Carolyn
Az ébresztő csörgése rázott fel kábult álmomból. Kinyúltam a meleg takaró alól, kinyomtam az éjjeliszekrényen fekvő telefonon a jelzést. Pontosan tudtam, hol kell hozzáérnem, minden este ugyanúgy teszem le.
Halkan szuszogott valaki az ágy másik felén. Mi a…? – ültem fel hirtelen. Szőke haj, izmos mellkas. William. Itt aludt, mellettem… zúgott a fejem a kialvatlanságtól.
Fáradtan visszadőltem a párnára és próbáltam visszaaludni.
Éppen sikerült visszamerülnöm az édes kábulatba, amikor a nappaliban megszólalt a másik ébresztő.
– Hány telefonod van? – mormolta álmos hangon Will.
– Kettő. Kikapcsolod, kérlek? – Befeküdtem a párna alá, ez sikeresen tompította a hangokat. Reméltem, meghatja ez a pár kedves szó.
Az ágy bemélyedt alattam, karja lekerült rólam, parányit feljebb emelkedett a matrac.
Ezek szerint hatnak rá a szép szavak.
Levettem a párnát, ledobtam a földre és hason fekve visszahunytam a szememet.
Lángoltam. Minden részem görcsölt, mellem kényelmetlenül feszült, ölembe sürgető érzés költözött. Keményen kitöltötte valami, egyre húzott az ismerős ismeretlenbe. Nyakamat puha ajkak szívták erősen, fogak haraptak a bőrömbe. Reszkettem, a tudatom kábultságát nehezen értem utol. Ez csak álom…
Felnyitottam a szemhéjam, napfény vert a szemembe.
Meggyulladok! Csattogó hang verte fel a csendet.
Rászorítottak a mellbimbómra, felnyögtem a kéjtől, az idegvégződések megfeszültek a gerincemben, megfeszítettem a hátamat. Kemény rúd nyomódott a fenekemhez, ujjak hatoltak egyre mélyebbre.
Hátranyúltam, belemarkoltam a férfi hajába.
Elengedett. A keserűségtől esetlenül felnyögtem, de még időm sem volt magamhoz térni, a hátamra fordított, a lábaim közé engedte a súlyát. Makkja a szeméremajkaimhoz nyomódott, éreztem a feszítését: engedtem neki, széjjelebb tártam a combjaimat, felé löktem a csípőmet.
Teljes hosszában felnyársalt. Felnyögtem, farka kitöltötte a hüvelyem, feszített és izgatott a végsőkig. Átkulcsoltam a lábammal, rászorítottam a derekára, kihúzódott belőlem, hogy aztán újra dárdaként fúródjon belém.
Csókkal fojtotta el a nyögésem, érzéki táncra hívott, míg a testemet ostromolta. Összecsaptunk, újra és újra egymásnak csattantunk, szorított és egyáltalán nem kímélt. Belemartam, a vállába haraptam. A kielégülés gyorsan érkezett el a felvezető után, a görcs annyira összeszorított, hogy már csak a kiengedés maradt a végére.
Hüvelyem összerándult farka körül, a hátam ívbe feszült, még jobban szorítottam, körmömet feszes húsába vájtam.
Ő sem bírta tovább, csípője ütemtelenül vágódott az enyémnek, férfiassága lüktetett bennem, amitől csak még jobban magamba húztam a lábaimmal, hogy az utolsó rezgéseket is elnyújtsa.
Rám engedte a súlyát. Lihegtünk. Spermája kifolyt belőlem. A plafonra bámultam. A kielégültség mámora másodpercek alatt foszlott el.
Ellöktem a vállánál fogva, ő pedig engedelmesen lefordult rólam. Elindultam a fürdőszobába, a combom belső oldalán lefelé folyt a sűrű, fehér nedvesség.
Becsuktam az ajtót, azonban sajnos nem volt kulcs a zárban.
Én húztam magamba. Kihasználta a helyzetet. Beléptem a zuhanyzó fülkébe, ingoványosan mozgott alattam a talaj. Ő nyert. Megcsinálta. Nem fair! Nem és nem és nem! Ezt nem akartam, ha posztolom az információkat, akkor, az olyan, mintha…
Megengedtem a csapot. Először langyos víz folyt rám, hamarosan meleg váltotta fel. A fém tartón két fekete hajgumi is várt a piros flakonos tusfürdő mellett, amin egy fehér rózsa nyílt, szirmai lehullottak. Felvettem az egyiket, összefogtam vele a hajam. Keserű érzések szorították össze a gyomrom, szűk lett a bőröm.
Halkan surrant a zuhanykabin ajtaja. Nem néztem hátra, nem akartam látni a férfit. Nyert és biztos nagyon is örül neki. Kielégült, önelégült.
A fehér csempén vízcseppek folytak végig, nedves csíkot húzva maguk után. Egy meleg kéz nehezedett a vállamra, egy túlontúl ismerős, izmos test állt az enyém mögé.
Puha ajkak érintettek meg. Elhúzódtam tőle és szembefordultam vele, karommal eltakartam a mellemet. A víz tompán csobogott a zárt térben.
– Nincs nemibetegségem, esemény utáni tablettát pedig könnyű szerezni.
Sűrűn pislogtam.
– Ez nem volt fair!
Will mosolya lehervadt, megkomolyodott. Összevonta a szemöldökét.
– Te is akartad – jelentette ki óvatosan. – Hagytam időt, hogy nemet mondj.
– Akkor sem fair! – ismételtem ingerülten. A lefolyóba örvényt alkotva folyt le a víz a lábujjaim mellett. – Nem fair. Nem hagytál igazi esélyt!
A rossz érzés felkúszott a torkomba, elszorította.
Will lába megjelent az enyém előtt. Felemelte a karját, tenyerét az arcomra tette. Összeszorítottam a számat, nem volt már hova menekülnöm, nem tudtam hátrébb lépni, mert ott a fal várt.
– Te se viselkedtél velem becsületesen. – Lejjebb simított az államra, erősen megfogta, kényszerítve, hogy ránézek. Rosszkedv árnyékolta be a túlontúl helyes vonásait. – Mocskos játékot játszottál, nagyon mocskosat, aminek nagyon csúnya vége lehetett volna. Fogadd el, hogy legyőztelek benne!
Fogsorom egymáshoz koccant, rávertem a mellkasára. Meg se rezdült tőle. A tusfürdőért nyúltam, elfordultam tőle és inkább gyorsan átdörzsöltem a bőröm, hogy még az emlékét is eltüntessem magamról.
Nem mozdult mögülem. Nem próbált megérinteni, nem szólt hozzám, egyszerűen csak állt némán, frusztrálva még a jelenlétével is. Amikor végeztem, el akartam lépni mellette, de elkapta a karomat és megállított. Ujjai szorosan fonódtak rám, ugyanakkor gyengéden tartott.
Az előbbiekhez képest is komorabban fénylett a szeme.
– Sajnálom, Carolyn.
A kijelentése mellkason vágott, főleg, hogy teljesen őszintének látszott. Elengedett, visszafordult a zuhanyzóhoz, hátrafésülte a haját. Karján feszültek az izmok ahogy mozgott, ragyogtak rajta a cseppek.
…és én még jobban összezavarodtam.
****
Felöltöztem, majd órámat feltettem a nappaliban kialakított töltőpontra. A titkos telefonom a kanapén hevert, valószínűleg Will odadobta, miután kikapcsolta. Feloldottam a zárat, megnyitottam a weboldalam. Ujjaim megálltak a virtuális billentyűzet felett.
Beírhatnám felvetésként, hogy valójában mi történt a Dream of Doom zenekar szintisével, egy képpel róla. Az ellentmondásra alapozhatnék, hiszen három hete Zakery is beteg lett, mégsem szállt ki a zenekarból – nélküle, mondjuk, már nem is tudnák folytatni –, mi történhetett a másik férfival, amiért még mindig nem csatlakozott vissza? Csak nem egy elvonón betegeskedik?
Will kinyitotta a fürdőszobaajtót, összeszedte az előszobában levetett ruháit és elment a hálóba. A nyitott átjárón keresztül szemügyre vehettem minden rohadtul tökéletes porcikáját.
Elhúztam a számat, lenéztem a képernyőre. Több millió egy bankkártyán, egy ház a Hyde parkban… életem végéig tartó biztonság.
Az első betűk nehezen jöttek, utána azonban könnyedebbé vált a gépelés. Beraktam egy képet is mellé Dave-ről. Ujjam megállt a posztolás gomb felett… taktika. Igen, csak taktika. Ha ezt kipakolom, akkor vége van a játéknak. Pedig ki tudja, mit rejteget még az énekes. Tegnap éjjel nagyon jól haladtunk… visszaraktam a telefont a komód felső fiókjába.
A konyhapulthoz mentem a másik mobilomhoz. Tegnap este az egész város beindult, záporoztak a hírek, a férfi azonban megakadályozta, hogy részt vegyek a nyüzsgésben. Átfutottam az első sorokat, Samantha szerint bánhatom, hogy kihagytam a bulit, valami híres rendező is részt vett rajta, és végül a wc-ben aludt el.
Will után mentem a hálószobába. A bevetett ágyon feküdt félmeztelenül, nadrágját épp csak felhúzta, a begombolásig már nem jutott el. Kecses ragadozóként nyúlt el, a napfényben kirajzolódott az összes bordájára tapadt izom, telefonját a fülénél tartotta.
Felém fordult, az előbbi komorság nem múlt el nyomtalanul, ugyanakkor valamifajta lemondás is vegyült hozzá.
– Leteszem, Ani. Délelőtt visszaérek a hotelbe, addig pihenj! – Lerakta a mobilt maga mellé, beletúrt a nedves hajába.
Ha már ilyen szépen beágyazott, nem kéne összevizeznie az ágytakarót… Hosszan figyelt, nem szólalt meg.
– Beadtad Aninak, hogy ráhajtottam a barátnőidre? Miután szexeltünk és ott álltál mellettem? – A kérdés költői.
Megvontam a vállam.
– Valamit ki kellett találnom, hogy elnyerjem a szimpátiáját. Úgy gondoltam, biztos átverte már egy férfi az életében, tehát ez együttérzést fog kiváltani belőle – magyaráztam érzéketlenül.
Hosszan kifújta a levegőt és visszafordult a plafon felé. Leengedte behajlított karját a feje mellé, profiljából nem tudtam olvasni.
– Párizsban visszacsatlakozik a menedzserünk. Egy igazi seggfej.
Összeszorítottam a számat, egyik lábamról a másikra álltam. Egy újabb csali, amiért küzdhetek? És meddig fogok elmenni? Meddig mehetek el? Gyomromat csomó rántotta meg. Túl mélyen benne vagyok már ahhoz, hogy kiszálljak.
– Miért?
– Mindenkit baszogat maga körül. Baszogatja Anit, baszogatja Igort, baszogatja Zakeryt, én meg tartok tőle, hogy a bátyám őt is kórházba fogja küldeni. Könnyebb volt az életünk nélküle, de a szerződés köt minket.
Felém fordult, végigmérte a mára választott ejtett vállú Yudashkin ruhámat.
– Őt is? – kérdeztem nagyon halkan.
A szeme tikkelve megrándult, felkelt az ágyról. Begombolta a nadrágját, felvette a pólóját, kerülve a tekintetem.
Aztán megállt, és tétován megvakarta a tarkóját.
– Zakeryt nehéz kiborítani, de ha kiborul, akkor meg nehéz leállítani. – Elindult felém, megállt előttem, félredöntötte a fejét és keresett rajtam valamit.
Egy választ arra, hogy mi a célom az információval, amit meg akar velem osztani.
Erre ugyan kereshette a választ, mert már én magam sem tudtam válaszolni erre.
– Eddig két férfit küldött a kórházba és egyszer megjárta a börtönt is. Ez elég régen történt ahhoz, hogy a média ne tudjon róla. Valahogy sikerült enyészetté tenni ezeket a történeteket.
Veszélyes, nagyon veszélyes játék… kirázott a hideg és melegség költözött a gyomromba. Nagyon nem jó ez az útvonal, mégsem tudtam leállni, hallgatni, elfordulni.
Vagy inkább túl jó ez az útvonal.
– A lakás, ahol felnőttem, úszott a mocsokban. Kiskoromtól kezdve folyton pakoltam, a szüleim mindenhol széthagytak mindent, a koszos tányérokat, a mocskos ruhákat. Akár napokig kint hagyták az ételt az asztalon. Rengeteget takarítottam, magamra mostam, mert utáltam büdös, piszkos ruhában iskolába menni. A szüleimet nem érdekelte a tisztaság, a lakásban dohányoztak, még az ágyukban is. Undorító volt – osztottam meg egy darabkát a múltamból.
– Akkor ne kérdezzem meg, hogy rágyújthatok-e?
Elmosolyodtam a pimaszságán. Tenyerébe vette az arcomat, közel hajolt, ajka súrolta az enyémet, de nem csókolt meg. Időt hagyott a menekülésre… és én hátra is léptem tőle.
Kimentem a konyhába, Will követett. Megállt a konyhaasztalnál, felnyitotta a pizzás doboz tetejét és elvett egy szeletet.
– Most tényleg? – fintorogtam rá. – Kezd érdekelni, hogy tartod magad ilyen jó formában.
– Nincsenek nagy igényeim – mosolygott rám két falat között. – Gondolom, tőled hiába várnék reggelit, ennem pedig kell.
Hozzásétáltam, kivettem kezéből a darabot és visszadobtam a dobozba.
– Ülj le, és lesz reggeli.
Szót fogadott, helyet foglalt a bárszéken, felkönyökölt az asztalra. Lábast vettem elő, zabot szórtam bele, rá pedig rizstejet, beindítottam a főzőlapot: pirosan felvillant. Következtek a gyümölcsök, a banánról lehúztam a sárga héját, vékony karikákra szeleteltem, utána az almát nyestem kockákra.
– Miért verekedett a bátyád?
Az almát figyeltem, mégis el tudtam képzelni a tekintetét: összeráncolt homlokkal tanakodhat rajta, hogy elmondja-e az igazságot. Felvette az előkészített fakanalat, a magasfényű gránit munkapulton dobolt vele, a csengő hang dinamikus ritmust adott vissza.
– Hülye gyerekek voltunk. Én tizenöt, Igor tizenhárom, kint bandáztunk a telepen. Akkor még gizda kis nyomorékoknak néztünk ki, szerintem az ukrán se nyomott negyven kilónál többet. A telep egy játszótérnek csúfolt beton téglalap volt pár vasrúddal. Igor meg akart tanulni gitározni, szerzett is valahonnan egy ócska szart, éppen azzal szórakozott, én meg a csajokat fűztem nem messze tőle. Arra járt két srác, akik utáltak minket, mindig beszólogattak meg dobáltak sörös dobozokkal. Nem is figyeltem, már csak azt láttam, hogy az egyik földhöz csapja az ukrán gitárját, majd ugrálni kezd rajta. A bátyám ekkor jelent meg, munka után mindig összeszedett minket az utcáról. Nekiesett a baromnak és nem szállt le róla. Próbáltam észhez téríteni, ráakaszkodni, de nem állt le. – Egy lazának szánt mozdulattal megvonta a vállát, de ezzel csak a történet élét akarta elvenni.
Különös melegségtől bizseregtem a válaszától. Melegségtől ugyan, viszont gyomromban sötét tanyázott. Olyan sötét, amitől nem fogok tudni megszabadulni, szépen lassan telepszik rá az életemre.
Egy fényes kristálytálba raktam a gyümölcsöket, lekapcsoltam a főzőlapot, a kása hőálló lapra került. Tányért és kanalat tettem elé, egy szettet magamnak is előkészítettem.
Leültem a mellette lévő székre. Legalább egy méter volt közöttünk, mégis megcsapott a belőle áradó vibrálás. Lába le-fel járt a szék lábtartóján.
– Mit csinálsz ma?
– Vannak dolgaim.
Felkuncogott. Szedtem a gőzölgő ételből, gyümölcsöket szórtam rá és átadtam neki. Amikor elvette, keze az enyémhez ért, pihe érintése elektromos sokként érte a testem.
– Akkor az esti koncertünket is vedd fel a dolgaid közé.
– Hajlandó vagy könyörögni?
Egymásra mosolyogtunk. Ez egy tipikusan olyan mosoly… amit két olyan ember vált, akiknek már van közös múltja és kialakult közöttük egy közös nyelv, amit mások nem is érthetnek meg.
Veszélyes, nagyon veszélyes játék…
ISBN 978-615-82244-0-6