Carolyn
Minél előbb el kell innen vinnem! Egy csendes helyre, ahol ketten vagyunk és ahol bizalmasan beszélgethetünk… ahol kideríthetem, miért csinálja ezt az egészet. Beáldoztam magam, holnap mindenki rólunk fog beszélni, muszáj valamit kapnom!
A pultra raktam az üres poharamat.
– Még egyet? – kérdezte a barista lány. Bólintottam, majdnem hozzáfűztem azt is: duplán!
Zakery a pult másik végében állt Igorral, vigyorogva megemelte felém a söröspoharát. Egy bájosnak szánt mosollyal rákacsintottam.
Will zsebre tett kézzel állt, a barátnőim úgy vetették rá magukat, mint piócák az élőhúsra. A zsúfolt teremben mindenki őt figyelte, a mellette elsétáló nők „véletlenül” hozzáértek a vállához, kidüllesztették a mellüket és hangosan nevettek. Egy csapat a háta mögött állt meg, az egyik miniruhás csaj hátradobta a hosszú haját, úgy, hogy az az énekeshez érjen. Mellettük a férfiak féltékenyen feszítettek ingben, elegánsan, mégsem értek a nyomába: pulcsi-farmer kombinációban is rájuk vert.
Érintése a derekamon akár a parázs a száraz gallyakra: vad tüzet szított. Kedveskedve simogatott a hüvelykujjával. Minden részemben lüktetett a leheletnyi figyelmesség: ott volt a lábamban, ami megremegett, ott volt a mellemben, ami megfeszült, ott volt a gyomromban, ami görcsbe ugrott.
A nőiességemben vert vissza a pulzálása.
Matt úgy méregette, mintha szeretné eltemetni. Egy fiatal kis libával jelent meg, már a koncert alatt sem tudtak megszabadulni egymás szájától. Direkt elém állt be, hogy nézhessem a műsorát… az undortól többször visszakívánkozott a vacsorám.
A csajok Zakeryt és Igort is elkezdték megkörnyékezni: ketten már hangosan kacarásztak mellettük, olyan közel álltak meg hozzájuk a pultnál, hogy a karjuk súrolja az övéket.
Megkaptam a következő gin-tonicot, egy húzásra megittam a felét. Édes-kesernyés íze feltöltött. Felszívtam magam.
Elviszem innen, nagyon gyorsan.
– Szívesen meghallgatnám egy számodat, Carolyn biztos mutat majd. Azonban a duettek nem nagyon érdekelnek – ért utol a hangja. Ivy egy hiúz tekintetével méregette, úgy érezte, elejtette a heti zsákmányát.
– Bízom benne, hogy elnyeri a tetszésedet – hajtotta le a fejét szendén, megrebegtetve a szempilláit Willre.
– Végre visszatértél! És az enyém? Nem baj, jó lesz ez is! – azzal elvette az italomat és belekortyolt.
Ekkora bunkót! Kiülhettek arcomra a gondolataim, mert Matt felnevetett. Hogy a francba maradjak így vele kedves? Összezúgott körülöttem a világ, az önérzetem felsikoltott.
– William, közel a negyvenhez nem gyűjtöttél még magadban annyi bátorságot, hogy magadtól egy pulthoz menj és kérjél? Hidd el, nem fognak addig megenni a csajok! – mosolyogtam rá.
Kék szeme belém fúródott, önelégülten viszonozta a mosolyom.
– Kedvesem, tudom, hogy most a féltékenység beszél belőled, de nem kell aggódnod, jelenleg miattad vagyok itt! – Körbenézett, tekintete feltűnően elidőzött egy fenéken. – Jelenleg.
Lehunytam egy másodpercre a szemem. Uralkodnom kell magamon!
– Szívesen odaadlak bárkinek. Nem fogom miattad telesírni a párnámat, megleszek az arrogáns természeted nélkül is!
Távolabb álltam tőle, hogy mielőtt eszébe jutna átkarolni, megmenekülhessek, de gyorsan mozdult és nem volt időm meglépni: a fenekemre csapott. Ott. Mindenki. Előtt. Még az agyam is leállt, a szavam elakadt.
– Jelenleg ez a picsa érdekel, ne aggódj!
Mondanom kell valamit… vissza kell vágnom. Meg kell ütnöm. Ezért simán pofont érdemelne. Ez lenne a minimum. Összezártam a számat, a többiek tekintete belém vájt. Ezt nem hagyhatom annyiban.
Megölöm! Hogy merészeli? A vigyorától ökölbe szorult a kezem. A rohadék! Éreztem a társaság döbbenetét, arcomra pír ült ki. Mikor vörösödtem el utoljára? Talán tizenöt éve?
Próbáltam mondani valamit… akármit. A szavak viszont cserbenhagytak. Ennél kínosabb helyzetbe még soha életemben nem kerültem. Ez a barom megalázott az ismerőseim előtt! Már a jelenléte is kényelmetlen a számomra!
Akkor se hagyhatom ennyiben! Feláldoztam az imázsomat, kell érte valami mocskos az életéből!
– Meg foglak ölni! – suttogtam halkan.
– Egyszer már megpróbáltad, és nem sikerült. – Szórakozottan letette a poharamat a közelünkben lévő bárasztalra. Lehet, arra számított, hogy mindjárt használnia kell mindkét kezét. – Higgadj le, a vonzalomban semmi szégyellnivaló nincsen!
Körmeim a tenyerembe vájtak. Miért nem tudok valami frappánssal visszavágni? Nem győzhet le! Főleg nem itt, mindenki előtt! A fenéért nem léptünk már le! Muszáj… csinálnom valamit. Akármit. Ezt a helyzetet nem hagyhatom ennyiben.
– Jó látni Carolyn, hogy találtál egy igazi… lovagot – vette át a szót Matt. A figyelmem ráterelődött, visszakapcsoltam.
– Matt, foglalkozz inkább a csajoddal, biztos vagyok benne, hogy sokat fizettél érte! Will, még Rowan Atkinson is nagyobb lázba hoz, mint te! Vannak nők, akik buknak a minősíthetetlen stílusodra, de én nem vagyok köztük.
– Nem?! Nagyon rossz az önismereted, és a valóságot is tagadod! Újságíróként nem pont a valóság racionális ismertetése lenne a feladatod?
Elkapott. Megint. Tagadhatom a tényeket, de semmi értelme. Tegnap majd belepusztultam, annyira szexelni akartam vele… és nem csak tegnap. A legszívesebben most is elcibálnám egy nyugodt helyre, hogy aztán… csak kiszedjem a titkait. Igen. Csak azért, hogy megtudjak róla mindent.
NEM GYŐZHET LE!
– A valóság nézőpont kérdése, attól, hogy részt veszünk ugyanazon az eseményen, mindketten másként írnánk le, mi is történt valójában. – Rajtam nem fog ki!
– Ez nem így van. A valóság ugyanaz lenne, azonban a hozzáfűződő érzelmeink miatt írnánk le másként – kötekedett, ráadásul elég jól. Ez még inkább felbőszített, igazat kéne adnom. Soha!
– És talán belelátsz az érzéseimbe? – vontam fel a szemöldököm.
– Az érzéseinket a cselekedeteink írják le a leginkább, te pedig elárultad magad. – Kicsit lejjebb hajtotta a fejét, egy szőke fürtje a szeme elé hullt. Széles járomcsontja érintésre csábított, kétnapos borostája lágyan szúrna… – Folytatjuk még ezt a meddő vitát vagy tovább lépünk?
– Pár csók nem egyenlő a vonzalommal! – fújtam fel magam.
Az énekes komiszan, győzelemittasan elmosolyodott. Elvörösödtem. Ez volt a rohadék célja! Összeszorítottam a fogaimat, Ivy felkuncogott, Matt vihogott, és el tudtam képzelni, milyen arcot vág Vincent és Lily, akik mellettünk egy másik beszélgetésbe kezdtek, de biztos, hogy ránk figyeltek.
Miért nem tépték szét a tinik tegnap este?
Mindenki arról fog beszélni pár nap múlva, hogy én lettem William Malto londoni ribanca… és nekem semmi nincs még a kezembe, amiért ezt érdemes lenne vállalnom.
– Oh, hogy a francba már! – káromkodtam. Én, aki soha nem beszélek nyilvánosan csúnyán! – Nálad idegesítőbb tahóval még nem akadt dolgom! – sziszegtem.
– Ezt jó hallani, ezek szerint ebben lehetek az első – vonta fel virgoncan a szemöldökét. Ő nyert, és ezt tudta is. Mennyire utálom!
A bennem forrongó indulathullámtól reszkettem. Közel álltam egy újabb pofont adni a férfinak. Meg is tenném, de az áram váratlanul elapadt: kis híján elnevettem magam. Valahol – egy messzi-messzi galaxisban –, nagyon szórakoztató a hülye humora.
Próbáltam elrejteni, hogy mennyire kibillentett a beszólása. A vonásaimat megkeményítettem, ha Will látja a pillanatnyi gyengeségemet, akkor megragadja az alkalmat és folytatja.
– Zak – nézett a hátam mögé. – Megtisztelsz a jelenléteddel?
– Kimaradtam egy nagyszerű beszélgetésből? – jelent meg a testvére is a társaságban.
Sötét pillantásában titkok lapultak, trikójából kilogó karján futó rengeteg szöveg egymásba olvadt, fülében piercing csillogott. Talán vele kellene kezdenem valamit… talán vele többre mennék.
William kék szeme úgy ragyogott, mint a nyári égbolt tiszta kéksége.
El tudnék veszni bennük.
Soha nem lennék többé önmagam.
– Ezt alátámaszthatom – szólalt meg Ivy. – Ivy Hoolister – nyújtott kezet. Újabb prédát talált magának.
– Zakery Malto – üdvözölte a dobos. Bemutatkozott a két férfinak és Lilynek is. – Miről maradtam le?
– Carolyn beismerte, mennyire odavan értem – vonta meg a vállát William. – Ezek a nők!
– Tehát bosszantasz egy nősténytigrist, hátha megharap?
– Inkább kiscicát simogatok, aki hamarosan dorombolni fog. – Te jó ég! A legszívesebben a homlokomra csapnék a hülyeségétől. Lejárathat ennél is jobban?
– Csak aztán nehogy megtépjen – szólaltam meg unottan. Mély levegőt vettem.
Ideje angolosan távoznom.
Újra kell kalibrálnom a tervemet. Pedig a kávézóban minden olyan jól ment! Megengedte, hogy hozzáférjek, és alig kellett valamit bedobnom a közösbe…
William engem fürkészett, a köztünk lévő távolságot méregette. Tudtam, mi jár a fejében: ha megpróbálna ismét átkarolni, akkor felpofoznám-e. Ezek után? Ököllel esnék neki.
– Hogy tetszik London? – fordult Zakeryhez Ivy. – Általában az átutazók szeretni szokták.
– Sötét és büdös, kevesebb gyárral és több parkkal elviselhetőbb lenne. Túl sokan vannak, túl kicsi helyen.
– Nekünk ez jutott, de nem olyan szörnyű, mint elsőre tűnik. – A barátnőm megnyalta vörösre rúzsozott száját. – Mutathatok pár egészen szép részt, ha szeretnéd.
A barna hajú férfi pár másodperc alatt felmérte a barátnőmet. Ez lehetett az a pár másodperc, amikor eldönti, ágyba akarja-e cipelni vagy sem. Mondjuk Ivyt nem kéne cipelnie, magától repülne be.
– Hamarosan továbbállunk.
– Birminghamben folytatjátok a turnét, nem? Az nincs olyan messze – simított végig szőke lófarkán, fel sem véve az elutasítást. – Ott nőttem fel! Nem olyan zsúfolt, mint London, de jóval több gyár van arrafelé.
Úgy tűnt, a dobos nem akarja folytatni a beszélgetést. Ivy feltűnően kidomborította a mellét, a ruha rátapadt, apró pontként zsugorodott alatta a mellbimbója.
– Zakery biztosan nagyon örülne, ha mesélnél neki Birminghamről! – William gonoszkodva nézett a bátyjára. – Imádja a városok történetét.
– Legalább annyira, mint William keresztrejtvényt fejteni. – A férfi tekintete öccsére villant. – Igor lelépett.
Egyszerűen fogtam magam és elindultam a mosdóhoz. A rohadék tekintete perzselte a hátam, égette a belsőmet. Ragadozóként nem akarta elengedni a prédáját, ahogy én sem tenném.
Nem fordultam le a wc-hez, végigmentem a keskeny folyosón, kinyitottam a lépcsőhöz vezető lengőajtót.
Miközben levágtattam az alsó szintre, magas sarkúm kopogása visszhangot vert, ez segített egy parányit kizökkenni abból a buborékból, amibe a méreg zárt.
Kettesben kell maradnom vele. A számát sem tudom… és nem is venné be, ha ezek után keresném. Ha viszont visszamegyek, az egész folytatódik tovább, még nagyobb szégyent hoz rám. Hetekig hallgathatom majd, hogy ezzel a barommal kavartam. Hetekig. Gúnyolni fognak, persze, szigorúan csak a hátam mögött. Ezt bevállaltam, de nem kaptam még érte semmit!
Kiléptem a szabadba, összerándultam a párás hidegtől. A nagy parkolóba érkeztem, ahol alig állt pár jármű. A buli a legtöbb halandó számára véget ért. Egy drága terepjáró mellett azonban Anastasia állt egy testőr mellett.
A nő mozdulatlanul fészkelt a térben, barna haja eltakarta az arcát, de még így is ki tudtam venni, hogy a telefonja fölé hajol. Egyszerű farmert viselt, edzőcipővel, szürke pulóverrel. Egy táska sem volt nála. A testőr lustán fürkészte a környezetüket, elnézett jobbra, majd balra, rám éppen csak egy pillantást pazarolt.
Megnyaltam az ajkam.
Hozzájuk sétáltam.
Aki mer, az nyer!
– Szia, Anastasia, ha jól emlékszem? – kérdeztem bátortalanul.
Felnézett, bizonytalanul méregetett, majd körbenézett, keresve valakit.
– Helló! – Megigazította a szemüvegét, nagy barna szeme megállapodott rajtam. – William?
Átkaroltam a felsőtestem, értetlenkedve megráztam a fejemet.
– Nem tudom – válaszoltam, rájátszva a hangom remegésére. – Azt hiszem, jobban érdeklik a barátnőim, mint én.
Az asszisztens tartása ellazult, a vállai megereszkedtek, szemében együttérzés villant az üveg mögött.
– Gondolhattam volna, hogy ő ilyen – ütöttem a vasat. – Csak meglepett a váltás gyorsasága. Én nem is… – nagy levegőt vettem.
Lesütött szemmel bámultam a földön összetaposott cigicsikkeket, amelyek egymás hegyén-hátán tülekedtek, papírzsebkendők és fecnik között.
– Oh, ne! Ne bánkódj miatta! – Közelebb lépett. – Hidd el, gyorsan találsz nála sokkal jobbat! Neki, hát, hogy is mondjam, a nők nem jelentenek sokat. Nem érdemes miatta kiakadnod, tényleg!
– De én… Azt hittem, én más leszek! – szipogtam. – Tudod, hogy majd miattam megváltozik, és… és nem is értem, mit képzeltem.
Anastasia mellém lépett, kezét vigasztalóan a hátamra tette. Sínen vagyok, mint a gyorsvonat…
Talán tíz percem maradt, mielőtt a férfi elindul. Bár ki tudja, lehet, tényleg levadássza az egyik barátnőm.
Képes vagyok pár könnycseppet kipréselni magamból?
– Sajnálom – vigasztalt elérzékenyülve. – Williamet csak a turné érdekli. Nem értem, miért ígért neked valamit is, hiszen már holnapután elhagyjuk a várost.
A parkolóhelyek felfestései kissé már megadták magukat, felszínük szemcséje elkopott. Hajam kitakarta előlem a nőt, elrejtőztem mögé, még szorosabban öleltem magamat.
– Erre innom kell egy keveset! – Hosszú, mély levegővétel. – Nem ilyen vagyok, neki mégis hittem! Ez olyan… megalázó! – Felpillantottam. – Ráadásul a barátnőimmel! Mint a hiénák – suttogtam megtörten.
Anastasia együttérzően simogatta a hátamat. Valószínűleg egyszer egy pasi nagyon csúnyán áttaposott rajta.
Szerencsém van. Újra!
„A szerencse nem más, mint amikor a felkészültség találkozik a lehetőséggel.”[1]
– Annyira egyedül érzem magam!
Közelebb lépett, félig-meddig megölelt. Kis híján felnevettem a győzelem csiklandós mámorától.
– Hogy tehette ezt? Pont a barátnőimet választja? Rengeteg lehetősége lenne más nőkkel kavarni, de… – Sűrűn pislogtam. – Ez hihetetlen! Hogy lehet ekkora barom?! Miután, tegnap még nekem suttogott és szexeltünk…
– Nyugodj meg, kérlek! Igen, William néha nem viselkedik szépen, nem is értem, mi történt vele. Nem szokott ilyet csinálni! Persze, általában elfogadja a felkínálkozó lehetőségeket, de azért ez tényleg sok tőle – rázta meg a fejét. – Szeretnéd, ha hazavinnénk? Nekik van másik autójuk.
– Nem akarok egyedül maradni most. Ez tényleg fáj! – Talán kissé színpadiasan a szívemre tettem a kezem. – Jobb lesz, ha elmegyek egy szórakozóhelyre.
Az asszisztens empatikusan biccentett egyet, a testőrre nézett.
– Ha akarod, elvihetünk, én úgyis a hotelbe indultam. Belefér egy kis kitérő – mosolygott rám biztatóan.
– Nagyon megköszönném – szorítottam meg a vállát hálásan.
Így sajnos a testőr tudni fogja, hova megyünk. Ez nem olyan jó hír. Lehet, leadja a drótot a társának, aki elég gyorsan rájön, mit csinálok. A kis kamion tegnap már kapott belőlem egy kis ízelítőt.
Pedig mennyire remek lenne, ha Will erről csak holnap értesülne!
Beszálltunk az autóba, mi ketten nők hátra, a férfi meg a volánhoz.
– Soha nem bántott meg még így senki – folytattam. – Nem is tudom, mit gondoljak. Ennyire megalázó szituációt! Érted, ott vannak a barátnőim mellettem, és Will, mint egy kiéhezett ősember, elkezdett előttem flörtölni velük!
– Nagyon sajnálom Carolyn! Ez egyáltalán nem vall rá! – Karomra tette a kezét. Alapvetően idegesítene az érintése, nem voltam hozzászokva az ilyen közvetlenséghez… de ez most azt jelentette, jó úton haladok, ezért meglepően jólesett. – Hova vigyünk? Mi a hely neve?
– Karma – szipogtam.
Anastasia gyorsan nyomogatott valamit a telefonján, letört lakkozású körmétől úgy nézett ki, mint egy kamaszlány. Megtalálta a címet, lediktálta a testőrnek, aki beütötte a gps-be. Mekkora mázli! Perceken múlhatott csak, hogy az asszisztens nem lépett le.
– Nem lehet, hogy William csak vissza akart vágni, amiért tegnap ráuszítottad azt a sok rajongót? – vette ujjai közé a nyakában lógó gyűrűt. Súrlódó hangot adott ki, ahogy az aranyláncon húzogatta.
– Megmondtam neki is, semmi közöm az egészhez! A Pletykák királynője csinálta. Én azt se tudom, kicsoda! Miért büntetne más miatt? – vettem elő egy keserű hangszínt, amit borzalmasan idegennek éreztem.
Anastasia nagy, barna szemét könnyek homályosították el. A fenébe is! Már-már megsajnáltam. Az ártatlan kislányt elfogyasztja desszertnek a nagy, szemét kígyó. A jók többen vannak, de a rohadékok erősebbek.
A világ rendje.
Egyszer nagyon vissza fog nekem nyalni a fagyi.
– Holnapután elutazunk, lesz időd megszabadulni az emlékétől is – mondta csendesen. – Tényleg sajnálom, hogy ezt tette veled. Igazából ő egy nagyon jó ember, egy nagyon rossz szituációban.
– Ezt, hogy érted?
– A turné a legrosszabb énjét hozza elő. – Elrakta a telefonját. – Nem tud aludni, nem tud pihenni, minden percben meg kell oldania valamit. Folyamatosan utazunk, nincs nappalunk vagy éjszakánk, a városok egybefolynak az idővel. Múltkor leszálltunk a repülőről, sötét volt, Will megkérdezte, hogy most ment le a nap vagy most kel fel? Vagy ott van Colorado, végig azt hitte, New Jerseyben koncertezünk. Általában fogalma sincs, hol vagyunk. Azt hihetnéd, ez nem olyan zavaró, de nagyon megviseli az embert, amikor majdnem minden nap utazik.
Oh, lehet, le se kell itatnom az információkért.
– Ő akarta ezt a turnét. Miért nem fújta le akkor a felénél és terveztétek újra, több pihenővel? Vagy akkor, amikor a billentyűs megbetegedett? – A tartásom meggörnyedt, a hangom reszketett, mintha az érzelmi sokk túlnövekedne rajtam.
Megnyalta az ajkát.
– William soha semmit nem hagyna félbe. Előbb pusztul bele, minthogy azt mondja, nem bírja tovább és feladja. Ez nem fér össze a jellemével. Ezért is tisztelem annyira, hihetetlen mennyi energiát képes megmozgatni magában és másokban. Mindenki azt gondolta amikor Dave kórházba került, hogy akkor azt mondja, vége van. De nem. Átszervezte Igort és vállalta a gitárt, bár láthattad mennyire képes figyelni rá. Dave összeomlása mindannyiunkat meglepett, egyikünk se látta, hogy ennyire rajta van a szereken.
A szereken? Ezek szerint Dave elvonóra került és nem megbetegedett? Nem hagytam, hogy az arcomra kiüljön az öröm. Remekül eltitkolták a média elől az igazságot.
Eddig.
– William tényleg rendes, a családjáért és a barátaiért bármire képes lenne. Zakerynek tüdőgyulladása volt pár hete, le akarta mondani a koncerteket. – Meglepett, mennyire védi az énekest. Szerelmes lenne belé? Áhítat ült az arcán, de nem az a sóvárgásszerű, amit vártam. – Csak kicsit kifordult önmagából. Megterheli a turné. Ettől függetlenül nem volt joga ezt tennie veled, erre nincs semmi mentsége!
Az autó megállt, a nő mögötti ablakban ismerős táblákat és boltokat láttam, melyek üresen, feketén pihentek a holnapi nyitásra várva.
– Megérkeztünk – szólt hátra a sofőrünk.
– Örültem Carolyn. Minden jót! – Végigsimított még a hátamon, megszorította a felkaromat.
Nyeltem egyet, tördelni kezdtem az ujjaimat.
– Nem jössz be velem? – szipogtam halkan. – Olyan jót tesz a társaságod!
Anastasia habozott, a nyakában lógó gyűrűt az ajkához tette. Be fog jönni velem… a nyelvem hegyén éreztem a siker édes ízét.
Ha van még vele egy órám, bármit kiszedek belőle.
– Én nem is tudom – hebegett. – Nekem vissza kell mennem a hotelbe. Meg kell írnom még pár e-mailt és el kell olvasnom egy forgatókönyvet, amit ma küldtek át. Lehet, Williamnek tetszene, én…
– Kérlek – suttogtam.
Az asszisztens idegesen a zsebéhez nyúlt, azonban nem vette elő belőle kidomborodó telefonját.
– Kérlek – ismételtem újra.
– Jó, de nem maradok sokáig – adta be végül a derekát. – Manchester, leparkolsz és megvársz?
– Rendben. Hívj, ha végeztél.
A visszapillantóban találkozott a tekintetünk. Ez a férfi átlátott rajtam, nem ette meg, amit főztem. Amint távoztunk, fel fogja hívni Williamet vagy a másik testőrt. Legszívesebben rákacsintanék.
Ha mázlim van, legalább fél óra, amíg ideér. Az nagyon sok mindenre elég.
Kiszálltunk az autóból.
Egy régi épület oldalában nyitották meg a klubot. Egy politikus haverja birtokolta, ezért kaphatott csak engedélyt egy ilyen frekventált helyen. A zene már az utcán ritmikusan dübörgött, a hely előtt emberek álltak és cigiztek biztonságiakkal körbevéve.
Híres focisták, topmodellek, stylistok és celebek gyülekeztek itt hétről-hétre. A bejáratnál Franceska, az üzletvezető intett nekem. Anastasiára csak egy pillantást vetett – egyszerű farmer-pulcsi összeállításával kilógott a drága díszletből.
Az asszisztens hezitált, többször elnézett a távolodó fekete autó irányába, ujjai között forgatta a gyűrűjét. Végül mégis követett a szivárvány összes színében játszó helyre. Erős piros és sárga fények fogadtak minket a bejáratnál, és tömény parfümszag csapott meg.
Emberek táncoltak és nyomakodtak előre a pulthoz.
A füléhez hajoltam:
– Kérsz valamit inni?
– Egy vizet – harsogta túl a hangos zenét, közben szorosan az oldalamhoz lapult.
– Ennél azért kicsit komolyabbra számítottam. – Kihúztam magam, elindultam a pulthoz, átvágva a tömegen. – Veszünk valamit, aztán átmegyünk a másik terembe? Ott tudunk beszélgetni.
Gyorsan bólogatott, majd fejét ide-oda kapkodta, szemöldökét összevonta, ajka szétnyílt. Egyértelműen frusztrálta a helyzet, a tülekedő emberek és a hangos zene. Bár ezekből a koncertek alatt is kaphat eleget, ha nem a backstage-ben bujkál.
Észrevettem a pultnál állva Candyt és Bertát, vigyorogva koccintottak egy felessel.
Kezdődjék a tánc!
[1] Darrell Royal
ISBN 978-615-82244-0-6