Carolyn
Az estére egy Versace couture selyemruhát választottam, aminek sötétszürke színe jól passzolt hosszú, barna hajamhoz. Az egyszerű szabású darab szépen kiemelte a dekoltázsom, ugyanakkor legalább a térdemig leért. Akkor vettem, amikor egy énekessrácról megosztott posztomat kilencmillióan nyitották meg.
Will rekedt hangja betöltötte a lakást, mind a három hangszóróból ő szólt. A mély tónustól összerándultak a combjaim, suttogása elhatolt a belsőmig.
Bőr a bőrhöz.
Beálltam a tükör elé, megnyaltam a pinkre rúzsozott számat. Elmosolyodtam – az estélyről készített posztomat 72 millióan nyitották meg. Ez rengeteg kattintás. Ha akarnék, lassan átköltözhetnék egy házba…
Nem is lassan. Este megszerzem azt a mocskos kis titkot, amire szükségem van.
Pittyent az órám, új üzenet jött Ivytől:
„Felvegyelek taxival? Tizenöt perc múlva érnék.”
„Remek” – küldtem vissza gyorsan.
Mekkora pofára ejtés lenne, ha nem is mennék el! Az énekes még csak nem is hívott meg, biztosra vette a megjelenésemet. Ha nem jelenek meg, akkor viszont ugrott a tervem, Will pedig keres magának más prédát.
Ott kell lennem. Ott akartam lenni, látni akartam a koncertjét. Látni akartam, miért őrülnek meg érte az emberek. Ha ki tudnám deríteni, miért ilyen fontos ez neki és ezt feltenném a hálóra, akkor… az ütne. Mi hajthatja ennyire előre?
Amikor eltelt tíz perc, lesétáltam a ház elé. Be is futott a taxi, beszálltam a barátnőm mellé.
– Helló – köszöntem a vezetőnek.
– Jól nézel ki, édes – dobott egy puszit a szőkeség. Ő szokás szerint csodálatosan festett, sötét sminket rakott fel és vérvörös ruhát választott, amitől bőre még fehérebbnek tűnt. – A jegyek?
– A telefonomon – éljen a huszonegyedik század!
– William nagyon utál? Annyira szívesen lelépnék velük a koncert után bulizni! – sóhajtott pornószínésznősen.
Valószínűleg nem utál, annál jóval hevesebb érzések hajtják felém: meg akar dugni, és az is lehet, hogy meg akar fojtani.
– Nem hiszem, hogy ő olyan bulizós fajta lenne – vettem elő a telefonomat a kis fekete táskámból, ami tökéletesen passzolt a csizmámhoz, nem csak színben, hanem a négyszögletes formáival is. – Nyomoztam utána az interjú előtt, és a sajtóba nem a végeláthatatlan bulijai miatt szokott belekerülni.
– Hanem mivel? – döbbent le. – Mit csinál, ha nem bulizik?
– A bulvárba leginkább a női miatt kerül be – vontam meg a vállam.
Megpróbáltam belelazulni a bőrülésbe, de nem sikerült: mindenem feszült. Az egyik számának dallama járt a fejemben, miközben felrémlett suttogása a fülembe. A combjaim már az emléktől összezártak. Addig húztuk a cérnát… nem adta meg magát.
Kettős érzések csapódtak egymásnak. Ahogy a mi testünk is csapódhatna egymásnak.
Milyen lesz a színpadon állva? Láttam róla koncertfelvételeket, amiket remekül összevágtak, és pont emiatt nem valóságosan adják vissza az igazi hangulatot.
A célra kell összpontosítanom!
– Én is gyarapítanám a sort!
Én nem gyarapítanék semmilyen sort, de a vesztem a nyakamban lihegett. Reszkettem a simogatásáért, keze erős szorításáért. Felnyársalna…
Megnyaltam az ajkam, Ivy felé fordultam. Másra kell koncentrálnom! Ház a Hyde Park mellett… biztonság életem végéig.
– Penelope bulija holnap lesz?
– Igen, már a címet is átküldte – húzta végig ujját a kijelzőn. – Most jut eszembe, mi történt tegnap azon a bálon? Egész nap ez futott mindenhol. Biztosan ismersz valakit, aki ott volt!
– Én is ott voltam – vettem szemügyre magam a visszapillantó tükörben. Csak kettesben kell vele maradnom… – Pár rajongó letámadta William Maltót. Ha jól tudom, a Pletykák királynője tehet róla.
Ivy derűsen felnevetett.
– Ezek szerint ő sem bír magával az énekestől. – Lenézett a telefonjára, piros körme mellett üzenetek villantak fel. – Áh, a bátyja is! Nem csodálom, hogy teltházas koncerteket adnak! Mutass be nekik, kérlek! Igor is megfelel, a billentyűs. Ő is elég jól néz ki. A két lába között is nagyra nőtt?
Kinek jutnak ilyenek az eszébe?
– Megteszek mindent, amit tudok.
– Kár, hogy elszúrtad. Ha összebarátkoznál velük, sokkal könnyebb dolgom lenne – biggyesztette le alsó ajkát és szomorú kiskutya fejet vágott hozzá.
– Nehogy már engem okolj, amiért jobban meg kell dolgoznod a következő partneredért!
Duzzogva kinyújtotta a nyelvét.
– Majd megoldom, ahogy mindig mindent. Képzeld, Jane mesélte, hogy Dave megkörnyékezte. – Cinkos, féloldalas pillantást vetett rám. – Ismered Dave-et, ugye?
Bólintottam. Dave a BC-1 egyik tulajdonosa és ügyvezetője. A megkörnyékezte meg azt jelenti, hogy összeszűrték a levet. Talán kicsivel több figyelmet kéne szentelnem a nőnek… ha sikerülne Dave-vel elkapnom, amint egy romantikus jelenetet adnak elő, az nagyot szólna. Valószínűleg mindkettőjüknek új munkahelyet kéne keresnie. A férfi repülne a vezetőségből, a nő meg a műsorából.
Dave apósának a kezében van az egész csatorna. Nem tűrnének el egy ilyen megaláztatást.
– Huh, elég bátor – grimaszoltam nemtörődöm módon. – Ezért kapta meg az új állását?
Ivy egy kisgyerek huncutságával kacsintott.
– Pár hónapja tart – folytatta nagy örömömre. – Elvileg a Victoriában szoktak találkozgatni.
– Jézus! – Megjátszott felháborodással a combomra csaptam. – Ennél azért jobbra is futná!
A Victoria egy… hát közepesnek sem nevezhető hotel. Onnan ismeri mindenki, mert nemrég ott kaptak el egy drogmaffiózót. Az biztos, hogy diszkrét, a drogkartell is hónapokon keresztül bujkált ott. Azt hiszem, sokat fogok mostanában arrafelé járni.
Csend telepedett meg közöttünk. Ivy hosszú, pirosra festett körmű ujjával, amiről nem maradhatott el a gyűrűk sokasága, a telefonja képernyőjét bűvölte, hátha egyszer csak előbukkan belőle a dzsinn.
A taxi elkanyarodott a főút végén. Fogyatkoztak az autók fényei, járművünk egyre csak gyorsított. A rádióból egy diszkó szám szólt: még ez sem nyomta el a bennem lüktető dallamot.
Bőr a bőrhöz. Kemény szorítás a derekamon, lélegzete tüze a nyakamban…
Lehunytam a szemem, muszáj összeszednem magam. Will ugyanolyan, mint a többiek, arra érdemes csak, hogy használjam.
Esetleg másképp is használhatnám…
– Nézd, Candy így öltözött fel estére – tolta elém a mobilját Ivy. – Honnan a francból szerezte ezt a ruhát?
Nyeltem egyet, még azt se tudtam felmérni, hogy Ivynek tetszik-e az öltözék vagy sem.
Az autó leparkolt. Reszkető kézzel nyitottam ki az ajtót. A hideg levegő simogatott, hűvösségétől megéreztem, milyen forró is vagyok valójában.
A távoli beengedő kapunál hosszú sorban álltak az emberek. Farmerbe öltöztek, bakancsban és csizmában voltak, nagykabátban: míg a VIP bejáratunknál magas sarkús csajok sétáltak át a kapukon inget viselő férfiak társaságában.
Várakozás nélkül juthattunk be: öt másodperc alatt beolvasták a telefonomról a belépőket, kaptunk egy-egy kártyát és már mehettünk is.
Elindultunk felfelé a „páholyba”, de már a folyóson ismerősbe botlottam.
– Maggie, ő itt Ivy – mutattam be a rendezvényszervezőnek a barátnőmet. – Szerintem még nem találkoztatok.
– Szia – üdvözölte egy kézfogással. – Nagyon ismerős vagy valahonnan. Nem a te számodat adják folyamatosan a rádiók?
– De igen! – Ivy kacéran kihúzta magát. – Pár év múlva az én koncertem szervezhetitek ide!
– Alig várom! – A kissé molett, feketébe öltözött nő barátságosan megérintette a karomat. – Carolyn, remélem, jól fogjátok magatokat érezni! – búcsúzott el sietősen.
Sürgető érzés csapott át rajtam; látni szeretném. Ismét érinteni. Legfőképpen beszélni vele, hátha tovább tudjuk folytatni a kávézóban elkezdetteket.
Követtem Ivyt a színpaddal szemben elhelyezkedő terembe. Félhomály rejtette el az embereket egymás szeme elől, csak a pult felett égtek igazán a lámpák. Ismerősök sokasága tanyázott ott, mégis az üvegfalhoz sétáltam. A színpad fekete lyukként vonzotta a pillantásomat: valami készült mögötte, valami, ami a vesztemre tör.
Kiszáradt a torkom, ahogy eszembe jutott, hogyan vonaglott a klipjében, hogyan tette pórázra a modellt… rám is azt tenne, és a lehetőségtől hevítő forróság öntött el. Bizsergett a bőröm, szűkké vált, a legszívesebben dörzspapírral esnék neki, hogy megszabaduljak az érzéstől.
A színpadon állva is olyan lehengerlő, ahogy a valóságban? Az öntelt arroganciája lüktet a térben és végigtarol mindenkin?
– Hozzak valamit? – zavart fel Ivy.
– Egy vizet, köszi – vettem az ujjaim közé egy tincset. Szórakozottan feltekertem.
Magamra hagyott, szőke lófarokba fogott haja a hátát verdeste. A teremben egyre csak gyűltek a híres és kevésbé híres emberek: némelyiknek biccentettem egyet.
Négy perc. Pontosan kezdenek, vagy ebben is a késés híve? Az előzenekar már jó ideje levonulhatott…
– Szia, Carolyn! – köszöntött Marko, egy csillivilli ruhában. Tulipános ing, bokáig érő csíkos nadrággal. – Te itt?! Valamiért abban a hitben éltem, hogy nem rajongasz az ilyen koncertekért. Hozzád valami lassú, komótos zenét tudnék elképzelni. Mit keresel itt? Az újság megbízásából jöttél?
– Igen, és a koncertről kell írnom – fordultam ismét az üvegfalhoz. – Ezért egy másodpercet sem szeretnék lekésni belőle!
– Jó-jó, értem, de azért áruld már el, honnan van ez a ruha? Kurva jól áll! Jaj ne, Cynthia is megérkezett, tegnapelőtt a Shakesben annyira berúgott, szánalmas volt, nem tudtam megszabadulni tőle, folyamatosan nyomult!
A nézőtér fekete tengerként háborgott, tapsolni kezdtek, a zenekar nevét kántálták, üvöltésük hozzánk is felért.
Dob harsant fel a függönyök mögött, másodpercek múlva bekapcsolódott a szintetizátor, a gitár követte. Az első traktusok… abban a másodpercben, ahogy a mély, rekedt hang feldübörgött, elhúzódott a függöny. A pihék égnek álltak a karomon.
Fehér ruhában állt a színpad közepén, a háttérből fehér reflektorok világították meg. Akár egy angyal. Vállán átvetve a gitárja, szőke haja kócosan állt mindenfelé, a négy hatalmas kivetítőn őt lehetett látni, elszánt tekintetét, ahogy elkapja a mikrofont, ujjai köré zárnak, ráhajol. A tömeg ujjongva ugrált, hullámoztak egyre beljebb.
Urániumtöltetként vibrált a sötétben. Csakhogy ezt a töltetet semmi nem tudta visszafogni, nem volt, ami a sugárzását megakadályozza.
Egyre többen csatlakoztak mellém az üvegfalhoz, többen kimentek a teraszra is. Marko abbahagyta a beszédet, nem duruzsolt már a fülembe.
Will egy fenséges vadállat kecsességével lendült mozgásba. Több ezer ember sikított és üvöltött, nyúltak felé egy darabért.
Arra született, hogy meghódítsa a világot.
William
Éreztem a jelenlétét. Nem láttam rá, de tudtam, hogy ott van a színpaddal szemben lévő erkélyen. Az utolsó szám előtt csillag alakú csillámok szóródtak szerteszét, amiket a világítás úgy festett meg, mintha ezernyi apró üvegdarab lenne. Mint egy varázslat, úgy szálltak egyre lejjebb. Engem figyelt közöttük, én pedig őt, a táv elfogyott.
Eljött. És azt is tudtam, hogy vár rám… előtte azonban hívott a kötelesség.
A folyosó végén Carl és Manchester csatlakozott a csapatunkhoz. Zakery a nyakát masszírozta, Ani szokás szerint a telefonjába merült, Igor pedig mereven bámult előre. A rajongók üvöltését tisztán lehetett érteni: „Szeretünk Will!”, „Szeretünk titeket!”, „Gyertek már!” – és ehhez sikoltás csatlakozott. A kitárt vészkijárat ajtajai mögött látni lehetett a zúgó tömeget, néhányan kartonra festett transzparenst is tartottak: DREAM OF DOOM – állt egy fehér lapon pávakék betűkkel. Átléptük a küszöböt. Hideg, adrenalintól terhes levegő csapott meg minket.
A kordonok mellett méterenként megtermett biztonságiak strázsáltak, fekete ruhájukon sárga körben a cégük címere: egy F betű. Két hónappal ezelőtt az egyik koncert után a rajongók bedöntötték az elválasztó rácsokat, szerencsére a védelmünkre kirendelt férfiak elég gyorsan kapcsoltak, és kivittek minket. Azóta jóval több embert kértünk minden koncertre.
Rögtön az első fiatalhoz mentem, a kordonon átnyúlva lóbált felém egy tollat. Mosolyogva a karjára firkáltam a monogramomat. Mindenki akar egy emléket, egy mozdulatot saját magának, egy betűt a testére, egy papírra, újabban a telefonjukra. Mindenki akar valamit, ami csak az övé, amit hazavihetnek a koncertről, belőlünk.
Elővettem a legkedvesebb mosolyom, a legkedvesebb hangszínem. Még válaszoltam is azokra a kérdésekre, amiket megértettem az üvöltéseken keresztül. Az agyam közben takarékon pihent a zsibbasztó koncert után.
Igor és Zakery fáradtan pingáltak, a kopasz gitáros unott arccal tűrte az újabb és újabb fotókat, a bátyám meg kimért kifejezéssel véste fel a nevét az elérakott tárgyakra. Ők jelen voltak, nem pihentek egy mosoly mögött, nem tettek úgy, mintha minden fasza lenne náluk.
Egyikőjük sem akart másnak tűnni.
Ha letudtam a srácokat, megkeresem. Nem menekülhet többet tőlem, ő is ugyanúgy vágyik rám, ahogy én rá, felgyullad értem, reszket a közelemben. Meg fogja adni magát… elérem, hogy megadja magát nekem. Elégtételt veszek rajta az elmúlt napokért, keményen veszem majd birtokba és kényszerítem behódolásra.
– Vedd fel! – ráncigálta meg a felsőmet Anastasia. Egy fekete kapucnis pulcsit nyomott a kezembe.
Hálásan rámosolyogtam. A hűvös levegő csípte meztelen karomat, nem a legjobb ötlet egy szál pólóban pár fokban álldogálni. Elfordult, szó nélkül visszament az ajtóba. Szerencsére akkor sem tartózkodott mellettünk, amikor a tömeg ránk szakadt.
Visszafordultam az egyik sráchoz, aki valamit nagyon magyarázott nekem, de sajnos semmit nem értettem belőle, ezért fáradtan mosolyogtam csak rá.
Anastasiát öt éve vettem fel, amikor megnyertem az első American Music Awards-ot. Kellett mellém valaki, aki az életemet sínen tartja. Elég ciki, de kikapcsolták nálam az áramot, mert hónapok óta nem fizettem. Eleinte egy férfit akartam alkalmazni, aztán jött Ani. Akkor végzett az egyetemen, felkészültnek látszott, összeszedettnek.
És pont annyira indított be, mint egy darab narancs.
– Legyél a férjem! – üvöltötte egy lány, és megpróbált átmászni a kordonon, amikor hozzá értem.
– Szerintem nálam sokkal jobbat is találsz – kacsintottam rá vidáman, mire sikongatni kezdtek a barátnőivel.
Zakery elég közel állt, hallhatta a párbeszédet, mert rám mosolygott.
Így nézett rám akkor is, amikor először elküldtem Igort a picsába, aztán mellétettem, hogy „öcsi”. Az ukrán hétéves kora környékén vacsorázott először nálunk. Egy magas, vékony gyerek képe rémlett fel, össze se lehet hasonlítani azzal a férfival, akivé vált.
Végül ezek a találkozások ide vezettek: egy lepratelepről milliónyi emberhez. Akik a nevünket skandálják, egy aláírásunkért órákat állnak sorba, akik akár napokat utaznak azért, hogy lássanak minket fellépni.
A legjobb emberekkel vagyok, a legjobb helyen.
****
Lövésem sem volt róla, hogy mennyi időt töltöttem autogram osztogatással. Bíztam benne, hogy az újságíró nem lépett le… ha így tett, akkor a lakására megyek és rátöröm az ajtót. Vágytam rá és a pihenésre is. Maximum két körre lenne vele erőm, mielőtt véglegesen az ágyba zuhanok aludni pár órát, de az is valami.
– Feljöttök velem? – fordultam a testvéreimhez.
– Miért ne – vonogatta a vállát Zakery.
– Végül is, miért ne – egyezett bele Igor is.
– Én visszamegyek a hotelbe, miután feloszlottak a rajongók – intett Anastasia. Manchester mellé szegődött.
Timothy kíséretében elindultunk a VIP-ba. A teremben jóval sötétebbek lettek a fények, mint a koncert alatt, és dübörgő techno szólt. Utánunk techno? Ez igen sértő! Szerencsére nem voltam balhés hangulatomban, ezért nem kerestem fel kisWeasleyt panaszkodni.
Carolynt egyből kiszúrtam a tömegben: körbe se kellett néznem, éreztem, hol van. Egy kisebb társaság szélén állt, egy túlságosan szűk ruhában, magas sarkakon, amitől elképesztően hosszúnak látszottak formás lábai. Körém fogja őket csavarni, amikor… akár egy királynő szemlélte a társaságát, kedves, ugyanakkor fölényes mosollyal. Ajkai a poharában lézengő szívószál köré zártak.
Elindultam hozzá, a két másik zenész követett egy darabig, aztán lecsatlakoztak a pultnál, míg Timothy az ajtónál maradt le. A VIP-ban maximum pár erőszakos ribanc jelenthet ránk veszélyt, azt pedig könnyedén el tudjuk intézni mi is.
A bestia rám nézett, megnyalta az ajkát, úgy tett, mintha fel sem ismerne. Visszafordult az ismerőseihez. Ideges. Mert… amikor mellé értem, átöleltem a karcsú derekát, egy puszit nyomtam az arcára. Az érintésemre azonnal a másik irányba akart mozdulni, szabadulni akart tőlem, ezért belemarkoltam az oldalába, így a helyén tartva.
Ez jó móka lesz!
– Talán eljöttél – üdvözöltem nyájasan.
A társaságot egy vörösbe öltözött szőke meg két férfi alkotta, akik döbbenten méregettek. Vagy az újságírót?
– William, hadd mutassam be a barátnőmet, Ivyt, Vincentet és… Mattet. – Carolyn magabiztosan beszélt, nyeregben érezte magát. Mekkora tévedésben van! – Hamarosan elindulok…
– Hova sietsz? – vigyorodtam el. Kezet nyújtottam a szőkének, majd a srácoknak.
– Nem is említetted, hogy ennyire jóban lettetek! – A csaj hangja mélyen, fátyolosan rezgett.
Tipikus egyéjszakás prédahajtó. Két perc elég lenne rávennem egy gyors numerára a wc-ben.
– Szeret titkolózni, nem? – kacsintottam Ivyra. – Le sem tudom vakarni az interjúnk óta!
Carolyn összerándult, megpróbálta lefeszíteni magáról az ujjaimat, mire keményen magamhoz rántottam. Selyem tapintású ruhája összegyűrődött a szorításomtól, poharában mozogtak a jégkockák és a beletöltött ital.
– Nekem azt mesélte, hogy nem jöttetek ki egymással. – Összeráncolta a szemöldökét, azonban a negédes mosoly nem távozott. – Carolyn, ezek szerint nálad ezt jelenti, a „nem jövünk ki jól”? – mutatta ujjaival az idézőjelet.
A kérdezett megfeszült, a zene ellenére is hallottam, hogy hatalmasat nyel. Megesküdnék rá, hogy elvörösödött, sajnos ezt a fények miatt nem láthattam. Ez egyre jobb lesz!
– Ez egy félreértés! – mordult fel ingerülten. – Will arra célzott, hogy nem sikerült az interjút elkészítenünk elsőre, ezért többször is neki kellett futnunk. – Kedvesen felém pillantott.
„Ez nem fog bejönni, te barom!” – üzente némán.
– Cicám, ne legyél már ilyen – duruzsoltam félhangosan a fülébe. – Talán szégyellsz?
Megremegett. A sötéthajú férfihoz egy fekete hajú nő csatlakozott, átkarolta a derekát és hozzábújt. Valódi rajongással nézett fel rá.
– Már mindent értek – szólt közbe. Szipogott egyet. – Ezek szerint átpártoltál a zenészekre.
Carolyn nyitotta a száját, de megelőztem:
– A nem is akármilyen zenészekre – javítottam ki.
– Sziasztok! – jelent meg egy újabb nő a bal oldalamon. Erős harmincas, narancssárga ruhában, enyhén spiccesen. A ruhája többet láttatott a melléből, mint amennyit eltakart. – Nem is mondtad, Car, hogy ismeritek egymást!
– Helló – nyújtottam neki is kezet. – William Malto.
– Szerintem ezt mindenki tudja a teremben. Lily Wiinger – mutatkozott be ő is. – Eszméletlen jó volt a koncertetek!
– Mindent meg is tettem ezért.
– Meddig maradtok itt, Londonban? – érintette meg a felkaromat túlságosan bizalmasan. Annak ellenére, hogy a másik oldalamnál a barátnőjét próbáltam magam mellett tartani.
– Holnapután repülünk tovább.
Nem Lilyvel vagy kicsodával akartam beszélgetni. Carolyn miatt jöttem ide, aki mereven nézte a nőt ölelgető csávót. Lehúzta pohara tartalmát.
– Szükségem van még egy italra. – Erre a végszóra kifordult a karomból, elindult. Pedig szívesen felajánlanám, hogy hozok neki még egyet.
– Nekem is hozhatsz egyet, cicám!
ISBN 978-615-82244-0-6