William
Carolyn habozott, ezért szorosan magamhoz húztam. Átvettem az irányítást, megfogtam a kezét, kivettem belőle a kulcsot és a zárba raktam. Ha már eddig eljutottam, nem fordulok vissza.
Főleg azok után nem, amit ma művelt. Emberek életével játszott – erre a gondolatra újra elöntött a harag. Egy kibaszott felelőtlen, ostoba liba! Az egyik részem gyűlölte azért, amit tett. A másik részem? A másik részem pedig fejet hajtott a vakmerő húzása előtt. Bosszút állt rajtam… elérte, amit akart.
Egy órán belül pedig én fogom elérni azt, amit akarok. Birtokba veszem és leigázom. Megkínzom úgy, ahogy már a hotelszobámban is elterveztem. Megfizet mindenért.
Beléptünk a lakásba. Minden a helyén… az előszoba bordó és fehér színei tökéletes összhangban voltak, de még a fogasra tett kabátok színeivel is passzoltak. A cipők rendezetten egymás mellett. Levettem a sajátomat és a tépett zakómat is, amit direkt a földre hánytam.
A zöldesbarna szemek villantak. Felvette a ruhadarabot és felakasztotta a kampóra, egyet kihagyva a sajátjaitól.
Beljebb sétáltam, balra a tágas térben egy nappali-konyha kapott helyet, jobbra két ajtó.
Füttyentettem.
– Nem hittem volna, hogy ilyen jól keresnek az újságírók. Vagy a szüleid tolták alád?
– Ja, persze, a szüleim – vetette oda kelletlenül.
Feljegyezni: az újságíró nincs jóban a szüleivel, ezt könnyedén ki lehetett hallani a hangjából. Másik feljegyezni való: baromira idegesíti, amiért a lakásába jöttem.
Invitálás nélkül is bementem a sötét nappaliba, villanyok kapcsolódtak fel. A konyhát egy bárpult választotta el tőle. Leültem az egyik székre.
– Bízom benne, hogy van nálad valami ehető. Valaki miatt elmaradt a vacsorám.
– Remélem, nem várod el, hogy főzzek. Akkor nagyot fogsz koppanni – jött be utánam, táskáját a nappaliban lévő kanapéra dobta.
– Nem hallottad még azt a mondást, hogy a férfiakhoz a gyomrukon keresztül vezet az út?
– Nem tartok arzént.
Elmosolyodtam. Ez lehet az igazi énje. Tudja, hogy nem adok neki interjút és azt is tudja, hogy átlátok rajta, ezért valószínűleg úgy döntött, már semmi érdeke nem származik abból, kedvelem-e vagy gerjedek-e rá.
A pult másik oldalára sétált. Legalább két méterre kikerült, de még így is megcsapott a belőle áradó csábító illat. A lámpafény homályában sötét ruhája sejtelmes árnyékokat vetett a bőrére, bennem pedig ismét fellángolt a szükség. Egy zacskó szeletelt kenyeret dobott elém, egy tányért, egy vajazó kést és egy üveg mogyoróvajat.
– Megkenhetted volna.
– Van két kezed – állt meg előttem. Írisze határozottan zölddé vált és gonosz fény csillogott benne.
Tervezett valamit.
– Nem vagy túl jó házigazda! – Lustán kivettem egy kenyeret a zacskóból, hogy megkenjem.
Az este után nem is igazán voltam éhes, de a bosszantása felért egy isteni lakomával. Ezért még a vágyaim is várhatnak egy keveset.
– Nem vagy szívesen látott vendég. Ezek még csak az enyhe jelzések.
– Milyenek lesznek az erős jelzések?
– Előveszem a sokkolómat.
– Miért hiszed, hogy nem veszem el tőled, mielőtt használnád? – kérdeztem két falat között. Erre megvonta a vállát.
Újabb feljegyezni való: van egy sokkolója. Ezzel azért jobb tisztában lenni, tekintve, hogy nem teljesen százas.
Elsétált mellettem, átment a kanapéhoz, elővette a telefonját és nyomkodni kezdte. Megkentem még két kenyeret.
– Hoppá – szólaltam meg, aztán egy laza mozdulattal lesöpörtem a mogyoróvajas üveget a földre. Csörömpölve tört szilánkjaira.
Indulatosan megfordult. Megnyomott még pár gombot, majd letette a mobilt. Az üveg apró darabokban hevert szerteszét, a krém szétkenődött. A meglepően tiszta konyhapulthoz ment, az egyik szekrényből elővett egy kis seprűt és egy lapátot.
Felém nyújtotta.
– Takarítsd fel!
Felnevettem.
– Engem nem érdekel, ha így marad.
Összepréselte halványrózsaszín ajkait. Oldalra húzta a szoknyáját, az anyag érdes, súrlódó hangot adott ki a mozdulat hevességétől. Meztelen térdeire ereszkedett előttem, folyamatosan tartva a szemkontaktust.
Nekiláttam egy újabb kenyérnek. A sós mogyoró elkeveredett a puha kenyérrel. Ilyen szegényes vacsorám is rég volt… azonban végignézhettem, ahogy a bestia felsepri a szilánkokat. A vajat több szál papírtörlővel tudta csak felszedni.
Komoly gondjai lehetnek a renddel és a tisztasággal, mások átöltöznének, mielőtt ezt feltakarítják. Ezen jót mulattam, míg befejeztem a vacsorának nem nevezhető étkezést.
Kidobta az összeszedett szemetet.
– Elmegyek fürdeni. – A hangjában indulat fészkelt.
Felkeltem a székről. Ez egy felhívás. Ezért jöttem. Bár azt meg kell hagyni, nagyon is tetszett a betolakodó szerep.
Nekem háttal lehúzta a ruhája cipzárját, leengedte a pántokat. Az estélyi könnyedén a földre folyt, rajta pedig nem maradt más, csak egy fekete csipke bugyi. Vékony dereka formás fenékbe ért le, és hosszú lábakban folytatódott. Hosszú haja elrejtette felsőteste lágy vonalainak nagy részét, de így is el tudtam képzelni, mi vár majd rám…
Bizonytalansága, amit a kapuban tapasztaltam, a múlté lett. De a belőle áradó gonoszság nem.
Valamit megint tervez ellenem.
Nem mintha nem baszott volna ki velem így is eléggé.
Ennek ellenére minden porcikámat vonzotta magához, a vér ismét a farkamba száguldott. Kiment az előtérbe, utána benyitott az egyik ajtón. Ahogy eltűnt mögötte, kigomboltam szakadt ingemet és a többi ruhámtól is megszabadultam.
Mire a fürdőszobába értem, már a zuhany alatt várt. Nem fordított nekem hátat, a vízcseppek ütemesen hullottak alá a bőrére. Elhúztam a zuhanykabin ajtaját, beléptem elé, de nem érintettem meg. Telt melle vágyakozva domborodott, a rózsaszín bimbó megfeszült az izgalomtól.
Közelebb léptem.
Megnyalta az ajkát és hozzám simult, merev farkam az alhasának feszült. Ujjai elvesztek a hajamban, a fülemhez hajolt, meleg leheletétől bizsergett a hallójáratom.
– Azt akarom…
– Ez már rosszul kezdődik. – Elkaptam a lófarokba kötött haját, és hátrafeszítettem a fejét. – Te ne akarj semmit, Carolyn! – suttogtam, utána a nyakára hajoltam és gyengéden beleharaptam.
Elvitt a forráspontig, innen már nincs visszaút. Addig hajszolt, ameddig csak emberileg lehetséges. Férfiasságom követelőzve megrándult, az ígéret közel volt, a beteljesülés azonban nagyon is messze.
– Akkor nem fekszem le veled. – Ettől vigyorognom kellett. Felemeltem a szabad kezem, kimérten a feszes halomra fektettem, utána egyre lejjebb csúsztattam.
– Belepusztulsz, annyira kívánsz! – Lenyaltam a torkán csordogáló cseppeket. Összerándult az ölelésemben, csípőjét ütemesen ringatta felém, amitől készen álltam szétesni.
Bíztam benne, hogy a gumit nem felejtette el behozni.
Elfojtott egy nyögést.
– Előbb nyalj ki – mormolta.
Biztos hogy nem. Más alkalommal simán megtenném, élvezettel kóstolnám meg és elégíteném ki így. Viszont tervezett valamit ellenem, ezért nem voltam hajlandó semmilyen kívánságát teljesíteni. Talán hoppon hagyna, miután kielégítettem.
A fenekébe markoltam, ujjaim belemerültek a feszes húsba. Elakadt a lélegzete, írisze gesztenyebarnára sötétedett, légzése felgyorsult.
Húzhatja, ameddig akarja, de mindketten tudjuk, mi lesz ennek a vége. Be fog hódolni a vágynak, az akarata megtörik a nyomás alatt.
Tovább szűkítettem a távolságot, lecsaptam a szájára. Vadul és erőszakosan csókoltam, így levezetve az egyre csak növekvő kínt. Éhes szükség uralkodott el a tudatomon, reszketett a kezem, akár egy drogosé, aki megpusztul a következő adagja nélkül.
Elszakadt a számtól.
– Tedd meg, és bármit megadok! – Kipirosodott, ajkai megduzzadtak, kezét a nyakamba fonta, mint egy kígyó, aki az áldozata köré tekeredik.
– Nem.
Újból megcsókoltam. Összezúzom minden ellenállását!
Ahogy ott álltunk egymásba kapaszkodva a víz alatt, úgy hullámoztunk, hogy már majdnem rám csusszant, annak ellenére, hogy az autóban még ő kifogásolta az óvszer hiányát.
De nem tette meg. Idegőrlően nyomakodott felém, robbanásig hergelve. A zuhanykabin falának szorítottam, vékony teste reszketett a fogságomban. Nyelvünk egymásba fonódását megszakítottam, fogammal leszántottam a nyakától egészen a kulcscsontjáig, megízlelve a sikamlós bőrt. Hátamra vízcseppek zúdultak, szögként verődtek túlhevült bőrömbe.
Felnyögött, körmei belemélyedtek a felkaromba, mintha ki akarna tépni belőlem egy darabot. Mindketten reszkettünk a meleg cseppek függönyében, közel álltunk hozzá, hogy elveszítsük önmagunkat, és mégis, megint nem jutottunk egymással semmire.
Ha nem lennék ilyen borzalmasan felajzva, jót röhögnék ezen.
Egy pillanatra megkísértett az erőszak gondolata.
Eszelős őrület!
– Tedd meg! – Carolyn mézédes duruzsolása elkábított. – Kóstolj meg! Nem fogod megbánni!
– Ülj rám és az égig repítelek – suttogtam a fülébe. Körbenyaltam a fülkagylóját. Elhaló nyögést hallatott, keresztülrezgett rajtam, az utolsó részecskéket követelve az önuralmamból.
Vérem a fülemben zenélt, felmorzsolódott a kitartásom. Carolyn lélegzete visszhangzott bennem, a farkam lüktetése lassan eltörölte minden kétségemet.
Miért ne adjam meg neki, amit akar? Utána… megad nekem bármit. Aha, a kígyó.
Ez már nem a vágyról szólt, hanem az akaratról.
Akkor sem térdelek le!
Magunk közé csúsztatta a kezét. Az ujjai eltűntek szeméremajkai között, kézfeje az erekciómnak feszült. Szája mosolyra görbült: egy győzelmi mosolyra. Ujjai elkezdtek ki-bejárni a csupasz puncijában, minden mozdulattal egyre nagyobb kétségbeesésbe taszítva.
Nem is sejtette milyen veszélyes játékba fogott: foltok úsztak be a látóterembe, az agyamból minden vér lefelé áramlott. Csak az égető vágy lüktetett bennem. Mennyire jó lenne elmerülni a puncijában!
Az agyamra homályos köd ereszkedett. Meg fogom adni magam, letérdelek elé és addig nyalom, ameddig a nevem nem sikítja, utána meg kőkeményen megdugom.
Kinyúltam a csaphoz. Pár másodperc múlva hűvös cseppek hullottak felajzott testünkre.
– Bassza meg – káromkodta el magát. – A jó kurva…
Kiugrott mellőlem. Lehunytam a szemem, a hideg víz kitisztított, lehűtött. Hosszú percekig álltam alatta, mire elkezdtem valamennyit visszanyerni az önuralmamból.
Dideregtem, viszont végre nem a felajzottságtól hevültem. Elzártam a csapot, megfordultam.
Carolyn a kabin ajtaja mögött állt, bő pólóban, kis sortban, megint dühösen.
Ettől furcsa mód jókedvem lett. Legalább nem csak én érzem magam szarul. A hideg víz eléggé lezsibbasztott, de a frusztrációtól nem szabadított meg. Amikor elhúztam az ajtót, szó nélkül a kezembe nyomott egy törölközőt, és magamra hagyott. Gondolom nem akarta, hogy vizesen mindent összejárjak.
Nagyon is tetszett a hívatlan vendég szerepe. Felitattam magamról a nedvességet, aztán a derekamra tekertem az anyagot és kimentem a fürdőszobából. Az újságíró a nappaliban csinált valamit, rá sem néztem: kitártam az előtérből nyíló másik ajtót, a hálószobát sejtve mögötte.
Bár lehet egy kínzókamra, a bestiánál semmiben nem lehetek biztos. Az is lehet, hogy állattetemeket tart ott, akiken furcsa szadizmusát éli ki.
Valóban a hálót rejtette, bordó-fehér színekkel, egymáshoz passzoló bútorokkal és ágyneművel. Meztelenül feküdtem be a franciaágyba a kényelmes párnák közé. Kisvártatva lépések nesze surrant.
– Ugye nem gondoltad komolyan, hogy befekszel az ágyamba? – dörrent rám Carolyn a bútor mellé sétálva. – Azonnal húzzál el!
– De, komolyan gondoltam, és nem, nem húzok el – vigyorogtam. – Nem ismerős a helyzet?
– Arcon locsoljalak? – Várakozva összefonta karjait a mellkasa előtt, ettől melle nekifeszült a könnyű anyagnak, mellbimbója majd átszúrta.
– Nyugodtan. De akkor vizes lesz az ágyad.
Az arca mindent elárult a gondolatairól, amitől felnevettem.
– Tűnj el! – lökdöste meg a karomat. – Ez az én ágyam!
– Tanulj meg osztozkodni!
– Rendben, majd felírom, de az nem ma lesz. Szóval – lökött meg ismét.
Kinyúltam, elkaptam a derekát és berántottam az ágyba. A következő pillanatban már rajta feküdtem. Orrommal megcirógattam a bőrét.
– Ezt nem hiszem el! – szisszent fel. – Mi vagy te, Duracell nyuszi? Én elfáradtam, Will!
– Ez egy taktikai lépés, a kifárasztás.
Morgott valami káromkodást válaszként, közben kezét a mellkasomnak feszítette. Legördültem róla, Carolyn meg elmenekült előlem az ágy végébe. Feldúltan söpörte hátra a haját.
– Menj el innen, vagy hívom a rendőrséget! – sziszegte.
Felnevettem, kényelmesen összefűztem az ujjaimat, a tarkómra raktam őket.
– Hajrá!
Az alig beszűrődő fényben is látszott, hogy reszket az indulattól.
– Na, mi lesz? – húztam. – Várom a rendőröket.
A csendben már-már hallottam, ahogy a fogai egymásnak koccannak. Felfújta magát, mint egy hörcsög, tekintetével átdöfött. Szerintem képzeletben legalább százféleképpen gyilkolt meg.
– Csak nem félsz, hogy címlapra kerülsz? – Felhúztam magamra a takarót, kényelembe helyezkedtem. – Ha kijönne a rendőrség, jó hangos lennék. Annyira hangos, hogy a szomszédok felkeljenek és kijöjjenek a folyosóra. Biztos készülne pár fénykép, és holnap, hogy megnyugtassam a rajongóimat, biztos írnék valamit a Twitterre is.
Orrcimpája remegett, akár egy széthajtott lóé, keze ökölbe szorult a teste mellett. A reszketése egyre csak erősödött. Egy ember vajon képes kidurranni a haragtól?
– Ha fogdába kerülsz, bukod a holnapi koncerted – suttogta olyan halkan, mintha a torkát szorongatnák.
Felkuncogtam, végigsimítottam a selymes ágyneműn.
– Sztárügyvédekből álló csapat áll mögöttem.
Lehajtotta a fejét, haja függönyként terült szét körülötte, bevonva alakját. Felcsavarnám az öklömre, miközben… a vékony takarót megemelte a farkam.
– Akkor azt mondanám, hogy… – Megérezte a belőlem áradó figyelmeztetést, mert elhallgatott.
– Vigyázz, mit mondasz, mert túlléped a határt.
Ez hatott, nem folytatta. Dühösen toppantott, mint egy hisztis gyerek, akitől elvették a játékát, majd távozott a szobából. Úgy becsapta maga mögött az ajtót, hogy még a falak is beleremegtek.
Elmosolyodtam, lehunytam a szemem.
Ezt a csatát megnyertem.
****
Lassan ébredeztem, ujjaim és a lábaim rángatóztak, de nem nyitottam fel a szemem. Általában felpattan a szemhéjam és kiugrok az ágyból, aztán rögtön nekivágok valaminek. Soha nem maradok fekve, miután felébredtem. De Carolyn lakásában, Carolyn hálószobájában, Carolyn ágyában fekve, lustálkodva nyújtottam ki a tagjaimat. Talán a nő rózsaillata az oka, amit mindenhol éreztem. Nem akaródzott sietnem sehova.
Furcsa kábultság uralta a tagjaimat, és nem tudtam, mi hiányzik nekem annyira. Kellett pár perc mire rájöttem: az a folyamatos késztetés nincs velem, ami folyton előre űz.
Átfordultam a hasamra.
A tegnapi vágyakozás ott lobogott még mindig bennem, farkam kőkeményen feszült a matracnak, hasizmaim össze-összerándultak, azonban ez sem csigázott fel. Kiélveztem ezt a percnyi békességet. Ha a bestia is felkel, akkor sok mindenben lesz részem, csak békességben nem.
Biztosan még dühösebb lesz, mint tegnap, hiszen nem jött be, amit eltervezett, és ezt rajtam akarja majd leverni.
Megszólalt egy telefon ébresztője a nappaliból, majd fél perc múlva elhallgatott. Valaki az ajtó elé csoszogott és kivágta.
– Takarodj innen végre!
A párnába vigyorogtam. A durva házigazda a függönyhöz sétált, kirántotta, némi fényt engedve a szobába.
– Nekem dolgom van, szóval kapkodd magad! – Elkezdte lecibálni rólam a takarót. Fintorogva méregetett. – Te meztelenül aludtál az én ágyamban?
Átfordultam a hátamra, felfedve előtte, hogy nem csak meztelen vagyok, hanem totálisan fel is vagyok ajzva.
– A csúnya, gonosz bácsi megrontotta – biggyesztettem le a számat.
– Jézus – sóhajtott. Megdörzsölte a homlokát, és a hatalmas, fehér beépített szekrényhez ment.
Megint felcsörrent egy mobil ébresztője. Fújtatva kivonult a szobából, én pedig várakozva összefűztem tarkómon a kezemet.
– Tényleg itt akarod tölteni az egész napodat? – sétált vissza a tegnapi ruhámmal. – Legalább ezeket vedd már fel! – dobta rám a darabokat.
Nem mozdultam. Elhúzta a szekrény ajtaját, levett egy fogast és visszaakasztotta az estélyi ruhát. Eszembe jutott a tegnapi nap… egy szürreális álom. Carolyn farmert vett elő, fehérneműt és egy elegánsabb, fekete inget. Az egész idilli, akár egy jelenet egy szerelmespár életéből: a kielégületlen férfi nézi, amint a nője ruhákat válogat.
Jut eszembe, sokkal tartozom neki a rendezvény miatt.
Kihúztam a mellettem lévő fémből készült éjjeliszekrény fiókját. Telitalálat! Kivettem belőle egy hosszú, rózsaszín vibrátort.
– Őt hogy hívják? Vele kell versenyeznem?
Az újságíró felém fordult, egy pillanat alatt elfehéredett. Miért szégyellik a nők, hogy saját magukat szórakoztatják?
– Ki engedte meg, hogy a cuccaim között turkálj? – suttogta halkan, vészjóslóan. Na jó, Carolyn nem szégyelli, csak kurvára mérges rám.
– Nincs neve? – vonogattam a szemöldökömet. Megmozgattam, alaposan megnéztem minden oldalról. – Hívjuk Patriknak. Név nélkül nem tudok rá komoly vetélytársként tekinteni.
– Will! Azonnal tedd vissza! – Hangja elmélyült a sértettségtől, körmeit a tenyerébe vájta.
– Nem játszunk vele? – Mutattam rá a rózsaszín darabbal. – Szívesen megnézném, hogyan használod! De segíthetek is benne. Sőt, talán…
– Bassza meg! – indult el felém. Ki akarta tépni a kezemből, viszont időben elhúztam tőle az eszközt.
Nem szórakozott, rám vetette magát, haja az arcomba csapódott. Elkapta a felkaromat és egy agresszív mozdulattal kirántotta belőle a vibrátort. Vidáman rácsaptam a fenekére, mielőtt felkelt rólam.
– Lehetnél kicsit merészebb!
Magában dühöngve összeszedte a földre esett ruhadarabokat. Meddig tudom húzni, mielőtt elpattan nála a cérna?
– Gyorsan szedd össze magad! – sziszegte, mielőtt távozott a szobából.
– Én még ráérek.
– De én nem!
Vágyakozva néztem utána, szívesen végignézném, ahogy felveszi azokat a ruhákat. Mint egy kidobott kutya, aki csak nézegeti a rács mögött lévő csontot. Ezen a hasonlaton jót derültem, felkeltem és felvettem az alsónadrágomat. A szoba berendezésében kerestem valami kapaszkodót, valamit, ami felfed az életéből valamit, de semmit nem találtam: a sarokban egy bársonyborítású kanapé, előtte egy fémből készült asztal, rajta szürke vázában növény.
A polcokon nem sorakoztak képek, sem emléktárgyak: csak pár növény lézengett, mellettük fémből készült golyók, henger alakú díszek. Egy katalógusban több az élet…
Kisétáltam az előszobába, előkerestem zakóm zsebéből a cigimet, rágyújtottam.
– Ez nem dohányzó lakás – lépett elő a fürdőszobából. Rögtön hozzám sietett, hogy elvegye tőlem. Felemeltem, így nem érte el. – Veled mindig ilyen nehéz?
– Csak annyira, mint veled – mosolyogtam rá. Veszélyesen közel került, akár a derekát is elkaphatnám, hogy aztán megcsókoljam és visszacipeljem az ágyba. Mit szólna hozzá, ha összekócolnám a frissen fésült frizuráját, majd letépném az ingét?
Felfújta magát, az orcája kipirosodott.
– Nyomd el!
– Toporzékolni fogsz? – Beleszívtam. Mielőtt kiüthetné a kezemből, megint felemeltem.
Mély levegőt vett.
Ökölbe szorított kezekkel, váratlanul otthagyott, visszament a hálószobába. Bementem a fürdőszobába, a cigit eloltottam a csapnál, a szemetesbe dobtam. Kihúztam az egyik fiókot, fogkefét keresve…
– Kényszeres vagy? – szóltam ki az ajtón túlra.
– Ki engedte meg, hogy belenéz a fiókomba? – Pár másodperc múlva ismét megjelent egy sporttáskával.
Rávigyorogtam, és kiválasztottam egy becsomagolt fogkefét a jó pár közül. Vagy nagyon sok vendéget várt, vagy szeretett dolgokat felhalmozni. Vattapamacsból is több doboznyit találtam.
– Hé, csak fogkefét kerestem – csitítottam.
– Aha. – Becsapta a fiókot. – Miért van ilyen átkozottul jókedved?
– Már az is bűn, ha valaki vidám?
Szúrósan méregetett egy darabig, mintha a gyilkosságom tervezné, aztán magamra hagyott. Az ajtót is becsapta jelzésértékkel.
Ettől pedig vigyorogni támadt kedvem. Nagyon is tetszett az idegesítő vendég szerepe.
ISBN 978-615-82244-0-6