Ezel
Hosszan beszívtam a hűvös levegőt, érdes fakéreg, és gyanta illata keveredett benne. Egy kis kátrányos füsttel megtoldva – a mellettem ülő Mansonra néztem. Hátradőlt az ülésben, és élvezettel eregette ki száján a hosszú csíkokat. Beletúrtam a hajamba, a leghosszabb tincsek a vállamat érték. Ideje lenne levágatnom.
Ha le tudom ezzel a seggfejjel a dolgomat, akkor majd pihennek. Átmozgattam a nyakam, a Hold egyre feljebb kúszott az égen. A kietlen úton senki nem haladt el.
Egyre inkább mart a kátrányos füst. Kivettem Manson szájából a cigit és elnyomtam az autóban lévő hamutálban.
– Ez most miért kellett? – vonta fel a szemöldökét. A nyugalom szobra, akár Buddha is lehetne.
– Zavart – mormoltam.
A messzeségben hegyek-dombok követték egymást, friss fű illata terített be mindent. Nem messze az egyik fánál egy rágcsáló motoszkált. Az erdő mögött ott van a kastély. Ha nagyon figyeltem, meghallottam az őrt álló emberek beszédjének a foszlányát. Meg nem értettem, de legalább hallottam.
– Tényleg ne menjek be veled? – kérdezte Manson, megigazítva a pólója gallérját. – Azért egyedül ezt erős ötlet bevállalni – megfeszült a bicepsze, ahogy megszorította a kormányt. – Értem én, hogy szórakozol, de Max kikötötte, hogy ketten menjünk.
Átmozgattam a nyakam, majd áthúztam fejemen a pólómat.
– Majd azt mondom, bejöttél velem. – Előre hajoltam, kikötöttem a cipőmet.
Az adrenalin felzúgott a véremben. Alig vártam, hogy a fák között futhassak, talpam belesüllyedjen az avarba, bőrömön pedig megtelepedjen az erdő utánozhatatlan vad és porhanyós illata.
– Ezt egyedül intézem. – Ophius elárult. Seggfej. Ideje megmutatni neki, hogy velem, velünk nem szórakozhat.
– Ja, ja – kuncogott fel Manson, végigsimított rövidre vágott haján. Benne nem zúgott az energia, nyugodtan vibrált mellettem.
Az állat ki akart törni. Feszítette az izmaimat, mellettem, körülöttem lüktetett. Várta, hogy felolvadjak a térben és felvegyem a formáját. Ma nem állt szándékomban teret hagyni neki: nem akartam ölni. Ez egy jelzés. Nem háború.
Kifújtam a benttartott levegőmet, megszabadultam a cipőimtől és a zoknimtól. Egy melegítőnadrág maradt rajtam, zsebében a kábítószerrel.
– Azért éld túl! – mondta, amikor kinyitottam az autó ajtaját, és kiszálltam.
Szívem gyorsan vert. A távolban egy egér cincogott, a kastélynál fém csörrent. Talán egy fegyver koccant fémhez.
Izmaim egyre jobban húztak. Megdörzsöltem a vállamat – gyorsan helyrejött a múltkori balhé óta. Másodpercek… várok. Várok. Mennem kell! Várok. Menjél már! Várok. Vesd be magad az erdőbe! Várok.
Lehunytam a szemem. Élveztem az állat közelségét, a veszélyes energiáit, ahogy próbál uralmat szerezni felettem. Kattant egy öngyújtó, kátrányos füst marta az orromat.
Nyolcan vannak. Elég gyér biztonsági szolgálat. Hosszan beszívtam a levegőt, az illatukat ilyen messziről nem éreztem. Menj már! Minden porcikám rezegni kezdett, úgy éreztem, nem férek el a bőrömbe, szétszakad körülöttem… Bevetettem magam az erdőbe.
Ezt az energiát nem lehet bezárni.
Talpam alatt ropogott az avar, könnyedén siklottam a fák között. Ketten vannak a főbejáratnál, másodpercek alatt elkapom őket. Az egyik kígyó alakváltót, de a másik ember. A kígyók hőt érzékelnek. Kíváncsi leszek, milyen gyorsan vesz majd észre.
Kikerültem az arcomba csapó ágakat. Az erdő elhallgatott, minden állat menedék után nézett, a denevérek is eltűntek, vékony hangjuk múlté lett. Ophius. Következőleg átgondolja, mer-e nekem hazudni. Vajon mennyire kötődik az ékszeréhez? A patkányok szerint ő a mindene. Alig várom, hogy tombolva felgyújtsa a várost, őt keresve!
A fák között megláttam a hat méter magas kőkerítést. Karmok pattantak elő az ujjbegyeimből. Nem lassítottam, megkapaszkodtam rajta, felvetődtem a tetejére, majd át rajta. A kastély oldaláról kamerák figyeltek, de túl gyors voltam ahhoz, hogy igazán észlelhessenek.
Frissen vágott fűre érkeztem, egy kilométerre volt a bejárat. Másodpercek alatt szeltem át a teret: a két férfi észrevett, a mellkaspántjukhoz nyúltak a fegyverükért, a kígyó közben meg akarta érinteni a fülét. Először őt kaptam el, a felkarját, erővel a falhoz vágtam, koponyája reccsent rajta.
Ha ember lenne, akkor már készíthetnék neki a sírt. De alakváltóként ezt két nap alatt kiheveri.
A másikkal óvatosabban bántam: fegyvert tartó kezét elkaptam, a háta mögé csavartam, majd rávertem a tarkójára.
Hatan maradtak. Felsétáltam a lépcsőn, izmaim továbbra is húztak, hajtottak volna. Négyen vannak bent, beszélgettek, az egyik nevetett, éles hang. Kettő ember, kettő pedig alakváltó. Megálltam a vaskos kapu előtt. Fémlemezekkel díszítették, az egyik visszaverte a tükörképemet: a fekete hajam, és a sárgán villogó szemem. Felemeltem a kezem és bekopogtam.
Mosolyra húzódott a szám.
Ha értesítik is Ophiust, a város negyvenpercnyire van. Csendes lépések – nekem dübörögtek, érzékszerveim kiélesedtek. Az egyik ember tartott az ajtóhoz. Nem nyitotta ki. Hangos, sietős léptések – valaki felmegy a lépcsőn. Az ablakokra néztem: az egyiken kihajolva lelőhetnének.
Halkan fújtattam, elálltam az ajtótól, az energia a csontjaimban rezgett. Változz át! Tépd szét őket! Vérük meleg édese átjárja majd a szádat, ropognak a csontok, szakadnak az izmok. Visszacaplattam a lépcsőn, futni kezdtem, az egyik nagy, és sárgás ablakot választottam, beugrottam rajta. Szilánkok martak a bőrömbe, vérem kiserkent. Csilingelés.
Mielőtt rám emelhették volna a fegyverüket, elkaptam az ajtónál álló embert, berántottam magam elé. A fegyverek eldördültek, a nagydarab férfi felfogta őket. Teste minden becsapódó lövedéktől rongybabaként rángatózott a szorításomban. Elengedtem, és kiugrottam mögüle, a három férfi okosan eltávolodott egymástól, az egyiknek elkaptam a vállát, kirúgtam a térdét, majd megfordultam.
A másikhoz pattantam, öklöm az arcába csapódott, törött a csont, vér fröccsent a bőrömre.
Változz át! Tépd szét őket!
Felmordultam, viszketett a bőröm, izmaim pattanásig feszültek.
Oldalra ugrottam, a harmadiknál teremtem, karmommal átmetszettem a torkát. Bíbor vér terített be, végigfolyt az arcomon, le a hullámzó mellkasomra. Rozsdás vasszög illat. Megfordultam, hogy szembenézek a másik kettővel.
Megnyaltam a számat, édes-meleg. A két ember szemében félelem villogott. Elmosolyodtam.
– Tűnés! – biccentettem a bejárat irányába.
Nagyot nyeltek. Egymásra néztek, aztán remegő kézzel emelték fel a fegyverüket. Ezek szerint tőlem kevésbé félnek, mint Ophiustól.
Hiba.
Közéjük ugrottam, az egyik karját elkaptam, kifordítottam a vállából, majd hozzávágtam a másikhoz. A földön kötöttek ki.
Pihe lépések a lépcsőről.
Katt.
Felugrottam, a lövedék a földbe csapódott. A terem végében lévő lépcsőhöz ugrottam, felvágtattam a tetejére. A kígyó kiegyenesedett, rám sziszegett, pupillája hosszúkássá keskenyedett. Zöld-sötét pikkelyek jelentek meg az arcán, szája szétnyílt, szemfoga kihegyesedett. Méreg fröccsent belőle.
Hátrébb ugrottam: ha a bőrömhöz ér, leégeti.
Változz át! Tépd szét!
Nyelve villásan siklott ki a szájából, lehajtott fejjel tovább szisszegett.
Nincs erre időm.
Beléptem elé, elkaptam a nyakát – mérge ráfröccsent a karomra, perzselte a bőrömet. Ledobtam a lenti szintre.
Kifacsavarodott végtagokkal feküdt.
A másik kettő nehezen kaparta össze magát, szánalmasan ziháltak és nyögtek. A kígyó után ugrottam, a két ember felé tartottam. Amikor észrevettek elkezdtek hátrafelé mászni. Megálltam a lábuknál, félredöntöttem a fejem, majd leguggoltam.
– Hol van az ékszer? – Szavaimat még én is nehezen értettem meg, inkább volt morgás, mint beszéd.
– A pincében – mutatott a terem másik végébe a fiatalabb férfi.
Pincében. Ki tartja a legféltetebb kincsét a pincében?
Hallgatóztam. A kígyó szíve lassan vert, de életben volt. Más nesz nem hallatszott a házban.
A fiatalabb férfire néztem, akinek törött orra belapult az arcába, vére ömlött a mellkasára.
Széttéphetném. Erős állkapcsom alatt a csontok könnyedén megadnák magukat, cafatokra tépném őket. Elképzeltem, ahogy először a karját szaggatom le, majd beleharapok a nyakába, eltöröm a csigolyákat, gégéje könnyedén roppan össze.
– A másik kettő őr?
A lépcső felé nézett. Nem követtem a tekintetét. Félelmének szaga betöltötte a termet, kesernyés faggyú. Nyugalom áradt szét bennem tőle.
– Elmentek – motyogta reszkető-orrhangon.
Nem hazudott. Én se hallottam mást.
– Húzzatok el. Ha újra találkozunk, széttéplek titeket – egyenesedtem fel.
Kézfejemmel megdörzsöltem a számat. Ragadtam a vértől, bőrömbe szilánkok fúródtak.
Elindultam a mutatott irányba, közben hallgattam, ahogy a két ember összeszedi magát és az ajtó felé rohan. Meztelen talpam ragadt a fényes padlóhoz. Az ékszer.
Akit pincében tartanak.
A patkányok nem sokat tudtak róla: ő Ophius mindene. Az, hogy kicsoda vagy micsoda, talány maradt.
A patkányok remek hírszerzők, de rettegnek a kígyóktól.
Elértem a lentre vezető lépcsőhöz. Hideg levegő húzott felfelé, beleszagoltam, de a véren és az emberek meg a kígyók szagán kívül mást nem éreztem.
Megérintettem az érdes falat, rajta tartottam a tenyeremet, ahogy elindultam lefelé. Nem világított fény, de nem is volt rá szükségem, élesen láttam minden formát, minden lépcsőfokot.
Mocorgás.
A lépcső egy tágas terembe vezetett. Pár fok után megláttam a rácsokat.
Zamatos-édes illat nyert egyre több teret magának. Eddig egyszer sem éreztem ezt az illatot.
Megérkeztem a terembe. A cellában egy jaguár feküdt, bent a sarokban. Hófehér bundájú. Sárga szeme engem pásztázott. Vékonynak látszott, megviseltnek.
Ha ő Ophius ékszere, akkor miért egy cellában tartja?
A rácsokhoz mentem. Félredöntöttem a fejem.
Beszívtam az illatát. Sárgás-bibe üzente a tudatalattim. Kellemes. Kívánatos.
Vedd el! A tiéd!
Leguggoltam.
– Két választásod van – morogtam. – Az egyik, hogy magadtól jössz velem. A másik pedig az, hogy elkábítalak és viszlek.
Fent szilánkok reccsentek. De más hangot nem hallottam, és másnak a szagát se éreztem.
A jaguár sárga szeme megvillant, felállt, felmordult. Rekedten, agresszívan. Elindult a rácsokhoz, lapockája le-fel mozgott.
Felhúzta az ínyét, kimutatva a fogait.
Ezt vehetem egy nemnek?
Ha lenne időm elszórakoznék vele, de jelenleg minél előbb el kell húznom innen.
Elővettem zsebemből a kábítószert. Ahogy a jaguár meglátta, hátrálni kezdett, vissza akart húzódni a sarokba.
Az ajtó zárjára néztem. Szánalmasan gyengének látszott. Megfogtam a kilincset és addig toltam lefelé, ameddig el nem repedt benne a zárszerkezet.
A jaguár behúzódott a sarokba. Felemelte a fejét, tovább morgott. Ez nekem édeskevés lesz. Ahogy közelebb léptem hozzá, felém kapott. Amikor nem sikerült megharapnia, elrugaszkodott, karmaival beletépett a bőrömbe. Elkaptam a torkát, és levittem a földre, ráültem az oldalára, tarkójánál erősen fogtam a bőrét és a szőrét. A torkába nyomtam az adagolót.
Ellenkezése másodpercek alatt eltűnt. Élettelenül feküdt alattam.
Felkeltem róla, átfogtam a derekát és megemeltem.
Túlságosan könnyű.
Feldobtam a vállamra, elindultam vele vissza. Semmi nem neszelt odafent. Bőröm ragadt a száradó vértől, de legalább a hűvös hűtötte.
Fent semmi nem mozdult. A kígyó szíve továbbra is lassan vert. Kisétáltam a csomagommal, ujjaim elvesztek a kissé száraz szőrébe.
Az ékszer.
Egy ritka jaguár.
Nem jöhettek ki túl jól egymással, ha a pincébe zárta.
Kilépve a kastélyból, felszusszantam. Izmaim rángatóztak. Vedd el! A tiéd! Elindultam vissza az autóhoz. Az éjszaka hallgatott körülöttem, minden rágcsáló elbújt, a baglyok is elcsendesedtek.
Talpam alatt ropogtak a gallyak. A jaguár feje himbálózott a hátam mögött. Sietősebbre kapcsoltam, minél előbb a házamban akartam lenni, a saját vadászterületünkön. Ebből majd tanul Ophius.
Megdörzsöltem a számat. Ujjaim belefutottak az állat szőrébe, ki tudtam tapintani a gerincét a vastag szőrzet ellenére is.
Az biztos, hogy nem kapja vissza.
Nem tarthat egy alakváltot sem bezárva.
Seggfej!
Az autó oldalát Manson támasztotta, széles válla kitakarta az ajtót, szájából füst kígyózott felfelé. Amikor észrevett, kinyitotta a hátsóajtót.
– Négy különböző vérnek a szagát érzem rajtad – fintorgott. – Ezt jelenti a gyilkosság nélkül?
Rámorogtam, és bedobtam a csomagomat az ülésre. Becsaptam az ajtót. Energia áramlott ki az izmaimból, karmaim visszahúzódtak a bőrömbe.
– Legalább a pólód vedd fel, zavar ez a szag – kerülte meg az autót.
– Engem meg a cigi – morogtam, beszállva az anyósülésre.
– Ja, ja, csak a tied beivódik mindenbe – adott gázt.
– Mert a cigi nem – felvettem a pólómat, hogy ne vérezzek össze mindent.
Hátranézett a jaguárra. Összevonta a szemöldökét, miközben kihajtottunk a földútra. A Range Rover jól bírta a göröngyös talajt.
– Ő lenne az ékszer? Egy alakváltó?
Átmozgattam a nyakam. Én is másra számítottam. A patkányok mondták, hogy élőlényről van szó. De én emberre számítottam, vagy kígyóra, a saját fajtájából. Egy kígyó mi a szart akarna egy jaguártól? Egy anakonda. Mit csinálhatott vele? Miért tartotta meg? Semmi értelme.
Egy alakváltót nem lehet kényszeríteni arra, hogy felvegye az emberi formáját. Azt meg nem gondolnám, vagy nem akarnám gondolni, hogy egy állattal közösült.
Kirázott a hideg, az állat felmorgott bennem, ez a gondolatmenet neki is sok volt. Ophius egy seggfej, de ennek ellenére sem hinném, hogy ilyet tenne.
A magas, vaskos tölgyfát pár gerendával egészítették ki, hogy elbírja a házat. A lombok sűrűjében ott lapult az egyenes tető, az ablakok pedig visszavertek némi fényt. Az első lépcsőfokra fel kellett ugranom – a csomagom ellenére sem volt nehéz.
A következő „lépcsőre” is ugrottam. Inkább mondanám egy vastagabb gallynak, ami tőlem a lépcső nevet kapta.
A következő ugrással megérkeztem a ház kis teraszára. Minden csendes, minden hallgat. Semmi idegen szagot nem fedeztem fel a környéken. Megfogtam a kilincset, kéken felvillant. Kitártam az ajtót és bemasíroztam rajta.
Átmentem a nappaliba, anélkül, hogy lámpát kapcsoltam volna. A csomagot leraktam a fal mellé az oldalára, majd levettem a ruháimat, és átmentem a fürdőszobába. Beálltam a zuhany alá, hideg vizet engedtem magamra.
Lábamnál a víz rózsaszínné vált, a víz összekeveredett a vérrel. Karomon és mellkasomon égetett a kígyó mérge, a bőröm felhólyagosodott, lassan gyógyult. Pedig a szilánkok által keletkezett sérülések már mind beforrtak.
Mit akart Ophius a nőtől? Hamarosan megtudom. Elmúlik a kábítószer hatása, magához fog térni. Ritka a színe miatt, de miért tartotta fogságban?
Átdörzsöltem a hajamat, abból is percekig folyt kifelé a vér. Tenyeremet a hideg csempének támasztottam, lehűtött, kijózanított. Változz át! Tépd szét őket! Bevillant, ahogy a kígyót szorítom, a legszívesebben… cafatokra szedtem volna az összeset. Az emlékben vöröses fénykör ívet kapott minden, és mindenki.
Átállítottam melegre a csapot. Hosszú percekig élveztem még, utána elzártam és kiléptem alóla. Áttöröltem magamat, majd a derekamra kötöttem a puha anyagot. Visszamentem a nappaliba, betöltötte az állat különleges illata: sárga-törékeny virág. Bekúszott a tudatomba, kellemesen gyengéd érzéseket ébresztve.
Elé sétáltam és letérdeltem a fejéhez. Fekete szája szétnyílt, fehér fogak villantak ki belőle, piros nyelve előre lógott. A szíve gyorsabban vert, a légzése is megváltozott. Közel volt az ébredéshez.
Ékszer.
Fejére raktam a kezem, fehér bundája szúrt, ki volt száradva. Lesimítottam az oldalára, bordái átszúrták a bőrét.
A szívverése gyorsabb lett. Lassan emelgette a szemhéját, halk nyöszörgésszerű morgás hagyta el a száját.
Elhúztam a kezem. Döcögösen emelte meg a fejét, szemével fókuszt keresett, a szobát mérte fel.
– Akkor először is beszéljünk a szabályokról. – Felém kapta a fejét, mellső lábát behúzta maga alá. – Az első, hogyha rám támadsz, akkor kapsz egy nyakörvet, egy rövid láncot és kikötlek egy fához.
Felmordult, sikerült átfordulnia a hasára, feje kótyagosan jobbra-balra himbálózott. Zihálva kapkodott levegő után, hátsó lába remegett, ahogy súlyt helyezett rájuk.
Nem igazán figyelt rám. Elkaptam a tarkóját, belemartam a szőrébe, kényszerítettem, hogy engem nézzen. Felmordult.
– Nem fogom többször elmondani. Figyelj elsőre! – húztam fel a felső ajkam, kivillantva a fogam.
Vedd el! A tiéd!
Ő is felhúzta, lehajtotta a fejét, sárga szeme megvillant. Felmorgott. Agresszívan. Támadóan. Talán tényleg meg kéne kötnöm éjszakára, nincs kedvem arra ébredni, hogy át akarja harapni a torkomat.
Izmaim megfeszültek, morgás tört elő az én torkomból is. Szorítsd a földre!
– Vedd fel az emberi alakodat, beszélni akarok veled! – Ellöktem magamtól a fejét és kiegyenesedtem, mielőtt átváltozok.
Esélye sincs ellenem, nem ellenfél, nem is értem miért ennyire ostoba, hogy hergel.
Fejét lerakta a mancsára, nehezen vette a levegőt. Átmentem a konyhába, fogtam egy fém edényt és vizet töltöttem bele. Visszavittem és leraktam elé.
A szívverése szaporább lett.
Tudni akartam, hogy Ophius miért tartotta fogságban, miért ő az ékszere, és azt is, mit tett vele. Talán az anakonda ügyleteiről is tudna valamit mondani. De nem úgy tűnt, mint aki képes lenne válaszolni, lehet, nem viselte túl jól a kábítószert.
Holnapig kap haladékot.
Átmentem a hálószobába, a zárban nem volt kulcs, de nem foglalkoztam vele. Levettem a törülközőt és befeküdtem az ágyba. Ha kinyitná az ajtót, arra úgyis felébrednék.
További tartalmakért kövess a közösségi oldalaimon:
Címke: