Vágyak a Fekete klubból 2.
Beakasztja a mutatóujját a nyakörved karikájába, és magához ránt. A bőr megfeszül a tarkódon, és kissé szorít. A torkodban dobog a szíved, az alhasad összerándul. Ennél szexibb dolgot eddig elképzelni sem tudtál az életedben. Egy mozdulattal az uralma alá hajt, hatalmat szerez feletted.
Kék szeme izzik a villódzó fényekben, fekete szemöldöke szigorúan összehúzódik.
Ő lesz a veszted.
Ha akarod… Menni fog?
Megnyalja az alsó ajkát, nem bírod levenni a szemedet a mozdulatról, kivillannak a fehér fogai, amik reméled, a te húsod ízére szomjaznak. Lehajol hozzád, a szája centikre van a tiédtől, az orrotok kis híján összeér. Frissen borotválkozhatott, a mentolos arcszesze eltelít, frissességet és üdeséget hoz a sötétségbe.
Nyelned kell a közelségétől, a gerinced mentén redőzik a bőröd.
– Kérj meg! – suttogja, és bár suttogja, a hangját még a zenén keresztül is hangosnak hallod.
Feljebb emeled a fejedet, megfeszül a nyakad, az ujja még mindig a karikában van, és nem úgy tűnik, mintha el akarná engedni.
Szétnyílik a szád, a szavak a torkodban bizseregnek, de nem mered kimondani. Pedig itt mindent szabad, és ezért is jöttél ide, de nem hitted volna, hogy tényleg igaz… Itt a vágyak életre kelnek.
És ahogy megláttad, tudtad, hogy ő a vágyad. Ott állt a tánctér mellett, szigorú pillantással figyelte a többieket, de kicsit sem mozdult a zenére, mintha hidegen hagyná. Hidegen hagyja az egész világ.
Közel mentél hozzá, annak ellenére, hogy egy kicsi részed azt mormolta benned, hogy ezt nem kéne. Te viszont nem hallgattál rá, megközelítetted, félszegen rámosolyogtál, ő pedig végigmért, majd visszafordult a többiekhez.
A csalódottság ott remegett a gyomrodban. Nem vagy neki elég jó… Még arra sem, hogy kihasználja a testedet.
Már készültél lehajtott fejjel továbbállni, amikor váratlanul hozzád lépett, és most az ujja a karikában, a tekintete pedig szinte felfal.
– Kérj meg, és teljesítem a kívánságodat! – súgja. Félredönti a fejét, így a szátok akár találkozhatna is, meg fog csókolni, zúg a véred… De nem teszi meg, megállítja a mozdulatot, kék szeme kérdőn tapad rád.
Csak pár szó, egy mondat, és megteszi. Kimelegszel. Csak ki kell mondanod, a szégyen azonban erősebb, mégsem kérhetsz ilyet, nem alázkodhatsz meg, ráadásul a kéréstől sebezhető is leszel, és mi van, ha visszautasít, ha kinevet, és továbbáll, és te ott maradsz megsebezve…
A feszültség elviselhetetlen, a közelsége feszélyez. Le akarod csukni a szemedet, de félsz, hogyha kinyitod, akkor felszívódik, eltűnik, és kiderül, hogy valójában csak álmodsz. Álom a lüktető zene, a sötétség, amit csak néha hasít át vörös és kék fény, a falakon lógó láncok, az emberek, akik egymásba gabalyodva vonaglanak a zenére.
És bár félsz megszólalni, nem akarod, hogy ez álom legyen.
– Visszaszámolok háromtól, nullánál elengedlek. – Kiegyenesedik, az ujját viszont nem veszi ki a karikából, a bőr tovább feszül a tarkódon, beleakad egy tincsed, húzódik a hajad is.
Bár ő húzná, miközben a szádba döfi a farkát…
– Három.
Pihegve kapsz levegő után, nem akarod elveszíteni a lehetőséget, de kérni olyan nehéz… Mi van, ha elutasítja?
– Kettő.
Ki kell mondanod! Meg kell valósítanod, át akarod élni, kíváncsi vagy, milyen átadni magadat, milyen, ha kihasználnak, és aztán továbbállnak, mintha mi sem történt volna…
– Egy.
A nyomás elviselhetetlen, rád telepszik, összenyomja a mellkasodat, lecsukod a szemedet, hogy ne is lásd a tekintetét.
– Azt kérem, hogy… – Elakad a hangod, összeszűkül az alhasad. – Hogy, kérlek, dugd meg a számat. – A mondat végére elhalkul a hangod, talán nem is hallani, hogy mit mondtál, elnyelte a zene.
De, amikor felnyitod a szemedet, látod a tekintetén, hogy nagyon is hallotta, amit mondtál, szeme izzik, akár a kékzafír. A fejedben zúg, amit mondtál, dobol benned, és már nem tudod visszaszívni a szavakat, sebezhető lettél, és védtelen a kimondott pőre és szégyenteljes vágyaddal.
Pedig tudod, nem kéne benne semmit szégyelned… Mégis ez az érzés jár át.
Nem szólal meg, mosolyra húzódik a szája, a kifejezése pimasz lesz. Még erősebben húz magához, majd elfordul tőled, és maga mellett vezetve indul a falhoz.
Láncok lógnak egymás mellett, a sarokban észreveszel egy nőt, akit rögzítettek is hozzá, a hátát látni, a fenekét egy férfi veri tenyérrel, vörös lenyomat ég rajta.
Kiszakad belőled a levegő, vigyáznod kell, hogy lépést tarts vele, egyébként megfeszül a nyakadban a bőr.
Odaértek, úgy irányít, hogy a hátad a falnak simuljon. Nem zárja be köztettek a távolságot, az ujját viszont kiveszi a karikából. A pillantása megint szigorú, és kegyetlen, mint amikor először megláttad.
Elfogytak a kérdések, a közöttettek lévő térben pedig a válaszok feszülnek.
Felemeli a kezét, a fejedre rakja, és lefelé nyom. Követed a néma parancsot, térdre ereszkedsz, az ágyékával kerülsz egy vonalba. Szorít az alhasad. Megnyalod a szádat, fogalmad sincs, mire számíthatsz. A szádba kényszeríti? Parancsolni fog közben? Vagy csak vezetni? Tartja közben a fejedet, vagy…
Kigombolja a fekete farmert, majd lehúzza a sliccét. A sötétben, a fekete alsónadrágon keresztül is ki tudod venni, hogy már kemény neki. Felnézel rá, majd vissza is kapod a tekintetedet, látni sem akarod közben, így is túl sokat látott már belőled.
Lehúzza az alsónadrágját a farmerrel együtt, a farka előrelendül, egyenesen az arcodba. Az ujjai belesimulnak a hajadba, majd belemarkol.
A fekete fűződ szoros lesz, úgy érzed, nem férsz már bele, nem kapsz tőle levegőt…
Megragadja a farkát, és az ajkadhoz tolja. Forró és bársonyos, a vége nedves… Lassan nyitod szét a szádat, apránként halad egyre beljebb. A nyelvedre simul, aztán még beljebb furakszik, eléri a torkodat, összerándul a hasad, öklendezned kell, el akarod rántani a fejedet, de erősen tartja a hajadat, nem hagy szabadulni…
Kirántja magát, majd megint belöki, egészen mélyre, eléri a garatodat, megfeszül a torkod, felemeled a kezedet és a combjára rakod, hogy távol tartsd magadtól… Bár valójában nem akarod távol tartani, igenis akarod, hogy elvegyen tőled…
Húzódik a fejbőröd, a szorítása még erősebb, elakad a lélegzeted, mélyen beléd nyomul, kíméletlen a mozdulat, és izgató, összerándul a hüvelyed, a csiklód lüktet…
Újra kirántja magát belőled, levegő után kapsz, majd újra bedöfi, egészen tövig hatol beléd, orrod az alhasának nyomódik, a feszes izmoknak, tehetetlen test leszel a fogságában, és az ismeretlen mégis édes érzéstől, képtelen vagy uralkodni magadon, felnyögsz, vagyis akarsz, a hang elhal benned, nem jut ki belőled, aprókat nyom befelé, belemarkolsz a combjába, mert úgy érzed nem bírod tovább, a gyomrod össze-összerándul, kicsordul a könnyed, de mégis bírod még, és ő nem is enged el, keményen tart, nem hagy szabadulni, aprókat lök, a másik kezével is megragadja a fejedet hátul, durván húz magára, közben ösztöntől vezérelve mozogni kezd, és tényleg megteszi, amire megkérted, megdugja a szádat…
Nem kapsz levegőt, az orrod megint az alhasának nyomódik, egy lendületes mozdulatánál érzed a heréjét az álladnak csapódni, újra mélyen van, kitölti a szádat, a torkodat, nem bírod tovább, nyál folyik ki a szádon…
Aztán elélvez, mélyen a garatodba, ütemesen döf, és minden döfésnél újabbat spriccel beléd, reflexből lenyeled.
Benned tartja magát, izomfájdalom rántja be a hasadat, a torkod ég. Amikor végez, elhúzódik, elengedi a fejedet. Nyál és könny tapad az arcodra, tudod, hogy a szemfestéked elfolyt, a rúzsod elkenődött… Felnézel rá, pedig nem akarsz.
Elmosolyodik, elrakja a farkát, miközben a művét figyeli.
Aztán elfordul, és otthagy az izgató emlékével.
címke: dark, erotika, bdsm, tárgy