William – Éhes vagyok, add ide a telefonod! A Bestia szeme megvillant. – Mi a varázsszó? – incselkedett. – A tripadvisorral is bajod van? Komolyan nem tudom, mit fogok vele tenni… megfojtom, megdugom, kivágom az ablakon, aztán újra megdugom. Hogy lehet ennyire… idegesítő? Ennél talán még az is jobb volt, amikor álszent módon hízelgett, hátha […]
Carolyn Égtem tőle, mint egy szerencsétlen gázláng, amit elfelejtettek lekapcsolni, és most hamuvá perzseli a serpenyőben maradt ételt. Többre van szükségem belőle. Az idegeimen táncol, közben meg felgyújt. Forró tenyere diszkréten kalandozott rajtam, egyre csak hevítve: szorítás a derekamon, amitől a legszívesebben az ölébe csúsznék, szorítás a mellemen, amitől követelőzve kidomborítottam őket. Ajkával megkóstolta a
William Nem vettem elő a telefonom megnézni mennyi az idő, de az biztos, hogy Carolyn legalább húsz perce eltűnt a mosdóban. Ő is kokaint szippant fel, mint ahogy az előttem magyarázó bájgúnár tette? Már egy ideje meguntam a belőle dőlő végeláthatatlan hülyeséget. – …a koncepció lényege, hogy olyan családokat mutatunk be, ahol a gyerekek már
Carolyn Minél előbb el kell innen vinnem! Egy csendes helyre, ahol ketten vagyunk és ahol bizalmasan beszélgethetünk… ahol kideríthetem, miért csinálja ezt az egészet. Beáldoztam magam, holnap mindenki rólunk fog beszélni, muszáj valamit kapnom! A pultra raktam az üres poharamat. – Még egyet? – kérdezte a barista lány. Bólintottam, majdnem hozzáfűztem azt is: duplán! Zakery
Carolyn Az estére egy Versace couture selyemruhát választottam, aminek sötétszürke színe jól passzolt hosszú, barna hajamhoz. Az egyszerű szabású darab szépen kiemelte a dekoltázsom, ugyanakkor legalább a térdemig leért. Akkor vettem, amikor egy énekessrácról megosztott posztomat kilencmillióan nyitották meg. Will rekedt hangja betöltötte a lakást, mind a három hangszóróból ő szólt. A mély tónustól összerándultak
Carolyn A Will-lel töltött reggel és délelőtt után kótyagosan szemléltem a világot. Leültem az iroda barna asztalához, melynek színe különös összhangot alkotott a szoba virágos tapétájával. Az egész hely egy rétre hasonlított, ahol az asztal egy kivágott fának a rönkje. Elővettem tigrismintás, plüss tapintású Louis Vuttion hátizsákomból a notebookomat, felnyitottam a tetejét. – Figyelj, te
William Az ingemet nem gomboltam be, miután kiléptem az öltözőből. Egy törölközőt is vennem kellett volna, percekig kellett várnom a zuhanyban, mire némileg megszáradtam. – Mit képzelsz magadról? – ugrott nekem a bestia. – Fogalmam sincs, miről beszélsz – vontam meg a vállam, azzal kidobtam a zakómat a kukába. – Grace az én oktatóm! –
Carolyn Willnél idegesítőbb, pofátlanabb pöccsel még soha nem találkoztam. Ezt már többször is megállapítottam ugyan, de szükségét éreztem percenként elismételni, hátha ezzel tompíthatom az általa gyújtott gyilkos indulatot. Elfoglalta az otthonomat. Elfoglalta az életemet. Ráadásul semmivel nem tudtam rá hatást gyakorolni. Alig aludtam az este, a zsigereimben vert visszhangot a jelenléte. Összeszedtem az edzéshez szükséges
William Carolyn habozott, ezért szorosan magamhoz húztam. Átvettem az irányítást, megfogtam a kezét, kivettem belőle a kulcsot és a zárba raktam. Ha már eddig eljutottam, nem fordulok vissza. Főleg azok után nem, amit ma művelt. Emberek életével játszott – erre a gondolatra újra elöntött a harag. Egy kibaszott felelőtlen, ostoba liba! Az egyik részem gyűlölte
Carolyn Reggel lapot húztam húszra. Kaptam egy bubit, így a lapjaim száma harminc lett. Vesztettem. Újra lapot húztam húszra. Nem bíztam a véletlenre: ászt húztam és ezzel nyertem. Az arrogáns faszkalap ezek után biztosan megtanulja, hogy nem szórakozhat csak úgy akárkivel. Főleg nem velem. Főleg nem a városomban. Két legyet egy csapásra. Táskámba süllyesztettem a
