Carolyn
Ivy a telefonját nyomkodta mellettem, Candy magyarázott valamit a rokonának, Lily meg elkezdte magába dönteni a minibár tartalmát.
– Jaj, Car! Mi baja van ezeknek a srácoknak? – szólított meg Lily. – Nem is értem, Zakeryval tegnap sokat beszélgettünk, végigszemeztük az utat, flörtöltünk, már majdnem meg is csókolt. Most meg! Felém se nézett!
Az énekesnőre pillantottam, aki egy kis üveges italba feledkezett. Pohárra nem pazarolta az idejét.
– Ő is ilyen tutyimutyika lenne? Vannak ilyen pasik, de ez olyan kiábrándító! Egy pasinak legyen töke megmondani, mit akar, és kezdeményezzen ő. Nők ne fussanak férfi után, az olyan szánalmas! – Lilynél váratlanul üthetett be valami drog, mert hadarni kezdett. – Legyen tartásunk, méltóságunk, ez a férfiak dolga! Jó, alap, éljen a feminizmus meg az egyenlő jogok, de akkor is! Múltkor is azt láttam a Vintage-ban, hogy egy férfihoz vagy három csaj is odament udvarolni. Értitek, udvarolni?! Candy, te is láttad! Ez milyen dolog már? Mi lettünk a vadászok? Én áldozat akarok lenni! Mármint értitek, nem olyan áldozat, hanem a kiszemelt vadász áldozata. Miért engedjük meg a férfiaknak, hogy így viselkedjenek?
Hullámokként áradtak belőle a szavak. Hol kifelé bámult az ablakon, hol a kezében tartott pezsgőspoharat nézte, hol meg a másik kezében tartott telefonját. Több napi nemalvásnak és drogozásnak tudnak ám komoly mellékhatásai lenni.
– Mert a férfiaknak arra van szükségük, hogy irányítsuk őket! Ha nem foglalkoznánk velük, akkor csak ácsorognának egy szórakozóhely sarkában és néznének ki a fejükből. Nem árt felrázni őket és odamenni hozzájuk ismerkedni…
Pittyent az órám. Bár rengeteg üzenetet kapok, anélkül is tudtam, hogy Will küldte, hogy odanéztem volna. „Merre vagy? Találkozunk?” Elővettem ezüstben csillogó kistáskámból a telefonom. „Egy barom vagy, mi a fasz volt ez?” – kezdtem el gépelni… de küldés helyett, kitöröltem. Megvan a lehetőségem az utolsó estére… csak le kell nyelnem a viselkedését.
A lehetőség, hogy all in-t mondjak. Biztos van valami még a tarsolyában, biztos van egy titok, amit kideríthetnék még. De túl nagy a tét.
Elszorult a szívem. Ha nem találkozunk, akkor kevesebb veszteséggel szállok ki. Az ismeretlen sötétség egyre inkább szétterült, a ragadós massza mindent belepett. Csak ki kell raknom az információimat, csak egy gombnyomás, ennyi az egész.
Mégis fojtogatott valami. Valami, amit nem tudtam megnevezni.
Visszacsúsztattam táskámba a telefonomat. Az estére kell koncentrálnom, elviselnem Ivyt, lenyelni az ő rohadékságát is.
Egy időre.
– Inkább a csajokkal van a probléma – sóhajtott fel Ivy, miután felszívott egy csíkot a telefonjáról. Átnyújtotta Lilynek a feltekert pénzzel. – Túl sok mindent engednek meg ezeknek a parasztoknak. El lettek kényeztetve.
Sunyi pillantást vetett rám, hosszú szempillája ránehezedett félig lehunyt szemére. A sötét fekete festéktől egy pandára hasonlított.
– William is, neked tette a szépet, közben meg – dobta hátra a szőke csigákba sütött haját –, ha engedtem volna neki, simán a lakosztályába visz.
Ezt a sztorit nagyon másképpen hallottam… Lily éppen a telefon fölé hajolt, nagyot szippantott, kiegyenesedett és megdörzsölte az orrát.
– Gondolom, elhitette veled, mennyire oda van érted – vonta meg a vékony vállát Ivy, amitől fekete ruhájának pántja lecsúszott. – Most meg már lapátra is tett.
Pittyent az órám, Willtől jött az üzenet: „Szeretnék beszélni veled.” Utána érkezett egy másik üzenet, Merytől a Villagers bár üzletvezetőjétől: „Szia, Carolyn! Nem ugrasz ma be hozzánk? Lenne egy kérdésem, hátha tudsz segíteni.”
Nem nyúltam az ölembe ejtett táskáért. Mery ráér. Will meg…
– Nem mondott semmi ilyet – néztem a barátnőmre.
– Jaj, Carolyn, ismerd be, ő is csak ugyanolyan, mint a többiek! – nyúlt ki a minibárhoz. Elővett egy poharat, a behűtött nagy üveg vodkából töltött bele. – Felpróbálja, akit fel lehet, aztán megy a következőre.
– Ahh! – nyögött fel kéjesen Lily. A nyakában lógó több ezer eurós nyaklánc kis híján leszakadt, ahogy odakapott. – Ez jólesett – adta vissza a telefont Ivynak.
– Ezeket a faszikat semmi nem érdekli – ragozta Berta. Barnítókrémmel elért színe a limuzin fényében sárga lett, akár a rohadásnak indult narancs.
– Mert aztán titeket igen? – kérdeztem nagyon halkan.
Mindenki felém fordult, parázslón méregettek, Candy szája kissé ki is nyílt döbbenetében.
– Mi a faszról beszélsz? – húzta ki magát Ivy mellettem. Melle kis híján kiesett a ruhájából, ezért felhúzta a lecsúszott pántját. – Igenis érdekel minket más is ezenkívül.
És mégis micsoda? – akartam visszakérdezni, de nem tettem. Egy óra és felérünk Londonba, szükségem van rá, hogy bejuthassak a buliba.
– Sajnálom, csak hosszú volt a hét – váltottam nyájasra. Megpaskoltam az arcomat, rájuk mosolyogtam. – Beszéljünk inkább másról.
A többiek egymásra néztek, megvonták a vállukat. A vodka elkezdett körbejárni, csak én maradtam a víznél.
– Láttátok a megnyitón Marko ruháját? Iszonyatos mennyire ízléstelen mostanában! – vette át a szót Candy.
****
Lilyék kitettek minket a belvárosban, ahol taxit fogtunk, és azzal mentünk el a címre. Nem akartam a limuzinnal odamenni, a csajok biztos kérdezősködnének, miért nem visszük be őket is.
Több méternyi magas kőkerítés fogadott minket a külvárosi villánál, a vaskapuban ingben feszítő biztonsági őrök álltak szobormereven.
Négyük közül a legnagyobb darab állt elénk, kihúzta magát, mellkasát kidagasztotta, mintha valódi ellenfélként tekintene ránk.
– Jelszó? – dobta elénk a szót.
– Orákulum – felelte Ivy egy hiéna mosolyával, alaposan végigmérve a bandát.
A férfi intett, mire a kapu megrándult, lassan kitárta szárnyait előttünk. Ivy rám nézett, kacsintott, elindultunk a kiépített úton. Minden lépésemnél megnyomott bal csizmámba elbújtatott eszközöm. A szél csípte meztelenül hagyott karomat és lábamat, fázósan összerándultam.
A távolban egy épület kivilágított terasza sejlett át a kopár fák között. A gyomrom szűk csomóba feszült. Ivy magabiztos léptekkel ringatózott előre, szőke haja táncra kelt a hátán.
A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy lábamat az első lépcsőfokra tettem. Hard core diszkó suttogása kúszott a szélben.
Reméltem, nem megkínozni fog minket pár milliárdos, akiknek ez a szórakozása.
Ivy visszanézett rám.
– Ez érdekes lesz – nyalta meg a száját, akár egy kiéhezett farkas.
– Vagy borzalmasan rossz.
De ez nem állított meg. Újabb lépcsőfokokat hódítottam meg. Felértünk a teraszra, aminek a vaskerítésén piros fényű lámpák sorakoztak rendes katonaként. A ház ablakain nem szűrődött ki fény, a redőnyöket leengedték.
Újabb ingben és öltönyben feszítő biztonságért felelős férfiak következtek, akik bokától-fejtetőig szemügyre vettek minket.
– Mutassátok a táskátokat! – szólított fel az egyik, akinek kopaszra borotvált fejét esőcsepp tetoválások borították.
Ivy kinyitotta a magas sarkújához színben tökéletesen passzoló sötétkék táskáját. A férfi belenézett.
– A telefont le kell adnotok. Kifelé menet visszaadjuk – intett a társának, aki egy bársonnyal bélelt dobozzal lépett hozzánk.
A torkomban megdagadtak az erek, elszorították.
Még visszafordulhatok…
Ivy tétovázás nélkül adta át a készülékét. Mi van, ha tényleg megölnek minket, majd eltemetnek?! Hátranézett rám a válla felett: akarsz velem ugrani? – kérdezte szavak nélkül.
– Az órádat is kérem.
A kapuk kinyíltak. Az én választásom, hogyan döntök. Will csúcspont volt, de ami itt vár rám, az lehet még őt is képes kontrázni.
Lenyeltem a gombócot, kivettem táskámból a telefonomat, lecsatoltam az órámat. Alatta a bőröm jóval fehérebb volt, mint máshol. Beletettem őket a bársonydobozba a többi készülék mellé.
A másik őr ekkor kinyitotta az ajtót, a diszkó akadálytalanul zengett bele az éjszakába.
Az erek ismét megduzzadtak bennem, a szívem összeszorult.
Sötétség és villódzó fények fogadtak. Egy öltönyös férfi bandukolt el előttünk, alaposan szemügyre véve kettősünket. Az egyik szobából átment a másikba egy pincérnői szoknyát viselő félpucér csaj egy tálca itallal. A sarokban egymásra tapadt pár vonaglott.
Több helyiség is nyílt a hallból. A jobbra lévőből szólt a hangos zene, erős fények lüktettek, izgalmas árnyékok mozgolódtak. Balról a sötétség pislogott ránk, emberek körvonalait lehetett csak kivenni. Itt az előtérben pedig csak az átszűrődő fények adtak némi világosságot. Egy csinos nő, extrán rövid miniben, kacarászva vándorolt át két férfival a baloldali szobába.
Nézzük, mit tartogat az este!
– Menjünk – biccentett fejével a bal oldali szoba felé Ivy.
Átsétáltunk. A hely közepén egy üveg dohányzóasztal állt, rajta egy mély tálban fehér por, mellette szívószál és penge. A szemben lévő falnál két srác és két csaj beszélgetett, a kanapén egy pasas ült, két oldalán kisestélyibe öltözött lányok. Valamin hangosan nevettek, az egyik nőnek még az itala is kifolyt a drágának tűnő bőrülésre.
Nem foglalkoztak vele. A fényt egy szürke lappal letakart spotlámpa szolgáltatta. A sötétben sokan elbújhatnak, de ebben a homályban azért fény derül az igazi arcukra.
– Kérsz? – indult meg Ivy az asztalhoz.
Megráztam a fejem. Félszemmel a kanapén vihogó hármast figyeltem, úgy tettem, mintha a felettük lógó kép érdekelne, közben meg a férfit vettem szemügyre.
A festményen, fehér lovon ülő katona emelt egy kardot az ég felé…
Átölelte a hosszú hajú lány derekát, röhögve hajolt felé, míg a másik nő kezét a combjára csúsztatta.
Victor Merlan.
A lélegzetvételem felgyorsult, ujjaim megremegtek a lehetőségtől.
Felmértem a szobát: egy több méteres fikusz állt a sarokban, nem messze az édeshármastól. A lámpa szerencsére épp elég fényt ad egy remek kép elkészítéséhez.
A növényhez sétáltam, a falnak dőltem és megigazítottam a csizmám combközépig érő szárát, táskámat szorongatva. Lehajoltam, oldalra fordultam, szerencsére mindenki elfoglalta magát valamivel.
Kihúztam a másik mobilom a csizmából és a borítéktáskám oldalához rejtettem. Kiegyenesedtem, megsüketültem a szívdobogásomtól. A levegőt megtöltötte a kokain szálló fertőtlenítőszeres aromája és a kiömlött alkohol szúróssága.
Nincs időm.
A sarokban álló négyes idegesítően felvihogott, a csajok a srácoknak dőltek. Ivy az asztalnál ismerkedett egy idősebb férfival. A boltív mögött, ahol bejöttünk, sötétség tátongott. A másik alatt egy lépcső körvonalait lehetett kiszűrni.
A táskám takarásában lenyomtam a gombot.
A képre épp csak egy pillantást vetettem, kissé elmosódott, de jól ki lehetet rajta venni a miniszter görbe orrát, göndör haját. És a két nőt is.
A telefont a táskámba csúsztattam. Keresek egy mosdót, ahol visszarejtem a csizmámba.
Le kéne lépnem.
Egy férfi jött át a boltív alatt, megállt, felmérte a terepet. Tökéletesen rászabott öltönyt viselt, csuklójánál kilátszott egy arany foglalatban rubint ékköves mandzsettagomb. Ráncai nem mozdultak, tekintete megállapodott rajtam.
Ivy újra ráhajolt a tálra. Nyirkos tenyeremmel erősen megmarkoltam a táskám.
– Szia – lépett mellém. – Élvezed a bulit?
– Nemrég érkeztem.
A sarokban lévő négyes elindult a lépcső irányába. A középkorú férfiak kiéhezetten vetődtek a csajok nyomába, csuklójukon Rolex órák villantak.
– A nők általában két perc alatt véleményt alkotnak bármiről. Ha már itt vagy két perce, akkor biztos vagyok benne, hogy van véleményed – mosolygott rám minden érzelmet mellőzve. Egy piranha vigyoroghat így, kivillantva tűhegyes fogait.
– És téged miért érdekel ennyire az én véleményem?
– Szerettem volna beszélgetést kezdeményezni veled. Miután este van, így nem beszélhetek az időjárásról. – Egy kicsit elhúztam a számat.
Nagyon gyorsan el kéne mennem… de még alig láttam valamit!
– Pedig izgalmas téma, főleg Londoné, főleg így este. Idevalósi vagy? – döntöttem félre a fejem, közben érdeklődve felé fordultam.
– Nem, de nem olyan messziről jövök. Finnországból. – Ezt a mondatot enyhe akcentussal mondta. A finnek elég jól beszélnek angolul, ezért nem vettem észre az elején a kiejtésbéli különbségeket. Vagy egyszerűen a férfi nem akarta, hogy észrevegyem. – Te viszont nagyon is londoninak tűnsz.
– Az angol nőkről azt tartják, rondák. Ezt vehetem célzásnak? – kezdtem bele a játékba, apró mosoly kíséretében. Mély baritonján felnevetett, de ebbe a nevetésbe nem vegyült vidámság.
Talán a legrosszabb helyen játszok. Talán nem is kéne játszanom. Talán nem kéne belemennem egy könnyű flörtbe egy ilyen helyen. Egyáltalán nem tűnt biztonságosnak, és „elvileg” még telefon sem volt nálam.
Talán ideje lenne elmennem…
– Semmiképpen sem! Abraham – nyújtotta kezét.
– Evelyn. – Kezet ráztam vele. Hideg, lágy tapintású tenyerétől felfordult a gyomrom: mintha egy döglött halat tapogatnék. – Most először vagyok ilyen bulin.
– Ki hívott meg?
Merlam csapatának röhögése elnyomta a diszkót. Az egyik csaj félig beleült az ölébe, a szájába töltött a saját italából, a másik kigombolta az ingét és becsúsztatta tenyerét alatta.
– Penelope – feleltem.
Valójába nem akartam válaszolni a kérdésre, de nem tehetem mást. Ha valóban ismerős itt, akkor tudja, kik hívhatnak meg embereket, kik szerveznek be újakat. Egy hazugságot nem kockáztathatok meg.
– Penelope? – ízlelgette. – Nekem nem ez az első bulim. A fenti szinten vannak a legérdekesebb események – biccentett fejével a boltív felé.
– Akkor lehet, hogy hamarosan itt az ideje, hogy felnézzek – söpörtem el egy tincset.
Ivyt még mindig az idős férfi fűzte: ősz haját ugyan alaposan belőtte, de ez sem csökkentette a szeme körüli szarkalábak számát.
– Előtte érdemes inni valamit vagy esetleg szívni – fordult az asztal irányába, felkínálva a lehetőséget.
– Az ital jöhet, de drogoznom nem szabad. Van egy betegségem – hazudtam villámgyorsan.
– Sajnálatos, én viszont kiszolgálom magam, mindjárt visszajövök.
Ujjaim engedtek a táskám körül. A bőr kisimult, nem gyűrődött már úgy össze. Ébernek kell maradnom!
Három fehérneműt viselő nő libbent át a szobán. Merész sminkjük eltakarta a valódi arcukat, bohócokéhoz hasonló foltokat festettek az orcájukra, piros rúzsuk szétkenődött a szájuk körül, szemüket fekete folt vette körbe pandaszerűen. Az egyik összekócoltan hordta a haját, a másik két feltornyozott szarvban, míg a harmadiké két oldalt be volt borotválva. A középső rész a derekáig leérő fonatban végződött.
Az egyik eltáncolt előttem pár lépésnyire, rám vigyorgott, kivillantotta feketére festett fogát. Körbejárták a szobát, majd középen találkoztak, csókolóztak, egymást tapogatták…
Abraham a kokainos asztal mellől nézte a műsort, majd elvett az egy szál bőrtangában keringő pincérlány tálcájáról két méregzöld folyadékkal töltött poharat.
Akár Will-lel is lehetnék…
– Hoztam neked egy italt, Evelyn – nyújtotta át nekem az egyiket.
– Köszönöm – vettem el. Felmutattam, mire hozzáérintette a sajátját, a két üveg csilingelve érintkezett össze.
– Az ismeretségünkre – kortyolt bele.
Eljátszottam, hogy beleiszok. De valójában az ajkamat se érintette a kétséges eredetű folyadék.
– Mivel foglalkozol, Abraham? – Vállamat a falnak vetettem, a kanapén lévő társaság harsányan felkacagott.
Merlan az ölében ülő nő melle közé csókolt. A szőke keze pedig az ágyékát masszírozta.
Ha csinálhatnék még egy képet…
– Ez egy túl komoly kérdés egy ilyen komolytalan estéhez. Akkor már inkább beszéljünk az időjárásról, nem?
– Az időjárásnál fontosabb témát elképzelni sem tudok – mosolyogtam, bármennyire zavart is ez a lerázós duma. – Ma például gyönyörűen sütött a nap.
– Nemrég érkeztem a városba, így kimaradtam belőle. Moszkvában nem láttam túl sokszor a napot.
– Moszkvából jöttél? Mindig is imádtam Oroszországot. Sajnos, eddig még nem volt alkalmam elutazni oda. Szívesen megnézném Szentpétervárat. – Újra úgy tettem, mintha belekortyolnék az italba.
A mosolya pontosan olyan fagyos volt, amilyen Szibéria lehet. Semmilyen valós érzelmet nem mutatott.
El kell szabadulnom és fel kell mennem.
Ki tudja mi vár még ott rám…
Újabb emberek jöttek be, a dohányzóasztal fölé hajoltak, felszívtak egy csíkot, megdörzsölték az orrukat és távoztak. Félpucér pincérnők billegtek körbe italokkal a tálcájukon. Pár férfi átvonult prédára lesve.
– Szép hely – törte meg a csendet Abraham. – Megvan a maga bája, ahogy a legtöbb városnak. Ha akarod, egyszer szívesen magammal viszlek.
Görcs rántotta össze minden tagomat.
Mi van, ha Penelope észrevesz? Ivy nem szólt neki rólam.
Penelope tudja, ki vagyok.
Az összes vénám összeszűkült, gátat szabva a vér normális áramlásának.
– Rendben – bólintottam egy aprót. – Meg kell keresnem a mosdót.
– Itt leszek! – A férfi kicsit túl mélyen hajtott nekem fejet, tekintete belém vájt.
A legjobb döntés lenne most azonnal elhagynom a házat és vissza se nézni.
Ahogy átsétáltam a boltív alatt, egy párt pillantottam meg, akik a sarokban szexeltek. Felsétáltam az emeletre, a lenti diszkózene hangosan felhallatszódott, azonban itt már más hangok is belevegyültek.
Nyögések. Sóhajok. Sikolyok.
A valóság egy robbanás erejével vágott mellkason.
ISBN 978-615-82244-0-6
Következő fejezet: június 20. kedd, 06:20