25. Lucian
Nem vagyok jó. Soha nem voltam az. Most egy kicsit mégis az szeretnék lenni, annak ellenére, hogy majd szétszakadok attól, hogy visszafogjam magamat. A szükség tüze ég bennem, és marja az ereimet. Nem bírom leállítani a mozdulataimat, „kell”, „el kell vennem”, belemarkolok a derekába, az ujjaim belemerülnek a szálkás izmokba.
A nyelvemmel a szájába hatolok, felderítem az összes zugot, majd ki-be húzom – megrándul a farkam, azt képzelem, hogy az van a nyelvem helyén, a meleg, puha, nedves szájában, és a torka felé törekszik.
Mámor és izgatottság. Az ő keze remeg a karomon, nem is ért még máshol hozzám, mintha tartana tőle, hogy más helyen megérintsen.
A szükség veszedelmes. Akármennyire szeretném kitisztítani a gondolataimat, nem megy, csak képek villannak fel bennem, hogy már előttem van négykézláb, én meg behatolok a finom kis puncijába. Reszket a fogságomban, talán kicsit el is akar húzódni, de már nem tudom hagyni, a szívem erősen ver.
A farkam a hasának préselődik, az alsónadrág gumija elszorítja az érzékeny makkomat. Mocorog, még közelebb akar lenni hozzám, a körmei felsértik a bőrömet. Az illata mélység és vágy, az ösztön legősibb egyvelege.
Elengedem a száját, majd megfordítom, átkarolom hátulról, rászorítok a mellére, a tenyerembe gyűröm a melltartóját és a mellét. A feneke a combom felső és az ágyékom alsó részéhez ér, a heréimhez, összehúzódnak a közelségtől.
Eltűröm a haját, megnyalom a nyakát. Felnyűszög. Lejjebb engedem a csípőmet, és a farpofái közé szúrom a farkamat, ettől nekem is nyögnöm kell, de elfojtom a hangot. „Benne akarok lenni!” Megszabadítom a melltartótól, majd elengedem, hogy lehúzzam a nadrágját és a bugyiját is.
Hozzáérek a leggings pereméhez, mire meg akar fordulni. Megragadom a vállát, és nem hagyom. Talán könnyebb lesz neki, ha nem kell folyton engem látnia, és arra emlékeznie, hogy kivel tölti az éjszakát. Nem akarom látni a bizonytalanságát, a kétségbeesését. Ha hátulról csináljuk, azt képzelhet a helyemre, akit csak akar.
Megfogom az anyag peremét, forró a bőre. Elkezdem lefelé húzni, a bugyival együtt, és nem tudok nem lepillantani, hogy lássam a formás fenekét. Sziszeg a levegő, amikor beszívom. A combja közepéig húzom az anyagot, majd elölről simítok rá egy határozott mozdulattal az ölére. Forró. Lucskos. Megfeszül a gerince, kihúzza magát, nehezen kapkodja a levegőt.
„Meg kell szereznem!”, ott akarok végre lenni, és belé csúsztatni a lüktető farkamat! Az ujjaimmal szétnyitom a szeméremajkait, nyögést kapok válaszul. Tudom, hol szeretné az érintésemet, de nem adom meg neki, nem érintem meg sem a csiklóját, sem a vágatát, csak körözök körülöttük.
Megroggyannak a térdei, elgyengül. Szorosan átkarolom, hogy megtartsam. Szeretnék egy kicsit jó lenni vele, mert sajnálom, de… Nem tudom meddig tartom féken azt a vad szükséget, ami belülről pusztít el, arra ösztökélve, hogy azonnal basszam meg.
26. Ava
Érints meg! Ott! Kérlek! Felnyüszítek. Ha nem teszi meg, én fogom, muszáj, hogy odaérjen, a fájdalom és a sóvárgás görcsös keveréke felemészt. Összeszorítom a szememet, nem akarom látni magam előtt a ház fa elemeit, sem az ablakokat, sem a valóságot.
Így viszont csak a kályhában lévő fa roppanása jut el hozzám, és Lucian kezének játéka, ahogy a csiklóm körül köröz az ujjával, majd a vágatom mellett húzza végig. A hátamon dobol a szíve. A lélegzete átszánt a fülemen. A kámfor mentolos mélysége belém hasít.
„Tedd meg!”, „többet, többet akarok!” Már ott tartok, hogy én ragadom meg a kezét, és húzom oda, és tolom magamba az ujjait. Elviselhetetlen, ami rám szabadult. A merevedése a fenekemnek nyomódik, és csak az alsónadrágjának az anyaga van kettőnk között.
Felmorog. Nyers és állati hang, amibe beleremeg a gyomrom. Megragadja a vállamat, és előretol, rá kell támaszkodnom a sípcsontomra, hogy ne esek előre. A fenekem az égnek mered, belemarkol a farpofámba, megragadja a csípőmet. Az ujjai durván nyomódnak a bőrömbe.
Elakad a lélegzetem. Most az fog jönni… Még szorosabban zárom össze a szememet, nem akarom tudni, nem akarok tudomást venni a világról.
A puncim vágyakozva összeszorul, nedvesség siklik végig a combom belső felén. „Könyörgöm…” – Nem kell könyörögnöm, megérzem a makkjának nyomását a vágatomnál.
Még erősebben szorítom össze a szememet, alig bírom ki, hogy ne toljam hátrébb a csípőmet, hogy végre bennem legyen. Ő rossz, rossz dolgokat művel az életben, nem is ismerem, de nincs senki más… Erősebben markolja a csípőmet, rászorít a lágyrészre, közben meg lassan hatol belém. Azzal, hogy markol, és szorít, próbálja kordában tartani a benne elszabadulni vágyó állatot.
Szétnyílik a szám, zihálok. A makkja belém csúszik, köré feszülök, a fájdalom azonnal enyhül… Keményen felnyársal. Tövig nyomja magát belém, az ágyéka a fenekemnek csapódik, ha nem tartana erősen, előreesnék.
Jesszusom… Ez valami fenomenális! Felsóhajtok, rámarkolok a sípcsontomra. Nem is vár el tőlem mást, kihúzódik, majd megint mélyre fúródik, erőszakosan mozogni kezd, közben markolja a csípőmet, beletúr a hajamba, belemarkol, aztán kissé felém dől, amitől teljesen más szögbe hatol belém, és eltalál egy pontot, ami egyszerre kellemetlen, fájdalmas, és rohadtul gerjesztő.
Nem bírok nyelni, egyre gyorsabban zihálok, nem bírom tartani magamat a rohamával szemben, összefogok előtte rogyni, de az a pont… Újabb kemény lökés, és a testem meg is adja magát, kényelmetlen-feszes-és mégis berobban a testembe, felnyögök, reszketek, talán össze is hullok, megszűnik a fa ropogása, de még az illata is, a gyönyör hulláma a magasba hág.
Az orgazmustól megnyugodva fekszem már a földön, nem tudom, hogy kerültünk oda, a leggings összetekeredik a térdem alatt, a puncim érzékenyen lüktet, Lucian meg rajtam fekszik, de nem engedi rám a súlyát, megtartja felettem, a légzése a fülemet cirógatja, tovább döfköd, billenő mozgással, lentről felfelé, ki-be… A fenekemet tépi oldalra, majd belemar a tarkómba, és belém lövelli a spermáját.
De nem áll le. Tovább mozog, csak lassabban, viszont nem kevesebb hévvel. A nedveink összekeverednek, folyik lefelé a puncimon, csattog bennem, a csípőm alá nyúl, és hátrahúz, hogy a lábaimon üljek.
Nem bírom tovább… Nem akarom őt, mégis akarom, megpusztulok érte, zihálok a fogságában, kiszolgáltatottan hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar… Ellenkezni sincs erőm. Hagyom, hogy felhúzzon a lábamra, így még inkább szétnyílik a fenekem, és a puncim is, tovább húzza a fenekemet felfelé, anélkül, hogy kijönne belőlem, így a felsőtestem rásimul a puha szőnyegre, az arcomat dörzsölik a szálak, rányom a lapockámra.
Tovább mozog, egyre lendületesebben, a görcs újra visszatér az alhasamba, most felfelé döf a hüvelyembe… Test leszek a kezeiben.
27. Lucian
Az alakváltók, és néha az emberek is, engem hívnak, ha valami mocskos munkát el kell végezni. Amit senki nem akar. Nem vagyok jó másra, mint ilyen dolgokat megtenni.
Most pedig kaptam egy testet, amivel olyan mechanikus dolgokat kell tennem, mint berakni a farkamat, kihúzni, és ezt addig csinálni, amíg mindketten el nem élvezünk. Ezzel semmi problémám nem lenne, ha nem lenne teljesen egyértelmű, hogy Ava nem akarja ezt.
Viszont nem tehetünk mást.
Nem tudom, hogyan könnyíthetném meg neki. Csak az jut az eszembe, hogy hátulról dugom meg, így nem kell látnia, és könnyebben képzelhet bárkit a helyembe.
A második menetünk után, levettem róla a leggingset, a bugyit, a zoknit, ő meg zihálva hagyta. Utána felvettem, és átvittem a fürdőszobába. A zuhanyzókabin falának nyomom, a szája szétnyílik, a szempillája leereszkedik, a víz eláztatta a haját, a nedves tincsek a bőréhez tapadnak.
Megkarcoltam a fogammal a tarkóját, de nem haraptam meg, bármennyire dübörög bennem a jaguár, hogy tegyem meg. Annak biztos, hogy nem örülne, ha megjelölném a feromonjaimmal. Ez pusztán testekről szól, a szükségletekről.
A farkam merev, egy másodpercre sem lohadt le az elélvezések után sem. A makkom túlérzékeny, és újra a meleg, puha, és a szűk hüvelyébe vágyik vissza.
Betakarom hátulról, a testünk egymáshoz simul. Nem beszél, és nem is néz rám – talán ez a helyzet számára is így megfelelő. Mást képzel a helyemre. Egy olyan férfit, akivel szívesebben töltené az érését.
A farkam a derekának simul, ösztönösen előre-hátra mozdítom a csípőmet, „meg kell tennem!”, „újra és újra és újra…”. Az alhasamban fokozódik az el nem múló görcs, a heréim elnehezülnek. A hajához hajolok, a vízcseppek a tarkómra és a hátamra verődnek, forró vizet engedek, olyanok, akár a tűszúrások.
Vanília és az ánizs – mint a selymességben a karc. Megtámaszkodom a feje mellett az alkaromon, teljesen elfedem a világ elől. Lenyúlok, megragadom a combját, és felhúzom, majd lejjebb csúszok, rögtön megtalálom a punciját, és azonnal hatolok is belé.
Alig hallhatóan felnyög, megrándul, de nem akar szabadulni. Hagyja magát. Mást úgysem tehet.
Gépies mozdulatokkal dugom, figyelem, ahogy a hüvelye körém zár, rám szorul. Felfelé törekszem, a gyomrába, a kezemet a mellére csúsztatom, és megszívom a nyakát.
Hagyja magát. Átadta magát nekem.
28. Ava
Lassan nyitom fel a szememet. A szobában sötét van, a szemem azonban gyorsan megszokja, ki tudom venni az éjjeli szekrény és a szekrény körvonalát. Durva vászon simul a testemre, de legalább jó meleg a takaró.
Meg se akarok mozdulni. Zsibbadnak a tagjaim, az alhasamban lanyha fájdalom vág. Kiszipolyoztak az elmúlt órák, egy massza lettem, az izmaim kiégtek, ahogy az agyam is. Mellettem fekszik. A kint süvítő széltől nem hallom a lélegzetét. Nem ér hozzám. De tudom, hogy itt van.
Lecsukom a szememet. Nem akarok itt lenni. Üres vagyok. Könnyek forrósítanak fel, de nem hagyom őket kicsordulni. Ez… Gyűlölöm. Gyűlölöm az egészet. A világot. A természetet. Az alakváltókat. Magamat. A testemet. Az ösztöneimet. A hiúzt. Miért kellett ennek megtörténnie? Rohadt dolog ez az érés! Miért büntet ezzel a sors?! Miatta kellett lefeküdnöm egy idegennel, akiről jóformán semmit nem tudok, amit meg tudok… Azt jobb lenne nem tudni.
Halkan felszipogok, a hangot elnyomja a pallókat rezegtető, süvítő szél. Véget érhetne a vihar is. Azt is gyűlölöm! Megszorítom a takarót a számnál. El akarok bújni a világ elől, és soha többé elő sem jönni.
Élveztem, amit velem tett ez a gyilkos… Igaz, leginkább gépies mozdulatokkal hajtotta a testemet, jól kiszámított mozdulatokkal, elérve, hogy enyhüljön a fájdalmam, és kielégüljön a sóvárgásom. A csók volt az egyetlen, aminél szenvedélyt mutatott.
Meglebben kicsit a takaró, és mocorog mellettem. A hátamhoz simul a forró és feszes teste, a farka a fenekemnek préselődik, elakad a lélegzetem. Nenenenenenenene! Megmerevedek, mozdulni sem merek. Újra azt akarja… ? Az én testem viszont nem visít már kétségbeesetten a folytatásért.
A csípőmre engedi a kezét, majd előresimít az ölemre, és utálom, hogy a csiklóm lüktetni kezd. Betakarja a hatalmas tenyerével, az ujjaival játszani kezd az ajkaimmal.
Nem merek levegőt venni. Nem akarom… Már nincs rá szükségem, de nem merek szólni, mert tartok tőle, hogy nem érdekelné. Hiszen az előbb már együtt voltunk, háromszor, négyszer… Mi alapján utasítom most el? Ráadásul, árulkodó nedv csurog végig a combom belső felén.
Meleg lélegzete a tarkómat forrósítja, az egyik ujja betör a hüvelyembe. Nem merek megmozdulni. Még akkor sem, amikor elhúzza a kezét, rámar a csípőmre, és úgy irányít, hogy felé pucsítsak.
Összezsugorodik az alhasam, olyan akár egy kifacsart rongy. Összeszorítom a szememet. Mit mondhatnék neki, hogy nem akarom, de az előbb meg igen, miért kéne, hogy érdekelje, már együtt voltunk, többször is, és akkor hagytam, és… A makkja a vágatomnak nyomódik, utat keres magának, és meg is találja.
Kiszakad belőlem a levegő. Ezt… Mindegy… Csak hagyom… Mindegy… Nem számít… Már sokszor voltunk együtt… Még egy nem számít… Könny buggyan ki a szememből, a szívem vágtázik.
Lassan hatol beljebb, centiről-centire csúszik be. Összepréselem a számat. Nem mozdulok. Nem számít. Csak még egy. Olyan, mint a többi. És a testem végül is akarja, nedves vagyok.
Mozogni kezd, ki-be, túl fáradt vagyok élvezni, az előbbi órák teljesen kiszívtak. Csak hagyom. A keze megint előresiklik, a csiklómra tapad, izgatni próbál, és hat is rám, de nincs erőm élvezni, egyszerűen… Üres lettem. Ki-be mozog, gépiesen, lassan, gyengéden… Mikor élvez el? Legyen már vége!
Hányingerem lesz. Nem számít. Az előbb is szexeltünk. Már négyszer is. Nem számít. Egyre mélyebbre törekszik belém, összerándulok, apró görcs szorít össze, de nincs erőm, tényleg nincs erőm még egyszer elélvezni, vagy itt lenni, gyűlölöm a világot…
A testem végül összerándul, mintha elélveznék, de nem az igazi, a közelében sincs az előzőeknek. Egy rángás. Szipogva szívom be a levegőt. Lucian nem is vár tovább, a lökései nyersebbek lesznek, vadabbak, az ujjai a csípő csontomba nyomódnak. Aztán tövig vágja magát, belém spriccel, megint és megint döf, majd kihatol, és elfordul mögülem.
A hányingerem tovább erősödik. Mocskosnak érzem magamat. Összezárom a lábaimat, és felhúzom magamhoz.
Üres vagyok.
29. Lucian
Elmúlt hét, mire visszaérek a házba. A kosarat az asztalra teszem, rögtön hallom a zuhany hangját, a vízcseppek ütemes koppanását. Ava vaníliás illata beteríti a teret, összekeveredik az én illatommal, mámoros egyveleget alkot, mellette eltompul a kakaós csiga szaga, amit a főépületben szereztem a nőnek.
Lehunyom egy másodpercre a szememet, a farkam azonnal kemény lesz. Az az édes mélység benne tanyázik, és hív magához, hogy újra tegyek a kedvére, teljesítsem, amit a természet annyira szeretne.
Leveszem a kabátomat, felakasztom a fogasra, majd elindulok a fürdőszoba felé, és megszabadulok a pulóveremtől is. Kint a vihar elcsitult, ezért jól hallom ahogy fojtottan felsóhajt.
Bizsergek a hangjától. Az este is adott ki ilyen hangokat, teljesen megőrjítve. A pulóverem a földön landol, kigombolom a nadrágomat, lehúzom a sliccemet, és az ajtó előtt leveszem a cipőmet, és megszabadulok a többi ruhámtól.
Újra el akarok merülni a puncijába, élvezni, ahogy magába szív, és elhajszolni a kielégülésig, hogy megnyugodjon a teste. Ennél kellemesebb munkát elképzelni sem tudnék. Letaglózó élmény volt vele lenni, és kielégíteni az érésénél.
Lenyomom a kilincset, belépek a pára gőzös helyiségbe, felerősödnek az illatok, teljesen belém folynak, kitöltenek, megzabolázhatatlanul átitatnak. Ava a zuhany alatt áll, háttal nekem, a fejét felemeli, barna haja selyemként folyik a hátára, a feneke csinos szívet alkot alatta.
Hirtelen hosszan beszívom a levegőt. A farkam kőkeményen áll előre, az alhasam szűk, a testem zizeg a látványától. Nem várok tovább, segítenem kell rajta, hogy ne legyenek fájdalmai… Elindulok a kabinhoz, elhúzom az ajtaját – riadtan hátra kapja a fejét, a karját felemeli, hogy eltakarja vele a mellét, pedig meg se fordult.
Szúrós szag.
A szíve gyorsan ver, egyenesen előre néz, mintha látni sem akarna. Az este is így csináltuk… Így talán könnyebben tud mást képzelni a helyemre. De a szúrós szag nem szívódik fel, a félelem eltéveszthetetlen egyvelege.
Fél tőlem.
Az éjjel is tartott tőlem, de azt élvezte, amikor hozzáértem. Lassan felemelem a kezemet, és a vállára teszem, összerándul, a szíve még gyorsabban dobol, a levegőt szaggatottan kapkodja.
Megdermedt.
Nem mozdul.
Nem ellenkezik.
De nem is vágyik rám.
Akkor miért nem ellenkezik?
Végigsimítok a karján, nem húzódik el, ehelyett hagyja magát. A szúrós szag felerősödik.
Rossz érzés rántja össze a gyomromat. Hagyom a kezemet lehullani róla, felmentve az érintésem alól. Akkor már hajnalban sem akarta? Csak hagyta magát? A rossz érzés kellemetlen feszülésé válik, és nem akarok erre gondolni, mert zavar a kérdés, és még jobban zavar a válasz.
– Elutasíthatsz, ha nem akarsz – szólalok meg lassan. A torkom szorít, nehezen megy a beszéd.
Hirtelen kicsit élesebben szívja be a levegőt, az egyik karjával még mindig a mellét takarja el, átlátok felette.
Bassza meg! Az előzőnél sem akart? Olyan, mintha gyomorszájba vágnának, de ez sokkal görcsösebb, és kellemetlenebb érzés, és nem akarom érezni. Rá… kényszerítettem magamat? A tudtomon kívül?
Jobban kellett volna figyelnem, vennem a jeleket… Voltak jelek? Akkor is leginkább dermedt volt, de azt hittem azért, mert mást akar a helyemre képzelni.
Beharapom az alsó ajkamat, elfordulok tőle, és elhagyom a zuhanykabint, aztán a fürdőszobát is. Feszítenek az izmaim, és nem tudom mitől, nem tudom, hogyan kontroláljam, nem tudom miért érzek így, nem tudom, hogy pontosan mit is érzek. De nem akarom érezni.
El akarom nyomni magamban. A rossz érzés azonban nem enged a karmaiból.
Ez a történet a Ragadozók és Prédák világában játszódik. Eddig egy regény jelent meg belőle, a Megtörve:
címke: érés, urban fantasy, ragadozókésprédák, romantikus