Max
Más az élet egy herével. Pár órája műtötték le, és egyszerűen szokatlan még az érzés. Ben áll előttem, a pupillája kitágul, a szíve pedig szinte megkergül, a halántékára pár csepp izzadság verődik ki: úgy hazudik, akár a vízfolyás. Az emberek nagy részét könnyű lehet szédítenie, én viszont észreveszem az árulkodó jeleket.
– A Reveng szerződés rendben lesz – tesz egy teátrális mozdulatot a karjával, amivel majdnem lesöpri a pulton várakozó whiskyjét. – Beszéltem Jackkel és Ingriddel, együttműködőnek tűnnek.
Ezek szerint a szerződés nincs rendben, és vagy nem beszélt Jackkel és Ingriddel, vagy nem lesznek együttműködőek. Azt hittem, legalább ez a sínen lesz, de az élet a problémákról szól.
– Szerintem remek ez az új fejlesztés! – Bizalmasan közelebb dől, én meg a legszívesebben hátrébb lépnék tőle. Izzadság szaga összekeveredik az alkoholos arcszeszével, 75. Zsibbasztó, megmásíthatatlan. Túl sokat ivott, és nem érzi a határait. Egy figyelmeztető pillantást küldök felé, mire kiegyenesedik, és tesz is egy fél lépést hátra. A háta mögött nevetgélő nő összevont szemöldökkel néz rá a válla felett. – Ultrahangos jelzavaró. A katonai bázisokon használnak hasonlókat, viszont a ti technologiátok jóval fejlettebb. A hatóköre lenyűgöző, a használata egyszerű…
A szíve félrever, majd lassabb iramban folytatja, a pupillája is összeszűkül. Jön az a része, hogy berakja magát alám, hogy nehogy másnak adjam el a szavadalmat. Megigazítom a pulton hagyott poharamat, a benne lévő jégkockák egymáshoz verődnek.
Legalább egy dolog sínen lehetne, de nem. A telefonom percenként háromszor rezeg a zsebembe, meg kéne néznem, hogy kinek ennyire sürgős. Valószínűleg Theo írogat, emlékeztetve rá, hogy pihenem kéne.
Damianus hívhatna már. A Lieben kikötőhöz ment pár napja, ahova Ophius szállítmányai futottak be. Eddig nem sikerült felkutatni, hogy az alakváltókat onnan hova vitték – pedig kell lennie egy helynek, ahol tartották őket.
– Nem is értem, hogy tudott a csapatod ilyet fejleszteni, hihetetlen…
Felesleges pihennem, nem sajog a vágás helye, a nyugtatók és a vérhígítók hatása már elment, az egyensúlyomat is megtaláltam. Fél órával a műtétre már tudtam vezetni.
Csak éppen hiányzik egy fontos testrészem. Nem annyira feltűnő, mint egy kar vagy láb hiánya, ugyanakkor… Hiány. A farkam és a herém eddig másképpen helyezkedett el az alsónadrágban. Már nem vagyok ugyanaz.
– Elmondhatnád, kik dolgoznak nálad… – Minek, hogy lenyúld az embereimet? – Kíváncsi lennék rájuk, és az eddigi útjukra… – Nagyot kortyol a whiskyből, a puffadt arcán lóg a bőr.
Megigazítja a kockás nyakkendőjét, amit öt perce már meglazított. A kristálycsillárok kék-ezüst fényeket szórnak szerteszét, az egész helyiség üveg és kristály, a pult felszíne is megtört jégkristályokra emlékeztet.
A falnál lévő bárasztalnál Liam és Till áll két nővel, a Szélsőjobb politikusai. Fél órája arról beszélnek, hogy hova menjenek: bulizni, vagy egy lakosztályba. Till nem túlozta el az öltözékét, pólót és farmert vett fel, kezét az egyik nő derekán nyugtatja.
Talán beszélnem kéne vele, a Sonnenrad nem marad többé Németországban, ideje meghódítania Európát. Terjeszkednünk kell, egyébként nem fogjok tudni tartani a bevétel növekedését.
– Jelenleg milyen újításokat terveztek? Az elkövetkező két-három évben mik várhatóak? Jack és Ingrid is kíváncsiak lennének, esetleg befektetőket nem kerestek a cégbe…
– Láttad a szerződést, mit gondolsz, Jack és Ingrid mit kifogásolhat benne? – veszem át a szót.
Hümmög, megint a poharához nyúl. Akár ez is elárulhatná.
– Szerintem az árral lehetnek gondjaik – mormolja. – Az eszközökért kértek több millió eurót, és nem magáért a szabadalomért.
– Értem.
– De ez csak az én gondolatom, ez semmit nem jelent. Ingrid kiszámíthatatlan tud lenni, szerintem a tárgyaláson lenyűgözted! – Újabb teátrális karcsapásra ösztönzi a több deci whisky, amit lehúzott. A mögötte álló nő ismét hátranéz a válla felett, de már engem figyel, egy sejtelmes mosolyt villant rám.
Kellemes virágillata van, 21. Nincs időm rá.
Ben sötét szemöldöke kissé megemelkedik, az ajka lefigyed.
– Jack meg általában Ingriddel tart, bármilyen döntést is hozzon. Ők a lényeg, Michael, és Sylvester bábuk, akiket össze-vissza pakolgatnak.
Annál azért többek, Michael Ingrid szeretője. Bár biztos vagyok benne, hogy a rövid, szőke hajú nő diktálhat a kapcsolatukban, már a megjelenése is erőt sugároz. Jack és Michael akár a kiskutyák csorgatták rá a nyálukat.
– Van jelenleg más befektetése a Revenge katonai bázisnak?
– Nem. – Végre egy igazán határozott kijelentés.
Egy hattyú. Bódító orgona, 99. Vágytól izzó. A bejárat felé fordulok. A jég hatású lépcsőkre ezüstösen csillogó magas sarkú érkezik. Kecses, hosszú combok bukkannak fel.
Még nem láttam hattyú alakváltót. A nő minden mozdulatában fenséges könnyedség rejtőzik, felszeget fejjel sétál le a lépcsőkön, miután az aljára érkezik, pillantását körbehordozza a területen.
Világoskék szeme, akár a gyémánt, a haja világosszőke, hidegen ragyog a fényekben. Ezüst kövekkel kirakott kis táskát tart a kezében, körmei egy része bordó, a másik fele sötétlila. Az egyik ujján gyémántgyűrű, a másikon rubint.
Tekintete összeakad az enyémmel, apró mosolyt villant fel, majd elindul a pulthoz. Rövid ezüstruhájának a vége minden lépésénél feljebb csúszik a combján, épphogy eltakarja az ölét.
Liam és Till is felé fordul, ahogy a férfiak többsége.
– Mit gondolsz, lehet róla szó, hogy Jack és Ingrid találkozzanak a cég tulajdonosaival, szerintem szívesen beszállnának egy ilyen üzletbe, ahol…
A hattyú megérkezik a pulthoz, túlságosan messze tőlem. Megigazítja lokniba csavart haját, a baristára mosolyog, és egy mohitot kér. Vincent, a Tennengrad group ügyvezető igazgatója, aki eddig egyedül iszogatott, kiszúrja, felemeli az italát, majd hozzálép.
Én akarom hazavinni. Az illata szédítő.
Hátulról fogjuk csinálni. A szopást is ki kell majd hagynunk, nem akarom, hogy észre vegye, mennyivel kevesebb lettem. Ránézésre is feltűnő, a zacskóm hiányos, a bőrből ugyan nem vágtak ki, de ha hozzányúlna, azonnal érezné, hogy kettő helyett, egy golyó van ott. Theo nem javasolta a here protézist, és én sem erőltettem. Elég jelenleg a szövettan.
Megint rezeg a telefon a zsebemben.
Theo nem mondta, hogy önmegtartóztatást kéne gyakorolnom. Mondjuk, mostanában nem is vittem túlzásba, az elmúlt egy évben egy szeretőre sem volt időm. Egyéjszakás kalandokra sem.
– Miért érkeztél a mi kis városunkban? – kérdezi Vincent a hattyútól.
– Szeretek utazni – mosolyog rá a nő.
Ez valószínűleg az összes madár alakváltóra igaz.
Megint összeakad a tekintetünk a hattyúval. Becker, a holló, azt mondta, valamennyire érzi a többi alakváltót, a rezgésükből. De az ő szaglásuk rosszabb a miénknél, nem képesek úgy érzékelni, mint ahogy a nagymacskák.
Egy hosszú másodpercig figyel engem, aztán visszafordul Vincenthez, és belekortyol a mohitójába.
– Ezek szerint… – Benhez fordulok, folyamatosan beszél. Valójában nem is vár választ, elbeszélget magával.
Milyen lesz a szex egy herével? Elvileg nem okozhat semmilyen problémát ez a hiányosság, de még senkin nem hajtottak végre ilyen műtétet az alakváltók között, tehát nincsenek tapasztalatok.
– Ben – nézek a férfira. A pupillája kitágult az alkoholtól, az izzadság szaga felerősödött. – Nekem most dolgom van.
Biccentek felé, a poharamat a pulton hagyom, és elindulok a hattyúhoz. Ahogy a közelébe érek, felém fordul. A szíve gyorsabban kezd verni, a pupillája kitágul, a levegőt azonnal beszívja. Azt biztosan érzi, hogy egy ragadozó került a közelébe.
Megállok mellettük. Vincent kiegyenesedik.
– Max – köszönt egy ideges mosollyal. – Segíthetek valamiben?
– Te biztosan nem – válaszolom angolul, majd visszafordítom a figyelmemet az alakváltóra. – Max – nyújtom felé a kezemet.
Kacéran felvonja a szemöldökét, majd a kezemre néz.
– Kedves Max – enyhe akcentussal beszél angolul, kissé élesen ejti a szavakat. – Ha nem látnád, akkor szeretném jelezni, hogy beszélgetünk.
Kihívás sejlik fel a tekintetében. Elutasított? Megnyalom belül a fogaimat, legszívesebben elmosolyodnék a bátorságán. Engem nem szoktak elutasítani. Sem a nők, sem az üzleti partnerek. Senkisem.
Vincent nem mer mosolyogni.
– Elég jó a szemem, láttam, hogy beszélgetettek. – Közelebb lépek, emiatt Vincentnek hátrálnia kell, kiszorul a pályáról. – Azt gondoltam, hogy biztosan szolgálhatok némi érdekes információval.
Egy tincset kifésül az arcából, könnyedén a pultnak dől, amitől a ruhája elmozdul a dekoltázsán, a könnyű anyag majdnem felfedi a mellét.
– Kíváncsi lennék rá, hogy milyen érdekes dolgokról beszélsz. – Összehúzza a szemét, majd centiről-centire végigmér. A szívverése némileg gyorsabb lesz, de az illatában nem bukkan fel érzéki vágy.
Különös. Általában a nőknek elég, ha kontaktusa kerülök velük, ha megszólítom őket, és azonnal reagálnak rám.
Bezárom a távolságot, megállok mellette a pultnál. Vincent láthatatlanul eloldalog, feladja az el sem kezdődött küzdelmet.
– Például elmondhatom, hogy a lakásomból a legszebb a kilátás a városra.
Könnyedén felkuncog.
– A nevemet sem tudod, és már szóba kerül a lakásod? – Félredönti a fejét, szőke haja végigseper a dekoltázsán. – Ez igazán – beharapja a bordóra rúzsózott alsó ajkát – rámenős.
Apró szarkaláb ül a szeme sarkában, pisze orra aranyossá teszi a tekintetét, a vastag ajkában azonban semmi aranyos nincs. Feszes, ahogy a mosolya is, azt üzenve, hogy bármelyik pillanatban tudja, mit kell tennie, hogy egy férfi idegeire menjen.
Játszani akar?
Felrakom karomat a pultra, ezzel képtelesen elzárva a többi embertől, és közelebb kerülve hozzá, hogy a figyelmét csak én köthessem le.
Akkor játszunk!
– Hogy hívnak? – húzom egy mosolyra a számat.
– Izabella. – A szíve kettő nagyot dobban, majd egy rövidebbet, a pupillája egy kicsit kitágul.
Hazudik.
– Gyönyörű neved van. – A nők általában hazudnak a korukról, a családi állapotukról, és néha a nevükről is. Amikor pedig másnap hazaviszem őket, számot akarnak cserélni, és elmondják a valódi nevüket. Felesleges hazugság. Eszem ágában sincs zaklatni őket a social média platformokon. – Honnan származol? Az akcentusodat nem ismertem fel elsőre.
A mohitójához fordul, a szívószállal szórakozik. Zavaróan csak az arcélét látom, pedig a szemére kéne koncentrálnom, hogy lássam, miben hazudik még. Elbámul a helyiség másik végébe, ahol jeges hatású bárpultoknál isznak az emberek.
– Szereted a kérdéseket? – pillant rám féloldalasan. – Nekem is lenne. Például, hogy miért szorítottad ki Vincentet?
– Nem szorítottam ki, magától távozott.
– Itt te vagy a csúcsragadozó, akitől a többiek félnek?
Megrezzen a szám széle. Megmutassam neki? Felfedjem magam előtte azzal, hogy a szemfehérjémet barnává sötétítem?
– Nem gondoltam magamra még így. – Végül nem teszem meg. Valószínűleg érez, nem véletlenül használta a ragadozó szót.
Megnyalja a száját, miközben vizsgál.
– Akkor, hogy gondolsz magadra? – emelkedik meg a hajával megegyező színű szemöldöke.
Bezárom kettőnk között a távolságot. Nem sokkal alacsonyabb nálam a tíz centis cipőiben. Tömény orgona. 99. Izzó vágyakozás. Haja megrebben a lélegzetemtől, ahogy a füléhez hajolok.
– Hogy én leszek ma az a férfi, aki hazavisz téged, és pár óra múlva az én nevemet fogod sóvárogva nyöszörögni.
Beszívja a levegőt. Az illata azonban nem változik meg, nem érzek benne érzéki mélységet. Eltávolodok tőle, mire rám emeli a tekintetét.
– Rámenős vagy. – A szájához emeli az italát, de mielőtt beleinna a jégkékszínű szívószálba, kacéran elmosolyodik. – És túlságosan elbizakodott.
Elveszítem a figyelmét, másokat kezd el felmérni. Valóban nem érdekelném? Próbál bizonytalanná tenni? Taktikát kéne váltanom? Egy nő, aki ilyen ruhában jön le egy ilyen helyre, azzal a konkrét céllal érkezik, hogy felszedjen egy gazdag, befolyásos férfit, és együtt töltsék az éjszakát.
Vagy escort, akkor pénzt is kér az éjszakáért.
Ebben az esetben azt méri fel, hogy mennyit vagyok hajlandó fizetni érte.
Vagy tényleg nem vagyok az esete?
Nem tetszik neki, hogy én is alakváltó vagyok? A madarak furcsák.
Türelem. Ez egy hosszabb játék lesz. Hátrébb húzódok tőle, és a bartenderhez fordulok, aki éppen elhalad előttünk. Észrevesz, várakozóan megáll, fekete egyenruhájában kilóg a hely jég-ezüst színvilágából.
– A huszonhat éves Glenfiddichből szeretnék kérni, egy jéggel. – Visszafordulok a hattyú alakváltóhoz. – Te mit kérsz?
Megemeli a poharát, amiből talán pár korty, ha hiányzik.
– Nagylány vagyok, megoldom egyedül.
Még egy csípés.
– Akkor csak a whisky lesz. – A bartender elmegy, én meg teljes testel „Izabella” felé fordulok. Kihívó mosolya mit sem változott, a szemöldöke némileg megemelkedik. – Ez azt is jelenti, hogy egyedül utazgatsz a világban, mert mindent megoldasz egyedül?
– Ilyen információkat nem adok ki magamról. Annyi elmebeteg van a világunkban, miért árulnám el, hogy egyedül vagyok-e itt?
A szám széle ismét megrezzen. Pimasz. Szórakoztató.
Eddigi tapasztalatom szerint, a madarak jóval visszafogottabbak… Kivéve Bertát. És Gerdát. És ezek szerint a hattyúkat.
– Igazad van, ezt a titkot tartsd meg magadnak.
– Váo, te most igazat adtál nekem? – kerekedik nagyra a szeme. – Ezt nehéz elhinnem! Olyan fickónak tűnsz, akinél ez egy bók.
Röviden vibrál a telefonom a zsebembe. Ideje lenne megnéznem, mégsem nyúlok érte. A hattyú alakváltó megint eltekint rólam, én meg most már nem fogom hagyni, hogy kirepüljön a karmomból.
– Veheted annak. Örömet okoz?
Megnyalja az ajkát, majd közelebb lép hozzám, a távolság megszűnik a mellkasunk között.
– Szerinted ennyivel örömet lehet nekem okozni? – suttogja a kulcscsontom magasságából.
– Nem. Ahhoz neked sokkal több kell. – Lassan felemelem a karomat, mintha megakarnám érinteni a haját, de nem teszem meg. A szívdobbanásai felgyorsulnak, a légvételei is rövidebbek lesznek, az érintésemet várva. Ezek szerint mégis érdeklem. – Elárulod, hogy honnan jöttél?
Leengedem a kezemet. Látom, ahogy koppan benne, hogy csupán játszottam vele. Durcásan összébb húzza a szemöldökét.
– Elárulod, hogy miért fontos ez neked?
– Az akcentusod miatt kíváncsi vagyok rá.
– Nem szeretném kielégíteni a kíváncsiságodat. – A szavakat nyers érzékiséggel ejti ki, a kielégíteni szónál beránt az alhasam.
Lejjebb hajolok, az arcunk kis híján összeér.
– Akkor mit szeretnél kielégíteni?
Feljebb emeli az állát, az ajka pár milliméternyire van az enyémtől. Huncutan elhúzza a száját, a szeme gonosz fénytől ragyog. Valamiért a hattyúkról azt képzeltem, hogy kedvesek, alázatosak… Izabella, vagy kicsoda azonban sok mindennek látszik, csak kedvesnek és alázatosnak nem.
Vagy tényleg nem vagyok az esete.
Amin gyorsan változtatni fogok.
– Nem neked kéne arra hajtanod, hogy kielégíts engem? – dobja vissza a labdát.
– Azzal kezdtem a beszélgetést, hogy csodálatos a kilátás a lakásomból. Ebben a mondatban benne volt, hogy minden vágyadat teljesítem.
Felkuncog, édes-ellenséges. Hátrébb húzódik, majd nekidől a pultnak, és megint felveszi az italát. Körözni kezd a szívószálával. Közben már az én whiskym is megérkezett.
A telefonom megint rezeg. Ideje lenne tudomást vennem róla, legalább rápillantani, hogy mi történik. De Izabella nem ereszt, az ajkai közé csúsztatja a fém szívószálat, és még ez az ártatlan mozdulat is sejtelmesen kihívó.
Kár, hogy a farkam nem lehet a szívószál helyében.
Nyel egyet, majd kiengedi a szájából.
– Miből gondolod, hogy képes vagy rá?
– Miből gondolod, hogy nem vagyok képes rá?
Elmosolyodik, leteszi a poharát, a ruháját tartó vékony pánt elcsúszik a felkarja irányába. Pár mozdulat, és felfedi mindenki előtt a bájait.
Nekem teheti meg.
Összeharapom a fogsoromat, mert majdnem felmordultok. Indulat terjed szét az ereimben.
– Végül is, mindenki érdemel egy esélyt, nem? – Megvonja a vállát, amitől a pánt vészesen elindul lefelé, de elkapom, mielőtt végiglejtene a formás karján.
Az ujjbegyem bizsereg, ahogy megérintem a bőrét. Puha, sima és meleg. A szívverése iszonyatos iramra kapcsol, a légzése elakad. A pántot visszahúzom a helyére, amit ő egy sanda, mindentudó pillantással fogad el.
– Igazi úriember vagy, hogy így véded az erényeimet! – gúnyolódik.
– Jelenleg ezek az erények csak rám tartoznak. – Szavaim hatására lehajtja a fejét, kegyetlen kihívás sejlik fel rajta.
– Szeretsz uralkodni? – suttogja olyan halkan, hogy csak én halljam meg.
– Szereted, ha uralkodnak rajtad?
– Majd meglátjuk, nem?
Felveszi a kistáskáját az asztalról, félredönti a fejét, amitől szőke haja végigseper a dekoltázsán.
– Ideje megnéznem azt a lakást, nem?
Pedig szívesen folytattam volna a beszélgetést, Izabella csípései, vagy már inkább harapásai… Szórakoztatóak.
Intek a bartendernek, majd előveszem a telefonomat. Két nem fogadott hívás, huszonkét e-mailt, egy üzenet sorozat, ahol tizenkét üzenet jött, és három másik sorozat. Amikor a férfi elém rakja a terminált, hozzáérintem a telefonomat.
Biztos, hogy a műtét után pár órával jó ötlet használatba vennem a farkamat? Mi van, ha nem fog felállni? Izabella illatától már mocorogni kezdtem odalent, azonban a merevedésig nem jutottam el.
Mondjuk, ilyen dolgok nem is szoktak belőlem kiváltani egy erekciót. Ennél azért jóval többre van szükségem.
Izabella a kijárat felé vonul, meg sem vár: így követnem kell őt. A lépcső aljáról hátranéz a válla felett. Élvezi, hogy ő vezethet. Hattyú. Ha akarnám, könnyedén elharaphatnám a nyakát, egy pillanatba kerülne végeznem vele.
Érzi, hogy kit bosszant?
Hozzásétálok, mire elindul felfelé, feszes fenekén felcsúszik a ruhája alja, fel-felvillantva egy kis részt a kerek farpofákból.
Ha fogadnom kéne, azt mondanám, hogy nem visel bugyit.
Meg sem kell szabadítanom a ruhától, elég lesz nekidöntenem a plafontól-földig tartó ablakomnak, megragadnom a csípőjét, és becsúsznom.
Kimelegszem, megigazítom az ingem gallérját, majd kigombolom a felső két gombot. Sarkai koppannak, az ütemtelen technón keresztül is hallom őket. Amikor felérünk, kinyitom az ajtót, ő pedig mosolyogva kilibben előttem.
Odakint megcsap az éjszaka forrósága, a beton árasztja magából a napközben elnyelt hőt. Négy kidobóember áll a bejáratnál, mindannyian fekete egyenruhában vizsgálják a parkolót.
A hattyú alakváltó közelebb lép hozzám, az autókat vizsgálja. Kylienak fogom hívni, ha már hazudott a nevéről, az Izabella nem illik hozzá, túl szelíd.
– Melyik a tiéd? – futtatja végig a tekintetét a parkoló autókon.
Elindulok a Masserati felé, kilóg a többi közül egyedi és letisztult formájával. A motorja erőteljes, a Ferrari tervezte. Az egész autó dinamikus, a kinézete is ezt sugallja.
Mélykék színe sötétnek látszik a felette lévő utcalámpa fényében, de így is ragyog, akár egy csillag. Ahogy pár méternyire érek tőle, megnyomom a zsebemben a nyitógombot, felvillan a hátsó két lámpája, és a visszapillantó tükrei kinyílnak.
Kylie szemöldöke megrándul, a pupillája kitágul. Jól titkolja, de látom, hogy lenyűgözte a drága darab. Lustán hozzám vonul, majd megérinti a csomagtartó tetejét.
– Nem rossz. – Némi elismerést hallok a hangjában.
Bár ez nem nekem szól, hanem a pénzemnek, és a remek tervezőknek, és kivitelezőknek, akik megalkották ezt a csodát. Egy évig kellett rá várnom. De minden napot megért.
Az anyósüléshez sétálok, kinyitom az ajtaját. A gonosz csillogás nem olvadt fel a szemében, hercegnőként illeg hozzám, ujjait fel sem véve az autómról. Hamarosan ezekkel az ujjakkal engem fog simogatni, az én testem vonalait fedezi majd fel.
A farkamba még több vér száguld, de a merevedés szintet még nem érem el. Vajon menni fog? Vagy nem kéne erőltetnem? Alig hat órája műtöttek meg. Nem mondanám az életem legszebb húsz percének, a nyugtatóktól-fájdalomcsillapítóktól kábultan a plafont figyeltem. Theo mindenképpen el akart altatni, de azt nem engedhettem meg.
Még hogy én kifekve feküdjek egy ágyon, úgy, hogy semmit nem tudok a külvilágról? Úgy, hogy reagálni sem vagyok képes? Már a gondolattól kirázott a hideg.
– Kezd érdekelni a lakásod – érkezik meg elém Kyle. – Jakuzzi van a teraszon, ahonnan belátni egész Berlint?
– Nincs teraszom, és jakuzzim sem. – Ha lenne se használnám. Fürdeni muszáj, de lehetőleg minél rövidebb idő alatt letudva. Csúfondárosan elhúzza a száját.
– Ez nem hangzik jól.
– Majd mással kárpótollak a hiányukért.
A farkammal, ha képes lesz felállni. Ki kellett volna próbálnom a műtét után, hogy egyáltalán működik-e. Ezt viszont lekéstem, így élesben kell tesztelnem. Akkora nagy baj nem lehet, egy herémet távolították el, ha Theo megsértett volna egy ideget, azt nagyon is éreztem volna.
Mostanra pedig meggyógyul.
– Kíváncsi leszek, hogy ezt mivel tudod majd. – Lefigymálóan végigmér, majd beereszkedik az ülésre.
Rácsukom az ajtót, megrándul a szám széle. Többszörös orgazmussal. Ráadásul, el fogok tűnni a combjai között, hogy megkóstoljam, és addig el sem távolodok onnan, ameddig ki nem fordul a szeme az üregéből az élvezettől.
Megkerülöm az autót, beülök a vezetőülésre, bekapcsolóm a biztonsági övet. A telefonomat kirakom a tartóba. Kylie szívverése egyenletes, azonban nyugtalan, néha össze-vissza ver. Jól mutat ezüst ruhájában a fekete bőrön, szőke haja elüt a sötét belsőtől, az autóban is ragyog.
Gombnyomással indítok, a motor halk hangja beleolvad a csendbe. Megfogom a kormányt, és kikanyarodok a parkolóból.
– Milyen gyorsan képes felgyorsulni százhúszra?
– Négy másodperc. Kétszázra pedig nyolc másodperc alatt.
Elismerően hümmög, gyengéden simogatja közben a kesztyűtartót. Már nem is próbálja titkolni, hogy mennyire elnyerte a tetszését.
Mi lenne, ha nem a lakásomba vinném, hanem a Parkba? Az odafelé vezető úton megmutathatnám neki, mennyire gyors az autó, utána kefélhetnénk az egyik fánál. Vagy a tónál, ha neki az jobban bejön.
– Ha akarod, tudok egy útszakaszt, ahol megmutathatom, mire képes – ajánlom fel. – A közelében pedig egy erdőt.
Fél pillantást vetek rá, végigsimít a haján.
– Nem, jelenleg a lakásod érdekel. – Vesztett a magabiztoságából, a hangja enyhe remegése árulkodó.
Kihajtok a főútra, a késői óra ellenére sokan vannak, főleg taxik. Vibrál a telefonom, a képernyője felvillan. Damianus neve jelenik meg rajta. Remélem, jó hírekkel tud szolgálni. Most azonban nem vehetem fel.
– Fontos lehetsz, ha ilyenkor is keresnek. – Kyle keresztberakja a lábát, a ruhája alja éppenhogy elfedi az ölét. Ha kissé hátradőlne, akkor láthatnám is a combjai édes találkozását.
Átmelegszem, beszívom az autó mentolos légfrissítőjét. Valójában az orgona illatot, teljesen elnyom minden mást, 99. Izzó vágy.
– Barátok.
– Mivel foglalkozol?
– Egy cég ügyvezető igazgatója és tulajdonosa vagyok.
– Milyen cég?
– Ingatlan.
Elhallgat, az ujjaival a combján dobol. A pánt megint elindul lefelé a vállán, ha viszont most lecsúszik, nem fogom megállítani.
Számban megtelepszik a tömény orgona, még többet akarok belőle. Szűkösség alakul ki az alhasamban, mintha kivéreztem volna ott. Kylie felém fordul, felvonja a szemöldökét. Ha jobb lenne a szaglása, most már érezhetné rajtam a vágy illatát – de így csak a rezgésemből foghatja, hogy mi játszódik le bennem.
Becker szerint, miután a madarak rezgés érzékelése nem túl jó, a szemükre szoktak hagyatkozni, megfigyelik az apró mozdulatokat, változásokat. Ehhez azonban ismerniük kell a másikat.
A lakásom nincs messze, kevesebb, mint tíz perc alatt odaérünk. Lehajtok a mélygarázsba, és megállok a helyemen. Kylie szívdobbanásai rövidek, felszínesek lesznek, akár egy madár gyenge szárnycsapásai. Izgatottság.
Ez még messze van a vágytól, de jó út ahhoz. Kiszállok, majd megkerülöm az autót, és kinyitom neki az ajtót. Először az ezüst színű tűsarkúját teszi le, elüt a beton szürke keménységétől. Formás combok követik. Szét fogom őket nyitni, és végigharapdálom a belső oldalukat, egészen a találkozásukig.
Kiemelkedik, megszorítja a táskáját. Alig pillant rám, már a liftet keresi.
Elindulok, ő meg engedelmesen követ.
Szeretem az engedelmességet. Abban van a legkevesebb probléma. Ahogy eléérünk, megnyomom a hívógombot. Kylie mellettem áll meg, a légzése is felszínes. Várja vagy tart tőle, hogy milyen lesz, ha megérintem?
Mennyire van hozzászokva a ragadozókhoz?
Miután megérkezik a lift, beszállunk. A torkom szorít. Hamarosan felérünk, és ideje lesz elkapnom. A farkam azonban bár életjelet mutatott, tettre nem kész. Ha más nem, akkor magam elé térdeltetem, és a szájába tolom. Ha nem húzom le teljesen az alsónadrágomat, akkor nem fogja a herémet látni. Szétkenném a bordó rúzsát a szája körül, az ágyékomra is tapadna belőle, amikor tövig tolnám a torkába.
Elfogy a levegő a lift szűkös helyiségében, és belőlem is kiszívódik. Megremeg a kezem, ahogy Kylet figyelem. Valószínűleg ösztönösen tesz egy lépést, amivel távolabb kerül tőlem.
Ideje lenne felfednem előtte, hogy alakváltó vagyok? Eddig talán észre sem vette. Nem tudok a hattyúkról semmit, nem tudhatom, mennyire erős az érzékelésük.
A végén elmenekülne. Ezt pedig nem fogom hagyni.
Megköszörüli a torkát, némi ecetes szag üti fel a fejét. 47. Irritáló képlékenység.
Megijedt.
De némi félelem belefér.
A harminckettedik emeleten megáll a lift. Ő lép ki elsőnek, már a mozgása is kissé bizonytalan. Egyetlen ajtó van, hozzásétálok, és zsebemből előveszem a kártyámat. Hozzáérintem a panelhez, zölden, halk vontatás kíséretében kinyílik a zár.
Kitárom az ajtót, és előreengedem.
Beharapja az alsó ajkát, fehér fogai elmerülnek a bordóra színezett húsban. Tétován tesz egy lépést, a bárban tapaszalt magabiztossága semmivé foszlott.
Édes.
Úgy megy el mellettem, hogy ne érjen hozzám.
Pedig hamarosan minden felületünk össze fog érni.
Becsukom magunk után az ajtót. Felkapcsolódnak a villanyok, Kylie beljebb megy, széles csípője izgatóan mozog. Körbehordozza a pillantását az előszoba fa antikolt berakásain, és a fa bútorokon.
Áttér a nappaliba, a kanapéhoz lép, tenyerét a háttámla bőrére fekteti. Kilóg a sötétbarna árnyalatok közül, csillog.
– Sok itt a fa.
– Szeretem a fát.
– Szerintem öreges – húzza fel a pisze orrát.
Kezdi visszanyerni az élcelődő énjét. Szerencsére: sokkal izgatóbb, hogy elhallgathatom.
– Szerintem megnyugtató. – Lassan elindulok hozzá, de mielőtt megállnék a háta mögött, továbbmegy az ablakhoz.
Az ablakból látni lehet, a Múzeum szigetre és a nyüzsgő, színes városra. Cipőm sarka koppan, ahogy követem. Minden koppanásra kihagy a szíve egy ütemet. Szőke haja lágy csigákban omlik a hátára, alig várom, hogy megérinthessem, és végre érezhessem mennyire selymesek.
Utána pedig belemarkolok.
Megállok a háta mögött, centik választanak el tőle.
Egy édes, halk csippanással fogadja a közelségemet.
A szívünk gyorsan dobog, mindketten tudjuk, miért vagyunk itt. Felesleges újabb köröket eljátszani. Meg fogom a ruhája pántját, ujjbegyeim súrolják a bőrét, amitől megrezzen. Megemelem a pántot, és lassan elkezdem lehúzni a vállán. Szeretném látni meztelen valójában, beszívni a látványát.
Elfúl a lélegzete, az ecet-savanyú szaga felerősödik.
Túl erős, mar.
Mielőtt lehúzhatnám a pántot, megfordul. A pupillája tág, az orrcimpája remeg.
Némi félelem belefér, de ez túl sok, várakozásra int. Elengedem az anyagot, és leengedem a karomat.
– Mi lenne, ha innánk még valamit? – pillant fel rám.
– Mit szeretnél? – Hátrébb lépek tőle, hogy teret hagyjak neki lenyugodni.
Némi félelem izgalmasabbá teszi a szexet, de ami belőle árad az inkább… Elrontja. Ha így érnék hozzá, az erőszak lenne. Talán most döbbent rá, hogy hova sétált be önként?
A nappali másik végében lévő bárpulthoz megyek. Az antik fába be van építve egy hűtő, és saját világítása van. A mögötte lévő, hozzátartozó polcokon egymás mellett sorakoznak az italok, fehér fény világítja meg őket.
– Mid van? – indul el hozzám.
– Amit csak szeretnél.
Felméri a pultot, a poharakat, az italokat. A válla mögé dobja a szőke haját, visszatér a mosolya, de ennek köze sincs ahhoz a mosolyhoz, amit a bárban vetett rám. Bizonytalan. Fél.
Türelem. Időre van szüksége.
– Elkészítem én – lép be a pult mögé. – Te mit kérsz inni?
– Whiskyt. – Kigombolom az ingem ujját, majd felhúzom az anyag végét az alkarom feléig.
Előveszem a telefonomat, elfordulok Kyletól. Felhívom Damianust. Nagyon remélem, hogy sikerült megtudnia, hova tűntek a beszállított alakváltók.
– Végre, mi történt veled? Egész nap elérhetetlen voltál! Mi van, ha éppen összedől a világ?
– Tudtommal nem vagy még sem az élettársam, sem a társam, hogy számonkérhes. – A pulton koccan valami, hátranézek. Kylie az egyik üveg nyakát fogja, bocsánatkérően megvonja a vállát.
Egyébként se keresett egész nap.
– Bocs, nem vagy az esetem. – Éles, pimasz hangjától megrándul a szám széle. Magam elé tudom képzelni a grimaszát. – Azért kerestelek, mert sikerült kiderítenem, hogy hova vitték a hajókról az alakváltókat. A Wordspede raktárba. És igen, Sepherin igazat mondott, emberek szagát is éreztem. Viszont nem mentem be, mindenhol kamerák vannak.
Az ablakban, ha nagyon figyelek, visszatükröződig a háttér. Kylie elkészítette a két italt, megfogja őket, majd elindul hozzám.
– Pár óra múlva visszahívlak!
– Engem kurvára nem, mert aludni fogok.
Azzal bontjuk a vonalat. Holnap oda kell mennem körbenézni Beckerrel, hátha találunk egy szálat, amin elindulhatunk. Megfordulok, Kyle felém nyújtja a whiskyt, amibe egy jeget rakott. Figyelmes.
A szíve némileg lenyugodott, és az ecet 47-es szaga is csökkent. Elveszem tőle a poharat, vigyázva, hogy a kezünk ne érjen össze.
– Egészségedre! – koccintja az enyémhez a saját poharát.
Belekortyolok az italba, kesernyésen fűszeres. Kylie egy húzásra kiisza a pohara tartalmát, gondolom, abban reménykedik, hogy az alkohol némileg ellazítja.
– Te két kortyig bírtad? – vonja fel a szemöldökét szemtelenül.
– Nem szoktam inni. – Iszok még egy kortyot, az alkohol csiklandozza a torkomat, az illata zavarja az érzékeimet.
A nappali közepén álló dohányzóasztalhoz lépek, leteszem rá a poharamat, majd visszafordulok a hattyú alakváltóhoz.
Formás alakja elveszik a tágas, magas térben, csak jég-ezüst színei miatt ragyog ki a barna közül. Mögötte Berlin fényei világítanak, akár ezeregy szétszórt reflektor.
Elindulok felé. Meg kell érintenem. Azt is meg kell tudnom, hogy egyáltalán lesz-e gond a merevedésemmel. Elég megalázó lenne, ha nem működne a farkam, amikor szükségem lenne rá.
Várakozóan beharapja az alsó ajkát.
– Megfelel a kilátás? – Elfordul az ablak irányába.
– Nem rossz.
– Ahogy az autóm?
– Egynek elmegy – vonja meg játékosan a vállát.
Megállok előtte, lehajolok a füléhez.
– Állj az ablak elé – suttogom.
Megemeli a fejét, az ajkunk majdnem összeér. A pupillája kitágul, az izgalom hullámban csap le rá – de némi félelemmel karöltve.
A némi belefér.
Nem mozdul, feljebb emeli a fejét.
– Mert ha nem? – Kihívó hangjától összeszorul az alhasam.
El fogom hallgattatni.
– Akkor odaviszlek, és nekiszegezlek. – Orrcimpája reszket, ahogy beszívja a levegőt. Lepillant a számra.
– Mi van, ha én mást szeretnék? – súgja.
Ezek szerint escort lenne? Miután végeztem vele, szívesen átbeszélem vele a tarifáját, de jelenleg sokkal inkább érdekel a puncija.
– Megbeszélhetjük utána, hogy mit szeretnél. – Megsimogatom a haját, lágy, és… megremeg a kezem.
Zsibbad a karom.
Zsibbad az agyam.
Miről beszéltünk?
Elmosódik előttem Kylie arca, csak azt látom, hogy egy gonosz mosolyra húzza a száját.