Szellem
A szemem hirtelen pattan fel, azonnal felülök az ágyban. A szívem őrült módjára zakatol. A szüleim hálószobájában vagyok, erősen szorítom a telefonomat. Kapkodom a levegőt.
Itt van.
Körbetekintek – az éjjeliszekrényen a lámpát égve hagytam. Nincsenek árnyak, amikben elbújhatna.
De a jelenléte parázslóan körbeölel, érzem.
Nyelek egyet, kisimítom az arcomból a hajamat.
A lámpa mellett azonban ott van a ketrec, az aranymadárral.
Megremeg az alsó ajkam.
Itt van.
Vagy legalábbis itt volt.
Letúrom magamról a takarót, leteszem a lábamat a padlóra. A hálószobámba a fiókban hagytam. Ezek szerint járt ott. Bántotta Alindát? Hozzáért? Tett vele valamit?
Zúg az agyam.
Lenézek a gyűrűre. Fénylik benne a rubint szív. Gyönyörű, fenséges darab, és baromi drága lehetett.
Zentének lenne rá pénze.
A puszijának a helye ég az arcomon. Amikor hozzám hajolt, izgató csípős gyömbér, és édes bergamott illatot hozott magával. A közelsége megdermesztett. Veszélyesen mámorító.
Ajkunk éppenhogy csak egy másodpercre találkozott, de ez is elég volt hozzá, hogy a gyomrom parányira szűküljön.
Fel kell hívnom a rendőrséget. A legjobb lenne, azonnal hívnom, és kitálalnom nekik az elejétől. Lehet, ő ölte meg Bencét! Az egy dolog: kétszer megerőszakolt.
Én leszek a következő.
Ha megunja a játékát, akkor elvágja a torkomat, vagy betöri a fejemet, és balesetnek állítja be. Kilök az ablakon, szörnyethalok. Nem is foglalkoznának az üggyel, azt mondanák öngyilkosság.
A falnál lévő könyvespolcon rengeteg könyv sorakozik. Anyu imádott könyvei, szeretett olvasni, és még jobban szerette gyűjteni őket.
A könyvgerincek fájdalmasan színes kavalkádot alkotnak, bántják a szememet. A mobilom kijelzőjén csekkolom az időt, elmúlt hét. Két óra és jönnek a takarítók, Zente nem hazudna ilyesmiben. Ez egy újabb ajándék lenne tőle?
Összeszorítom a szememet, a torkomban lüktet a vérnyomásom.
Fel kell jelentenem. Meg kell szabadulnom tőle, mielőtt engem találnak következőleg holtan.
Ha akarna, már megölhetett volna. Szabadon járkál ki-be a házamba, akkor és amikor neki úgy tartja a kedve.
Miért adna ajándékot, ha ez lenne a célja? Beharapom a számat, a kétkedés ebben a helyzetben, kurvára nem jó ötlet. Nem bizonytalanodhatok el, ő egy pszichopata állat, aki bűntudat nélkül végezne akár velem is.
Ezért a börtönben a helye.
Megérintem az arcomat, ahol az ajkai hozzám értek.
És ha tévedek, és nem ő az? Akkor örökre meggyűlöl, amiért rászabadítottam a rendőrséget, és igaza is lesz, kibaszott ostoba dolog egy embert bizonyíték nélkül megvádolni ilyen súlyos bűntettekkel.
Az ablakhoz megyek, elhúzom a sötét, nehéz függönyöket. A redőnyt nem húztam le, átlátok a szomszéd ház felső szintjére. Ott nem égnek a villanyok, nincs függöny, és ott sincs lehúzva a redőny. Az ablakok visszatükröződnek, nem láthatok be.
Figyelsz?
Mit akarsz tőlem?
Szorongat és kapar a torkom. Könnyek csípik a szememet.
Nem tudom felhívni a rendőrséget.
Nem akarok megszabadulni tőled.
Túl… élvezetes, amit adsz. Túl… fontos, hogy itt vagy nekem. Túl… jó, hogy figyelsz rám.
A helyes döntés az lenne, ha hívnám a rendőrséget. Az agyamban villog a 112-es szám. Krákogok, ahogy beszívom a levegőt.
A következő alkalommal, talán, nem áll meg, és tényleg végez velem.
De akkor miért hoz ajándékokat? Miért tesz úgy, mintha fontos lennék neki?
Miért ad gyengéd csókot az arcomra, és távozik udvariasan a házamból?
Nem ugyanaz a kettő.
Ugyanaz a kettő.
Túl sok az egybeesés.
Árny mozdul Zente házának az ablaka mögött. A szívem kihagy egy ütemet, azonnal hátraugrok.
Megrázom a fejemet, elhagyom a szobát, átmegyek a sajátomba. Alinda… Ahogy kitárom az ajtót, már hallom is a halk szuszogását. Be sem takarózott, csak hason keresztbe feküdt, kitárt karokkal.
Nehéz szikla gurul le a szívemről. Lehet, nem is ő ölte meg Bencét. Véletlen elcsúszott, másnapra megfagyott. Az életben történnek balesetek. Attól engem még bántott.
Beharapom az alsó ajkam, a fogaimmal letépek róla egy darabot. Csíp, ahogy felhasad a vékony hártya.
A barátnőmhöz lépek, megrázom a vállát. Morog válaszként, akár egy kutya.
– Ébresztő! Mindjárt jönnek a takarítók – hazudom.
Furcsa, hörgő hangot hallat, majd átfordul a hátára. Megdörzsöli a szemét, lassan pislog, összeszűkíti a szemét, engem keres a tekintetével.
– Jó nagy picsa vagy – jegyzi meg fáradtan.
– Zente hívta őket – vonom meg a vállamat, majd leülök mellé az ágyra. – Ha akarod, alhatsz közben.
– Zente miatt vagy egy picsa! – sóhajt fel. – Vizet! – hörög.
Felkelek az ágyról, kimegyek, át a fürdőszobába, majd egy pohárba vizet viszek neki. Mire visszaérek, már felült, kócos, fekete haja össze-vissza áll. Átnyújtom az italt. Rámarkol, és egy hajtásra lehörpinti.
– Mé’ nem mondtad, hogy ilyen kibaszott helyes a szomszédod? – adja vissza a poharat, majd megrázza a fejét, és felnyög. Rászorítja a kezét a halántékára. – Baszd meg, elhiszem, hogy magadnak akarod, de akkor remélem, dugtál már vele!
– Nem, nincs ilyesmiről szó – veszem el tőle a poharat, mielőtt a földön köt ki.
De a puszija ég az arcomon, és a szám is parázslik tőle. De az a férfi, aki éjjel támadott meg… Tőle remeg a combom, és tőle nedvesedik át az ölem.
– Ránéztél te? – grimaszol. – Baszki, ez a csávó maga a kibaszott tökély! Kicsit ijesztő a távolságtartó stílusával, de akkor is!
Az ablakoknál itt még el vannak húzva a függönyök. Nem is rántom szét őket. Lehet, hogy Zente figyel. Lehet, hogy már napok óta figyel. Kellemetlenül-izgatottan beránt a szívem.
– Jól néz ki – húzom le a pulcsim ujját a csuklómra.
– Bejössz neki – fintorog. – Nem esett le? Esküszöm, nem beszélek veled többet, ha nem dugsz vele!
– Ez neked miért olyan fontos?
– Mert kíváncsi vagyok, milyen lehet, és ha megtörténne, kiszedném belőled – vigyorodik el. Hirtelen felpattan az ágyról, átmozgatja a tarkóját. – Van valami kaja? Kell, hogy emberré váljak.
Elindulunk a lenti szintre. Már a folyosón szétdobált műanyagpoharakba botlunk, a padló ragad a lábunk alatt, a zoknim átnedvesedik.
– És egy kibaszott lovag is. Takarítókat hívott hozzád! És tuti, hogy ő fizeti – folytatja az áradozást, majd megigazítja a kivágott felsőjét. – Azt a pár verekedő hülye gyereket meg egyszerűen a tarkójuknál fogva szétszedte! A kölyökmacskákat baszarintják így félre.
Elérünk a lépcsőhöz, egy rózsaszín bugyi van a legfelső fokon. Alinda undorodva félrerúgja – az alváshoz a csizmájától sem szabadult meg.
Teszünk pár fokot lefelé.
– A verekedés elejétől ott volt? – Megállok, ahogy a válaszra várok, erősebben szorítom a mobilomat.
Alinda halad pár fokot lefelé, visszanéz rám.
– Nem. Vagyis. Én is csak egy idő után értem ki. Bentről jött. De – félredönti a fejét, látszik rajta, hogy erőlteti az emlékeit –, be voltam baszva. Nem tudom – megvonja a vállát. Bentről jött.
Ő okozta a verekedést? De azt, hogyan?
Ezt nem csinálhatta ő. Nem lehet ő az éjszakai rém.
Megrázom a fejemet, követtem lefelé, kikerülve egy ismeretlen, eléggé hányásnak tűnő foltot. Másnapos dohány, és kesernyés alkohol szag terjeng a levegőben, egy elfelejtett, átbulizott éjszaka tipikussága üli meg a levegőt.
Megrezzen a telefon a kezemben – alacsony töltöttségi módra akar kapcsolni.
Hogy tudott mindent megszervezni?
Vagy nem ő az?
Azt akarom, hogy ő legyen?
Kínoz és fojtogat a kérdés, ahogy az ő farka tette tegnap.
IIII
Sietős léptekkel haladok el Zente háza előtt, a szívem kalapál. A kabátom zsebének a rejtekében a telefonomat szorongatom, akár egy tárgyiasított Messiást. A buli éjszakája óta nem tudom elengedni, ha a töltőre rakom is fogom közben.
Nem védhet meg tőle. Az védene meg tőle, ha hívnám a rendőrséget, és kipakolnék nekik.
Az sem biztos, hogy ő az.
Az udvarban bent áll az autója, jégvirágok fagytak az üvegére. Beharapom az alsó ajkam. Az ablakokon keresztül nem látni fényt, annak ellenére, hogy elmúlt nyolc.
Nem olyan embernek tűnik, aki későn kelne. De mi a faszt is tudok róla? Azt, amit elmondott, ami akár hatalmas hazugság is lehet.
A fülemben egy depresszív, noname zene szól, egy csaj nyöszörög benne. Ilyen lehet, ha valaki a halálán van – jól átadja az érzést. Pára száll fel a számból, visszafordulok a csúszós út felé, mielőtt úgy járok, ahogy Bence.
Bencével ott lehetett Zente.
Kiráz a gondolatra a hideg, akaratlanul a hátam mögé tekintek, de az út üresen tátong. Életért küzdő fák, fénylő beton, a kerítéseken dér.
Kiszakad belőlem a levegő, erősebben markolom a mobilomat.
Észre se veszem, hogy már loholok. Pedig most senki nincs a nyomomban. A hideg hűti az arcomat. Elérek az utca végéig, ahogy lefordulok, feltűnik egy család, akiket látásból ismerek. Az anyuka éppen kiparkol az udvarról, int egyet. A mögötte lévő ülésen egy kisgyerek rajzol a mutatóujjával egy szívecskét az üvegre.
A földre meredek, folytatom az utamat.
Nincs itt.
Mit csináljak? Fel fog robbanni az agyam! Hívnom kell a rendőrséget. Nem akarom őket hívni. Nem is biztos, hogy ő az. Ha meggyanúsítanám, bizonyíték nélkül, és végül kiderülne, hogy semmi köze hozzá, hülyének néznének, megbélyegeznének, a várost is el kéne hagynom.
De valaki akkor is bántott.
Megremeg az ajkam, könnyek gyűlnek a szemembe. Kibaszottul akarom, amit ad nekem. A vérem felpezsdül a házibuli kegyetlen élményére, nedvesség önt el, és gyengéd bizsergés a gyomromban.
A gyűrű ég az ujjamon. A legszebb ajándék, amit valaha kaptam. A legértékesebb.
Este járt bent nálam? Ugyanúgy ébredtem, ahogy lefeküdtem. Pár órát aludtam csak, béna horrorokat néztem a tévében, majd Family Guyt.
Kiérek a főútra, szaporán haladok el a park mellett. A múltkor is a nyomomban volt, nem képzeltem.
Elakad a lélegzetem, ahogy bevillan, milyen keményen nyomott a rácsnak. Hogy milyen közel voltam a halálhoz. Megrázom a fejemet, a komótosan haladó autókra pillantok. András nemrég küldött egy e-mailt, ami szerint jövő héten lesz a búcsúztatója, akkor eljön a könyvesbolt új tulajdonosa bemutatkozni.
Ha kirúgnak, akkor baszhatom el az időmet, hogy még egy ilyen szánalmasan nyugodt helyet keressek. Nem biztos, hogy tudnék egy másik helyen létezni. Megszoktam a mindennapokat, megszoktam az arcokat, megszoktam a könyveket, a frissen nyomott papírillatát, a régi bútorok szikárságát.
A kasszát, a pénztárat, a rendeléseket.
A bolt elé érve azért hátra nézek még egyszer. Páran mászkálnak, munkába sietnek, de Zente nincs köztük. Figyel. Keres. Akar.
Megremeg a gyomrom. Ennek semmi jó vége nem lehet. Én meg baszok elmenni a rendőrségre.
Előveszem a kulcsomat, kinyitom a zárat, és belépek a boltba.
Felemelve a fejemet egy idegent látok magam előtt. Késő harmincas, szikár nő, erős sminkkel, kommersz öltözékben.
A szája mozog, azonban nem hallom, hogy mit mond.
Kiveszem a fülemből a fülhallgatót.
– Szia – húzza el rózsaszínre festett száját. – Örülök, hogy találkozunk! – Közelebb lép, és a kezét nyújtja.
Ki ő, és mit keres itt? A kezére pillantok, majd kihúzom a sajátomat a zsebemből, és megrázom az övét.
– Helló – vonom össze a szemöldökömet.
– Lezer Katalin vagyok, az üzletvezető.
– Nem később lesz a váltás? A búcsú buli után? – Mit írt András abban az e-mailben? Baromi hosszú volt a szöveg, épp csak átfutottam.
– Nem teljesen. – Elfordul, körbenéz. – A főnököm már átvette a helyet, formálisan már hozzá tartozik, a búcsú buli csupán egy kedves gesztus.
Azért nem követett, mert megbántottam? Vagy most döntött úgy, hogy mást keres magának? Most unt rám? Rossz érzés telepszik meg a szívemen.
Nem tudok nélküle mit kezdeni magammal. Akarom, hogy velem legyen. El akarok menekülni, elfutni abba, amit ad.
Már rég a rendőrség felé kéne tartanom. Hat utcányira van, húsz perc séta.
– Aha.
– Pár változtatást fogunk eszközölni a könyvesbolt működésében. – A középen lévő kockához sétál. – A karácsonyt még megvárjuk, utána egy hónapig zárva leszünk.
– Aha.
Elkezdtem izzadni, ezért lehúztam a kabátom cipzárját, levettem, és a pult mögé vittem a táskámmal együtt.
Ha Zente az, akkor. Egy kibaszott pszichopata, akit be kéne zárni. Azok, amiket nekem mondott, a manipulációjának a része.
– Fel fogunk venni egy új embert, hogy hárman legyetek. Én nem leszek bent olyan gyakran, mint András – villant egy gyors mosolyt, közben megigazítja a kockán lévő könyveket.
Leteszem a cuccaimat, a telefonomat átrakom a nadrágom hátsózsebébe, aztán a kasszához lépek. Egy áldozat vagyok. De túlságosan élvezem. Hogy is kell megnyitni a napot?
– Nehéz lehet, hogy ilyen sok év után, új ember veszi át a boltot, és modernizálni is akarja. Az új szerződést holnap hozom be, szeretném, ha átolvasnád, ha van valami, amit kifogásolnál benne, akkor átbeszélhetjük.
Megáll a pult előtt. A gombok felett tartom a kezemet, nem jut eszembe a rohadt sor.
– Remélem, a váltás ellenére is szeretnél itt maradni.
Mit kell először megnyomni? A start a napnyitás, vagy hogy a viharban van?
A társadalomban egy olyan embert, min ő, be kéne záratni.
Egy olyan embernek, mint én, pedig gyógyszereket kéne szednie.
– Evelin! – Felkapom a fejemet, a szemébe bámulok. Szemüveget visel. Eddig is rajta volt? – Nem ismerjük egymást, de megkérdezhetem, hogy minden rendben van-e? Be sem mutatkoztál a találkozásunkkor.
Miért kérdezi mindenki ezt tőlem?
A picsába is, minden rendben van!
– Igen, csak hosszú volt a hétvége – villantok rá egy csaló mosolyt. – Elnézést.
– Akkor holnap behozom a szerződést. – Bejön a pult mögé, majd átmegy a másik szobába, és a kabátjával a karján tér vissza.
Napnyitás. Mikor jössz el újra? Mikor hozol egy újabb ajándékot? Mi lesz a következő? Izgalom vágtat át a tagjaimon, az ölembe sóvárgás költözik. Újra érezni akarom, ahogy szétfeszít a farkával, ahogy a fájdalom megőrjít.
Megköszörülöm a kiszáradt torkomat.
– Lenne még egy dolog – áll meg mellettem. – Két nap múlva rendbe kéne tenni a hátsó részt. Te vagy itt a legrégebb óta, ezért szeretnélek megkérni rá, hogy zárás után maradj bent, és szánj rá pár órát.
– Aha.
A nő szája megrándul. Hogy is hívják?
– Előtte Gréta fog dolgozni, hogy ne legyen neked megterhelő. – Rábámulok. Fel kell hívnom Grétát, hogy hogy kell megnyitni a kasszát. – Megfelel ez neked?
– Aha.
– Rendben. – Felveszi a kabátját. – Örültem a találkozásnak! – Egy névjegykártyát rak elém a pultra. – Ezen a számon elérsz, ha gond lenne.
Azzal távozik.
Napnyitás.
Mi a faszt kell ott rendbe tenni? Elfordulok a kasszától, benézek a hátsó helyiségbe. Van egy saját káosza, de élhető.
Előveszem a telefonomat. A képernyőre meredek. András akkor jelentette be, hogy eladja a helyet, amikor az egész rémálom elkezdődött.
Megborzongok.
Kifordulok a hátsó részből, libabőrös a karom, kihűlnek a tagjaim.
Ki az új tulaj? Mondta a nő? Nem, vagy de? Akkor ismeretlen. Ő csak üzletvezető.
Megnyalom a számat, pihegek.
Belekerültem egy elmebeteg állat játékába…
Én lettem a játék.