Ezel
Összeszorítom a fogaimat, fájnak, kis híján eltörnek.
A lombok között elhelyezkedő házra lesek.
Vigyáznom kell rá.
Akkor is, ha nem kér belőlem. Lehet megváltozott a véleménye az elmúlt pár órában. Torkomból feltör egy újabb morgás. A titokzatos, sárgavirág zamata kitölti a számat, ilyen íze lehet a nedvességének.
Meg kell kóstolnom!
Szívem dörömböl, át akarja szakítani a bordáimat. Így verhet az ő szíve is, egy ritmusra az enyémmel. A vér száguld az ereiben le egészen az ölébe, amire az én testem válaszol.
Rezgek. Elindul az átváltozásom, csontok törnek, izmok szakadnak, a fájdalom összekeveredik a beteljesülés extázisával.
Alig pár másodperc múlva már a bőrömre nyomakszik az éjszaka enyhe melege és párája. Megdörzsölöm a számat, nyelvemen az illata tanyázik, nem lehet megszabadulni tőle! Piheg. Lágy, érdes, könyörgő és fájdalmas. Egy bagoly felhuhog a távolban.
Elutasított. Magára kéne hagynom.
Az órákkal ezelőtt történt. Mostanra annyira szenvedhet, hogy nem fog ellenkezni.
Rosszul van, és én tudok rajta segíteni.
Ott fekhet a kanapén a pólómban, a szenvedéstől kiszolgáltatottan. Csak arra vár, hogy segítsek rajta. Ágyékomba vér pumpálódig, a farkam megkeményedik.
Elindulok. A házam tövében beindítom az esővíztárolót, víz zúdul rám. Hideg és csípős, mégsem sikerül lehűtenie, a vérem így is zubog.
Könnyedén felugrálok az ágakon, megérkezem a teraszra. A sárga, titokvirág mélysége elviselhetetlen, betölt mindent körülöttem, körbefon és egyre szorít. Reszket a kezem, ahogy a kilincsre rakom: odabent minden sokkal rosszabb lesz, sokkal sűrűbb, nem fogok tudni elmenekülni előle.
Ennek ellenére benyitok, és be is lépek. Nyikordul alattam a fagerenda, a pihegés zaklatottabb lesz. Tudja, hogy itt vagyok. Búja illata rám telepszik, el kell indulnom, az izmaim húznak, hajtanak felé.
Szenved.
Én képes vagyok segíteni rajta.
Az enyém.
Megszerzem!
Felmordulok.
Átsétálok a sötét nappalin, nincs a kanapén. Megállok a hálószoba nyitott ajtaja előtt. Eddig egyszer sem ment be oda. Mit akar ott? A pihegést reszketeg sóhaj töri meg.
Érez engem.
Vár rám.
A sarokban kuporog egy törülközőben. Hófehér haja a derekáig ér, lágy, nedves hullámokban öleli körbe vékony testét. Teszek felé egy lépést, mire összerázkódik. Szorosabban fogja át a két lábát, fejét a térdéhez szorítja.
Az a rohadék Ophius! Meg fogom ölni. Valójában hány évig tartotta fogságban, abban a büdös és nedves pincében, az alig két méter átmérőjű cellában? Mivel zsarolta, és erőszakolta ki az átváltozását?
Elérte a forráspontot, lüktet.
A farkam megrándul. Be akarok hatolni a forró és nedves puncijába, miközben titokzatos, búja illata beterít minket, nyögései megtörik a ház csendjét. Hátulról kapnám el, megmarkolnám a derekát, és… Beleharapnék a tarkójába. Ahogy az álmomban.
Megszüntettem a távolságot, elé térdelek. Végigsimítok a haján, el akar húzódni, de már nincs hova.
– Cirmos, én segíthetek – súgom a fülébe.
Felmorran. Úgy látszik a kommunikációjában nem történt előrelépés. Belélegzem a belőle áradó aromákat, bizsergek tőle, az alhasam fájdalmasan összeszűkül.
Újból megsimogatom a haját, de most bele is markolok, és hátrahúzom, kényszerítve, hogy végre rám nézzen. Rózsaszín szemét nedvesség homályosítja el. Felhúzza vékony felső ajkát, kivillantva a szemfogát.
– Ez ennél is rosszabb lesz! – hajolok a szájához. Felém kap, de a haját még mindig erősen fogom, nem ér el. – Hagyd, hogy segítsek! – Kezemet a térde közé csúsztatom, bőre forró, akár egy katlan.
Lábát összeszorítja, de ez nem állíthat meg, lejjebb simítok a combjára. Felmordul, elkapja a csuklómat. Rózsaszín íriszét pár apró kékes folt díszíti. Düh, harag és félelem árad belőle.
Megölöm Ophiust.
Nem megtörte.
Hanem széttörte.
Ahogy rám néz, a jaguárt látom, és nem az embert. Ma… kommunikáltunk. Beszéltünk, akkor is, ha tőle csak bólogatást és fejrázást kaptam. Most azonban egy állat néz velem szembe, nem egy ember.
Egy állatot pedig másképpen kell kezelnem.
Görcs rántja össze, felnyög, körme a csuklómba váj. Lehajtja a fejét, uralkodni akar a fájdalmán. Szenved, a fájdalomtól könnyek csorognak végig az arcán, levegőt is alig kap. Tűz emésztheti belülről, amit képtelen csillapítani, amivel képtelen megbirkózni egyedül. Rossz nézni, ahogy kínlódik, és rohadék dolog, hogy pont a farkam és a testem az, amivel tudnék rajta segíteni.
Amiből kurvára nem kér.
Lüktet. A puncija, a teste, mindene, farkam meg-megrándul válaszként, várva, hogy végre beléhatolhassak. A gyomrom összeszűkül, a szám kiszárad. Felrakom az ágyra, négykézláb, nem ellenfél. Jóval erősebb vagyok nála, könnyedén pakolhatom ide-oda. Amint becsúsztatnám a farkamat a nedves és forró puncijába, lenyugodna. Jobb lenne neki. Elvehetném a szenvedését.
Akarja, ahogy én is.
– Cirmos – húzom hátra ismét a haját, hogy lássam az arcát –, neked is jobb lesz!
Vicsorít, akár egy veszett vadállat.
A fogai pedig egymáshoz koccannak. Hallottam már róla, hogy az érés rohadtul fájdalmas a nőknek, de először láttam ilyen közelről. Ujjaim utat törnek maguknak az összezárt combjai között, selymes, sima bőrén haladnak egyre lejjebb. Meg akarom ízlelni, legalább az ujjaimat belemártani a nedvességébe, a számhoz emelni, megkóstolni, hogy végre igazán érezhessem, felismerhessem virágillatának zamatát.
Izmaim egyre feszülnek, a bőröm viszket, a levegőm elfogy.
Körme nyomán vér serken a csuklómból. A fémes-édes illat összekeveredik az érzéki virággal, fenséges keveréket alkotva. A szájához hajolok, beszívom a lélegzetét. A szemhéja lejjebb ereszkedik, a szeme tompán fénylik, felém mozdítja a fejét, és kivételesen nem úgy látszik, hogy harapni akarna.
Mielőtt egymáshoz kapcsolódhatnánk, felmorran, hátra vágja a fejét, kezemet a falnak taszítva. Szabadulási próbálkozásnak elég gyenge.
Szenved.
Segíthetek rajta.
Kurvára nem rám lenne szüksége, előbb el kellett volna kezdenem… Magamhoz szoktatnom.
Felzokog, rázkódik, belekarmol a saját felkarjába, vér folyik le az ujjai között. Fejét a falnak dönti, felnyüszög, reszketnek a lábai, az egyik karját az alhasához szorítja. Az arca eltorzul a fájdalomtól. Csikorognak a fogaim, ezt kurvára nem hagyhatom! A hajamba túrok, megszorítom a tincseimet. A faszom szét akar robbanni, a gyomromban lévő görcstől megpusztulok.
El kell mennem. Nem tudom megadni, amire tényleg szüksége lenne.
Nem hagyhatom így itt.
Zúg az agyam. Az ágyon fekszik, négykézláb, elmerülök benne, nyöszörög a vágytól, a csípőjét meghintáztatja, hogy teljesen rám csúszon. Belemarkolok a hajába, tövig felnyársalom, könnyedén siklok a nedves puncijában, a nedvei rám folynak…
Durván megrázom a fejemet, szabadulni próbálok a túl intenzív képtől.
Bassza meg, akkor sem hagyhatom így itt! Merevek a tagjai, könnyek mossák az arcát, vérzik, sír a teste.
Elengedem a haját, és elkapom a karját. Felállok, felrántom őt is. A törülköző puhán hullik a padlóra. Kiegyenesedni nem tud, felnyög. Az ágy felé irányítom.
A FB csoportomban olvasható: Élvezd az érzéki feszültséget!
címke: urban fantasy, alakváltók, romantikus