5.
1.
Engem kéretett a fürdőjéhez. Összeszorítom a fogsoromat, ahogy a szobája felé haladok. Egy hete ment el, és reggel érkezett vissza. Azóta minden mozdulatából sütött a düh. Edzett a harcostársaival, kőkeményen, csapásai, akár egy sziklát is szétzúznának.
Megállok az ajtaja előtt. Felemelem a kezemet, hogy bekopogjak, de a hátamba fájdalom hasít. Az első esténk után kellett elmennie, de az alkunk rá eső részét teljesítette, Krisát a védelme alá vette.
De azóta azért történtek dolgok…
Remeg a kezem. Be kell kopognom hozzá, és tovább folytatnom a kegyei keresését. Vajon azok a napok számítanak, amikor nem volt itt? Szeretném azt hinni, hogy igen, számítanak, de nem tudom átverni magamat.
Huszonkilenc nap.
Ma csak kétszer futottam össze vele, de durva tekintete, és ádáz mozgása elárulta a hangulatát. Tartok tőle, hogy velem sem lesz kegyesebb, mint a harcostársaival, akiket a földre küldött…
Lecsukom a szememet. Akkor is muszáj. Valahogy kibírom. Ki kell bírnom.
Erőt veszek magamon, és bekopogok.
– Gyere! – hangzik a határozott válasz.
Óvatosan nyomom le a kilincset, a fájdalom újra belenyílal a hátamba. Az egyetlen lehetőségem, ha inkább én kezdeményezek nála, ha ráülök, ahogy a legutóbb… De látva ma, ahogy viselkedett, nem hiszem, hogy átadja nekem az irányítást.
Ma nem azt fogja parancsolni, hogy a kegyeit keressem. Ma parancsolni sem fog, hanem elvenni: barbár, erőszakos módon, ahogy először. Kitárul az ajtó. A kádat már elhozták hozzá, tele van gőzölgő, illatos vízzel. Ő pár lépésnyire áll tőle, kezében kupa. Kiissza a tartalmát.
– Jó sokáig kellett rád várnom – jegyzi meg ridegen, enyhe éllel a hangjában. Összerándul a gyomrom. Nem, továbbra sem tűnik túl jó kedvűnek.
Becsukom magam mögött az ajtót, halkan kattan. A szívem felugrik a torkomba. Az asztalhoz megy, lerakja a kupáját, majd elindul felém. Nyers erő árad belőle, és eszméletlen harag, amit az útjáról hozott. Megdermedek, akár egy kisállat, aki várja a végzetét.
Megáll előttem, nem tarol le, ahogy eleinte hittem.
– Vetkőztess le! – Szavai olyan durvák, hogy dörzsölik a bőrömet.
Nem bírok a szemébe nézni, nem akarom látni a vágy szikrájának és az erőszaknak a vad keverékét. A kulcscsontjára bámulok, majd lassan felemelem a kezemet, reszket, ahogy megfogom az inge alját, és elkezdem felhúzni.
Vigyázok rá, hogy véletlenül se érintsem meg a bőrét… Bár miért is? A múltkor érintettem. Érintenem kellett.
Amikor feljebb húzom az anyagot, a hátamba megint belevág a fájdalom, de próbálom figyelmen kívül hagyni.
Mi van… Ha meglátja? Nem tudhatja meg, mi történt! Valamit ki kell találnom! De hogyan úszhatnám meg ezt a huszonkilenc napot?
Lever a víz. Erik felemeli a karját, segít nekem, és megszabadul az ingtől.
Kemény, durva izomzat tárul a szemem elé. Harcra született. Harcra nevelték. Látszik minden vonásából.
A nadrágjára pillantok. Megfogom a zsinórt, kioldom, az anyag nem csúszik le magától. Látom, hogy már készen áll.
Nem kéne húznom az időt, hátha akkor gyorsan készen leszünk. Fel kéne rántanom a szoknyámat, a falhoz állni arccal, hogy a hátam ne szenvedjen több károsodást.
Ez az egyetlen megoldás. Felkapom rá a pillantásomat, szürkéskék szemében emésztő vihar tombol. Megmarkolom a szoknyám szélét, majd elkezdem felhúzni. Érdeklődve figyeli a mozdulatot, majd megdörzsöli a száját.
– Egy hete nem nyúltam asszonyhoz – suttogja karcosan. A mellkasa súlyosan megemelkedik.
Visszahátrálok az ajtóhoz, majd elfordulok tőle, a hátamat mutatom neki, miközben egyre feljebb húzom a szoknyámat. Talán ennyivel most megelégszik, és akkor nem derül ki…
2.
Közel lépek a falhoz, az arcom hozzá lapul, melege perzseli a bőrömet. A szoknyámat felhúztam a csípőmre, meztelen fenekemet simogatja a levegő. Reszketegen kifújom a levegőt, lecsukom a szememet. Ha egy hete nem ért asszonyhoz, akkor biztosan gyorsan végez, utána pedig mehetek is az utamra, nem fog kiderülni, nem fogja megtudni…
Nehéz sóhaj szakad fel belőle, majd a következő másodpercben meg is érzem a közelségét, tenyere megérkezik a falra az arcom elé, csattan rajta, azonnal felpattan a szemhéjam. Fölém hajol, lélegzete átszánkázik rajtam, már markolja is a csípőmet, lábaival belép az enyéim közé, szétterpeszti őket, férfiassága utat keres magának.
Rögtön talál is, erőszakosan furakszik belém, a gyomrom összerándul, pihegésre nyílik a szám. Miután belém hatol, nem nyugszik meg, olyan kíméletlenül dug, ahogy harcolni szokott. Nincs benne kegyelem.
A falnak présel, az erős teste beborít, rozmaringos illata körbe vesz. Kihúzza magát, majd bevágja, az áruló ölem pedig nedvességgel fogadja. Közém és az ajtó közé nyúl, rámarkol a mellemre, égeti a fülemet a lélegzete.
Egyre gyorsabb, egyre erőszakosabb, elvenni akar, ahogy egy szolgától szokás. Reszketek a fogságában, a térdeim majd’ megadják magukat, forróság önti el az alhasamat, izgat a keménysége, a feszessége, az izmaim köré zárnak.
Megnyalja az arcomat, majd a fülemre tapad, bizsergek tőle. Még durvábban tol a falba, amitől a mellkasa a hátamnak nyomódik, összeszorítom a fogsoromat, hogy ne szisszenjek fel a fájdalomtól – a fájdalom azonban átlök az élvezeten, görcsösen szorulok a férfiassága köré, a fenekemet önkéntelenül felé tolom, szánalmas módon elvesztem az irányítást magam felett, és akarok tőle többet és többet és többet… Felnyögök-sóhajtok, erősen szorítom a szoknyámat, Erik is végez, sóhaja a fülemben zeng, mély, férfias, birtokló, megrándulok tőle. Meg is jelöl magának, az ondója mélyre lövell bennem.
Lassan pislogok, nehezen uralom a légzésemet, ég a hátam Erik súlyától, de nem merek megmozdulni.
Vége van.
Mára vége van.
Megúsztam.
Nem fogja meg tudni… Vagyis, ma még nem fogja meg tudni. És holnap? Mi lesz holnap? Akkor is itt kell lennem, és ha azt kéri, vetkezzek le?
Végre eltávolodik mögülem, kicsússzan a testemből. Leengedem a szoknyámat. Az ondója végigfolyik a combom belső oldalán. Meg kéne magamat tisztítanom, de nem merek szólni.
Megfordulok, Erik megszabadul a nadrágjától, majd a kádhoz megy, amiből lassan párolog a gőz, enyhe, fűszeres illatot árasztva. Mit szórhattak bele?
Belelép, majd bele is fekszik a vízbe. A pillantása rám talál, enyhült benne a harag, kielégültségtől csillog. Állok előtte, miközben a combomon végig folyik az összekeveredett nedvünk.
Hátradől a kád peremének, és tovább figyel. Tud róla? Ole akár el is mondhatta, előadva, hogy az én hibám, és… A gondolat belém vág, a szívem vágtába ugrik. Ha igen, akkor…
– Segíts fürdeni! – hangzik a parancsa.
Megnyalom a számat, a kádhoz lépek, de a lábam úgy remeg, hogy majd’ elesek. Az illatos szappan, és a törülközésre használt pamut a kisasztalon vár. A kád a csípőmig ér, mellé térdelek, de így is túl magas nekem ahhoz, hogy kényelmesen bele tudjak nyúlni a vízbe.
– Hozd ide a széket – segít ki lágyan.
A veszett dühe felszívódni látszik, de ettől nem lesz kellemesebb a társasága. Felkelek, megfogom a szék támláját, majd a kádhoz húzom, lába csikorog a padlón. Nem akarom megemelni, mert tartok tőle, hogy iszonyatos fájdalom vágna a hátamba.
Miért nem mehettem még el? A kegyét kerestem, úgy, ahogy megállapodtunk… Mert neki ennyi nem elég. Mit vár még ma el tőlem? Minél előbb el kell szabadulnom, hátha, akkor nem derül ki…
3.
Leülök a székre a kád mellé. Erik nem veszi le rólam a pillantását. Hatalmas teste alig fér el, a karját kirakta a két peremre, széles mellkasa elterül előttem.
Felveszem a szappant, belemártom a vízbe, majd benedvesítem rajta a pamutot. Minden mozdulatom lassú, és kiszámított, hogy megkíméljem magamat a fájdalomtól.
Minél gyorsabban túl kell rajta lennem… Közelebb hajolok hozzá, a felsőtestéhez érintem az anyagot, majd elkezdem átdörzsölni. Megrándul a mellkasizma, a fejét hátradönti a peremre, felém fordítja.
A kulcscsontját bámulom. Érzem magamon a tekintetét, egyszerűen éget. Mi van, ha Ole elmondott neki mindent, félve a haragjától? A férfi az unokaöccse. Húzza az időt, és elaltatja a félelmemet mielőtt lecsapna rám?
A pamutot bemártom a vízbe, majd végighúzom az erős karján. Minden mozdulatomra nagyon koncentrálok, hogy ne kelljen ránéznem. Tartok tőle, hogy elárulna a tekintetem.
Ha meg tudja, hogy…
Akkor vége van.
Figyeltem ma őket, de nem beszéltek egymással. A harcos viszont a szeme sarkából engem lesett, kéjelgő vigyorral az arcán. Ő is hibázott. Fél Eriktől, biztosan nem mondott neki semmit.
– Mi történt a héten? – A szavai gyengédek, a kérdése bizalmas.
Tudja. Megremeg a kezem. Biztosan tudja. Belemártom a pamutot a vízbe, és visszarakom a mellkasára. Szorít a torkom.
Játszik velem. Már tudja, és… Most csak szórakozik, elveszi, amit még akar, mielőtt kivégez.
Vagy… Nem tudja? Játszanom kéne?
– Még mindig nem beszélsz velem? – Felemeli a kezét, megsimogatja a meztelen nyakamat. Túl közel vagyok hozzá, a székről egészen be kell hozzá hajolnom.
Igen. A némaság. Menekülés. Lázadás. Egy apró morzsa. Összepréselem az ajkaimat. Nedves ujjait felcsúsztatja a nyakam vonalán a fülemig, majd mögé tűr egy tincset.
El akarom kapni a fejemet, de nem teszem meg. Ehhez nincs elég bátorságom… Bár, ha tudja, mi történt, akkor nekem már mindegy. Krisára vajon utána is vigyázni fog?
– Szerintem a mellkasom már elég tiszta. – Mély hangja magába szippant. Eddig kerültem, hogy az ágyékára nézzek, de most már nem csak oda kell néznem, hanem…
Lecsúsztatom a kezemet a hasára, a kemény izmok megrándulnak az érintésem nyomán. Csuklóm belesüllyed a meleg vízbe. A férfiassága megint kemény, a vége a kézfejemhez ér.
Szétnyílik a szám, nehezen kapok levegőt.
Végighúzom rajta a pamutot, mire az is megrándul, Erik pedig élesen beszívja a levegőt. Kirántom a kezemet, a mosdókendővel áttörlöm a szappant, érzem, hogy lángol az arcom.
Miért kínoz? Mit élvez benne?
– Vesd le a ruhádat! – vág belém a hangja.
Felnézek a szemébe, vágy gomolyog benne. Azt nem tehetem, ha észreveszi… Lehet, még nem tudja, akkor, magamat árulnám el, nem tehettem meg…
4.
Telnek a másodpercek. Elkapom róla a pillantásomat, a mosdópamutra pillantok. Nem tehetem meg. Nem vetkőzhetek le. Vagy, ha csak szemből látna? Akkor nem venné észre a hátamat. Akkor elkerülhetném a kérdéseket.
– Mondtam valamit. – Erik türelme elfogy, elpárolog a meleg vízzel együtt.
El kell menekülnöm. És hova? Ez az ő birodalma, nincs egy biztonságos zuga sem, ahova elbújhatnék. Szökni pedig próbáltam – nem engedne el. Bár fekszik a vízben, tudom, hogy ha gyorsan eliramodnék az ajtó felé, azelőtt elkapna, mielőtt odaérnék.
Elsöprök pár tincset az arcomból, tapadnak a párától. Mélyre szívom a levegőt, majd lassan felállok a székről.
Ha szemből vetkőzök le, akkor nem fogja észrevenni. Vagy mondjam, hogy olyan napjaim vannak? Azt elszúrtam, az előbb bennem volt, érezte volna. A fenébe is! Előbb kellett volna gondolkodnom.
Zakatol az agyam, nem kapok levegőt, a ruhám zsinórjához nyúlok. Úgy állok, hogy szemből láthasson csak. Ráülök a férfiasságára, és akkor túl vagyunk még egyen, akkor vége lesz, a víz sem ér majd a felhasított bőrömhöz, és nem mar majd meg a fájdalom.
Erik pillantása rám tapad, a kezemre, ahogy kioldom a zsákszerű anyagot, és áthúzom a fejemen. Az alsó ing marad rajtam. Minden porcikám vágyik a meleg vízre, arra, hogy megtisztítsam magamat, de tudom, hogy ennek… Sehogy sem lehet jó vége.
– Åse! Kezdem elveszíteni a türelmemet – mordul rám.
Megszabadulok az ingtől, a befont hajamat előrehúzom, hogy ne lógjon majd bele a vízbe.
Kapar a torkom. Meztelenül állok előtte, két gyertya ég a szobában, a fényük játszik a testemen.
A kádhoz lépek, majd óvatosan megfogom a szélét – a fájdalom viszont nem marad el, behúz a hátamba, de összeszorítom a fogamat, és nem foglalkozom vele. Nem férek el, Erik teste hatalmas. Megunja a várakozást, elkapja a derekamat, és az ölébe húz, a férfiassága az ölemhez nyomódik.
Hosszan kifújja a levegőt, majd elveszi a derekamról a kezét, behajlított ujjaival megsimogatja a mellbimbómat, ami megfeszül a várakozástól.
– Hiányoztál – mormolja.
Lusta mosoly terül el az arcán, a csípője ösztönösen felém mozdul, erősen préseli hozzám a kemény férfiasságát.
– Megzsaroljalak, hogy beszélj velem? – Játékos élt hallok ki a hangjából, pedig a szavaiban semmi játékos nincs.
Vízcseppek vonják be a kemény bőrét, a fény megcsillan rajtuk. Az arcáról nem tudok olvasni, akármennyire is szeretnék. Most megint szórakozik velem? Tudja, hogy mit csináltam, Ole elmondta neki, és… Kiélvezi a szenvedésemet?
Megszorítja a csípőmet, az ujjai mélyen belém nyomódnak, kissé előre-hátra húzza-vonja.
Sajogni kezd az ölem, a vágy befurakszik a belsőmbe, harcba fogva a félelemmel, a szám szétnyílik, levegő után kapok. Erik pedig közben lágyan simogat, durva kézfeje hol a mellbimbómhoz ér, hol a hasamhoz, hol a karomhoz, majd felsiklik az arcomra, azt is megcirógatja.
Megrándul köztünk a merevsége. Mélyen besüllyed a mellkasa, a türelme megint fogyóban van. De itt nem tudnék rendesen ráülni… Meg kell próbálnom, akkor hamarabb szabadulhatok.
Lenyúlok kettőnk közzé, rámarkolok a férfiasságára, majd megemelkedem róla, és…
– Meglep a hevességed – mormolja. – Nehéz elhinnem, hogy én is hiányoztam neked, így csak arra tudok gondolni, hogy…
Elharapja a mondatot, a szívem a bordáimnak feszül. Tudja. Ole elmondta neki, és most szórakozik velem!
5.
Erik előredől, én meg a legszívesebben felkelnék róla, és elmenekülnék. Viszont még mindig szorítom a férfiasságát, és veszettül közel van az érzékeny részemhez, amiben már forr a hevület.
A számhoz hajol, elmúlik minden jókedve.
– Beszélj, némber! – Durván belemar a csípőmbe, fájdalom szikrázik szét bennem az érintése nyomán.
Megnyalom a számat, inkább ráengedem a csípőmet a férfiasságára, lassan csúszok rá, megnyílok előtte, magamba fogadom. Megremegek, ahogy egyre mélyebbre hatol belém, elveszem róla a kezemet, az áruló testem belereszket a feszítésébe…
Erik viszonzásul feltekeri az öklére a fonatomat, és megszorítja a hajamat, összeharapja az állkapcsát.
– Nem szeretem, ha az asszonyok félre akarnak vezetni – suttogja, és veszélyesen megrándul egy izom az orránál.
Nem bírok teljesen ráülni, nem tudom teljesen szétnyitni a lábaimat a kádban, de eléggé bennem van ahhoz, hogy kissé felemelkedjek róla, majd visszacsúszak rá.
Erősödik a szorítása a hajamon, a számhoz hajol, úgy méreget, akár egy vadállat, aki pár pillanat múlva elevenen fel fog falni.
Lejjebb ereszkedik a szemhéjam, a vágy szétterjed az ölemben, szétterjed az egész testemben. Újra felemelkedek, és visszacsúszok, kicsit előre-hátra ringatom a csípőmet, édes érzések kergetik egymást bennem, áruló dolog, hogy ennyire… Élvezetes.
Erik felszisszen, majd hirtelen elkapja a derekamat, magához húz, és feláll velem együtt, az ölünk erősen kapcsolódik egymásba, átkarolom a lábammal a derekát, a karomat a nyakába fonom.
Kilép a kádból, a szőrmék felé indul, miközben továbbra sem csúszik ki a testemből, én meg körözök a csípőmmel, tovább ingerelve magamat, és őt is. Letérdel, majd… Felszisszenek. A fájdalom olyan hirtelen vág belém, olyan felkészületlenül ér, hogy nem szorítom össze időben a számat.
Erik felemelkedik rólam, még mindig összefonódunk, csípője szétfeszíti a lábaimat. Minden vonásomat szigorúan ellenőrzi, válaszok után kutat. Ellazítom magamat, a fájdalom enyhül, de nem eléggé, ég a bőröm.
Lök egyet a csípőjével, miközben tovább bámul, mintha minden rezdülésem számítana neki. Mindjárt vége van, a kín már enyhült, a szőrmék nem dörzsölik annyira a bőrömet, lesimítok a vállára, felé tolom a csípőmet, mire ő is elengedi az előbbit, rám hajol, a nyakamba csókol, majd ostromolni kezd. Szilárd döfésekkel tesz a magáévá, és repít el az előbbi élvezetekbe, nem engedem el a combommal, erősen szorítom magamhoz, hogy aztán együtt élvezzünk el…
Megfeszül a gerincem, ő pedig végighúzza kezét a fonatomon, keze söpör a hátamon, a levegőt kapkodva húzódik el tőlem, összevonja a szemöldökét. Előrehúzza a kezét, a tenyerét figyeli, majd rám villan a tekintete.
Mielőtt észbe kaphatnák, már kihúzódik belőlem, és átfordít a hasamra.
6.
Nem szólal meg. Ezek szerint nem tudott róla. Ezek szerint nem azért szórakozott velem, mert tudja, hogy lopni akartam, és úgy döntött, hogy ezért most már tényleg kivégeztet.
Telnek a másodpercek, még mindig felettem van, a szívem gyorsan dobol, kapkodom a levegőt.
– Ki tette ezt? – A hangja kínzóan rideg.
Nem szólalok meg. Nem szólalhatok meg. Ha elárulnám Olét, végezne Krisával. Vagy elmondaná, hogy el akartam rakni egy arany gyertyatartót, de nem sikerült, mert megakadályozott benne. Ebből az egészből csak rosszul jöhetek ki, ezért hallgattok.
Erik megmozdul mögöttem, felül a csípőmre, majd fel is áll rólam. Hideg marad utána. Lassan feltolom magamat. Ezek szerint véreznek a sebek. Krisa ellátta, amennyire el tudta, de nem kérhetünk Erwinától kötést rá, hogy az megvédje. Akkor el kellett volna neki mondanunk, hogy miért kell.
Felkelek a szőrmékről, lehajtott fejjel indulok a ruháimhoz, de ehhez el kell mennem Erik mellett, aki elkapja a karomat, majd megragadja az arcomat, és kényszerít, hogy felnézzek rá.
– Most beszélni fogsz! – mordul rám keményen. Megfagy az ereimben a vér. Ez egy olyan kemény parancs, amit a harcosainak szokott osztogatni. Az eddigiek ehhez képest… Semmik nem voltak. Ezekben a szavakban mély erőszak rezeg, és megmásíthatatlan határozottság, aminek senki nem merne ellenszegülni.
Összeszorítom a számat. Nem tehetek mást. Nem árulhatom el Olét. Akkor én is veszek. És Krisa is. Ole az unokaöccse, csak nem bántaná, amiért megbüntetett lopás miatt… Engem viszont igen, és Krisát is.
De hát mit tehetnék? El akartunk szökni, ameddig nincs itt, ahhoz viszont kellett valami, amit pénzé tehetnénk. Most nem volt olyan szerencsém, mint a legutóbb, hogy aranyat találtam egy fiókban, amit ki kellett takarítanom.
– Åse – villan rám a szeme –, megzsarolhatlak. Ezt szeretnéd?
Még a tüdőmben is reszket a levegő. Össze akarok omlani előtte, és könyörögni, hogy tegyen velem, amit csak akar, csak Krisát ne bántsa! Rimánkodni a lábánál, hogy sajnálom, nem kellett volna megint a szökésen gondolkodnom, de a szavak megrekednek a torkomban, majd megfulladok a szívemtől, ami most ott dobol, és nem tudom, mit csináljak, Olét se árulhatom el, mert ha nem Erik, akkor ő fogja bántani… Ostoba voltam, nem kellett volna megpróbálnom ellopni, hogy megint egy szökést kockáztassak, de hát milyen sors vár itt rám, vagy Krisára? Meddig védi meg őt Erik? Minden bizonytalan és kiszámíthatatlan, és…
Elengedi a karomat, majd a vízhez megy, átmossa az ágyékát, és felveszi a nadrágját. Az ajtó felé indul.
Mit csinál, mit fog csinálni, mivel akar megzsarolni? Krisa. Ő az egyetlen gyengepontom. Én okoztam magamnak.
– Erik – suttogom, mielőtt lenyomná a kilincset. Megfordul, szürkéskék szemében kavarog a vihar. Könnyek marják a szememet. – Sajnálom – suttogom.
Átkarolom a felsőtestemet, reszketek, akár egy fióka, akit magára hagytak a fészekben, és tudja, hogy már nincs sok neki hátra.
viking, szex, szöveg