könyvkiadás, kiadás

Na az úgy kezdődött, hogy… együttműködésben voltunk egy kiadóval, és eredetileg náluk akartam megjelentetni a regényt. Aztán ezzel a kiadóval kreatív nézeteltérésünk támadt, és közös megegyezésre befejeztük a munkáinkat.

És ekkor kezdtem el más kiadókkal ismerkedni.

Rá kellett jönnöm, hogy a könyvkiadás üzlet. És üzletként is kell néznem, tehát az írós, érzelmes énemet vissza kell szorítanom, és amennyire lehet, racionális szempontok alapján kell döntést hoznom. Egy ilyen döntésnél nagyon sok minden számításba jön… sokkal több, mint amit az elején gondoltam.

Egy kis áttekintő arról, hogy ma Magyarországon hogyan tud egy kézirat könyvként megjelenni:

1. Hagyományos kiadás: ebben az esetben a kiadó áll mindent, a szöveggondozást (lektorálást/szerkesztést/korrektúrát) a tördelést, a borítót és a nyomtatás költségeit.

2. Szerzői kiadás: ebben az esetben a szerző felkeresi a kiadót, aki eldönti, hogy akar-e a művével foglalkozni. Sok kiadó nem válogat, azonban vannak olyanok, akik megszűrik és csak bizonyos szint felett hajlandók a kézirattal foglalkozni. Ebben az esetben a szerző áll mindent, a szöveggondozást (nem sorolom fel megint), a tördelést, a borítót, és a nyomtatás költségeit.

3. Magánkiadás: itt is több lehetőség van.

Az A – lehetőség, amikor magadnak intézed a szöveggondozást, tördelést, borítót, meg a nyomtatást és a terjesztést. Tehát te veszed fel a kapcsolatot a könyvnagykerekkel is : )

B – lehetőség, annyiban tér el az előzőtől, hogy a terjesztésre egy könyvkiadóval szerződsz.

Szóval, volt egy pár lehetőség.

Elég sok mindent át kellett gondolnom, hogy végül döntést tudjak hozni, ehhez pedig rengeteg tényezőt figyelembe kellett vennem.

Bár az előző kiadóval az együttműködésünk megszűnt, az ottani lektor/szerkesztő munkájában teljesen megbízom, és úgy érzem, hogy a Megszállottakból kihoztuk azt, amit akartam.

Van tördelőm, akiben megbízok, és korrektor is.

És ahogy láttátok a borító is készül : )

Végül ezek miatt úgy döntöttem, hogy én kísérem az útján, és csak terjesztésre fogom átadni egy kiadónak.

További tartalmakért kövess a közösségi oldalaimon:

Címke: könyvkiadás, kiadás, kiadó

Scroll to Top