Carolyn
A Will-lel töltött reggel és délelőtt után kótyagosan szemléltem a világot. Leültem az iroda barna asztalához, melynek színe különös összhangot alkotott a szoba virágos tapétájával. Az egész hely egy rétre hasonlított, ahol az asztal egy kivágott fának a rönkje.
Elővettem tigrismintás, plüss tapintású Louis Vuttion hátizsákomból a notebookomat, felnyitottam a tetejét.
– Figyelj, te ott voltál tegnap – szólított meg Bandu, klattyogva a klaviatúrán. – Mi történt? Ettől zeng az egész internet.
– Letámadták William Maltót a rajongói, volt egy félresikerült estéje – válaszoltam, miközben beírtam a jelszavamat. – Előfordul az ilyesmi.
– Nem félresikerült az estéje. A Pletykák királynője kipécézte magának. Benne vagyok a Buktassuk le a PK-t csoportban, ő egy jó elindulási alap lenne, hogy megtaláljuk a csajt.
– Miből gondolod, hogy nő? Akár pasi is lehet, aki el akarja magáról terelni a figyelmet. – Megnyitottam a böngészőt, a Facebookon rögtön a Pletykák királynőjére kerestem rá.
Több millió reakció. Több millió megosztás… rákattintottam: külföldi lapok, emberek… mindenki erről cikkezett. Megütöttem a főnyereményt! Will egy kincsesbánya. Ha rá tudnám venni, hogy árulja el, miért szakított az előző barátnőjével… és a lehetőség ki is rajzolódott előttem.
Bandu hümmögött egyet, felpillantottam rá. Sötét bőre bronzosan ragyogott a polip lámpa egyik lelogó karjának fényében. Fekete haját rövidre nyírta, amitől katonás külsőt nyert – csak az alkata nem hasonlított egy edzett férfiéhoz: vékony vállai előreestek a folyamatos gép előtt görnyedéstől.
Megsimogatta az állát, egykori szakállát keresve.
– Neked kellett interjút készítened William Maltóval. Ha elmennék a ma esti koncertjére, le tudnád szervezni, hogy beszélhessek vele pár szót? Ne felejtsd el, hogy lógsz nekem. Nagyon sokkal!
Kis híján felnevettem ezen az abszurditáson. Majd én segítek neki lebuktatni a PK-t…
– Sajnos, nem jöttünk ki túl jól egymással. Örülök, ha az interjút el tudom vele készíteni – szorítottam össze az ajkamat.
– Carolyn, tartozol nekem! Kirúgták Alexet, miattad. Legalább annyi lehetett volna benned, hogy nem dobatod ki magad, miután segített bejutni!
– Mondom, nem jöttünk ki jól az énekessel – könyököltem fel az asztalra. – Az interjúhoz is nagy mázlira van szükségem, de abba biztos nem menne bele, hogy más ember kérdésére is válaszoljon az én kedvemért.
Visszanyúlt a klaviatúrájához, pötyögött rajta egy-kettőt, koppantak a billentyűk.
Vagy ha megtudnám, mit csinált az apjuk. Annyit találtam csak a neten, hogy alkoholista volt és elhagyta őket. Ha kiderülne… az nagyon szomorú lenne. És ugyancsak nagyot szólna. Megnyaltam az ajkam, ujjaim megálltak a levegőben.
– Pedig ő biztosan tudja, ki a Pletykák királynője – morfondírozott. – Eddig semmi nyomot nem találtunk hozzá. A csoport egyik tagja annál a cégnél van, akik reklámoznak nála, de neki is csak annyit sikerült kiderítenie, hogy a pénzeket egy ügyvédhez utalják. Felkerestük az ügyvédet, viszont le is rázott minket egy titoktartási szerződésre hivatkozva – húzogatta a száját.
Visszafordultam a gépemhez. A Pletykák Királynője nemzetközi hírnévre tett szert az énekes által. Berobbant a világsajtóba. Ameddig itt van Will, fent kell tartanom az érdeklődést… nincs a közelemben még egy olyan híresség, akire a világ ennyire harapna.
– Szerinted végiggondolta, mit csinál? – szólított meg megint a kollégám. Pittyent az órám, Ivy érdeklődött az estéről. – Emberéleteket tett kockára! Megkérdezem egy rendőr ismerősömet, érdekel, vajon büntethető-e.
A fenébe! Ez eszembe se jutott. Will tegnap már említette, de akkor mással voltam elfoglalva…
– Miért lenne büntethető? Szervezett egy találkozót, a törvény ezt nem tiltja.
– Tisztában volt vele, mi lesz a találkozó vége. Botrányt akart okozni, embereket sodort veszélybe.
– A hely szervezői és a biztonsági szolgálat hibázott. Azon a helyen rengeteg híres ember, milliárdos üzletember tartózkodott. Egy jó ügyvéd másodpercek alatt kapná szét a vádat. Angliában szólásszabadság és demokrácia uralkodik. Azt mondasz, amit akarsz, és azt csinálsz, amit akarsz, bizonyos keretek között. Meglehet, a Pletykák királynője nem sejtette, mi lesz a kis akciójának a vége. Lazán mondhatja a bíróságon, hogy ő csak jót akart.
Bandu megigazította a csuklójánál hosszú ujjú felsője szárát. A háta mögött pasztellpiros tulipánok törekedtek az ég felé. Ennek a tapétának a különlegessége, hogyha sokáig nézi az ember, már-már érzi is a virágok bódító illatát.
– Állíthatja azt, hogy nem tudta. – Elgondolkodva megütögette az állát. – Ugyanakkor sejthette, mi fog történni. Ha meghal valaki, az gondatlanságból elkövetett emberölés lenne?
– Akkor is a biztonságiak lennének a felelősek. – A hírek alapján a legnagyobb sérülés egy bokaficam. Még szerencse. Tükörbe tudnék nézni, ha valaki komolyabb balesetet szenved, mert bosszút esküdtem?
Nem akartam beismerni magamnak, de túl messzire mentem. Ha nem ismerem be, ez akkor is így van. Megtenném újra? Visszafordultam a notebookomhoz. Másnak azt felelném: nem, de ha magamba néztem, pontosan tudtam: újra megtenném.
Újabb pittyenés után újabb üzenet jelent meg az órámon: Nicky írt, a Rohenge bár egyik pultosa. „Tegnap itt járt Matt, Laylával távozott. Azzal a Laylával…” Összerándultam a hírre, azonnal a gépem mellett heverő telefonomért nyúltam.
– Szívesen megkérdezném ezt a PK-t, mégis mit képzel magáról. Életeket tesz tönkre. Roggentől elvált a felesége, miután lekapta egy prostival. Zenda azóta ki se teszi a lábát otthonról, amióta képet készített arról, hogyan szívja a spanglit.
– Ez az ő hibája? – „Mikor? Nem hallottad véletlenül, hogy miről beszéltek?” – ütöttem be a telefonomba. – Vagy azoké az embereké, akik nem akarnak szembenézni azzal, milyenek is ők valójában? Mindenkinek van választási lehetősége: Roggen megtehette volna, hogy nem jár prostikhoz, amikor a felesége otthon várja. Zenda megtehette volna, hogy egy keresztény értékeket képviselő zenekar énekeseként nem spanglizgat egy parkban. Miért lenne PK hibája ezeknek az embereknek a döntése?
Előrehajolt az asztalon.
– PK közszemlére teszi ezeknek az embereknek a magánügyeit. Ez nem tartozna más emberekre, ahogy az sem tartozik senkire, te mit csinálsz a szabadidődben.
Lezártam a telefonom, hátradőltem a székembe.
– Ne hülyéskedj már! – Ujjaimmal az asztalon doboltam, Nicky válaszára várva. – Ezek az emberek közszereplők, a pályájukkal vállalták a nyilvánosságot. Ha Zenda cigizgetni akar, akkor legyen egy sima zenekar énekesnője, Roggen, ha félre akar dugni, akkor titkolja el jobban, vagy váljon el a feleségétől.
– Akkor…
– Nem – vágtam közbe. – Gondold végig, amit mondtam! Ne védj már olyan embereket, akik egyrészt nem szorulnak a védelmedre, másrészt pedig nem is érdemelnek meg semmilyen védelmet!
Bandu nyitotta a száját, de megelőztem.
– Ott van Kerhan, aki elvonóra ment, miután PK posztolt róla egy képet, amin telibe hány egy kukát. Az ő döntése.
Kiegyenesedtem, a touchpadra raktam az ujjam.
Mit akarhat Matt Laylától?
– Szerintem…
– Csak kíváncsi vagy, meg akarod tudni ki ő, ez teljesen oké így. Csak ne játszd meg magad és akard más fényben feltüntetni az ambíciódat!
– Felesleges veled vitatkoznom – ingerülten maga elé kapta a gépét, az eszköz halkan csattant, ahogy az asztalhoz ért.
Ilyen gyenge csatában biztos is.
Mathilde, a cég könyvelője tőlem két székkel odébb ült. Tűzpiros keretű szemüvegében közel hajolt a képernyőjéhez, ujjaival lassan nyomogatta a billentyűket a szürke gépén. Dolgozik is valamin, vagy csak úgy tesz, mint aki dolgozik, és közben hallgatózik?
„Egy kutatási munkáról, fel akarja bérelni” – érkezett meg a válasz.
Lehunytam egy másodpercre a szemem. Ha azok ketten összeállnak…
A nyomomban van, és azt akarja, hogy tudjam, hogy a nyomomban van.
Megnyitottam a poszt alatti kommenteket. Sokan ugyanazon a véleményen voltak, mint William és Bandu: A Pletykák királynője túl messzire ment. A kattintások azonban egyre csak nőttek… ők maguk ítélik túl soknak, mégis több száz poszt közül erre kattintanak rá. Nem egy cuki cicás videót néznek meg, nem egy állatmenhely szívszorító üzenetét, nem egy gyerekkórház önkéntes keresését nyitják meg, hanem ezt.
Nekik kell a botrány. Akkor ne háborogjanak, ha megkapják.
„Ha máskor is látod őket, kérlek, hívj azonnal! Hálás leszek” – üzentem Nickynek.
****
A metró zötyögését sikeresen tompította a fülhallgatóm. Megnyitottam a videóklipet, a zene sejtelmes ütemekkel indított, majd megjelent ő is: félmeztelenül, testén színes jelekkel. Eredeti barna haja élénkkék színben pompázott. Még ez is jól állt neki: szeme tisztasága még erőteljesebbnek hatott tőle.
Az ütemek gyorsultak, a zongorához bekapcsolódott a dob, és a mély rekedt hang. Belesuttogott a számba, együtt vonult vele szorító feszültségben. A klipben nők jelentek meg, akik még több színes jelet festettek a testére, a bőrén lassan nem maradt szabad felület.
Hátrahajtotta a fejét, nyakizmai megfeszültek. Élvezettel kóstolnám meg… összeszorult az alhasam. Elkerült egy havas vidékre, egy fenyőerdő mellé. Farkasok ügettek elő, megálltak vele szemben.
Mindjárt jön az a pont, amikor a hangja erősebb lesz, az ütemek sodró lendülettel beindulnak… a mellkasa erősen emelkedett és süllyedt, elszánt pillantása megtörte a rengeteg nyugalmát. A farkasok elől fog futni, vagy velük együtt?
Beütött a krach: becsatlakozott a gitár, a halk melódia az égbe tört. Együtt indult az állatokkal egyre beljebb a sötétségbe…
Mély levegőt véve hátradőltem a metró műanyag ülésére. Mellettem egy idős asszony a szatyrát markolta, mereven nézett előre a vastag koszréteggel és feketével pingált feliratokkal borított üvegre. Velem szemben egy fiatal punk fiú acélbetétes bakancsában dobolt a padlón.
Megnyaltam az ajkam. Bizseregtem. Nálam mikor jön el az a másodperc, amikor nem bírom tovább és futni kényszerülök?
A klip váltott a következőre, új hangok csendültek fel. Libabőrös lettem, ahogy ismét félmeztelenül jelent meg. Egy vonzó nővel szerepelt benne, mintha neki énekelne. A vérem forrni kezdett attól, ahogy kerülgették egymást… Megérintette a szőke csaj ajkát, közel hajolt hozzá, de nem csókolta meg. Ujjai lecsúsztak a torkára, ráfeszültek a kecses nyakra. Rekedt hangjától megborzongtam.
Egy éles váltással belemarkolt a hajába: négykézláb a földre kényszerítette maga elé.
A szívem kihagyott egy ütemet.
Will letérdelt mögötte, kezét beakasztotta a bőr bugyiba, erősen megszorította. Ráhajolt a vékony testre, ágyéka a modell fenekének simult.
Görcs hasított át rajtam. Akarom.
Akkor ő nyer!
Nem engedhetem ezt meg magamnak! A torkom porzott a szárazságtól.
A punk srác felkelt, a bőrdzsekijére függesztett fémkarikák egymáshoz verődtek. A hozzám közel eső ajtóhoz sétált: a parfümjének hasonló citrusos illata volt, mint Willének.
Rávágott a modell fenekére. A csattanás hangja megtörte a zene lágyságát. Két kezével szétrántott egy nyakörvet, pattanó hangja durvasággal töltötte meg a számot. A nyakába rakta… ezek szerint erre célzott, amikor találkoztunk.
Mutatóujjammal egyre gyorsabban doboltam a telefon tokján.
Le kell állítanom! Megnyomtam az oldalsó gombot, a képernyő elfeketedett, a fülemben pedig elhalt a zene.
Koncentrálj!
Két megálló.
Telefonomon feloldottam a billentyűzárat. Elindítottam a félbemaradt klipet: a nyakörv nagy karikájára karabiner került. Will felkelt a modell mellől, pórázon vezette előre. Egy szobába értek, a nő teste kecsesen mozgott, ahogy követte. A helyiségben egy hatalmas, fekete ágyneműs franciaágy állt, arra irányította a prédáját.
A ritmus keményedett: a dob erőszakossága átvágta a zongora lágyságát.
A műanyag ablak mögött megjelent a Westminster felirat.
Kinyomtam a telefont, a vállamra kaptam a hátizsákom és leszálltam.
A fenekembe markolt, magához szorított. Vágyott rám, és… legyőzött. Nem adta meg magát.
A semmiből jött, és a világ végére vágtat.
A parlament bejáratánál több újságíró is bandába verődve várakozott. Feléjük biccentettem. Nagyon ritka alkalmakkor szereztem csak tőlük érdemi információkat, ezért inkább nem is erőltettem meg magam.
A kapun túl letettem a táskámat a futószalagra, én meg gond nélkül átsétáltam a fémdetektoron.
Lehetetlen helyzetbe hoztam ott, az estélyen, William mégis feltalálta magát. Lenyűgözött a gyors reakciója, és az, hogy nem a testőrei kíséretében menekült el.
– Helló – köszöntem a biztonságiaknak. – A sajtótájékoztatóra jöttem.
– Neve? – mormolta az egyik, elmerülve a számítógépében.
– Carolyn Everson, a Ma újságtól.
Elővettem a jogosítványomat, azzal igazoltam magam. A férfi egy alig látható bólintással átengedett. A másik alaposan megbámulta a fenekem. Ettől mosolyognom kellett. Remélem, a miniszter úrra is ilyen benyomást fogok tenni és hajlandó lesz válaszolni pár kérdésemre.
A terem bejáratánál kedves arcú hölgy állt egy számítógéppel és egy dobozzal.
– A Ma újságtól jöttem, Carolyn Everson – nyújtottam át neki is a kártyát.
Megnézte, majd szótlanul visszaadta egy plasztik kártyával együtt. Elvettem és felcsíptettem az ingemre, miközben a másik kártyát visszasüllyesztettem a táskámba. Beléptem a terembe.
Meddig húzhatjuk a húrt, mielőtt az elszakadna? Ott leszek a koncertjén, utána…? El kell érnem, hogy kettesben maradjunk, hátha sikerül kiszednem belőle még pár információt. Ha ehhez be kell dobnom pár választ saját magamról, hát legyen.
Több tíz millió kattintás. Ha megtudnám, mit tett az apja, arra harapnának az emberek.
Helyet foglaltam a középső sorban. A terem nyomasztóan üres: pódium, székek, címer és zászló a falon. Barna-bézs. Ha lennének padok, akkor a kiköpött mása lenne a régi osztálytermemnek. Már csak az idióta, éretlen gyerekek hiányoztak, akik mindenkit kigúnyolnak és szívatnak, mert nem telik nekik is új ruhára, vagy mert egy szakadás van a nadrágjukon. Ők is megérkeznek hamarosan, és ők is ugyanúgy utálják is egymást, mint az iskolások: ha valaki egy kis gyengeséget mutat, azonnal felfalják.
Megnyitottam a közösségi oldalakat, megnéztem, mi pörög most: a Pletykák királynője posztja még mindig futotta a köreit, a megosztások száma egyre nőtt. Megnyitottam Lilyék közös beszélgetését.
„Mit csináltok este?” – dobtam be.
„Én a Karmába megyek” – válaszolta Candy.
„Nekem Vincent valami koncertet ajánlott… szerinte ott lesz nagy buli” – küldte Lily.
Száz százalék, hogy Williamék koncertjéről írt. De mióta is beszélget Vincent Lilyvel? Oké, pár napja bepróbálkozott nála, de úgy láttam, a férjes asszony kikosarazta.
„Te merre mész, Car?” – írta Candy.
„El kell mennem egy koncertre, szerintem ugyanarra, amire Lily gondol. Utána viszont ráérek” – Mi az, hogy el kell mennem? Nem kell elmennem. El akarok menni!
Látni akarom és megtudni mindent róla.
„Na… maradj bulikázni. Jó lesz!” – Lily.
Egyre több újságíró jelent meg a teremben, a komor székek lassan feltöltődtek.
„Vagy menjünk mindannyian a Karmába utána.”
Biztos az a vadbarom Matt is ott lesz a koncerten. Mit akarhat Laylától? Az a nő egy pióca, egy aljas, sunyi pióca. Levakarhatatlan, rátapad az emberre és addig nem engedi, ameddig ki nem szívta a vérét…
Megjelent két biztonsági ember, őket követte Victor Merlam. Az alacsony, köpcös, barna hajú, görbe orrú férfi büszkén kihúzta magát, a pódiumra sétált és lerakta a papírjait. Éljen a huszonegyedik század! A politikusok még mindig képesek papírt használni.
Will is ennyire semmilyen egy színpadon állva? A showra pedig azért van szükség, hogy valami legalább történjen?
– Köszöntöm a sajtót! Először is azzal kezdeném a mai beszédemet, hogy mekkora megtiszteltetés érte az angolokat: végre sikerült egyezséget kötnünk Oroszországgal! Ez az új gazdasági megállapodás mindannyiunk számára hatalmas előrelépés.
Elfojtottam egy anyádat.
El kell kapnom Mattet, mielőtt… lámpa kapcsolt a fejemben. Ha lekapom Laylával és a nő egy régebbi e-mailjét is csatolom, ahol éppen egy énekes telefonbeszélgetését osztotta meg velünk, akkor vége van. Végük van.
– Először is leszögezném, Anglia továbbra sem fog más nemzetektől függeni. Elhatárolódunk minden olyan cselekménytől, ami esetleg veszélyeztetné a szabadságunkat, vagy más állam lekötelezettévé tenne minket. Ezt mindig szem előtt tartva törekszünk barátságos viszonyt kialakítani más nemzetek képviselőivel, ami a javunkat szolgálja. Így sikerült Oroszországgal kompromisszumra jutnunk a gazdasági kapcsolataink erősítésében. Nem szeretnénk Angliát más ország gyarmatává tenni, ahogy ez most történik az Európai unióban más országokkal. Szuverenitásunkat minden kapcsolat és érdek elé helyezzük.
Ezzel kicsinálom végre.
Keresztberaktam a lábaimat, a mellettem ülő Rodrigezre mosolyogtam. Zavartan elkapta a tekintetét, mire könnyedén végigsimítottam a ceruzaszoknyámból kivillanó meztelen combomon.
Csak elviszem a koncert után egy nyugis helyre, és kibűvölöm a titkait.
ISBN 978-615-82244-0-6