Érzéki Valentin-nap
Zsibbadó karodat le akarod húzni, de csilingel a fém a fémen, a jéghideg bilincs belevág. A szoba hűvös levegője átvág rajtad, meztelen tested minden részén érzed. Libabőrös leszel tőle.
Ő messze áll, jó pár lépésnyire az ágytól. Karján dudorodnak a vastag erek, ahogy lecsatolja az óráját. Könnyed mozdulattal az asztalra teszi, koppan a fém a fán, a szíved zakatol tőle.
Pimasz mosollyal mér végig, tekintete alaposan elidőzik a melleden, amitől a mellbimbóid megkeményednek. Pillantása az ölednél áll meg. Összezárod a lábadat, és elfordítod a csípődet, hogy minél kevesebbet lásson belőled. Jókedv csillan sötét szemében, ahogy a szánalmas próbálkozásodat figyeli.
Félredönti a fejét, miközben az ujjáról lehúzza a gyűrűjét, amiben egy smaragd ragyog. Fém koppan a fán. A hang felveri a szoba csendjét, nyelned kell.
Talán ezt nem gondoltad át…
A pólója aljához nyúl, ahogy leveszi, megfeszül a bicepsze, az izmai vastagok, erősek. Félredobja a fekete anyagot, puhán landol mellette a földön. A mellkasán ezernyi tetoválás követi egymást, szavak alkotnak mondatokat, amik aztán majdhogynem olvashatatlanul egymásba futnak. A kockás hasa redőinél egy négy soros idézet kapott helyet, de a távolból nem tudod elolvasni.
Magas, széles, és bármennyire tágas a szoba, úgy érzed, elszívja az összes levegőt. Uralkodik a körülötte lévő téren, minden jelentéktelennek és aprónak látszik mellette. A látványa megbabonáz, túl tökéletes, túl démoni. A pokolból jöhetett, hogy a veszted legyen. Végigszánt sötét haján, majd hüvelykujjával megdörzsöli a vastag alsó ajkát.
Tekintetét nem veszi le a melledről. Talán arra gondol, hogy azzal fogja kezdeni a kínzásodat? Mit tartogat ma neked?
El akarod takarni magad, de fém csilingel fémen, emlékeztetve a fogságodra. A karodban ezernyi tűszúrássá válik a zsibbadás.
A székhez lép, egy fekete kendő lóg rajta, leveszi, majd feltekeri az öklére. Szétrántja a könnyű anyagot. A susogó hangtól még jobban összeszorítod a combjaidat. Lehajtja a fejét, a mosolya ördögivé válik. Elindul feléd, a méretei ellenére van valami földöntúlian kecses és könnyed a mozgásában.
Megáll az ágy mellett, az öled bizseregni kezd. Lehajol, a kendőt a szemedre rakja, a kezének mandulaillata van. Levegő után kapsz, olyan, mintha a tüdőd nem lenne képes többet befogadni. Megemeli a fejedet, aztán összeköti a kendőt. A csomót erősre húzza, az anyag feszül a szemeden és a halántékodon.
Érdes tenyér simít végig az arcodon, megborzongsz. Az alhasad vágyakozva lüktet. Az egyik részed alig várja, hogy elkezdődjön a játéka, míg a másik azonnal elmenekülne.
Hüvelykujjával megsimogatja az alsó ajkadat, ahogy nemrég a sajátjával tette.
Ma ráérősebb, mint máskor. Ez pedig nem sok jót jelent.
– Imádom, hogy ki vagy nekem szolgáltatva – recsegi a csendbe.
Aztán elveszi a kezét, megszűnik a kapcsolat. Lépései döngenek a padlón. Zene szólal meg, lágy dallamok, de túl hangos, nem hallasz tőle semmit. A szíved felugrik a torkodba, elszorítja.
Telnek a másodpercek.
Elment? Itt hagyott?
Nem hallasz semmit, bármennyire is koncentrálsz, képtelen vagy kivenni valamit a hangos zenén kívül. Itt tart majd örökre? Mikor jön vissza? Mit csinál? Beharapod az alsó ajkad, a fejedet a karodhoz dörgölöd, hátha sikerül megszabadulnod a kendőtől – a csomó azonban túl erős.
A fém belevág a csuklódba, dörzsöli a bőrödet.
Besüpped a matrac. Megdermedsz.
– Visszajöttél? – kérdezed remegő hangon.
Megragadja a combodat, széttárja a lábadat. Felsikkantasz. A kéz akkora, mint az övé, de… Tényleg ő az? Mi van, ha helyet cserélt valakivel? Ha idehívott valakit, hogy ő legyen veled? Megtenné? Képes lenne másnak adni?
Megremegsz. Szólni akarsz, de nem jön ki hang a torkodon, a puncidat nedvesség önti el. Mi van, ha nem ő az? Ha egy idegen?
Feneked alatt is kissé besüpped a matrac, combod belső felén megérzed a meztelen bőrét, szőrszálak súrolnak. Hosszan beszívod a levegőt, hátha felfedezed a keze mandula illatát, de nem találod. A torkod kiszárad, kapar, nyelned kell.
Megmarkolja a csípődet, megemeli, merevedése az ölednek préselődik. Vastag, nagy. Az övé? Ő az? Hozzád dörgöli magát, amitől minden izmod megfeszül, a puncid mégis áruló módon egyre nedvesebb, egyre jobban lüktet.
Mi van, ha nem ő az? Ha megcsókolna, akkor tudnád. Akkor biztosan tudnád.
Makkja a vágatodnak feszül, majd be is csusszan. Feszít, nyíllal, mégis ezernyi szikra pattan szét benned, ahogy kitölt. A csípőd felé mozdul, ő pedig felnyársal.
Nincs rajta óvszer, mi van, ha nem is ő az… Mi van, ha valaki más? Akkor akár betegséget is átadhat, akkor… Lassan kihúzódik, majd keményen visszalöki magát. A méretek hasonlóak, de a mozgás… másképpen szokta csinálni… Ujjai a húsodba marnak, fájdalmasan szorítja a csípődet.
A szíved át akarja szakítani a bordáidat, de az öled egyre többet követel, szorítja, ki akar préselni belőle mindent. Ő azonban nem változtat a tempón, lassan kihúzza magát, hogy aztán egy kemény lökéssel tövig merüljön benned. Homorítasz, a csiklód lüktet, elég lenne egy kis dörzsölés, és azonnal elélveznél.
Nem adja meg neked, tovább folytatja a lassú kínzást. Ő nem így szokta csinálni, ő mindig vad és durva. Nyersen, gyorsan mozog, közben harapdál és csókol. Lejjebb ránt, a bilincs ráfeszül a csuklódra, a karod sajog a kényelmetlen helyzettől. Erőlteted a szemedet, hátha látsz valamit a kendőn keresztül, de a feketesége körbeölel.
Próbálod meghallani a levegővételét, de a zene hangos, elnyom mindent, még a testetek egymáshoz csattanását is.
A lökései megváltoznak, türelmetlen lesz, már nem lassít kicsit sem, érzed, ahogy megfeszül benned. Hozzálököd az öledet, a vég remeg benned, megőrjít a tudat, hogy nem kaphatod meg.
Langyos keze a csiklódra tapad, erősen masszírozni kezdi. Felnyögsz, majd összeszorítod a fogadat, már nem sok kell, hogy… valaki mintha megsimogatná a homlokodat. Aki a lábad között van, két kézzel szorít. Ketten vannak? Akkor nem ő van benned? Másnak nem engedted meg, hogy… Az orgazmus hirtelen lecsap rád, a világ felrobban benned, felnyögsz, remegsz, a szemed fennakad a kendő takarásában, lábujjaid begörbülnek. Az utolsókat is akarod belőle – megragadja a derekadat, durván magára ránt, a méhedbe törekszik, teljesen kitölt, a farka megfeszül benned, beléd spriccel, majd kijjebb húzódik és újra belöki magát egy újabb spriccelés kíséretében.
A légzésed nem nyugszik meg.
– Te vagy? – zihálod a lüktető traktusokba.
Rád fekszik, súlya a matracba présel. Nagy, széles, nehéz, akárcsak Ő. Érdes ujjaival megsimogatja az arcodat, nem érzed a mandulaillatot… Nagyot nyelsz. Tényleg más az?
Kicsusszan belőled, a puncid megrándul. Felül a derekadra, majd megemeli a fejedet. Beszívod a levegőt, kesernyés-arcszesz illat csap meg. Az övé mindig mentolos.
Kioldja a kendőt, és hagyja lehullani a szemedről.
Megremeg az ajkad, ahogy felnézel a sötét szemébe.
– Én azt hittem…
Félredönti a fejét, ravaszkás mosolyra húzza a száját. Pontosan tudja, hogy mit hittél.
– Ideje lenne megtanulnod, hogy soha nem játszok tisztán.
További tartalmakért kövess a közösségi oldalaimon:
Címke: Valentin-nap, szenvedély, feszültség, érzéki, bilincs, kendő, jelenet