Ezel
Cirmos az erdő felé tart. Nem szóltam rá, mert tudtam, hogy nem megy messze. Egyedüllétre van szüksége, de nem fog elszökni. Nincs hova mennie, és ő is érezhette, ami az előbb történt.
A csontjaimban rezgett. A fájdalma bennem rezgett. Én meg erős lettem tőle, magamhoz húztam minden részét. Nem volt ereje megtartani magát, ezért én tartottam meg.
Hirtelen feldorombolok.
Az enyém.
Eltelít a bizsergés.
Bassza meg! Ennek gyorsan véget kell vetnem, vissza kell vinnem Jávára. Két hét, kiderül, hogy terhes-e, és Max magángépével odarepülök vele, majd elbúcsúzunk.
Fehér bundája eltűnik a cserjék között. Lassan elindulok utána, meztelen talpamat csiklandozza a porhanyós fű. Rágcsálók pézsma-barna illata keveredik a virágokéval és az avarral, de más nincs a közelben.
El kell mennem ma ételt venni, de nem akarom egyedül hagyni. Előveszem a zsebemből a telefonomat, majd kikeresem benne Berta számát és tárcsázom. Háromszor is kicseng, mire felveszi.
– Hej! – kottyant bele vidáman.
– Feladatom lenne a számodra.
– Ejh! Korán van ehhez. Hívj vissza két óra múlva – válaszolja rekedten.
– Most van rád szükségem, nem két óra múlva. – Hangom keményen cseng. A keselyűkkel nem szabad szórakozni.
– Na figyi, nagyfiú – vált hangszínt. – Telefonon keresztül rohadtul nem vagy ijesztő, ugye tudod?
Megmasszírozom az orrnyergemet.
– Tizenöt perc múlva legyél itt, és köröz a házam körül.
– Miért gondolod úgy, hogy parancsolhatsz nekem? – kérdez vissza flegmán.
Elkapom a tarkóját!
Felmorranok.
– Nem, a morgásodat is leszarom telefonon keresztül. Ha előttem játszanád magad, akkor ja, reagálnék rá, de így nem válik be.
Beérek az erdőbe, Cirmos fehér füle feltűnik az egyik vaskos tölgy mellett.
– Mit akarsz?
– Tartozni fogsz nekem.
– Te tartozol nekem, amiért nem tiltottalak ki az összes szórakozóhelyről! Minden hónapban összebalhézol a rókákkal. Ezért igazán felröppenhetsz pár órára!
Szaggatott levegővétel a vonal túlsó végén. Megjátszottan fájdalmas nyögés.
– Ha kérnéd, sokkal jobb fej lennék. – El tudom képzelni, ahogy forgatja a szürke szemét.
Felmorgok. Ez már sokkal durvább, a torkom legmélyéről jön.
– Szívás nem, a technológia? Ha itt lennél előttem, már beszartam volna a morgásodtól, de így.
– Akkor képzeld el, hogy előtted vagyok, és felhúzom az ajkamat, a fogaimat villogtatva!
– Hm… nem megy. – És még hümmög is hozzá ez a gonosz fúria!
Egy ág a mellkasomra csap, ahogy elhúzok egy vaskos tölgy mellett. Enyhén csíp és vörös vágást hagy maga után. A közelben nyulak tanyáznak, édeskés-napfényszín illat árad belőlük.
Összefut a nyál a számban.
– Tizenöt perc múlva várlak. – Azzal lerakom a telefont.
Merjen nem megjelenni… Megkeresem a fészkét, egy kilométerre, ha van, és személyesen mondom el, hogy mit kérek tőle.
Selda háza felé tartunk. Cirmost már nem látom, nem világít ki sehonnan a szőre, azonban a mandulás-tavaszi virág illata a levegőben terjeng.
Megrezzen a zsebemben a telefon, felveszem és a fülemhez rakom.
– Utána néztünk a labornak – szól bele Max higgadtan.
Hogy a francba lehet ilyen helyzetben is ennyire kiegyensúlyozott? Nyugtatokkal tömi magát? Nem, biztos, hogy nem, annak érezném a szagát, és látszódna is rajta.
– Mit találtatok?
– Délben a Virtalban lesz egy találkozó. Ott fogjuk átbeszélni.
A szemöldököm a magasba emelkedik.
– A patkány tanyán?
– Az egy biztonságos hely a beszélgetésre. Selda hoz ultrahangos hangzavarókat. Délelőtt ott találkozunk.
Két óra múlva. Szerencse, hogy beizzítottam Bertát. Az idő sürget. A szél feltámadt, nincs, ami gátat szabjon neki, tarolni fog és pusztítani. Fel kell készülnünk rá, vagy nekünk kell előbb tarolunk.
– Rendben. – Lerakom a telefont.
Talpam alatt recsegnek-ropognak a gallyak. Cirmos illata elhalványul. Elmosolyodom, majd sokkal óvatosabban a lépek, hangtalanná válok, pedig egyre gyorsabban haladok.
A közelben ólálkodik. Lehajolok, kitépek egy adag levendulát. Bedörzsölöm vele a nyakamat, majd a mellkasomat – nem elég rá, hogy elfedjen, de az összezavaráshoz igen.
A fák között lopakodva közelítem meg. Megáll egy kis tisztáson, egy mély pocsolyából iszik. Minek neki a vitaminos víz, ha van pocsolya… A szememet forgatom, ahogy figyelem.
Felém tekint, azonban nem láthat a fától, ami mögött elbújtam.
De érez.
Lehajolok, átmegyek egy másikhoz, jó pár métert haladok, miközben ő engem keres a tekintetével. A háta mögé akarok kerülni, de folyamatosan forog. A föld felé közelíti a mellkasát, fejét lehajtja, hátrahúzza a fülét, a farkát lesunnya, rózsaszín szemét összehúzza.
Minden lépésemnél megfigyelem a földet, hogy lehetőleg semmi ne legyen, ami elárul. Csupán napfény töredék hatol át a lombokon. Lehajolok, felveszek két kavicsot. Egyszerre hajítom el őket abba az irányba, ahonnan jöttem.
Cirmos azonnal rájuk vetődik, én meg hátulról ugrok rá, elkapom a derekát. A földre sodróm, oldalra dől.
Felmorog, míg én felnevetek. Elengedem – azonnal talpra ugrik.
Én viszont a hátamon fekve maradok.
– Maxszal és Seldával gyerekkorunkban rengetegszer játszottunk ilyet – nézek a szemébe. – Maxszal nem jó ilyet játszani, mert mindig nyer, Selda meg. Ő Selda. Nem ismeri a játék fogalmát, véresen komolyan veszi, és mindig vér folyik a végén.
Cirmos közelebb lép, fejét az arcomba nyomja.
– Ha akarod, sokat játszhatunk még.
Két hétig – figyelmeztetem magamat. Aztán vagy maradsz egy másik házban, vagy repülünk Jávára.
IIII
Leparkolok a külvárosi gettó egyik biztonságosnak tűnő részén. Itt a kocsimat akár percek alatt szétkaphatják. A nap erősen tűz, izzadtság csorog végig a tarkómon, ahogy elindulok a Virtalba.
Viszket a bőröm. Otthagytam egyedül Cirmost a házban, megmutattam neki, hogyan kell használni a telefont, és azt is megmutattam neki, hogy hol van kulcs a bejárathoz.
A szökésétől nem kell félnem, nincs hova mennie, és ezzel ő is tisztábban van.
Ráadásul, Berta ott köröz, szólna, ha elhagyná a házat. Viszont ettől nem érzem nagyobb biztonságban. Pedig jól ismerem a keselyűt: simán nekimegy egy kígyónak. Kettőnek is. Háromnak is. Gondolkodás nélkül csapna le közéjük, szimpla hobbiból.
Mellette kéne lennem.
Elhozhattam volna, legalább látná a várost, az embereket. Ki kell hoznom egyik nap autókázni, kíváncsi lennék a döbbent arcára, ahogy szemléli a világot.
Előtte rá kéne vennem arra is, hogy normális ruhákat hordjon.
Elhaladok a lakóépületek előtt, szürkék és fájóan hétköznapiak. Ahogy a szagok is, emberek és patkányok-szürkés-fehér keveréke terjeng, benne olaj, benzin, ami marja az orromat.
A szmog itt fullasztóan megült.
A távolba kiszúrom a rozsda lakóépületet, gyömbér-vörös illat árad belőle. Itt már a füstölök és a gyertyák dominálnak, szantál-fahéjas-alma, az összes házban égetnek valamit, hogy összezavarják a többi alakváltót.
Érzem őket.
Feltekintek az egyik bérházra, az egyik ablakban kiszúrok egy figyelő szempárt. Lehet, hogy mindannyian a Szövetség tagjai vagyunk, de az elmúlt évszázadok megszokását nehéz levetkőzni.
Autók húznak el mellettem, az egyik élesen dudál.
A kihalt utca végén a semmiből előlép egy baseball sapkás férfi, szürke trikót visel és rövid nadrágot, amiből piszkafa lábak bukkannak elő. Patkány. Felemeli a fejét, így már láthatom az arcát, himlőhelyes pofa, fekete szemek. A fejével a bal oldali utca felé int.
Mielőtt hozzáérhetnék, el is indul abba az irányba.
Nem a Virtalban találkozunk?
Figyelmeztetés.
Felmordulok.
Követem. Halványan kakkukfű-szúroszöld illat árad belőle. Ebben az utcában már egymást érik a fák a járda mellett, a nap az erejüket szívja, bebarnultak a leveleik. Megáll az egyik három szintes épület kerítése előtt. Kezeit összefűzi az ágyéka előtt.
Ellépek előtte, belépek a kapun, itt a kicsi előkert kimondottan rendezett, rózsák és más dísznövények nyílnak benne. A bejárati ajtó nyitva. Fahéj, tejszín – olvadtcsoki-tejszínkrém illat. Szilmak és Roding jelenléte is rezeg.
Ahogy bemegyek, kiszúrok még két patkány, az ablakoknál állnak.
Egy előtérbe érkezem, füstölök és gyertyák égnek mindenhol. A velem szemben lévő ajtó felé indulok, onnan jönnek az ismerős szagok. Itt vannak. Benyitok a vaskilincsen, egy tágas szobába érkezem.
Roden és Szilmak az ovális asztal két végében ülnek, Selda és Max kivételesen egymás mellett. Meglepő. Megint én vagyok az utolsó, hogy csinálom ezt? Mindig időben elindulok!
Ma azért nem, nehezen hagytam magára Cirmost.
Minden rendben van vele?
– Egyszer jönnél időben? – forgatja a szemét Selda. – Unalmas, hogy mindig rád várunk.
– Mondja ezt a késések királynője! – Kihúzom a mellette lévő széket, és leülök rá. Lámpák égnek, a szoba sötét, nincsen egy ablaka sem.
Frusztráló.
– Nő vagyok, bármit megengedhetek magamnak – szegi fel a fejét. Rövid topja felcsúszik, kivillantva a hasát.
Szilmak tekintete egy másodpercre oda vándorol, de gyorsan elkapja.
Esküszöm örülnék, ha Selda találna egy párt: élvezném, ahogy nem tudná eldönteni, mit kezdjen vele. Erőszakos, agresszív, képtelen lenne egy férfinak behódolni. Vajon megölné a saját párját? Mit csinál az éréseinél?
Szerintem ő dug meg másokat, és nem ők őt.
– Miért itt találkoztunk? – dőlök hátra a székben, a lábaimat hagyom szétnyílni.
– A Virtalban van két vemhes nő, és egy kisgyerekes. Az élettársaik nem örülnének, ha idegenek mennének a közelükbe. – Szilmak meghúzza a fekete pólóját, amin izzadtság ütött át.
Ez érthető.
– A labor – kezd bele Max higgadtan. – Az ingatlan három éve került Ophius birtokába, de nem az ő nevén van, hanem az egyik kígyóén. Családi ház a peremvidéken, több hektáros kerttel, távol a többi családi háztól. A madarakat is odaküldtem figyelni: ételszállító futár érkezett a házhoz délelőtt, majd kettőkor egy vipera alakváltó távozott. Az ablakokon keresztül nem láttak mozgást.
– Két patkány próbált bejutni, de nem sikerült nekik – veszi át a szót Szilmak. – Azt mondták a ház felülete méreggel van kezelve, nem tudták berágni magukat sehol, az ajtókat és az ablakokat pedig nem nyitották úgy, hogy észrevétlenül bemehettek volna. Ott vannak, várják az alkalmat.
– Összefoglalom – csapta össze a két kezét Selda –, ez a nagy semmi. Tudnunk kell hányan vannak bent, és hogy pontosan mit csinálnak!
– Pár napig megfigyeljük a helyet, ha nem sikerül semmit kiderítenünk róla, akkor is bemegyünk – jelenti ki Max határozottan.
– Ez öngyilkosság – legyint Roden, vörös haja kazalként áll szerteszét. – Fegyvereket készítenek, akkor használni is tudják! Én erre nem adok embereket!
Max felé fordul, barnás-sárgás szeméből árad a megfejthetetlen nyugalom. A légkondi zúgása felerősödik. Kiszúrom a sarkokba tett hengeralakú ultrahangos hangzavarókat, kék led világít bennük.
– Én bemegyek – szólalok meg.
Selda átmozgatja a nyakát, ropognak a csontjai.
– A szart, én megyek!
Ketten nem mehetünk. Íratlan szabály, hogy a vezetők együtt nem vehetnek részt semmilyen akcióban. Közülünk mindig csak egy. Én többel tartozok ezeknek a rohadékoknak. Öngyilkosság, ahogy Roden mondta – mázli, hogy nincs társam, akire figyelnem kéne. Ha lenne, akkor nem harcolhatnék, hogy az ő életét is megvédjem.
Szívás lenne.
– Én fogok menni! – Összeakad Seldával a tekintetünk.
– Választunk majd, van két napunk rá, addigra hátha több is kiderül – vág közbe Max. – Közben Beckerrel is beszéltem. A raktárakban csak kokaint tárolnak, több autót látott bemenni és kijönni, az lehet az elosztó bázis. A kikötőbe pedig nem jött több hajó, amin viszont a szállítmány érkezett újra elindult. A két madár nem ment utána, mert észrevettek a fedélzeten egy patkányt.
– Kevin és Smuk rajta vannak – vakkantja Szilmak.
– Rendben. A kérdés az, hogyha megérkeznek valahova, hogyan fognak tudni értesíteni minket.
– Megoldják – vonogatja a vállát a kövérkés férfi. Felkönyököl az asztalra, és majdhogynem ráfekszik.
– Hogyan oldják meg, ha egy szigetre érkeznek?
– Szigetre? – vonja össze a szemöldökét.
Max nem tudhatja, honnan származik Cirmos, ezt még nem mondtam el neki. Mindannyian felé fordulunk, de ő nem zavartatja magát, meg sem rezzen, tenyere nyugodtan pihen a combján.
Lassan rám les.
– A jaguár eltudta már mondani, hogy honnan jött? – A szeme fogva tart, látom, hogy figyel, érzékel, az összes apró mozdulatomat mérlegeli. Akár egy macska a fűben, ahogy az áldozatát pásztázza.
Egyszerűen zavaró, idegesítő. A lélegzeteimet is számon tarthatja. A szívverésemet.
Nem tudom, hogy elmondjam-e az igazat.
Hazudni akarok – ezért figyel.
Tényleg képes felismerni a hazugságot. Egy élő hazugságvizsgáló.
– Nem, nem tudta még elmondani.
Megrándul a szája széle.
Ezek szerint tudja, hogy hazudok. Én meg most már tudom, hogy képes a hazugságokat kiszűrni.
Manipulatív rohadék!
Mióta lehet erre képes? Az biztos, hogy kamaszként nem ment neki, mikor fejlesztette ezt ki? A francia egyetemen, vagy az amerikain, amiket elvégzett? Utána visszatért, hogy átvegye Gregtől a helyét a vezetőségben. Szavazni sem szavaztak róla a tigris alakváltók. Megjelent… És mindent vitt.
– Nem baj, Kevin és Smuk meg fogják oldani, ahogy kikötnek hírt adnak majd magukról – morogja Szilmak unottan.
– Egy szigeten, ahol nincs telefon? Hálózat? Meg kell várnunk majd, mire visszaérnek – terelődik vissza Max figyelme a patkányra. – Hogyan tudnának egy szigetről bármilyen jelzést adni?
Telepátiával.
Elnyelek egy fújtatást. Ezt akarja kideríteni, hogy tényleg igaz-e a pletyka, és képesek telepátiával kommunikálni. Ha képesek, milyen messziről képesek fenttartani a kapcsolatot? Lehet, hogy akár kontinenseken keresztül is?
– Beszéljünk a laborról. – Szilmak kiegyenesedik a székén, majd megdermed.
Logó arca másodpercek alatt elsápad. Váratlanul felpattan, a széke feldől.
– Megtámadták a Virtalt! – suttogja.
Felpattanok, Selda és Max is, kiözönlünk az ajtón, futni kezdünk a másik utcába. Gyorsan szeljük a métereket, a forró levegő az arcomba csap. A pulzusom dobol a nyakamban, felszökik az egekbe, a fülemben is a dörömbölését hallom.
Lekanyarodunk az utcavégén, és már látjuk is az épületet, előtte két fekete autó parkol, négy kígyó pedig valamit dobál befelé az ablakokon. Összeszűkül a gyomrom.
Kitörnek az üvegek, narancssárga gőz száll ki rajtuk.
Figyelmeztetés.
Morgok.
Vér szaga árad az autóról, a kígyók rohadássával keveredve.
Nem lassítunk, a kígyók észrevesznek minket, bepattannak az autókba. A kurva életbe! Nem vehetem itt fel a párduc alakomat, ráadásul, mire leveszem a ruháimat, időt veszítek.
Harminc méter. Az autók gázt adnak.
Ki kell menteni az alakváltókat!
Az épület felé veszem az irányt, Selda és Max pedig követik az autókat.
A lakóépülethez rohanok, feltépem az ajtaját. Arcon csap a gőz, a tüdőm görcsösen összerándul, köhögnöm kell tőle.
Mi a szar ez?
Nyitva tartom az ajtót, nem tudok beljebb menni!
Felrántom a pólómat, a szám elé szorítom. Meglátok egy törött virágcserepet, elengedem az ajtót, gyorsan oda szaladok hozzá, felkapom, és azzal támasztom ki.
A narancssárga szemcsék elterítenek mindent, az anyagon keresztül is belélegzem. A tüdőm egyre görcsösebb, parázslik, friss levegőt! Kurvára sokan vannak bent! Ki kell hoznom őket!
Terhes nők, és gyerekek! Meg kell védenem őket! Segítenem kell rajtuk… Védtelenek és kiszolgáltatottak! Beszorultak az épületbe, nem tudnak elmenekülni ettől a gáztól!
Kiköpök oldalra, beljebb lépek. Fulladni kezdek, egyszerűen nem kapok levegőt, szédülök, a lábam alig bír el. Kitántorodom, elfordulok a bejárattól, lélegeznem kell! Levegőt! Hosszan szívom be, amitől krehácsolni kezdek.
Szilmak jelenik meg a járdán, mellette négy másik patkány. Sápadt, fekete szeme tágra nyílt.
– Meghaltak – suttogja. – Mindannyian.
Lerogyok a fal mellett, a fejemet hátradöntöm. Szorít a tüdőm, meg kell küzdenem azért, hogy valamennyire kitáguljon, és befogadja az oxigént. Lehunyom a szememet, akadozik a belégzés útja.
Mi a szar ez?
Ez is egy fegyver lenne? Egy méreg?
A kurva életbe!
Mi elfedő parfümmel kísérletezünk, a rák lehetséges gyógyítási módszereivel, ők meg ilyen kibaszott fegyvereket gyártanak!
– Megvagy? – Szilmak hangja utat tör magának a zúgó pulzusomba.
Felnyitom a szemem. Megkeményedett. Az előbb egy kísértet nézett rám, most azonban egy harcos.
Bólintok.
– Ezért megfognak fizetni. – A benne rejlő düh megcsap, bennem lüktet tovább.
Mindenért.
Krákogok, kesernyés nyál gyűlik össze a számban, kiköpök oldalra.
A járdán Max és Selda tűnik fel a patkány alakváltók között. Selda állkapcsa tiszta vér, a szemfogai hegyesek, becsukni sem tudja tőlük a száját. Az alkarjával elkenni a vért. A gyűlölete hatalmas erővel pattan.
Max fehér ingét is vér áztatja. A benne rejlő jéghideg nyugalom kilóg a sok érzés közül, megtöri őket, csillapítja.
A homlokomhoz emelem a mutató és a középső ujjam. Lehunyom a szememet. „Üdvözlégy az örökkévalóságban!”.
– Huszonnyolcan voltak. – Szilmak hangja egyszerre gyászos és dühös. – Szerencsére, a legtöbben az utcán járőröznek, vagy munkában vannak.
Szerencse. A Virtal a legnagyobb patkány tanya, máskor százan is szoktak itt lenni.
– Két vemhes nő. Egy anyuka, és az egy éves kislánya. Húsz idős.
A kurva életbe.
A kurva életbe.
A kurva életbe.
Összeszorítom a szemem. Újra a homlokomhoz érintem az ujjaimat. A terhes nőkért kétszer mondom az „Üdvözlégy az örökkévalóságban!” – szavakat, hiszen már élet formált bennük, lélekkel.
Max nyugalmába némi erőszak vegyül, de így is jéghideg marad. Selda agressziójába fájdalom. A patkányokban tombolnak az érzelmek, a kavalkád felerősödik.
– Négy kígyó – teszi hozzá Max.
„Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.” „Üdvözlégy az örökkévalóságban.”