egy vadidegennek, és azonnal rohantam segíteni? Kiszárad a torkom. Több eszem is lehetne, hiszen mit tudtam volna én segíteni egy vadidegennek, akinek a lánya bezárta magát az autóba?! Nem gondolkodtam, most meg itt vagyok megbilincselve, és ki tudja mit akar tőlem.
– De mit akarsz tőlem? – reszket a hangom. Muszáj megtudnom.
Soha nem találkoztam még jaguáralakváltóval, miért rabolt el? Mit akar velem tenni? Hova visz?
Kikanyarodik a parkolóból, egy másodpercre felém fordul, majd vissza az út irányába, de nem válaszol. Mindjárt beleharapok! Próbálom kihúzni a csuklómat a fogságból, azonban erősen rászorította a bilincset, esélyem sincsen.
Fel kell vennem a hiúz alakomat! Akkor ráugrok, talán balesetünk lesz, és lesz alkalmam elszökni. Valamit tennem kell! Mégis mi a fenét akarhat? Semmit nem tettem, senki nem akarhat rosszat nekem, miért is akarnának, nem egy filmben élek, ahol elrabolnak, a gyomrom apró lesz, mi van ha, meg akar ölni, előtte pedig megkínoz, vagy sokkal rosszabb, bezárva tart, és…
Megrázom a fejemet, hogy elűzzem a gondolatokat, hátradőlök az ülésben, mély levegőt veszek. A rezgésemre összpontosítok, kiterjesztem, a csontjaim viszont nem törnek el, nem kap el a fájdalom és a boldogság durva keveréke, nem történik semmi.
Nem tudom kiterjeszteni magamat, nem működik az átváltozásom! A visszapillantó tükörbe bámulok. Erről is ő tehet? Vagy micsoda? Utoljára két hete voltam a hiúz alakomban, amikor futottam egyet egy London közeli erdőben.
Nem kapok levegőt. Itt vagyok egy autóban, egy férfival és átváltozni sem tudok! Mit akar tőlem… Könnyek fojtogatnak. Ugye, nem olyan, mint azok az emberek, akikről cikkekben írnak, és akikről filmeket készítenek, akik nőket rabolnak el, és…
– Mit akarsz tőlem?! Válaszolj! – csattanok fel, miután a bennem keringő érzések elhatalmasodnak rajtam.
A támadóm viszont nem felel, hanem lekanyarodik, egy parkolóba vezet, megáll, és kiszáll az autóból.
Az ablakon keresztül figyelem, tágra nyílik a szemem, az ajtóhoz lép. Mit akar tenni velem? Nem hagyhatom! El kell szöknöm! Miért nem tudom felvenni a hiúz alakomat? A hátsó ülés másik végébe húzódok, felkészülök rá, hogy…
3. Lucian
Először nem akartam a csomagtérbe rakni. Az illata viszont azonnal beterítette az autó belsőterét, és nem tudok mit kezdeni vele. Mámoros vanília és valami különös mélység van benne, amitől folyamatosan el fog a vágy, hogy a nyakához hajoljak, és mélyen beszívjam, a nyelvem hegyén érzem, és annyira hasonlít valamire…
„Ki kell derítenem mire!” – morog fel bennem a jaguár.
Bizseregnek az ujjbegyeim, annyira ki akarnak pattanni a karmaim. Kiszállok az autóból a sötét parkolóban, magas hegyek ölelnek körbe. Itt legalább nem érzem az illatát, a hűvös lenyom mindent, a semmi marad. Több, mély levegőt is veszek, majd a hátsó ajtóhoz fordulok.
Nem csak az illata zavaró, hanem a beszédje is. Túl sokat kérdez.
Egy utolsó lélegzet a hűvös semmiből, majd megmarkolom a kilincset, és kinyitom az ajtót. A nő, Ava, az ülés másik végébe húzódott, behajolok, hogy elkaphassam, mire gyorsan mozdul, és felém rúg a lábaival.
Kezdő hiba.
Elkapom a lábszárát, a snowboard cipőtől még nem tudott megszabadulni, ezért a mozgásban is jócskán korlátozva van. Rántok rajta egy nagyot, a lábai kiérnek a levegőre, a rózsaszín kabátja és az alatta lévő öltözete felcsúszik a hasáról, csak az alsó leggingse takarja el a vékony derekát. Barna haja kócosan terül szét az ülésen.
Újra megcsap a belőle áradó illat: édes vanília, ami szétfolyik a nyelvemen, némi édeskés levendulával, „meg akarom nyalni!”, és azzal a különös mélységgel, amitől zuhanni vágynék…
Rémülten pislant rám, kényelmetlenül fészkelődik.
– Mondd el, kérlek, hogy mit akarsz tőlem! – könyörög. A hangjából kihallani az el nem sírt könnyek rezgését.
Elkapom a felkarját, és felrántom az ülésről. Pára száll fel a számból, muszáj a barna hajához hajolnom, és mélyen beszívnom az illatát. Megfeszül az ágyékom, a vérem belobban.
„Az enyém lesz.”
Elhúzódom tőle, ez nem jó irány. Ő jelenleg a foglyom.
Elindulok vele a csomagtérhez. Megmakacsolja magát, a lábát próbálja lefeszíteni, a bakancsába könnyen is megy neki, nyújtózkodik hátra, rángatja a karját, kipirosodik az arca, eltűnnek az orra körüli apró szeplők.
– Feleslegesen küzdesz.
– Mit akarsz tőlem? – sikítja hisztérikusan.
„Megkóstolni” – dorombolja a jaguár válasz helyett. Viszketni kezd a tarkóm, a karom, szabadulnom kell ezektől a gondolatoktól! Nem ezért vagyok itt, nem ezért jöttem. Egyébként sem lehetne, hiszen elraboltam, és fogságban tartom, nem fér bele, hogy megkörnyékezzem… Vagy…
4. Ava
Berakott a csomagtartóba. Hatalmas a tér, ez inkább egy plató, mint csomagtartó. Csak egy sporttáska van bent, becsúsztam a végébe, mellé. Összeszorítom a szememet, hogy ne csorogjanak ki a könnyeim. Mit akar tőlem? Miért csinálja ezt velem? Most el fog vinni valami helyre, és…
Gondolni sem akarok rá, de nem bírom ki, az agyam folyamatosan rémképeket dobál be, a szívem összevissza ver, a fejem tompán lüktet a rengeteg lehetőségtől, hogy mit is művelhet majd velem.
Ki kell szabadulnom! Újra a rezgésemre koncentrálok, ki akarom terjeszteni, de nem megy, egyszerűen nem érem el, messze van, távol… Mi történt? Pedig a hiúz itt van bennem, a részem, érzem őt.
A félalakomat sem tudom felvenni, bárhogy próbálkozom, nem változik meg a látásom, a karmom nem pattan ki az ujjbegyemből.
Elkeseredetten beleharapok a számba. Nem akarom így végezni… Vagy egy órán át utazunk, majd zötyögni kezd az autó, pedig elég nagy terepjáró, bírnia kéne az autópályán… Lementünk az autópályáról.
Elszorul a torkom. Elvisz egy kietlen helyre, hogy aztán… Megöljön. Nem akarok meghalni, nem akarok itt lenni, mit vétettem, hogy itt kötöttem ki?
A plató felső részén kilátok, csillagok borítják az eget, talán éjfél lehet, a hó sűrű, nagy pelyhekben hullik. Nyelnem kell. Hova visz? Be egy erdőbe… Mit fog velem tenni?
Megáll az autó. Fülelek, hátha hallok végre valamit – becsukja az ajtót. Ropog a hó. A szívem a fülemben dobol. Nem felém tart. Itt hagy az autóba bezárva? Telnek a percek, megszűnik minden zaj, a havazás még erősebb lesz.
Ülésbe tornázom magamat, az ablakon nézek kifelé, fenyőket látok, amiknek a hosszú ágaik elhajolnak, nagy szél lehet, a hópelyhek is kavarognak. Már itt is fehér pára lesz a kifújt levegőmből, gyorsan hűlni kezd a hőmérséklet.
Aztán egy árnyék villan a távolban, a feketébe öltözött jaguár elindult az autóhoz, a haját az arcába fújja a szél, a pulcsijára már felvett egy fekete kabátot.
Miért hozott ide? Mögötte, a távolban megpillantok egy házat, egy lámpa ég az ajtaja mellett, de a sötétség és a hó miatt ezt is nehezen lehet kivenni.
Eljut hozzám, behúzódok a sarokba, zihálva kapkodom a levegőt. Nem hagyhatom neki, hogy bántson! Kitárja a plató felső majd alsó részét, engem figyel, a szeme vibrálóan zöld.
– Gyere ide! – utasít azon a karcos, hátborzongató hangján.
Nem! Nem akarok! Megrázom a fejemet, próbálom összehúzni magamat. Nem vagyok itt, ez egy rémálom, ez nem történhet meg!
A jaguár nem vár tovább, könnyedén felül a plató szélére, kitakarja a messzi házat és a hóvihart, jéghideg és üres tekintettel fürkészik. Libabőrös lesz tőle a karom. A kámfor illata ismét megcsap, olyan érdekes, hűvös hűsítő, akár a táj. Előrehullik a fekete haja, keretet ad az elszánt vonásainak.
Felém hajol, elkapja mindkét lábszáramat, és magához ránt.
„Fenyegetés!” – fúj bennem a hiúz.
Bele akarok rúgni, de nem hagyja, keményen megtart, aztán leszáll, és magával ránt, felcsúszik a kabátom, a pulcsim, az alsó trikóm, hideg csapja meg a bordáimat. Ő mellettem áll, zöld szeme szikrát hány, feléget a pillantása. Szétnyílik a szája, fehér pára szakad fel belőle. Úgy figyel, mintha…
Erősen megfogja a felkaromat, talpra állít, aztán újra felmegy a sporttáskájáért. Hasít a szél, kis híján odébb rak, hópelyheket ver az arcomba. Körbenézek, a torkomban ver a szívem. Azonnal futni kezdek a ház felé, de pár lépés után elesek, mire felállhatnék, a jaguár már mellettem van, és újra megragad.
Segítségért kiáltok, de a szél olyan erősen zúg, hogy elnyomja a hangomat. A jaguárt sem érdeklem, elfordul, velem együtt, és elindul…
A távolban egy kis faházat szúrok ki. Oda akar vinni?
5. Lucian
Lezárták a hegyről levezető utakat a hóvihar miatt. Az előbb belefutottam egy keresztbeálló hókotróba, mellette álltak páran, és intettek. Egyértelmű, hogy nem lehet a mai nap folyamán tovább menni.
Gyorsan bedobtam a telefonomba, hogy hol van a legközelebbi faházas szállás, szerencsére, több lehetőséget is mutatott.
Erősen tartom Ava karját, elindulok vele a bérelt faházhoz, a kulcsot már felvettem a recepción. Itt nem fognak minket zavarni, és ha sikongatni is támad kedve, a hangos széltől nem fogja senki hallani.
Csípi az arcomat a levegő, a hajamba beletapad a hó, a bakancsom viszont bírja, hogy lábszár középig belesüllyedek. Legalább a vaníliát se érzem tőle. Vajon meddig kell itt maradnunk, mielőtt tovább állhatnánk?
Azt hittem, ez lesz életem legkönnyebb melója. Csak felkapom, és elviszem. Ha nincs ez a hóvihar, már két nap múlva lerakhatnám, így viszont, talán félnapra is itt ragadunk.
A barna faház alig látszik ki, iszonyatosan kavarog a hó körülöttünk. Nehéz is ellenszélbe menni, mondjuk, a hiúz járását könnyíti a cipője, viszont ő maga nem, folyamatosan ki akarja rántani magát a szorításomból.
Esélytelen.
Félúton járunk, amikor megunom, elé lépek, lehajolok, és a vállamra kapom. A több réteg ellenére sincs számottevő súlya. Az egyik karommal átfogom a lábát, a másikkal a derekát tartom, hogy ne csússzon le oldalra. Káromkodik, vagy még jobban sikít, nem tudom, nem értem, de a vállamba fúródó hasából érzem, hogy beszívja, majd kifújja a levegőt.
Jelenleg, még így is ez a legkönnyebb munkám. Nem kell senkit likvidálnom, nem kell titkokat kiderítenem.
Elérünk a házhoz, a zárba rakom a kulcsot, kitárom az ajtót. Sötétség fogad odabent, néhány hópehely azonnal becsap. Belépek a csomagommal, becsukom magam mögött az ajtót, aztán előrehajolok, hogy lerakhassam Avát, akinek kicsúszik a lába, és a fenekére érkezik.
Világosbarna haja kócosan és nedvesen tapad a vöröslő arcára, amit kicsípett a hideg. Barna szemében könnyek csillognak. Szétnyílik a szája, kapkodja a levegőt, körbenéz a sötétségben. A szíve eszeveszett módon dübörög, hallom a dobbanásokat.
Kétségbeesetten pillant rám. Lerakom a sporttáskámat.
– Mit akarsz tőlem?
6. Ava
Egy kis faházba hozott. A bilincs nyomja a csuklómat, a kesztyűmet elhagytam valahol, merev a karom, és lassan nem kapok levegőt a pániktól. Menekülnöm kell! Miért nem tudom felvenni az állati alakomat? Elvileg csak az gátolhatja, ha valaki, vagy valami a torkomat szorítja! Egy bilincs nem teheti ezt!
Mi történik? Miért vagyok itt?
Fölém tornyosul, akár egy fekete hegy, a pillantása rideg, még csak nem is kegyetlen, annyi érzelem sincs benne. Szoros a torkom, nem bírok nyelni. A szél süvít odakint, borzongató hangja van idebent.
A férfi összevonja a szemöldökét.
– Visszaviszlek Troyhoz – mondja egyszerűen.
Tessék? Pislogok, mert nem értem mit mond. Vagy miért mondja ezt.
– Mi? – bököm ki, mert az agyam leblokkolt.
– Az a munkám jelenleg, hogy téged visszavigyelek Troyhoz – ismétli újra, mintha egy hülyéhez beszélne.
Nem bírom feldolgozni a szavait. Troy az exem. Nyolc évig voltunk együtt. Egy hónapja szakítottam vele. Azóta rengetegszer keresett. Én meg letiltottam. Zaklatás volt, amit művelt.
TESSÉK?
– Én… mi… – A vastag combjára bámulok, a farmernadrágja átázott.
Elfordul tőlem, kulccsal bezárja az ajtót, aztán a zsebébe rakja.
– Ne üvölts, mert tényleg be fogom kötni a szádat. – Azzal otthagy a földön ülve.
Troy. Munkája. Micsoda. Troy. Az a munkája, hogy visszavigyen Troyhoz? Az a barom képes volt elraboltatni? Kinyitom a számat, hogy megszólaljak, de nem találom a szavakat. Teljesen elmentek neki otthonról?
Az ajtóra bámulok, majd megpróbálok felállni, de a snowboard cipőben nem könnyű, úgy, hogy a karom a hátam mögé van bilincselve. Ezért a fenekemen fordulok a jaguár után. Feloltotta a villanyt, és a szoba sarkához ment, ahol egy kályha van, előtte nagy szőnyeg, kanapé. A kályha mellett van pár fa bekészítve.
Nyelek egyet. Nem tudom, mit gondoljak. Mit kéne gondolnom.
– Te… oldozz el! – nyögök fel, mert nem tudom, mi mást mondhatnék.
A jaguár hátra se néz, bepakolja a fát a kályhába, aztán be is gyújtja. Percekig tart a művelet. Aztán rázárja az üveget. A fa ropogása belevegyül a szél süvítésébe. A kámfor illata viszont kezdi ellepni a szobát, ostromolja a szaglásomat, az alhasam összerándul, fájdalom nyilall belé.
A fenébe… Akkor ezért nem tudok átváltozni! A jaguár végre felém fordul, összevonja a szemöldökét, majd felemeli a kezét, nem visel kesztyűt, megdörzsöli a száját.
Ez nem lehet igaz!
7. Lucian
– El kell engedned! – suttogja Ava. A szeme kimerevedett. Ecet fertőzi meg a kellemes illatát, amiről eddig nem akartam tudomást venni.
Nem szokott érdekelni, ha félnek tőlem. De azt valamiért nem akarom, hogy ő is féljen tőlem. Még ha lenne is oka rá. Nem fogom bántani.
Kicipzározom a kabátomat, majd megszabadulok tőle, és az ajtónál lévő fogashoz viszem. Ava még mindig a földön ül, és úgy forog, hogy folyamatosan szemmel tarthasson. Miután felakasztom a kabátomat, féltérdre ereszkedem előtte, majd a cipőjéhez nyúlok. El akarja rántani a lábát, de megragadom a lábszárát, és magamhoz húzom, de erre a másik lábával konkrétan arcon akar rúgni.
Elkapom azt a lábát is.
– Le akarom venni a cipődet! – mormolom ingerülten. Mi baja van?
– El kell engedned! – csattan fel idegesen.
– Nem foglak. Ez könnyű meló, és jól fizet.
Lefogom a lábait. Legalább az egyik kezemre szükségem lenne, hogy kioldjam a cipőjét. Felnézek rá.
– Nem teheted ezt! Nem vihetsz vissza hozzá! Teljesen megőrült, ha képes volt felbérelni egy alakváltót, hogy az visszavigyen hozzá! – hadarja zavarodottan.
Az lehet, de ez nem az én dolgom. Vanília és ánizs és mélység… Mi lehet ez? Újra és újra beszívom a levegőt, a nyelvem hegyén van, ott is érzem, megfeszül az ágyékom, az izmaim feszesek.
„Megszerzem” – dorombolja a jaguár.
Megnyalom a számat. A lábszárát a földre szorítom, vékony lábai vannak a vastag vízálló nadrág alatt.
Találkozik a pillantásunk. Kiszakad belőle a levegő.
– Nem fogsz megölni?
– Nem állt szándékomba.
A homlokát ráncolja.
– Öltél már? – bukik ki belőle a kérdés, az orrcimpája pedig kitágul közben.
Ez nem tartozik rá. Ezzel az információval akár vissza is élhet, ezért figyelmen kívül hagyom. Viszont a kérdés annyira lekötötte, hogy nem figyel, ezért gyorsan kioldom a cipőit, és lehúzom róla. Vastag neonrózsaszín zokni van rajta, megy a kabátja színéhez.
Gyorsan felhúzza magához a lábait, majd próbál kényelmesebb pózt találni, átmozgatja a vállát. Tényleg el kéne engednem, hogy le tudja venni a kabátot, tíz perc és dög meleg lesz a kályha miatt.
Felkelek a földről. Jobbra van egy konyha, egy asztallal, két székkel, és két ajtó nyílik a helységből. Mindkettőbe benyitok, az egyikben egy franciaágy van, a másikban pedig egy fürdő, zuhannyal és WC-vel.
Visszafordulok hozzá. Már ő is felém fordult, még mindig a földön üldögélve. Édes, ahogy ott gubbaszt, a haja ráomlik a kabátjára, a barna harmonikusan olvad a rózsaszínbe, közben engem méreget, mint egy érdekes tárgyat, amit most lát először. Az ecetszag némileg felszívódott, átengedve a helyet annak a csodás vaníliának és mélységnek… Mi lehet ez?
„Többet akarok belőle!”
Elfojtom a morgásomat. Nem, azt nem lehet. Ő egy munka, akit le kell adnom.
8. Ava
Enyhe fájdalom hasít az alhasamba, és ez egyre rosszabb lesz. Később vágyakozni fogok, egyre jobban, a kín elviselhetetlené válik, ameddig… Nem leszek együtt valakivel.
Érésem lesz.
El kell tűnnöm! Miért most történik ez? Jelenleg a jaguár foglya vagyok, aki vissza akar vinni Troyhoz, de azt nem lehet, nem akarom sem Troyt, sem őt. Akármilyen érzéki is a belőle áradó kámfor illat. „Jó lenne megkóstolni…” – mormolja a hiúz.
Nem, nem, és nem! Hiszen elrabolt, nem segíthet át ő az érésen!
De akkor mi lesz?
Ha el is szöknék, vonzanám a férfiakat, és idővel én is eljutnék abba az állapotba, amikor már mindegy, csak legyen vége a fájdalomnak.
A jaguár engem figyel, üres a tekintete, kiráz tőle a hideg. Akár vonzó is lehetne, ha mutatna valami érzelmet, de nincs rajta semmi, az egész lénye hátborzongató és ijesztő. Fekete pulcsijában olyan akár egy sötét istenség, aki fölöttem terpeszkedik, és el akar nyelni. Van benne valami érzéketlenség, amitől bizonytalanság tölt el, nem akarok a közelében lenni, főleg nem kettesben ebben a faházban, egy vihar kellős közepén! Mit fog tenni? Mit tenne, ha megérezné, hogy érésem lesz?
Összerándul az alhasam. Remélem, megérint, és… Átmelegszem a gondolattól, majd nyelek egyet, és elfordulok tőle.
Nem, erre gondolnom sem szabad! Hiszen elrabolt, és vissza is akar vinni Troyhoz, aki tuti, hogy teljesen megkattant, ha ilyesmi lépésre szánta el magát.
– Elengednél? – kérdezem halkan.
Azonnal mozdul, a bakancsa koppan a padlón. Megkerül, majd letérdelhet, hamarosan felenged a fém a csuklómon. Átmozgatom a vállamat, a karomat előre húzom, átkarolom a lábamat.
– Miért nem változtál át? – A hangja mély morajlás, áthatol rajtam, megfeszül tőle a mllm.
Nem bízhatok benne, azt se tudom kicsoda, ráadásul munkaként tekint arra, hogy elrabol egy alakváltót! Ki tudja, mit művel az életében, nem maradhatok itt tovább, és nem tudhatja meg, hogy mi történik velem, mert akkor… Biztos, hogy kihasználná a helyzetet, én meg hagynám, mert nem tehetek mást, mert a forró vágytól és a fájdalomtól, egy idő után képtelen lennék gondolkodni.
– Troy teljesen megőrült, nem vihetsz hozzá vissza – súgom magam elé, és a csupasz falra bámulok, aminek a jobb és bal oldalán is ajtó van. – Fogalmam sincs, mit képzelt, amikor megbízott téged.
– Vissza foglak vinni – bántóan határozott kijelentés. Ruha suhan mögöttem, recseg a padló, amikor kiegyenesedhet.
Könnyek marnak a szemembe, és enyhe fájdalom hasít az ölembe. Kámfor… Hűs mentol, és csípős eukaliptusz keveréke, visszavonhatatlanul belém szivárog, nem tudok szabadulni tőle, azt akarom, hogy behálózzon, és kisajátítson…
Nem, nem, nem! El kell tűnnöm innen!
De nagyon gyorsan.
9. Lucian
Édes vanília. Felveszem az ajtótól a sporttáskámat, majd átviszem a kanapéhoz. Halkan ropog a tűz, sárgás fénye betölti a kályha előtt elterülő szürke szőnyeget. A nadrágom nedvesen tapad hozzám, fel kéne vennem egy szárazat, de úgy érzem magam, mintha meg lenne kötve a kezem.
Az az átkozott illat! Nem tudok szabadulni tőle, hosszan, és mélyre akarom szívni, hogy végre rájöjjek, mi az, mi rejtőzik a mélyén, miért érzem úgy, hogy meggyulladok tőle.
„El kéne kapnom…” – mormolja a jaguár. Összeugrik az alhasam, a vérem sietősen lefelé áramlik.
Megfordulok. Ava nem kelt fel a padlóról, a kabátjától és a sínadrágjától sem szabadult meg, pedig a hőmérséklet folyamatosan nő. Miért nem vette fel az állati alakját? Engem nem érdekelt volna, ha hiúz alakjában kell visszavinnem, egyszerűbb is lenne, mert jóval kisebb. Miért nem jutott az eszébe, hogy úgy szabaduljon meg a bilincsétől?
Itt ragadtunk jó pár órára. Az előrejelzés szerint egész éjjel hóvihar lesz, az utakat előreláthatóan reggel nyolckor fogják megnyitni. Ha már így alakult, aludnom kéne. Az összes lehetőséget ki szoktam használni. A nő nem jelent rám veszélyt, elszökni nem tud, ha ki is nyitná az ablakot, és elindulna a viharba, nem jutna messzire, mielőtt elkapnám.
Hirtelen felemeli a fejét, mintha döntött volna. Lassan felkel a padlóról, és felém fordul, észreveszi, hogy őt nézem. Azonnal elkapja rólam a pillantását.
– Mit fogsz tenni velem? – kérdezi halkan.
– Visszaviszlek Troyhoz.
Lesütött szemekkel visszafordul hozzám, az arca kipirosodott. Rettenetesen melege lehet a kabátban.
– Ez… nagyon… beteg… – motyogja értetlenül. – Hogy kérhet valaki ilyet? Azt, hogy rabold el a volt barátnőjét, és vidd vissza hozzá? Mit akar tőlem? Mit fog csinálni? Bezár, hogy sohase hagyjam el? Vagy micsoda? – Az utolsó mondat végére hisztérikus lesz a hangja.
Van benne valami szokatlanul ártatlan, mintha még soha nem tapasztalta volna meg az élet igazságtalanságát, vagy a rossz oldalát. Igaza van, Troy teljesen beteg, hogy így akarja visszakapni, viszont nekem nem kevés összeget fog fizetni azért, hogy elvigyem. Ő csak egy munka. Utána nem rám tartozik, hogy mit fog vele csinálni.
Ha megölné, sem kéne, hogy érdekeljen.
Megint megszédít a forró vanília, azzal a mélységgel… Akaratlanul mélyre szívom a levegőt.
„El kell kapnom!” – Elfojtom a morgásomat.
Nem. Ő egy munka, és nem szórakozás. De akkor se tudom levenni a szememet az apró szeplőkről, amik az arcát színesítik meg. Hangosan süvít a szél a ház pallói között, megremegtet valami fémet.
Vágy gyűrűzik az ereimben, megfertőz, és nem tudok szabadulni tőle.
Mi történik?
10. Ava
Ki kell találnom valamit! A körmeimet piszkálom, a konyha felé tekintek. Elővehetnék egy kést, és… Nem, soha nem bírnám megtenni, hogy juthat ilyen az eszembe? Viszont itt sem maradhatok vele, kettesben.
Pár óra és a fájdalom meg a sóvárgás elhatalmasodik rajtam, nem leszek ura önmagamnak, sem a testemnek. Ez lesz a harmadik érésem, az előző kettőnél ott volt velem Troy, hogy átsegítsen rajta, most meg. Most meg erőszakkal akar visszaszerezni? Mit képzel, hogy ezekután majd vele maradok? Tényleg nem értem, hogy mi játszódott le a fejében, amikor felbérelte a jaguárt.
Az alsó ajkamat rágcsálom, nem mozdulok, mert nem tudom, mit csináljak. Izzad a tarkóm, meleg rajtam a ruha, de nem akarom levenni, hátha ez kicsit segít benne, hogy kevésbé lehessen érezni az illatomon, hogy mi történik velem.
Meg kéne győznöm. Hogyan? Nem úgy tűnik, mint akit meg lehet. Nem érdeklik az érveim. Beletúrok a hajamba, felé fordulok, de bennem akad a szó. Már hangtalanul megkerülte a kanapét, és két lépésnyire áll tőlem. Akaratlanul hátrébb lépek. Fekete ruhájában ésszerűtlenül halálosnak látszik, és ijesztőnek, és a tekintetétől még gyorsabban kezd dobolni a szívem, a bordáimnak feszül. Akármilyen ijesztő, van benne valami lenyűgöző… Vagy ezt a hormonjaim mondatják velem? Nem akarok a közelében lenni, viszont az ölem bizsereg a közelségétől.
Zöld szeme belém váj, azzal tépi le rólam a ruhákat, a bőrt, a húst, az izmokat, teljesen lemeztelenít, átkarolom a felsőtestemet.
Sejti, mi történik?
– Figyelj – szólalok meg hirtelen –, én csak el akarok menni! Sajnos, én nem tudok sokat fizetni, de azt be kell látnod, hogy amit Troy kért tőled, az nem helyes, nincs rendben, és…
– Tettem már olyan dolgokat, amik még ennél is kevésbé voltak rendben – vág közbe unottan, és valamiért el is hiszem róla.
Arra céloz, hogy már gyilkolt? Most tényleg össze vagyok zárva egy gyilkossal? Amikor érésem lesz? Nehezen nyelek egyet, még egy lépést hátrébb lépek. A kétségbeeséstől elhagy az erőm. Az alhasam benyilall, kis híján rászorítom a kezemet, de leállítom a mozdulatot, mielőtt azzal árulnám el magamat.
A jaguár közelebb lép hozzám, lehajtja a fejét, összevonja a hajával megegyező fekete szemöldökét. A levegőbe szagol, súlyosan megemelkedik, majd lesüllyed a mellkasa. Újra hátrálok, nehogy erősebben megérezze az illatomat, és rájöjjön, hogy ez mit is jelent.
Akkor ki leszek neki szolgáltatva, semmit nem tehetek majd, sőt, könyörögni fogok, hogy érjen hozzám.
Hogy jöhetett össze ez így?
Ez a történet a Ragadozók és Prédák világában játszódik. Eddig egy regény jelent meg belőle, a Megtörve:
címke: érés, urban fantasy, ragadozókésprédák, romantikus