Lidérc
„Az önmagunkba vetett hit a legerősebb kötelék és a legértékesebb korbácsütés – valamint a legerősebb szárny is.” – Friedrich Nietzsche
Az Eiffel Műhelyházban a falakra elegáns bordó és kék színekkel vetítenek fényeket. A bejáratnál négy, fekete rövid ruhába öltözött hoszteszlány áll mosolyogva egy pult körül. Az egyik rögtön hozzám lép, barátságosan egy programfüzetet nyújt felém.
– Üdvözöljük a Francia-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara estélyén. Elkérhetem a meghívóját? – Egy barna tincset a füle mögé tűr.
Kinyitom a fekete zakóm gombját, és előveszem a belső zsebéből a papírt. Átnyújtom neki, miközben a feje felett átnézve a vendégeket mérem fel.
– Köszönöm – lép vissza a pulthoz, ellenőrizni a nevemet.
Mindenfelé ismerős arcok beszélgetnek, de Regercset még nem látom.
Ma este miatta jöttem el.
A lány visszatér hozzám, egy programfüzetet nyújt át.
– Ebben mindent megtalál a ma estéről, de ha kérdése lenne, nyugodtan keressen minket – mutat a társasága felé.
Mosolyra húzom a számat, elveszem tőle a füzetet, megbámulja a kézfejemet. Egy ilyen eseményen nem sokaknak van látható helyen tetoválása. Valószínűleg senkinek, főleg nem annyira feltűnő helyen, mint nekem.
Elsétálok mellette. Biztos vagyok benne, hogy a hátam mögött összesúg a többiekkel, valószínűleg utánam is néznek. Semmik a madárkámhoz képest…
Az elmúlt két napban nem kerestem. Az járhat a fejében, hogy a támadója csak ezt az erőszakot akarta tőle, amiért ajándékot is adott neki. És már el is felejtette, keresi a következő áldozatát. A bizonytalanság mocsarában fetreng, miközben gyűlöli magát, amiért még akar belőle.
Ezt nem lesz könnyű feldolgoznia.
Időre van szüksége, áznia kell a mocsárban, hogy aztán rádöbbenhessen, mi az, amit akar. Nehéz és fájdalmas megszabadulni a béklyóktól.
Amikor tegnap este hazamentem, a háza előtti útszakaszon nem láttam sáros keréknyomokat, vagyis nem hívta ki a rendőrséget.
Az őrsre biztosan nem sétált be. Rengetegen vannak ott, ő pedig nem vállalná, hogy bemegy, majd megszólít egy rendőrt, hogy feljelentést akar tenni.
Nem olyan vagy, én kis madárkám.
Ráadásul… Látni akarsz még. Hiányzom neked. Tudom, hogy vársz rám.
Ahogy beljebb jutok, Mátyás és Anna a Fidzer ügyvédi iroda tulajdonosai biccentenek felém. Röviden viszonzom, majd továbbhaladok. Egy pincér sétál el mellettem, kezében ezüst tálcán pezsgős poharak. Kikerül, én meg végre észreveszem Regercset a falnál állva, egy kép mellett.
Az esemény alkalmából kiállítást szerveztek.
Egy whiskys poharat tart a kezében, az alkalomra sötétkék zakót választott, hozzáillő nadrággal, fekete cipővel, és fehér inggel. A haja és a szakálla is rendezett, méltón képviselheti a cégemet.
Még egy darabig.
Az előtte lévő képre bámul, amin egy ördög akarja meghódítani a mennyországot.
– Örülök, hogy itt vagy – állok mellé.
– Zente – fordul felém, majd kezet fogunk. – Percek óta nézem ezt a képet – int felé könnyedén –, van benne valami megbabonázó.
Egy fekete lény, szarvakkal a fején tart az angyalok felé, akik védik a felhőkbe burkolózott mennyországot. Groteszk és torz a lény, az arca féloldalas, a tartása szétesett.
– Valóban – vonom fel a szemöldökömet.
Visszafordulok Regercshez, szeme alatt sötét karikák, az arca gyűrött, a válla beesik. Ahogy találkozik a tekintetünk, megfeszül a szája.
– Sajnos, nem tudok sokáig maradni, holnap reggel lesz az aláírás Michaellel, nyolckor találkozunk az irodában. Van pár dolog, amit át szeretne még beszélni velem. – Lehúzza a maradék whiskyjét. – Apróságok.
– Az a lényeg, hogy hamarosan meg fogjátok kötni a szerződést. Meglep, hogy egy hónap alatt sem tudtad tető alá hozni – teszem zsebre a kezemet. – Általában, ennél jóval rövidebb idő alatt szoktad ezeket megvalósítani.
A vállát vonogatja, miközben elnéz a felkarom mellett a többi emberre. Kiutat keres.
– Tudod, hogy van ez. Michael egy öntelt, beképzelt barom, aki nem akart a saját elképzeléséből engedni, és szerintem kimondottan élvezte, hogy szívózhat velem – vonja meg a vállát. – Ilyenek az ügyfelek.
Leolvad az arcomról a mosoly.
– Az ügyfeleket tartsd tiszteletben – jelzem csendesen. – Ők adnak neked munkát, és legyenek akármilyenek, azt el kell fogadnod. Tudnod kell velük együttműködni.
Összepréseli a száját, idegesen megigazítja a sötétkék zakóját, majd megköszörüli a torkát.
– Nem így értettem, te is tudod – adja meg magát.
– Tudom, hogy értetted – döntöm félre a fejemet. – Azt nem értem, hogy miért hagyod, hogy egy üzleti helyzetben az érzelmeid vezessenek.
A szájához emeli a poharát, a kisujja megremeg. Bele akar kortyolni az italába, de a pohara már kiürült, így gyorsan elveszi a szájától.
– Oh, Gábor, rég láttalak – szól a hátam mögé.
Mielőtt én is Gábor felé fordulnék, még egy hosszú másodpercig figyelem. Gábor kézfogással üdvözöl minket, egy nő áll mellette, átkarolja a derekát. Hamar kiderül, hogy a vörösbe öltözött nő a felesége, bemutatja nekünk.
Regercs nem túl elegánsan mentette a helyzetet. Gábor a francia érdekeltségű Leoni cég ügyvezetője, különböző márkatermékeket szállítanak be az ország élelmiszer hálózataiba. Pár éve együtt dolgoztunk velük a kampányon.
Udvariasan beszélgetés veszi kezdetét, érdeklődünk egymás ügyeiről, persze, egyikünk se mond többet a kelleténél, Regecs pedig hallgat.
Nem akar a közelembe maradni, folyamatosan távolodik tőlem a beszélgetés közben, és féloldalas pillantásokat vet rám, hogy ellenőrízze, elég távol állok-e még tőle.
Érzi már, hogy szorul a hurok a nyaka körül. Csak azt nem tudja, hogy ez pontosan mit is jelent.
A félelme illata mennyei.
Beszélgetünk Gáborral egy darabig, majd Regercs elköszön tőlünk. Elköszönök én is a társaságtól, beszélek még pár emberrel, majd én is távozok. Vár Debrecen, és a madárkám.
Vajon mit csinálhat egyedül a házában? Szétvagdosta a karját vagy a combját, keresve azt az édes fájdalmat, amit én adtam meg neki? A kegyetlenség és az öröm szűkös találkozáspontját, ahol megrekedt a világban?
Dobolva zúg fel a vér a vénáimban, a tagjaim feszessé válnak. Meglátogathatnám ismét a házában, az arcát beleszoríthatnám a kanapéba, nem kapna levegőt. Közben a seggével szolgálnám ki magamat. Szűkölne a fájdalomtól, ahogy beléfúródok, közben pedig nedvesség öntené el a punciját, ahogy a kapunál. Imádta, amit tettem vele. Kiszárad a szám, szerencsére gyorsan eljutok az autómhoz, mert képtelen vagyok uralkodni a testemen, a faszom merev, és a zakóm nem rejti el a masszív dudort.
Megőrjít.
Téged repülésre teremtettek, madárkám, nem pedig arra, hogy egy ketrecben kelljen elpusztulnod…