William
Várakoztam. És gyűlöltem várni. A világ egyik legidegesítőbb dolga a várakozás. Ráadásul órák óta várakozok. Tétlenkedtem. Le-fel mászkáltam az arénában. Ettem-ittam, majd folytattam a mászkálást.
Idegen tőlem a tétlenkedés. Mindig van mit csinálnom, ha más nem, Anastasia rám zúdítja az összes elmaradt dolgom, az összes eddig fel nem tett kérdését. Már pedig ő soha nem fogy ki a kérdésekből.
Jelenleg viszont őt is kerültem. Carolynnal nem váltottunk újabb üzenetet, ami azért jó, mert ha nem ér ide időben, legalább nem álló fasszal kell kimennem koncertet adni. Simán csak frusztrált leszek. Mondjuk, az sem olyan szuper érzés.
Az előzenekar egész jól szerepelt, tehát emiatt se kellett dühöngenem.
Vártam. És vártam. Hamarosan ki kellett mennünk a színpadra. Nem várhattam tovább!
Mikor vártam utoljára nőre? Majdnem két éve kavartam egy csajjal, akinek vagy két órájába került elkészülni. Egyszer vártam rá, másodszorra elmentem nélküle.
A backstage-be egyre több ember szállingózott be. Ilyen-olyan VIP vendégek, újságírók, a szervezők kegyeltjei, nők és férfiak.
Timothy a folyosó széléről ügyelte az eseményeket. Zsebre tett kézzel tettem egy félkört Igor és Zakery körül, akik már felöltözve, fellépésre készen támasztották a falat a színpadra vezető folyosón. A dobos fehér trikóban és nadrágban feszített, amitől a tetoválásai élénken kanyarogtak. „Az vagy, amit teszel” – állt az alkarján. A másik testvéremre mélykék inget készített egy híres márka.
– Öt perc múlva kezdünk – jelent meg Anastasia. Zakery felkuncogott.
– Ne vigyorogj – mordultam rá.
– Nem vigyorgok, öcsi, szórakozok!
Az ajtó ismét kinyílt. Odafordultam. Megjelent Carolyn, combközépig érő csizmában, fekete ruhában. A szoknyáját pimaszul rövidre szabták, a felső részét pedig túl zártra. Izgató kettősség. Arcán az elmaradhatatlan kis mosoly, szemében álnok ravaszság.
Nem sétáltam oda, ennyi várakozásért járt nekem, hogy ő jöjjön hozzám.
– Sziasztok – sétált ráérősen felém ringó csípővel. Még mindig játszik velem!
– Egy élmény újra látni – üdvözölte a bátyám.
– Pár perc – szólalt meg Anastasia.
Egymásra néztünk. Pár perc elég nekem. Ennyi jár nekem.
– Megmutatom az öltözőmet! – ragadtam meg a Bestia kezét.
– Ennél átlátszóbb nem jutott az eszedbe? – nevetett fel Zak.
– Mi van, ha nem érdekel az öltöződ? – Az éjszaka biztosan szakítok időt arra, hogy elfenekeljem. Keményen. Nincs időm a kéretésre.
Nem álltam le vele vitatkozni, elindultam, ugyan így megrántottam, Carolyn viszont nem ellenkezett, követett. Amikor beértünk, bevágtam az ajtót, majd rögtön nekilöktem. Mielőtt megszólalhatott volna, az ajkára tapadtam.
Az adrenalin száguldott az ereimben. Csókunk minden gyengédséget nélkülözött: a Bestia az ajkam harapta, csípős nyelve durva táncra kéretett. Felsimított a műbőr alá, ellökött. Kísértő démonként közelített, beért, és továbbtolt a kanapé előtt lévő fehér szőnyegig.
Amikor mindketten rajta voltunk, térdre ereszkedett előttem. Ajkán huncut mosollyal hajolt az ágyékomra, hosszú ujjaival nekilátott kigombolni a farmeromat. Felnyögtem, nem bírnám ki, ha úgy megszívatna, mint a legutóbb.
Lehúzta a sliccem, kiszabadította merev farkamat.
A lélegzetem elfúlt a mellkasom és a gégém között.
A pillanat egy hosszú másodpercre megállt, amikor becsúsztatta a szájába. A forró nedvességtől minden idegszálam vigyázzban állt a megdermedt másodpercben, hogy a következőben kiengedjenek. Nyelvével a makkomon játszott, közben ki-be csúsztatta az ajkai között. Ökölbe szorítottam a kezem, fenekemben megfeszítettem az izmaimat, mielőtt mélyen előredöfőm a csípőmet. Carolyn irányított, nekem csak a „szenvedés” jutott, az édes kín, ami belülről emésztett.
A percek hamar eltelnek. Várnak odakint! Lassú mozgása az őrületbe kergetett.
Erősen belemarkolt a combomba, körmei átvágtak a vastag farmeron, a bőrömbe vájtak.
Megfogta a kezem és a fejére tette.
Újból elakadt a lélegzetem. Hatalmat kaptam. Belemarkoltam a hajába, folytattam a lassú, ütemes mozgást. Először nem hatoltam túl mélyre, de amikor a másik keze eltűnt a combjai között, nem bírtam leállítani magam.
Dugni kezdtem a száját. Nyers mozdulataimmal egyre jobban benyomultam, amire egy néma nyögéssel válaszolt – átrezgett a hangszálain, egészen a farkamig.
Több ezren várnak odakint!
– El fogok menni – suttogtam. Az orgazmus közelségétől a szavakat nehezen formáltam meg.
Kacsintott egyet… nem szakította meg a kettőnk között lévő kontaktust. Ez elégnek is bizonyult… benyomultam a torkába, erősen tartottam. Megvadultam a lehetőségtől.
Elérhető távolságra került az orgazmus… hátratolta a fejét, engedtem, mire megint elszorította a farkamat a makkom alatt.
A kurva életbe! Nincs erre időm! Gonosz vigyorától összerándultam. Felrántottam a földről, a közeli falnak löktem. Nem ellenkezett, felrántottam a lábát és bevágtam magam a puha szeméremajkai közé a forró puncijába.
A falnak szorítottam, minden átmenet nélkül keményen dugni kezdtem. Belemartam a csípőjébe, a fülét harapdáltam.
Várnak odakint!
Felnyögött, reszketett a hadjárattól. Csiklójára csúsztattam a kezem, bugyija pántja ott futott el mellette. Gyengéden dörzsöltem az érzékeny bimbót, ettől a nyöszörgése egyre nyújtottabbá vált, egyre elhalóbbá.
Emberek ezrei üvöltöznek… nincs több időm. A farkam eldurrant, képtelen voltam tovább visszafogni az orgazmust. Tövig nyomultam a puncijába, ujjaim a feneke feszes húsába mélyedtek. Ő is hullámzott, a puncija újra és újra összerándult a pumpáló farkam körül.
Ziháltunk.
Bassza meg a kis szuka, miért váratott eddig? Több időm lehetne rá, ha előbb érkezik!
Kicsusszantam belőle, elraktam a férfiasságom, és felhúztam a sliccem.
Carolyn eltávolodott a faltól. Ott álltunk egymással szemben, mint két jóllakott tigris, ziháltunk a percek alatt elfogyasztott vacsorától. Körbenézett…
– Fürdőszoba – intettem a fekete ajtóra. – Nekem most mennem kell – indultam el.
– Semmi összebújás, csók, simi? – fordult utánam.
Hátranéztem. Bár nem ismertem régóta, a mosolyából pontosan tudtam, hogy csak hülyít.
– Máskor ne várass meg!
Sietve távoztam az öltözőből, aztán a színpad felé vettem az irányt. Igor, Zakery és Anastasia ugyanott vártak, ahol hagytam őket. A közönség a zenekarunk nevét kántálta. Ez az energia újabb csapásként érte a világomat, átrezgett rajtam a belőlük áradó erő. Hihetetlen érzés, amikor több ezren akarnak látni, hallani, kapni belőled egy darabot.
Kurva nehéz és kurva gyönyörű.
Carolyn tekintete is kísért. Az, amit tőle kaptam.
– Mi lenne, ha visszatérnél a koncert utáni légyottokhoz? Az idegeimmel játszol! Infarktusban fogok meghalni, ha így folytatod! – szörnyülködött az asszisztensem. Közben alaposan végigmérte a szettemet. Gondolom, elég neccesnek találná, ha lehúzott sliccel sétálnék ki. Vagy egy bugyival a farzsebemben.
Jókedvűen megigazítottam a műbőr zakót.
– Nem csak szexeltünk.
– Erre nem voltam kíváncsi – grimaszolt undorodva, és inkább beletemetkezett a telefonjába.
– Akkor máskor ne hozd szóba – vontam meg a vállam. – Mehetünk srácok?
– Ezt ne hagyd itt – nyújtotta át a basszusgitárt Igor.
Elvettem a hangszert, kisétáltunk. Egyelőre egy fekete függöny takart el minket a nézőktől. Hangjuk a fülemben dörömbölt. Kisétáltam a mikrofonhoz, Zakery beült a dobok mögé, sötét kifejezés ülte meg tekintetét.
A szekrény méretű ukrán is elfoglalta helyét a szintetizátor mögött. Vastag ujjai rásimultak az elegáns hangszer törékeny billentyűire.
Biccentettem Aninak. Ő váltott pár szót a mellette álló férfival. A színpad másik oldalán a fekete lepelre számokat vetítettek ki, a tömeg üvöltve mondta őket:
Három.
Kettő.
Egy.
Zakery rácsapott a dobokra, lehullott a függöny.
A nézőtéren tolongtak az emberek. Több tízezer ember, miattam, miattunk. A mikrofonhoz hajoltam, csatlakoztam a számhoz. A dinamika vitt előre, gondolataim, eltemetett érzéseim ott rejtőztek a szavakban, melyek áthatoltak az időn és eljutottak ide. Vénáimban a vér átvette a ritmust, együtt lüktettem a dallammal, felolvadtam az akkordokban. A mag meghasadt, sugárzó vihar készülődött, pusztító energiák hajtották egymást…
Itt mindent szabad, ez az én játszóterem. Ez az én világom.
Carolyn
William karizmája úgy ragyogott, mint egy reflektor. A több ezer ember megvilágította, mintha belőlük töltekezne. Letaglózó látvány, egy magával ragadó látomás, aki ha harcba hívna, szó nélkül követném.
Egy jól kitalált és összerakott kép. Mindenkit manipulált maga körül, a dalszövegek, a hangja, az arca, a dinamikus ütemek – vitték magukkal a közönséget. Tökéletesen csinálta. Én viszont átláttam ezen a gyönyörű képen, ezen a futamon. Will elveszett valahol útközben, és azt adja ezeknek az embereknek, amit akarnak. Azzá válik, akit látni szeretnének.
Magával ragadó hazugság.
Az utolsó lehetőségem bebiztosítani az életem. Ebben a városban már nem várnak olyan nagy halak, mint ő. Ez a város csak több milliós kattintásos celebeket tartalmaz, ő viszont a nagyvad, akit elkaptam.
Minden porcikám sajgott utána. Tennie se kellett érte mégis szexi. Megint kívántam őt, körmeimet belé akartam vájni, nyomot hagyni rajta, férfiasságát magamban érezni. Érinteni, csókolni, újra és újra.
Bűnös élvezet az utolsó éjszakán.
Ha bedobom, elveszítem. Ha nem dobom be, akkor is elutazik holnap. Elég holnap lehoznom a posztokat róla… talán még tartogat valamit erre az estére is. Igen… holnap. Majd holnap.
Visszamentem az átjáróhoz, miután a közönség visszatapsolta őket.
Nők és férfiak mászkáltak körülöttem, le-fel járkáltak fülhallgatóval a fülükben, túlüvöltve a zúgó zenét. Anastasia az egyik férfival beszélgetett, rózsaszín tokos telefonját mutatva neki.
Az előadás véget ért, elhaltak az utolsó hangok, Will berobbant az átjáróba.
Felingerelt bikaként vágtatott el előttem, még egy pillantást sem vetett rám. Anastasia rögtön a nyomába csapódott.
– Hol van az a fasz? – üvöltött.
Az emberek inkább félreálltak az útjából, és értetlenül néztek utána.
– Mi történt? – fordultam a megjelenő Zakeryhez.
– Fogalmam sincs.
Mi is követtük. Timothy, a testőrük zárta a sort, ezzel feltartva a nézelődőket, senki nem akart a közelében lenni. Will határozott, sietős léptekkel haladt a közös tér felé, ahol a hátra bejöhető emberek nagy része iszogatott és szórakozott.
Úgy látszott, csak Igort nem érdekelte, mi lesz ennek a vége.
Az énekes letért egy szűk folyosóra. Éppen egy középkorú férfi kanyarodott be elénk, és ahogy meglátta Willt, megtorpant. Az énekes hozzásietett, elkapta a felsője gallérját, a falhoz lökte.
– Te fasz, kérdeztem, hogy minden rendben van-e?! – tajtékozott vadállatként.
– És minden rendben is volt – tárta szét a karját értetlenül. – Mindent úgy rendeztünk el, ahogy a szerződésben áll!
– A szart! Kurvára gyengébb minőségű ultraibolya fényt használtatok!
– Nem – rázta meg a fejét gyorsan.
Két biztonsági jelent meg a kanyarban. Vajon melyiknek lesz elég bátorsága leállítani Willt Timothyval a háta mögött?
– Baszd meg! Tíz másodperced van beismerni, vagy felmosom veled a padlót! – A hangja egészen elhalkult a mondat végére és remegett is, mintha a benne munkálkodó indulatot képtelen volna féken tartani.
– Higgadj le! – kapta el a karját Zakery. – Már nem tudod megváltoztatni, ami történt! – Nyugodt hangja fura disszonanciába került öccse mérgével. Will ellökte magától, farkasszemet nézett a férfival.
– Nem szegtünk szerződést – ismételte lassan, szája körül megrándultak az izmok.
– Nem szeretem, ha hülyének néznek! – Az énekes kimászott az arcából, kiegyenesedett, de a kezét nem vette le róla. – Ismerd be!
Zakery készenlétben állt, ahogy a két biztonsági ember is. Egyedül Timothy állt hátrébb, érdektelenül figyelve a jelenetet.
– Nem… – kezdett bele a szervező, de nem fejezhette be: Will karja meglendült felé, ökle találkozott a csonttal.
A következő pillanatban sok minden történt egyszerre: az egyik marcona őr nekiugrott Williamnak. A másik is neki akart, de az ő karját elkapta Zakery, és a háta mögé csavarta. Egyszerűen ellökte, a lendülettől pedig a földre esett. Látszott a mozdulatain, hogy nem először csinálja ezt.
Az énekest sem kellett félteni, elhajolt a biztonsági ember ütése elől, majd a gyomrába vágott. A férfi összegörnyedt a fájdalomtól, így volt ideje visszalépni.
A bátyjával együtt kihívóan ott álltak, várva, meg merik-e támadni őket. A testvérek nem mozdultak. Elővettem a telefonomat és gyorsan lőttem egy képet.
– Most már mondhatod, hogy nem szegtél szerződést, seggfej! – vetette még oda a vérző orrú férfinak.
– Azt hiszem, kimaradtam valamiből – szólalt meg mögöttem Igor. Kis híján elnevettem magam ettől a megjegyzéstől, leengedtem a karom, ujjaim ráfeszültek a mobilra.
Will elindult az öltözőjébe. Fejét előreszegte, kihúzta magát, és bár látott, egy kósza pillantásra sem méltatott. A többiek követték, a zakóba szuszakolt Timothy zárta a sort. Nincs ember, aki hátba merne támadni egy ekkora kamiont.
Ott maradtam a folyosón. A két biztonsági ember bosszúsan tartotta szemmel a távozó gyülekezetet, az igazgató meg a véres orrát törölgette.
Mi történik? Mi a fene volt ez?
Rezgett a telefonom. Elindultam vissza a VIP-ba.
„Tőlem maradhatunk a kis kedvenceddel, de te akartál odaérni Penelope bulijára.”
Hamar rátaláltam Ivyre és a csapatomra.
– Nem rossz – kacsintott rám Berta, amikor csatlakoztam hozzájuk. – Érte én is sok mindent feladnék, az biztos. Főleg az elveimet.
Te bárkinek ledobnád a bugyidat, ha kérné. Kiégett puma.
Miért nem vett észre Will? A koncert előtt még… sötét érzés hálózott be, sötét és kegyetlen. Veszélyes, nagyon veszélyes játék.
– Nem szeretem az ilyen zenét, de tényleg jó koncert volt – szólalt meg az unokahúga, az egyik hosszú fürtjét csavargatva. – Kár, hogy a VIP gáz. – Lebiggyesztette az ajkát. – Egy ismerős arcot se látok.
– Ez Birmingham, mit vártatok? – forgatta a szemét Ivy. – Fényévekre van Londontól. Úgy tűnik, Lilyt ez nem zavarja.
Mindannyian a nőre néztünk: éppen két igencsak jóképű pasival beszélgetett a bárpultnál. Lily igazából örült neki, ha nem ismerősökkel van tele egy hely, ügyelnie kellett rá, mi jut vissza a férje fülébe.
– Lily egy külön fajhoz tartozik – kortyolt az italába Berta. – Neki bárki megteszi.
– Miért, neked nem? – húztam mosolyra a számat. – Persze, harminc alatt.
Rám villantotta a szemét. Kihívóan álltam a tekintetét. Jobb, ha érzi, hol vannak a határok.
– Nincs valami dolgod az énekes öltözőjében? Vagy már le is pattintott?
– Megvárom, míg ő fut utánam. Én nem szeretek másokat üldözni – döntöttem félre a fejem.
Berta legutóbbi áldozata egy vízilabdás srác volt, minden buliba utánament meghívás nélkül. Követte őt és a barátait a közösségi oldalakon, pontosan tudta, merre jár. Kicsit ijesztővé vált, egy idő után nem is csatlakoztam a bandához, mert Candyvel és Lilyvel ellentétben én tisztában voltam vele, miért fontos a nő számára, hogy arra a szórakozóhelyre menjünk, amit ő mond.
– Tudod, Carolyn, könnyű magas lóról beszélni. – Berta egészen közel lépett hozzám, sűrű és nehéz whisky szag áradt belőle. – Szerinted ez a faszi más, mint a többiek? Erre vered annyira magad? Felpróbált párszor, aztán utazik el. Más nőkkel folytatja.
– Még szerencse, hogy nekem sem kellett többre. Hidd el, nem sírom utána tele a párnámat, ha ennyire érdekel.
A homlokán összekuszálódtak a ráncok, a fülébe aggatott hosszú, háromsoros szalag jobbra-balra himbálózott.
– Csajok – sétált hozzánk Lily vidáman. Mi Bertával egy másodpercre sem néztünk el egymásról. – Indulunk? Kezd itt unalmas lenni. Történt valami?
– Mehetünk – válaszoltam, tartva a szemkontaktust. – Semmi különös, csak kisebb nézeteltérésünk adódott.
– Akkor indulhatunk! – Pillantása ide-oda járt a társaságon, próbálta kitalálni, mi is történhetett. – Rosszak vagytok! Kimaradtam az egészből!
– Csak Carolyn és Berta kicsit kóstolgatták egymást, nem nagy ügy – legyintett Ivy, ujjain gyűrűk sokasága villant. – Hidd el, ez se lenne olyan izgalmas, ha nem itt lennénk.
Berta elfordult.
A színpadon csend honolt, nem járt rajta senki.
Ideje összeállítani azt a posztot.
ISBN 978-615-82244-0-6