Krisztián

A vodka csobbanva ömlött a vizespohárba. Márk röhögve emelte vissza függőlegesbe az üveget, amitől pár csepp a konyhapultra pöttyent a kikészített whisky és pálinka mellé. Narancslét öntött hozzá, és belevágott két jégkockát. Komolyan meglepett az alkohol felhozatallal: az egész hűtőt telepakolta sörrel, borral, a pulton meg egymás mellett sorakoztak a tömények. A Tubi citromsárga színe már elsőre elrettentett attól a hadjárattól, amire készült.

– Az egészségedre! – nyújtotta át a koktélját. – Azért nem semmi teljesítmény, élből egy magániskola. Hogy a kurva életbe kerültél be?

Elvettem az italt. Akaratlanul beleszagoltam. A vodka kesernyés szagát még az édeskés narancslé sem tudta elnyomni.

– Biztos jó helyen nyalt – veregette meg a vállam Cápa.

– Mondjuk nem káromkodással nyitottam az interjút – emeltem meg az italt Márk felé. Vigyorogva simogatta meg a fekete szakállát, amit azóta növesztett, hogy ráakadt a Viking sorozatra. – Ráadásul nincs se piercingem, se tetoválásom – mutattam a karján futó pentagramra.

– Ezek benne voltak a felvételi kérdésekben?

– Nem. Elég volt, hogy rám néztek.

– Szabad országban élünk! Nehogy már ilyenek miatt ítéljenek meg a kurva életbe is!

Azzal megemelte a csurig töltött poharát és a feléig lehúzta. Egy kortyot a szájában tartogatott, ettől nagyon hasonlított egy belakmározott hörcsögre. Mutatóujját kinyújtotta és nagyon bőszen a mellettem álldogáló Cápára mutogatott vele.

Végül egy nagy nyeléssel megszabadult az akadályozó tényezőtől.

– Cápának egy kibaszott angyalszárny van a hátán, a farkában piercing, hozzá mit szólnának egy ilyen gimiben?

– Semmit. Eltakarja a ruha. Ha meg ruha nélkül menne be, akkor leginkább a rendőrségnek szólnának.

A barátaim felnevettek. A velem egy magas Cápa is magához vette a Márk által tökéletesre kevert italát, az üvegek összecsendültek.

Márk megkomolyodott, ami nagyon furcsán állt neki – a pólóján lévő harci ménen ülő lovag sokat elvett belőle.

– Tényleg szívből gratulálok. – A szemében már-már könnyek gyűltek, a képzeletbeli cseppeket egy laza mozdulattal elmázolta. – A szüleid büszkék lennének rád.

Az ünnepélyes hangulatra a hangszórókból rock zendült fel: „Forog a világ, elfolyik minden…”

A szívem kihagyott egy ütemet, a pohár megremegett a kezemben. A szüleim büszkék lennének… ha élnének. Sajgott a hiányuk. Beleittam a koktélba, nagy nehezen préseltem át pár kortyot az elszorult torkomon. Az íze sem jobb, mint a szaga, de legalább sikerült ellazítania.

Márk megkocogtatta a pohara oldalát.

– Na, gyűrjük le ezeket, ma te is iszol, ráérsz holnap felnőttként viselkedni, aztán irány befelé! – Egy húzásra kiitta a sárga színű maradékot a poharából. – Igyál!

Elhúztam a számat. Követtem a példáját, kiittam az italt. Amikor leraktam, csak a jégkockák csilingeltek az alján.

Már öntötte is a következő adagot.

– Nekem jó lesz így is.

– Ne szórakozz már, Krisztián! – horkantott. – Ez az utolsó nyarad, utána bedarál a gépezet, jövőre már nem fogsz velünk jönni, mert idióta, bukott kölyköket tanítasz majd. Csak egy este!

Lerakta a poharat a pultra, ahol már sárga cseppek virítottak, aztán a mutatóujjával előrébb tolta, egyenesen elém.

– Kösz, nekem így is jó lesz – egyenesedtem ki a széken.

– Cápa segíts! – lesett a mellettem álló srácra. – Nem tudja, mit veszít! Negyvenévesen a kapuzárási pánik kellős közepén bánni fogod a kihagyott csajokat, a kihagyott bulikat, és nekünk fogsz panaszkodni egy késdobálóban, amiért rád hagytuk ezt a hülyeséget!

– Igaza van – bólogatott a kopasz úszó. – Egy éjszaka nem a világ. Mit veszíthetsz? Felszedsz egy jó csajt, idejöttök dugni, másnap elköszöntök és éled tovább az életed. Egyszer tényleg lazíthatsz.

Inkább kihagyom a lehetőséget. Ez nem az én pályám.

Megigazítottam a vékony arany láncot, amit a szüleimtől kaptam a ballagásomra. Nem lesz bajom még egy vodkával higított narancslétől… viszont megúszok egy újabb adag unszolást.

Ráadásul igazuk van: ez az utolsó nyaram, mielőtt „bedarál a gépezet”, a kamasz kölykök, akik épphogy átbuknak matekon.

Elvettem és belekortyoltam. Másodszorra sem ízlett jobban.

– Ez a beszéd – csapott a hátamra Cápa. – Megy ez, mint a karikacsapás.

– Akkor keményítsünk. – Márk elővett három kis feles poharat, pálinkát töltött. Felvette az egyiket. – Igyunk a bulira!

Ennek nem lehet jó vége. Mégis felvettem a nekem szánt italt, koccintottunk és legyűrtem a kellettlenül maró folyadékot.

A következő kör után felálltam, a világ pedig megperdült körülöttem. A pult után kaptam kapaszkodót keresve. Cápa a pohara felett vigyorgott rám.

– Nocsak, nocsak, már háromtól padlót fogsz?

– A tanárbácsi nincs hozzászokva a piához – sóhajtott lemondón Márk. – Na, menjünk, igyunk még egyet, és hajtsuk fel a csajokat! Mindenki annyit iszik, amennyi az életkora, plusz harminc, osztva hárommal, kivonunk kétszázat…

Bármilyen hangosan üvöltött a zene, még ezen keresztül is hallottam, ahogy lecsavarja valamelyik italról a kupakot, majd kilögyböli egy üres pohárba. Akaratlanul követtem a számolást az életkorommal, ameddig mínuszba nem jutottunk… Márk már most túlitta magát, elfelejtette követni a saját számításait.

– Ezt a hülyeséget nem unod még? – horkantott Cápa.

A tévé képernyőjén a zenéhez kapcsolódó videóklip ment, egy rövidhajú csávó énekelt egy kamerába, elszínezték őt is a háttérképpel együtt.

Én már nem ittam többet, a többiek azonban kiürítették a vodkás üveget. Elindultunk az ajtóhoz. Az ex-egyetemista barátomnak nehezére esett a kulcsot kivenni a zárból – segítettem neki, mielőtt átfejeli az ajtót, mert hát ehhez a mutatványhoz alaposan szemügyre kellett venni a zárat, belehajolva a fába. Miután kivergődtünk, a kulcsot berakta az egyik leander fonott tartója alá. Rockzene és forróság ért utol minket, a buli már elkezdődött.

– És hány csajt akarsz levadászni, Cápi? – röhögött fel Márk, lebukdácsolva a lépcsőn. – Szerintem hozzunk… tízet, tizenkettőt, annyival csak elbánunk. Tanárbácsinak jövőre már úgyis nehezebb dolga lesz, figyelnie kell majd rá, nehogy az egyik diákját kapja el a sötét éjszakában.

A gondolat is elképzelhetetlen. Eddig sem volt az életem célja minél több egyéjszakás kalandot felhalmozni. Két több éves kapcsolat után nem is vágytam az ilyesmire.

Leért a keskeny betonösvényre, mely szépen rendben tartott rózsák között vezetett el. Márk lépései annyira stabilak voltak, hogy félig beledőlt az egyik szúrós bokorba, de annyira józan is volt, hogy észre sem vette a felkarján lévő karcolásokat.

– Anyád a hátadon fogja eltörni a gitárodat, ha kiírtod a növényeit – emelte fejét az ég felé Cápa. – Legalább azon a kurva kapun jussunk ki!

Elkaptam a dülöngélő haverom karját, lenyomtam a kilincset és kiléptünk az utcára. Egy csapat lány és fiú nevetgélt előttünk, műanyag vizes flakont adogattak körbe egymás között, mindenki szigorúan csak egy-két kortyot ivott.

Ki tudja mit kevertek össze.

– Anyám a nyomát is megnyalja a lépéseimnek, mióta lediplomáztam – mormolta akadozva Márk. – Szerintem egy kéglit kapok szülinapomra. És a gimiben milyen lesz a fizu? Gondolom, nem a tanárok éhbérét kapod.

– Nem.

Az utca végén lévő parkoló mellett látni lehetett a fesztivál kifeszített reklámját. Ezt a részeg matematikus is kiszúrta, új lendületet vett. Már nem kellett megtartanom, annak ellenére sem, hogy alig bírta egyik lábát a másik elé rakni.

A meleg, párás levegő megült a trikóból és rövidnadrágból kilátszó meztelen bőrömön, izzadtság cseppek verődtek a nyakamra, a megnőtt tincseim nem engedték megfelelően szellőzni. Emberek százai vidám beszélgetések közepette tartottak ugyanazon cél felé. A parkolóban még elfogyasztották a műanyagokban és üvegekben maradt utolsó kortyokat, hogy aztán átvergődjenek a biztonsági őrökön, akik feketében, kopaszon várták a betérőket, és minden táskát átkutattak.

Minket békén hagytak, annak ellenére, hogy Márknak sikerült megkérdeznie az egyiktől, hogy nem izzadták-e már ki magukból azt a kurva sok tesztoszteront. Azt nem tudom, mit akart kihozni a mondatból, mert Cápa gyorsan elrángatta a tömeg irányába.

A nyílt területet fullasztóan sokan töltötték be: színes kavalkád, rengeteg csupasz bőrfelület, pohár a kezekben, nevetés és jókedv.

Megálltunk az első pultnál, italt rendeltünk magunknak, Márknak almalét, és még csak nem is ellenkezett, annyira elfoglalt volt két csaj mustrálásával, hogy meg se hallotta, mit kértünk.

A kiszolgáló lánytól nem is jutottunk messzire, a nagydarab Cápa egymásután gyűrte be a vodka-narancsokat, én meg maradtam a víznél, miközben az egyre elmosodotabb tömeget figyeltük. Az emberek a színpad elé gyűltek, ahol valami tipikus nyári sláger hangzott fel, bohókás, ahogy a Balaton vízén hullámzó fények.

Valamilyen elveszett ötlettől vezérelve bevetettük magunkat a színpadhoz, ahol az a zenekar játszott, akiknek a zenéjét a nyaralóban is hallgattuk. Cápa fel is üvöltött, hogy Vad Fruttik! – többen felé fordultak, a csajok alaposan megbámulták, ahogy ledobta magáról az átnedvesedett pólóját. Az előttünk álló kettő utána engem vett szemügyre, az egyik kacéran az ajkai közé szívta a szívószálát.

– Neked is bejön? – kérdezte a szőke.

– Heh? – válaszolta Cápa. Márk azonnal oda is lépett a másikhoz, átkarolta a vállát.

– Mit csináltok itt széplányok? Nektek nem egy várban kéne lennetek, egy sárkány őrizetében?

A csajok egymásra néztek és felkuncogtak. Annyira szar, hogy az már jó.

– Érted egy hétfejűt is lecsapok – vigyorgott a barnára, aki még mindig a vastag ajkai között tartotta a szívószálat. – Simán kihozlak.

A színpadon élesen kigyúltak a reflektorok, mámoros szám kezdődött, a tömeg némileg csillapodott, belelassult az andalgásba. Márk továbbfűzte a csajt, Cápa inkább csak bólogatott a szőkének, közben előre figyelt, a színpadra.

A víz közelsége különös hangulatba fonta az embereket, sokkal szabadabbnak tűntek… Vérükben ős lázadás szikrázott, amikor egy jóval dinamikusabb szám kavarta fel a hangulatot.

Egy lány ütközött belém, a tömeg egyenesen nekem lökte. Elkaptam a felkarját, ujjaim majdnem teljesen körbeérték. Felnézett rám, kék szeme úgy ragyogott, mint egy tisztavízű forrás. Öröm volt benne fürödni pár elveszett pillanatig.

Rám mosolygott. Megszédített a belőle áradó vaníliás illat, a körülöttem lihegő és izzadó emberek szagát is legyűrte egy bódító másodpercre.

– Sajnálom – mosolygott, olyan pajzánan, mintha valójában azt mondaná: keresünk egy nyugodt zúgót és megmutatom, milyen jól tudok bocsánatot kérni! – Remélem, nem okoztam nagy kárt.

Lenéztem magamra, az itala szürkés foltban eláztatta a trikómat.

– Szerintem túlélem.

Egy hosszú másodpercig csak figyeltük egymást, mint két állat az erdőben, akik azt próbálják megfejteni, vajon mi a szándéka a másiknak. Zsebre tette a kezét a rövid sortjába, ami a derekáig is felért, azonban az alja a combtővénél kezdődött.

– Elkísérhetsz egy újabbért! – dobta a háta mögé sötétszőke, hullámos haját. – Egy kísérő sohasem árt.

– A barátaid? – kérdeztem, de közben már elfordultam, hogy vele tartsak.

Megvonta vékony vállát, miközben lenézett a földre. Elmosolyodtam, ahogy észrevettem, nem visel cipőt.

– Elfoglaltak. Hogy hívnak?

– Krisztián, és téged? – Egy részeg nekem jött, vállával súrolta az enyémet, nagyon magyarázott a társainak, akik röhögve figyelték a gesztikulációit.

– Szandra.

Beálltunk az egyik pulthoz, egymásra néztünk, mire nevetésben tört ki. Csilingelő hangja még a forrósodó ütemeken keresztül is eljutott hozzám, végigrezgett a tagjaimon. Háta mögé tette a kezét, kihúzta magát, amitől melle a felső gyanánt hordott lenge anyagdarabnak feszült. Mellbimbója hívogatóan szúrta át, ahogy a fehér anyag hozzásimult.

A nedves trikó hozzám tapadt, zavaróan húzódott a bőrömön. Megfogtam az alját, áthúztam a fejemen, és félig begyűrtem a zsebembe. Szandra az alsó ajkát rágcsálva mért végig.

Elmosolyodtam.

– Meghívhatlak?

Mutatóujját incselkedve a szájához tette, félredöntötte a fejét.

– Talán.

– Hogyan vehetnélek rá erre a nagy kegyre?

– Akkor innod kell velem. Egyedül inni… olyan snassz – forgatta a szemét.

Az előttünk lévő három csaj végre végzett, mi léphettünk oda a fából épített tákolmányhoz, amelynek a felszínén kiömlött folyadék ragyogott.

– És mit iszol? – vettem elő a telefonom.

– Rum-kóla.

Kirendeltem neki az italt, magamnak pedig egy vodka-narancsot.

– A vodkát duplán – szólt a pultoslánynak. Rám nézett, közelebb lépett, felsimított a derekamon, úgy bújt hozzám, mintha ezeréve ismernénk egymást. Megbizseregtem a közelségétől.

Huncut. Talán ez a legjobb szó rá.

Fizettem a mobilommal, majd elfordultunk a színpad felé. Rózsaszín fények kergették a zöldet, Venn-diagrammként mosódtak össze, a tömeg masszaként hullámzott előtte, egymásba folytak. Szandra nem a tömeghez indult el, hanem a jóval szellősebb parthoz.

Emberek ültek a fűben, sokan egymás szájába tettek merülést, egy pár szexelt, a csaj félreérthetetlenül vonaglott a srác ölében. Az éjszaka melege áthevített minden fűszálat, minden kavicsdarabot, és a köztük ólálkodó testeket is.

– Úgy látom, forrósodik az este – nézett arra a párra, akiket az előbb már én is kiszúrtam. Beleharapott az alsó ajkába. – Még soha nem csináltam a Balaton partján.

Olyan ártatlanul és olyan merészen ejtette ki ezt a mondatot, hogy felnevettem.

– És csinálnád itt a Balaton partján?

– Végül is, még egy fesztivál kellős közepén sem csináltam. – Előrébb sietett, leült egy szabad földterületre, pár lépésnyire a fodrozódó víztől.

Követtem, és annyira közel ültem mellé, hogy karom az ő meztelen karjához érjen. Az égen a csillagok sejtelmesen elmosódtak.

– Ezek szerint két dolgot is lehúzhatnál a listádról, ha itt szexelnél – rejtettem a poharam mögé a mosolyom.

Hosszan belekortyoltam az italba, már csak a narancs ízét vettem ki a keverékből.

Tekintete rám tapadt, egyre csak húzott magába, akár egy kikerülhetetlen igézet. Mögötte egy fiú épp telibehányta a kukát, öklendezésének görcsös hangját, sajnos, a váltakozó ritmuson át is hallottuk.

Szandra elnézett felé, majd visszafordult, alig bírta visszatartani a nevetését.

– Ennél szebb hátteret elképzelni sem tudnék hozzá – szakadt ki belőle a kacagás. – Várj, de, kéne még mondjuk, egy…

– Egy csávó, aki a Balatonba pisil? – vontam fel a szemöldököm és elmutattam a mólon túlra.

Továbbkacagot.

– Ezek szerint téged sem hoznak lázba a romantikus klisék, mint a szirmokkal teleszórt ágy – kortyolt bele az italába.

– Ez a csajok mániája, nem? Köztudott, hogy a pasiknak teljesen mindegy, csak szex legyen, bárhol és bármikor – ironizáltam.

– És lehetőleg nővel, ne egy birkával, nem?

Újra együtt nevettünk. Megtámaszkodtam a hátam mögött a könyökömön. Minden olyan könnyűnek tűnt… Könnyűnek és hétköznapinak. Meleg tenyér simított végig a felkaromon, Szandrára néztem.

Fogvatartotta a tekintetem. Felült, lábát átvetette rajtam, közelségétől azonnal megkeményedtem, ő pedig nekem feszítette az ölét. Hosszú ujjaival megcirógatta a mellkasom, a rajta lévő gyűrűk hidegen perzseltek, szívem feldörömbölt. Az ujjára tekerte a láncomat, a szemek belevágtak a tarkómba.

A mellkasomra támaszkodva rám hajolt, haját a füle mögé tűrte. Puha ajka gyengéden tapadt az enyémre, fogai közé szívta, nyelve megcirógatta, majd átsiklott a számba. Édeskés-mentol íze volt.

Áthelyeztem a testsúlyomat az egyik oldalamra, felszabadult kezemmel a hajába túrtam a puha tincsei közé, arcát még közelebb húztam, hogy elmélyíthessem csalogató csókját.

Ujjai bizsergető érzést lobbantottak, ölét ütemesen mozgatta a merevedésemen. A nadrágja cipzárja kényelmetlenül nyomott. Elszakadt a számtól, belecsókolt a nyakamba, amitől hevesen berántottak az izmaim.

A hajánál fogva húztam el magamtól, felültem.

– Ezek szerint lázba hoz a fesztivál hangulat? – suttogtam a szájának.

Amire egy aszkéta csak vágyakozni fog…

– Szép az élet, s talán te is leszel fiatal, és akarod a boldogságot, akarod, hogy eljöjjön hamar – duruzsolta a számba.

Meg akartam csókolni, azonban játékosan elhúzódott. Fenekére csúsztattam a kezem, belemarkoltam a feszes húsba.

Zavartak a körülöttünk lévő emberek, és a fesztivál hangulat. Egyáltalán nem bántam volna, ha nem itt vagyunk, ha elszökhetek innen, ha máshol folytathatnánk a beszélgetést. Ahol nem pár méterre tőlünk szexelnek, és pisilnek a Balatonba.

– Van kedved eljönni velem?

– Ne pipáljunk ki két dolgot a listámon? – vigyorgott, de azért felkelt rólam.

Az egyik pultnál értem utol, ahol már ki is fizette az italainkat. Átnyújtotta az enyémet, utána a kijárat felé lódult. Kecses léptekkel haladt, akár egy tündér.

– A cipődre nem lesz szükséged?

– Minek? Már így is tiszta mocsok vagyok – mutatott végig magán. Valóban, a térdéig sárgás por borította, lábfején csupán a citromsárgára festett körmei látszódtak át. – De minden sokkal jobb mocskosan, nem? – bújt hozzám.

– Az attól függ. Lehet, lecsutakollak, ha megérkeztünk.

Felnevetett. Átértünk a kijáraton, egymást figyeltük, a pia egyre csak fogyott, és egyre több ember érkezett, mi viszont ellentétesen haladtunk velük. Elővett egy hevítős cigit, kivette belőle a gyújtót, szálat rakott bele.

Az utcalámpák sárgás fénye kietlen árnyékokat vetett a földre, a párás meleg megülte a tagjaimat, elnehezítve a lépteimet. Szandra elhaladt előttem, felment a járdára és megállt az egyik épület előtt.

– Romos kerítések, omladozó házak. Szerinted egy nagymama és egy nagypapa lakik benne? Akik soha egy régi dolgot se tesznek arrébb, mert mindennek megvan a maga helye?

Ujjait végighúzta a málló fakerítésen, óvatosan, vigyázva, nehogy szálka szúródjon a bőrébe. A nagyanyám is ilyen volt. Ez akár az ő háza is lehetne.

– Akik hétvégente várják a gyerekeiket haza, de azok csak nem jönnek, mert már új életet kezdtek a nagy és mérges Pesten, örökre elfeledve őket? Minden vasárnap húsleves van, rántott hússal és házi savanyúsággal? – A csengőhöz ment, beleszívott a cigijébe, pára szállt fel a szájából. – Vagy már nem is él itt senki, akit zavarhatna a fesztivál zenéje?

Ujját a nagy piros gombra tette.

– Ne csináld, biztos alszanak már – indultam el hozzá. – Még a végén Marika néni szívrohamot kap!

Elkaptam a karját, mielőtt lenyomhatná, és magam után húztam, próbálva nem elbukni a járda kövei között felbukkanó gyomokban.

– Ne legyél ilyen merev! Ez csak játék – kuncogott. – Vagyis lehetsz merev, sőt, kell is, hogy merev legyél, csak ne ilyenekben! Marika néni szerintem már megszokta, hogy fesztivál idejére kikösse a csengőt vagy zoknit húzzon rá.

Megálltam, belemartam a derekába, közel rántottam. Arca kipirult, pajkos mosolyától egyre csak száguldozott ereimben a vér.

– Te egy ilyen kis gonosz bestia vagy? Egyetemre jársz, főiskolára, vagy már dolgozol?

– Melyiket szeretnéd? – vonogatta játékosan a szemöldökét. – Miért is fontos ez?

– Hogy hogyan emlegesselek, az egyetem rosszlánya vagy a főiskoláé vagy egy cégé… – úgy elkezdett nevetni, hogy elhallgattam.

– A rosszlány az más! Nem ismered a rosszlányok.hu-t? Azt elmondhatom, hogy semmiképpen sem fekszem le azért pasikkal, mert fizetnek érte!

Egy puszit nyomott a számra és kifordult a karomból.

– Hol laksz? – szegődtem a nyomába.

– Titok.

Ismét elkaptam a derekát, visszarántottam. Melle a mellkasomnak nyomódott, felforrósodott teste az enyémnek feszült. Ráhajoltam a szájára és megcsókoltam, nyelvemet az övéhez simítottam.

Hozzám fonódott, nem csak a nyelve, hanem minden porcikája, beleolvadt a karomba, akár egy hűséges szerető. Ujjaim belesüppedtek a sortból kilógó meztelen fenekébe, ágyékom ösztönösen mozdult felé, nem tért ki előle, még jobban nyomakodott felém.

Elszakadtunk, továbbhaladtunk. Elértük a nyaraló kapuját, felsétáltunk a rendezett ösvényen, felemeltem a leandert, elővettem a kulcsot…

További tartalmakért kövess a közösségi oldalaimon:

Címke:

Scroll to Top