William
Nem vettem elő a telefonom megnézni mennyi az idő, de az biztos, hogy Carolyn legalább húsz perce eltűnt a mosdóban. Ő is kokaint szippant fel, mint ahogy az előttem magyarázó bájgúnár tette? Már egy ideje meguntam a belőle dőlő végeláthatatlan hülyeséget.
– …a koncepció lényege, hogy olyan családokat mutatunk be, ahol a gyerekek már nagyon korán tudták, hogy nem a nekik szánt testben élnek. Találtunk többet is, azonban elég nehéz szortírozni, kivel is kezdjünk neki a forgatásnak, azt is szűrni kell, ki az, aki csak a hírnévre hajt – folytatta a hirtelenszőke hajú férfi. Producerként adta elő a sztoriját, éppen egy új műsoron dolgozott.
Parádézó majmokat akarnak olyan gyerekekből csinálni, akik csak azt akarják, hogy elfogadják őket. Szuper új műsor. Többször is belekötöttem a mondandójába, a kokót viszont porszívóként szívhatja fel, mert vagy nem értette meg, vagy nem érdekelte.
Tisztában voltam vele, mivel spanolják magukat a felső tízezer tagjai és a hírességek. Az egyik Los Angeles-i barátom, Matteo is függött a szertől, ráadásul mindennap bulit tartott. Nagyon ritkán elmentem egy-egy ilyen rendezvényére, majd gyorsan leléptem. Én nem fogyasztottam, ezért baromira irritáltak az olyan emberek, akik betépve osztották az észt.
Egyszer kipróbáltam egy csajjal, aki bekólázva akart dugni. Három órán át szexeltünk, de egyikünk sem ment el. Ettől meg frusztrált lettem – vagy a szertől –, és ennyi pontosan elég betekintésnek bizonyult, hogy aztán magabiztosan visszautasítsam.
A szőke érdeklődve hallgatta a férfit, míg Zakery a L kezdőbetűs nevű csajt kísérelte meg leállítani, aki ugyancsak búgócsigaként mondta a magáét. Egy ideje mereven engem bámult, némán üzenve, hogy lépjünk le.
– Figyelj – szólítottam meg a piros ruhásat, mielőtt leütöm a pofázó alakot. – Megnéznéd, mit csinál Carolyn a mosdóban? Nagyon régen elment.
Úgy nézett rám, mint egy hülyére.
– Carolyn lelépett – birizgálta az összekötött haját. – Miért nem hívod fel, merre van?
A picsába! A Bestia direkt itt hagyott ezzel a borzalmas bagázzsal?! Ez a büntetésem, amiért megkóstolgattam? Ezek szerint nagyon a szívére vette a szemétkedésemet. Csak azt akartam, hogy valóban legyen miért szégyellnie a „barátságunkat”. Más nők trófeának használnak! Erre ő szégyell! Csak okot adtam rá neki.
Miután annyi gonoszságot elkövetett ellenem, ennyi lazán belefért.
Csak egy nyugodt estét akartam, de a saját számításaimat húztam keresztbe. A koncert után azonnal le kellett volna lépnem vele.
Csak nem hagyott itt! Nehéz elképzelnem, hiszen kívánt, ugyanannyira, mint én őt.
– Miből gondolod?
– Ismerem egy ideje. – Elhúzta a vérszínűre festett száját. – Nincs kedved elmenni a mosdóba? – Közelebb lépett, mellét a felkaromnak nyomta. – Szívhatnánk, utána meg szórakozunk.
– …igazi embereket akarunk látni, valódi helyzeteket, hogyan küzdenek meg a bürokráciával és a társadalom elfogadásával…
Zakery a fagyos gleccsereket idézte. Olyan tekintettel állt mellettem, mint aki mindjárt gyilkolásba kezd. Pedig ő a higgadtabb kettőnk közül.
– William, van egy perced? – sétált hozzánk Timothy.
A megmentőnk! Elhúzok Carolyn lakására és bocsánatot kérek tőle. Talán keresek egy éjjel is nyitvatartó virágüzletet, és kap tőlem pár szál rózsát, amiért baromként viselkedtem. Vagy viszek pizzát.
Félreálltam a testőrrel.
– Most hívott Manchester. Anastasia bement egy szórakozóhelyre egy nővel. – Lehunytam egy másodpercre a szemem, mert sejtettem, mi lesz ennek a mondatnak a folytatása. Ennyit a nyugodt éjszakáról. – Azt mondta, magas, szexi és ördögi.
Megdörzsöltem az orrnyergemet. A vérnyomásom gyorsan közelítette a százhatvanat. Ezért megfojtom! Mi a szart akar az asszisztensemtől?
– Melyik szórakozóhelyre? – kérdeztem fojtottan.
– Karma a neve, ott vár rájuk az egyik utcában.
Biztosan az e heti lottószámokat vitatják meg vagy az angolok lóverseny mániáját… persze. Semmi jó nem sülhet ki Ani és Carolyn kapcsolatából. Egy démon megkörnyékezett egy angyalt.
Bassza meg!
– Minden rendben? – lépett mellénk Zakery.
– Carolyn Anastasiával van.
Egy csapásra megváltozott: a halálos dermedtségből átváltott lelkesbe.
– Mivel húztad fel már megint? – Még vigyorgott is hozzá!
– Szívtam a vérét a barátai előtt, de ez semmi a tegnapi hülyeségéhez képest. Menjünk! Szedjük össze a bandát, mielőtt még nagyobb faszságot követ el az a némber.
Minden fáradtságom a múlté lett. Carolyn veszélyes. Anastasia meg… kedves, odaadó, türelmes. Még egy legyet is megvédene és együtt is érezne vele. Ez nem az ő világa.
– Hova mentek? – karolta át Zakeryt az L nevű csaj.
Kellett neked vigyorogni, bátyó!
– A Karmába – feleltem. – Velünk tartasz?
– Persze, ott vannak Candyék – sikkantott fel. A testvéremhez bújt, aki hosszan beszívta a levegőt.
„Rohadj meg!” – olvastam le az arcáról.
– Nem hívod a barátnődet? – bökött fejével a szőke irányába.
– De, persze, menjünk mindannyian. Ivy! Megyünk a Karmába! Vincent? – fordult vissza a társasághoz.
– Vincent marad. Elég volt a baromságaiból. Menjünk! – indultam el a kijárathoz.
Előreengedtem Timothyt, ugyanakkor szorosan a nyomában maradtam. Nem akartam Carolyn barátnőit hallgatni, pontosan ugyanolyan fárasztóak, mint a producer.
Mi a szart képzelt?
Gyorsan leértünk az autóhoz, a két nő vihogva követte a társaságunkat. Meg sem fordult a fejükben, hogy ne szálljanak be velünk egy autóba, a veszélyérzetük a nullánál járhatott az alkoholtól és a drogoktól.
– Taposs bele Timothy, vérmes a nőszemély – szóltam előre, miközben kinyitottam az ajtót a csajoknak.
A testőr bólintott, beszállt a vezetőülésre. Beültünk Zakeryvel, direkt a két csajjal szemben.
A bátyám még a karjait is összefűzte a mellkasa előtt.
– Kértek? – vett elő a narancssárga ruhás egy kis csomagot a táskájából.
– Megleszünk nélküle. – Zak kibámult az ablakon, szerintem elkezdett képzeletben szétszerelni egy motort, így kizárva a külvilágot.
Figyeltem, ahogy a másik csaj előkapja a telefonját, rászórja a fehér cuccot, aztán egy bankkártyával felaprítja. Két csíkot húzott belőle. Közben azon vihogott, hogy Vincent milyen arcot vágott, amikor beszóltam neki.
Lábammal a padlón doboltam. Bíztam benne, hogy kurva gyorsan odaérünk abba a klubba.
Lehet, nem is csinál rosszat Carolyn, csak barátkozik Anastasiával.
Persze. A kígyó is csak barátkozni szokott az egerekkel.
Megfojtom!
Az L kezdőbetűs elővett egy levágott szívószálat, és felszívta az egyik csíkot. Az orrát dörzsölve adta át a piros ruhásnak.
– Ez valami isteni! – motyogta szipogva. – Tényleg nem kértek? Huh, nézzük meg, mi van a bárban!
– Nyugodtan szolgáld ki magad – feleltem udvariasan. Legalább amíg isznak, nem kell velük beszélgetnem.
Az összes türelem kicsordult belőlem és beszivárgott egy feneketlen kútba. A kutat Carolynnak hívták.
– Miért nem megyünk inkább a hoteletekbe? – A szemembe nézett, és lenyalta a telefonja kijelzőjét, eltüntetve a maradék nyomokat is.
– Sajnálom, csajok. Elviszünk titeket, de nem akarunk tőletek mást.
– Ez szomorú – biggyesztette le kirúzsozott száját.
Megtehetném, hogy szexelek vele. Mit szólna hozzá Carolyn? Ez méltó visszavágás lenne? Igen. És biztosan nem feküdne le velem.
Őt akartam. Van még pár órám hátra, mielőtt továbbállok, addig meg maximum vele dugok. Először azonban elkapom és megszorongatom, amiért egy átkozott fúriaként tombol.
A piros ruhás dög azonban nem értett a szép szóból, beült a köztem és az ajtó közötti szűk helyre. Előredőlt, melle a combomnak feszült, ahogy a Zakery mellett lévő hűtőt akarta elérni.
– Tudod, tényleg elszórakozhatnánk – nyalta meg a száját, ahogy felnézett rám. – Carolyn csak egy prűd liba hozzám képest. Zakery, adnál egy whiskyt? – búgta a fivéremnek.
A kérdezett anélkül, hogy ránézne, kinyitotta a pult alsó részének ajtaját. Kék fényben úsztak a különböző üvegek és a vödör, amiben a jégkockák hevertek egymáson. Elővett egy kis whiskyt, a csajnak nyújtotta. A szőke kiegyenesedett, a limuzin sárgás fényében bőre egészségtelenül fakónak látszott, amit a piros ruhája még jobban kiemelt.
Lecsavarta az üveg tetejét, belekortyolt.
– Ha szép emléket akarsz Londonból, akkor az angol csajokat nem Carolyn alapján kéne megítélned!
– Nem rakunk be valami zenét? – kotyogott közbe a másik, a telefonját nyomkodva.
– A te választásod – dőlt felém, amitől nagy melle a mellkasomnak nyomult. – De, van jobb lehetőséged – hajolt közel, mintha meg akarna csókolni.
Elkaptam a tarkóját mielőtt megtehetné.
– Elmondtam, nem kérek belőled – sziszegtem, a véreres szemébe nézve. – Felfogod, vagy kirakjunk itt a sarkon? Ha nekiállsz stoppolni, biztosan felvesz egy készséges autós.
Megfeszült, én pedig elengedtem. Az előttünk ülő másikra bámultam, aki ugyancsak befogta végre a száját. Az eddigi kacarászásnak nyoma sem maradt, elpárolgott a jókedvük, ahogy az enyém is.
A szőke visszaült a barátnője mellé, lejjebb húzta a ruháját, miközben durcásan húzogatta a száját kibámulva az ablakon. Komolyan, Carolyn honnan a picsából szedte össze ezeket a „barátokat”?
Zakery sem oldotta fel a csendet, ellazult az ülésen, úgy tűnt, nagyon is jól érzi magát a kialakult hangulatban. Pedig a világosbarna őt mustrálta, alig várva, hogy megszólítsa.
Az autó lelassított, majd leparkolt.
Kipattantam az autóból, meg sem vártam a többieket, előresiettem. Hatalmas, vörös neonfények hirdették a hely nevét a bejáratnál: „Karma”. Na, ebből nekem is kijutott az elmúlt napokban…
Az utcán színes tömeg fogadott és pörgős techno. Beszáguldottam a helyre, ahol rengetegen nyomorogtak egymás hegyén-hátán. Szerencse, hogy magas vagyok, így jobban átláttam a forgatagot, de a bestiát nem sikerült kiszúrnom.
Zakery jelent meg mögöttem. Elindultunk előre, hátha észrevesszük a csapatot. Elértünk a pulthoz, felkönyököltem rá, az eltorzult arcokat pásztáztam.
A másik oldalon más helyiségekbe vezető boltíveket vettem észre.
– Arra – biccentettem a jobb oldali átjáró felé.
Zakery azért tart velem, mert jót akar szórakozni a káromra vagy fél tőle, hogy valami ostobaságot művelek?
Gondolom, mindkettő.
Átértünk. Itt jóval halkabban szólt a zene, így az emberek üvöltés nélkül is tudtak beszélgetni. A sarokban egy kör alakú, magas asztalnál Carolyn vigyorgott, mellette Anastasia pohárral a kezében kacarászott.
A bátyámmal egymásra néztünk.
– Ne öld meg, öcsi! – figyelmeztetett csendesen.
– Azt biztosan nem nyilvánosan tenném – szűrtem összeszorított fogaim között.
Egy nyugodt estét akartam… Utat törtem magamnak a társasághoz. Pár lépés választott el tőlük, amikor Carolyn felém fordult. Ádázul mosolygott, akár egy démon, szemében ördögi fény villant.
Számított rám, nem leptem meg.
– Szia, William – üdvözölt negédesen. – Zakery.
– William! – sikkantott fel Anastasia. Tök részeg. – Hoggy tehettted eszt? – torkolt le. – Mitképzelsz magadddról? Énnny ténnnyleg téged vedelek mindig, hogy nyem is vagy olyany öntelllt hólllyag, mint másokmondják, de túlment határon! Hogggyvoltál képes ezt tennni Carolynnal?
Ani józanon is hadart. Úgy tűnik, ezt a szokását részegen sem hagyja el.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz – válaszoltam, bár abban sem voltam biztos, hogy mit mondott. – De most lelépünk!
– Énnny nagyon szórakózók az új barátnnnőmmel! – horkantott fel. – Nincccs jogod megmondani, mitcsináljak és mit nne! Carolynnal akarok bulizni! Te nyu-nyugodtan mennnj el, ahovaakarsz, és gondolkogy el rajta, hogyan bánnnunk a nőkkel és…
– Mélyen magamba fogok nézni, ebben biztos lehetsz – mondtam halálosan komolyan, mintha tudnám, miről van szó. Csak így tehetek pontot ennek a beszélgetésnek a végére. Egy másodpercre sem vesztettem szem elől az önelégült újságírót. – Most azonban vagy jössz a lábadon, vagy kiviszlek. Ez rád is vonatkozik, Bestia!
Kihúzta magát, büszkén felszegte a fejét. A paci, akit esélytelen megszelídíteni. Megszólalnia sem kellett, a düh mégis felkígyózott bennem, új lendületet véve. Kihasználta a barátomat! Ökölbe szorult a kezem. A legszívesebben felborítanám az asztalt…
Kihívó tekintettel elindult kifelé. Amikor elhaladt mellettem, vállával jelzésértékkel meglökött. Miért ilyen nehéz vele?
– Gyere, Ani – nyújtotta kezét Zakery a nőnek. – Ideje aludni egyet!
Hatalmasra nyitotta a szemét, pislogott párat.
– Veled?
Ez új. Na jó, sejtettem, hogy bejön neki a bátyám, de ez a nyílt felhívás meglepett. A tündérből kisördög lesz az alkohol hatására? A testvéremet is meghökkenthette a dolog, felvont szemöldökkel dolgozta fel a kérdést.
– Nem, nem velem. Te az ágyadban, egyedül. – Higgadtan megfogta a kezét, és irányba állította.
Gyorsan meglódultam, mert a kis közjáték miatt Carolyn eltűnt a látómezőmből. Zakery majd intézi Anastasiát.
A pulttól pár lépésnyire szúrtam ki, ahogy éppen a kijárathoz igyekezett. Persze most az egyszer teljesítette a parancsomat. Félrelöktem pár dülöngélő embert, hogy utolérjem. Nem szökik meg még egyszer!
Alighogy kiért a klubból, már tartott is az egyik mellékutca irányába.
– Ugye nem gondoltad, hogy köszönés nélkül lelépsz? – kaptam el a karját.
Kegyetlen mosolyától a vér sebesen áramlott a farkamba. Legyünk csak kettesben, és megmutatom neki, hogy velem nem szórakozhat. Elfenekelem, majd addig dugom, ameddig meg nem adja magát végre… talán a negyedik orgazmusa után végre lenyugszik. Vagy tényleg megkötözöm és megkínzom, addig húzva, ameddig nem könyörög.
– Te mondtad, hogy kifelé – emlékeztetett szemtelenül. – Én csak engedelmeskedtem!
– Van egy kis elszámolnivalónk! – vontam magamhoz, összeért az orrunk, kis híján a szánk is. Teste parázna módon az enyémhez simult. – Nem úszod meg ennyivel az újabb hülyeségedet!
Élesen beszívta a levegőt, mohazöld szemével a számat pásztázta. Gonosz, manipulatív démon, aki ki tudja mi a szart hordott össze Anastasiának, mégis azt akartam, hogy miattam nyögdécseljen.
Közelebb hajolt.
– Biztos? – suttogta halkan. Hangja akár a dörzspapír, végigszántott rajtam, összerántva az érzékeimet.
– Gyűlöllek – feleltem, a hangom azonban megbicsaklott. – Nálad nagyobb rohadékkal még nem találkoztam!
– Ismerős érzések! – szólalt meg mélyben gyökerező sürgető sóvárgással. Felkavart, mennyire erősen reagálok rá, mennyire nyersen kívánom ismét.
Beszívtam rózsaillatát, az érzéki sötétet, a lélegzetét, fejbe kólintott a közelsége. Mérges voltam, igen, a feszültség átjárta minden részem, közben meg ki akartam bújni a bőrömből és kerge módon a kedvére tenni.
– Elviszem Anit a hotelbe – szólított meg Zakery. – Melyik autóval akarsz menni?
Eltávolodtam az újságírótól, de nem vettem le róla a kezemet.
– Nyem érzemm jól magam. Forogminden – makogta Ani.
Timothy és Manchester is megjelentek.
– Menj a limóval, van benne víz, és adj neki egy aszpirint. Nem lenne baj, ha holnapután repülőre tudna szállni – vagyis inkább holnap. Lassan már hajnalodik.
– Rendben. – A bátyám jókedve a múlté lett, ahogy az ázott nőt kísérte Timothyval a kocsihoz.
Hát, ezért nem iszok. Utálnám magam ilyen kiszolgáltatott állapotban.
– Gyertek, a másik utcában parkoltam le – indult el a fekete öltönyt viselő másik torony.
Tettem egy lépést utána, de Carolyn nem követett.
– Elég volt mára – dohogtam. – Elmegyünk hozzád és tisztázunk pár dolgot!
– Nincs mit tisztáznom veled, és nem megyünk hozzám!
Három lehetőségem van. 1. Tovább ráncigálom, jóval erősebben, aminek csúnya nyoma fog maradni és még fájdalmat is okozok neki. 2. Felkapom a vállamra, majd berakom a terepjáróba. 3. Megpróbálom szavakkal meggyőzni…
Aha. Jó vicc.
– Háromig számolok, ha nem indulsz meg, felkaplak és elviszlek! – Körbenéztem. – Akkor már tényleg mindenki azt fogja gondolni, hogy velem kefélsz!
– Ezt már elintézted nekem a stadionban! – rántotta meg a karját.
Miért ilyen nehéz vele?
Összeszorította a száját, felfújta magát megint, mint egy hörcsög. De végül csak elindult… ez túl könnyen ment. Megint tervez ellenem valamit. Talán megint rá akar venni, hogy nyaljam ki, hogy aztán hoppon hagyjon.
Mellettem sétált, ruhája lágy esése kiemelte melle vonalát, csípője lágyan ringott a lépéseire, egyre csak izzítva engem. Ha elkapom, nem engedem el…
Az autóhoz értünk, kinyitottam a hátsó ajtót. Beszállt.
Tuti, hogy valamit tervez.
– A hotelbe megyünk – jelentette ki, miután helyet foglaltam mellette.
– Carl, a Billiter utca százharmincnyolcba, kérlek – szóltam előre a sofőrünknek.
– Azt mondtam… – sziszegte.
– Elég volt! – csattantam fel. – A te lakásodba megyünk és kész. Leitattad az asszisztensemet…
– Megaláztál a barátaim előtt! – replikázott, egy lendületes mozdulattal a válla mögé dobva a haját.
– Szerintem keress új barátokat. Nem veszítesz sokat.
– Nincs jogod kritizálni a társaságomat!
Elfáradtam. Tényleg nem vágytam másra, mint egy nyugis estére – gondoltam megint ironikusan. Én is elbasztam, viszont Carolynnak nem kéne rápakolnia.
Méghogy én vagyok a Duracell nyuszi! Ha hülyeségről volt szó, az ő energiái is végtelenek.
– Figyelj, nem akarok mást, csak lefeküdni, aludni…
– Van egy remek ötcsillagos lakosztályod ehhez – vágott közbe, hangjából kiéreztem az ingerültségét, ezzel viszont tényleg nem tudtam már foglalkozni.
Felé fordultam, beletúrtam hosszú hajába, megcsókoltam. Másképpen nem lehet elhallgattatni! Az ellenállása másodpercek alatt tört meg, viszonozta a nyelvem érintését, izgató keringőbe kezdtek, lágy simogatása felcsúszott a mellkasomon keresztül a nyakamra.
Megszorítottam a derekát, közel húztam. Leitatta és valószínűleg kikérdezte minden szarról Anastasiát – ezért utálnom kéne. De olyan édes a csókja… akár a mérgező ambrózia.
Mindketten ziháltunk, amikor szétváltunk.
És tudtam, hogy ugyanarra gondolunk: mikor leszünk végre a lakásában?
Mondani akart valamit, ezért inkább megint a szájára hajoltam.
Markomba zártam a mellét, mellbimbójára reteszeltem a hüvelykujjam. Minden porcikám lüktetett az emésztő tűztől, megnyugvást követelve. Ezt persze még össze is kell hozni…
Megszorítottam a derekát, a selyemruháján dörzsölődött a tenyerem. Egyik kezével durván belemarkolt a combomba, míg a másikkal erősen belemart a karomba, mintha már most magára akarna rántani.
Fel akartam falni.
ISBN 978-615-82244-0-6